Heti Hetes 2007.01.21. Bajor Imre Gálvölgyi János Szily Nóra Jáksó László Alföldi Róbert Hajós András Kéri László Minden jog a Magyar RTL Televízió ZRt-t illeti.
a buszsofőr elirányítást én is csináltam egyszer - amikor helyettesítőként beül a sofőrülésbe vki, nem feltételnül kell tudnia az útvonalat. el lehet neki nézni, csak legyen normális utas az anyósülésen:)
Egyszer én is navigáltam egy villamospótló buszt, és megmutatta, hogy milyen térképet rajzoltak neki, hogy merre kell menni. Egy kb 10x10es cetlire tollal rajzolták le neki. Senki nem reklamált, valaki mindig odaállt mellé, és mondta, hogy hol forduljon be. A vezető hálából ott állt meg, ahol mondtuk, nem feltétlenül a megállóban, hanem ahol nekünk kényelmes volt. Kellemes élmény, vidám utazás volt.
Szerintem meg a helyettesítő nézze már meg merre is kéne mennie. Volánbusznál jártam így. Helyettes jött, soha nem járt erre, utolsó pillanatban kellett bejönnie. Szerencsére előre szólt, hogy nem tudja az utat, és mutattuk. Ilyen esetben elfogadható, de ha már tudja egy ideje, nézze meg az utat, kérdezzen.
Értelek, de pont attól helyettesítő, hogy nem állandóan, csak párszor van azon a vonalon…ezért nem kell elvárni sztem tőle, hogy poccre tudja…azért nem irigylem őket, be kell valljam…van egy-két igen kacifantos útvonal…
@@zsvars1 De az se lenne tilos, hogy megkérdezze. Meg ott a futár. Tehát, ha nem az utolsó pillanatban tudja meg a helyettesítést, nem tilos megnéznie, megkérdeznie merre kell majd mennie.
@@jozsefnenagy8592 Csokolom,ez jo volt :) NEM vissza fejlodunk csak a szabalyok miat lett ilyen .A felhasznalo igy probalja meg hogy ne kapjon copyrightot a video.
Elhitte valaki Kérinek, hogy az egypárt rendszer sokkal többe került, mint a többpárt rendszer? már 2007-ben sem igazán hittem, pláne ma,2018-ban!!!....Kéri nagyot esett a szememben, igaz, már nem először ).Egyébként köszönöm szépen a feltöltést...
Hát ha megnézed, nálunk ugye egypárt rendszer van, és bizony milliárdok mentek ki a soros, brüsszel, junker, valamint az ellenzéket lejárató plakátokra és perekre. Szóval Kéri egészen látnoki módon megmondta a tutit.
@@johannal.3487 Làttad amint éppen kimentek?! Nem kell ezt az "ellenzéket" lejàratni, meg teszik ök maguk. Làsd a mostani Bp. föpolgàrmesteri "összefogott" kampànyt!
Ez a műsor azért szűnt meg mert balos volt és a diktátor elsöpörte vagy mert ezeket a jó karaktereket akik idővel kiváltak, nem tudták normálisan pótolni és a nézettség is odalett velük együtt? A végefele azt hiszem csak Gálvölgyi meg Farkasházy voltak benne meg a sallang ilyen Papp Réka félék.
Ez volt az egyik ok, a másik pedig, hogy a vége felé, utolsó 1 év kb., már alig voltak benne poénok, az egész műsor átment egy ilyen állandó jellegű panaszáradatba. A Para-Kovács volt az egyetlen aki még tudta vinni a hátán a műsort, de ez így egyedül már nagyon kevés volt. Elfáradt a koncepció és mások lettek az igények.
Ki az a diktátor? Ez a műsor azért szűnt meg (hála Istennek) mert egy gusztustalan balos mocskolódás volt, amire a magyarok nem vevők. Így nézettség hiányában megszűnt.
Elsosorban a megnyilanulasaibol termeszetesen. Lasd a nemet szemet szallitasra vonatkozo megjegyzeseit, vagy az etelmergezesi botrany kapcsan valo racsodalkozast, hogy ilyen dolgok egyaltalan elofordulhatnak. Mintha az O vilagaban a tisztessegtelen haszonszerzes, mas kihasznalasa, becsapasa stb. stb, nem letezne.
Nem az ulesert kapjak a fizetest....hanem azert hogy aktivan megvitassak az adott temat kepviselve azt az elvet amiert fizetik. Egy biztonsagi or napi 12 oran at allo helyzetu munkat vegez fele annyi penzert.....tul fizetett egyes emberek a parlamentbe csak azert hogy uljenek😵nem logikus.
Most elmorzsoltam 1 konnycseppet..no, hat hany oras? (segitek: felszolalas fuggo www.parlament.hu/ulesnap-felszolalasai?p_auth=8cVFmBjV&p_p_id=pairproxy_WAR_pairproxyportlet_INSTANCE_9xd2Wc9jP4z8&p_p_lifecycle=1&p_p_state=normal&p_p_mode=view&p_p_col_id=column-1&p_p_col_pos=1&p_p_col_count=2&_pairproxy_WAR_pairproxyportlet_INSTANCE_9xd2Wc9jP4z8_pairAction=%2Finternet%2Fcplsql%2Fogy_naplo.naplo_fadat%3Fp_ckl%3D41%26p_uln%3D17%26p_felsz%3D304%26p_szoveg%3D%26p_felszig%3D304 Hanyszor van szunet? Ehet, ihat, mobilozhat, laptopozhat kozben?
Most megharagudtam Alfóldire😣 Azt hittem , hogy Ö észrevette, hogy JÁKSÓ LACI tanult, intelliges és igenis okos.😗Ergo: van agya!! Megkellene kóvetnie Jáksót mert egy rossz poén kedveért megbantotta. Jáksó Laci is azon az egyetemen/ föiskolán kapott DIPLOMÁT😎 ahol Alföldi MÜVÉSZ ÚR!!!!
@@tamas_leventeŐ se tudja. De úgy szeretem, mikor valaki nem szimpatikus, és ezt csak ilyen ocsmány módon lehet kifejezni. És sajnos sokszor politikai nézetei miatt lesz valaki unszimpatikus, és ezt elég hányinger módon fejezik ki.