Gyermektelen házaspár vagyunk, 92 éves jóanyámat gondozzuk. Amig tehettünk hat évig hetente jártunk imacsoportba. Hiányzik ugyan a csoport és a közösség, anyámnak pedig az unoka. Mi tehát a lényeg? Az, hogy kitől származunk. Anyám megélte a háburú atáni életet, apám regnumos volt, katona és hadifogoly. Jómagam nem ismerem a szüleink emlékeit, mert amikor kellett volna nem lehetett beszélni ezekről. Ugy vagyunk az emlékekkel, mint a kövek, bennünk is elégett az "életág". A lényegre vonatkozóan, a válaszom nekem is a gyermek. Az első emberpár, akit Jézus az Emberfia temetett el. Családtervezésünk opciója ez.
mint nagycsaládos anyuka, más oldalról közelíteném meg a kérdést: a gyermekáldásra, Isten akaratára mondott igen és a családtervezés. Ha mindannyian ott vagyunk Isten tervében, akkor az "eshetőleges" gyermekáldással a gyermekem is, Isten tervével, szándékával, gyermekem eshetőleges létezésével mennyire összeegyeztethető és hogyan gondolható el a családtervezés? Három gyermek édesanyjaként, úgy, hogy 3 év alatt születtek, a férjem külföldön dolgozik a megélhetésünkért, számos alkalommal kellett költöznünk, és nincs igazi segítségünk, belegondolok Sienai Szent Katalin helyzetébe, aki huszonakárhanyadik gyermekként jött a világra. Mi lenne, ha nálunk sem állna meg a gyermekáldás, így is sokszor a teljesítőképességem és egészségem határait pedzegetem, s nem vagyok tökéletes számos területen, nincs időm a gyermekeimre, noha egész napomat és életemet Nekik szentelem. ilyen helyzetben vajon hogyan lehetséges Isten szándékának megfelelően, szeretetteljes, igent mondó és felelős gyermekvállalás-családtervezés megvalósítása?! Szívesen feltenném a kérdést, node, nagycsaládos egyedülálló anyukaként esélyem szinte nincs eljutni nagyra becsült Boulad atya előadására -és ott is könnyen lehet néma maradnék.
