A dal az országot védő mindenkori magyar katonának állít emléket! Lemezbemutató koncert 2015. december 4. Crazy Mama Music Pub Koncertszervezés: +36-30/876-4848 historica@historica.hu A dal a mindenkori magyar katonának állít emléket.
Ma újra hajnalig ér ez az éjjel, mindent látó őrszem a hold. Egy ösvényen a csillag az éggel. ott ahol a nap lesz és volt. Mellé kúszik halkan egy csillag, legyen ez az éjszaka még ünnep. Csendben jó napot kívánnak, csak félnek,hogy eltűnnek. Együtt figyelik most a földet, apró jeleket adnak nekünk. Most is azt az arcunkat látják, amit nappal leplezünk. Fényük átjárja elnyűtt testünk, ami fentről egy halvány folt. De harcedzette lelkünk most már erősebb mint volt. Csukd be a szemed,fogad be a fényt. Mondj egy imát a lelkekért, hagyd most folyni eredben a vért. Csak isten tudja miért.. Egy az atyám és anyám, most fájó szívvel enged. Menj hát fiam ha úgy érzed,hogy el kell menned. Magabiztos kézben tartott remegő célkereszt. A harc az úton át,az út a harcon át vezet. Ősi hősök vére magamra bennük lelek. Jövevény vagyok a menettel a harccal és veled. Bajban a társa,hátam a háta,vállvetve egy vagyok vele. Csak mindig ránk vigyázva, haza menj,velem gyere. Magunk megőrizve,hogy egyszer add tovább. A Magyar vér most megtalálja bennünk otthonát. Menj most a hazádért és azt hozzon haza. Itthon véd és vár egy boldog, könnyező anya. Egy az atyám és anyám, most fájó szívvel enged. Menj hát fiam ha úgy érzed,hogy el kell menned. Magabiztos kézben tartott remegő célkereszt. A harc az úton át,az út a harcon át vezet. Ma minden csendes alszik a tábor. Ma biztos,hogy nem harcolunk már.....
@@etisyskft Ettől független, jelenleg úgy látom nincs az a baj alternatíva. Engem is zavar a korrupció, ellehetetlenítés, felesleges pénzszórás. DE sajnos jelenleg ez az egyetlen párt ami akár töredékben is kiszolgál magyar érdekeket, attól független, hogy miért. Ha most más kormányt kapnánk, 2 évig csak az lenne, hogy amit a Fidesz csinált jót is rosszat is szétcsesznék, és helyébe csapnának valami ugyanolyan rosszat. :/
Ma újra hajnalig ér ez az éjjel, mindent látó őrszem a hold. Egy ösvényen a csillag az éggel. ott ahol a nap lesz és volt. Mellé kúszik halkan egy csillag, legyen ez az éjszaka még ünnep. Csendben jó napot kívánnak , csak félnek,hogy eltűnnek. Együtt figyelik most a földet, apró jeleket adnak nekünk. Most is azt az arcunkat látják, amit nappal leplezünk. Fényük átjárja elnyűtt testünk, ami fentről egy halvány folt. De harcedzette lelkünk most már erősebb mint volt. Csukd be a szemed,fogad be a fényt. Mondj egy imát a lelkekért, hagyd most folyni eredben a vért. Csak isten tudja miért.. Egy az atyám és anyám, most fájó szívvel enged. Menj hát fiam ha úgy érzed,hogy el kell menned. Magabiztos kézben tartott remegő célkereszt. A harc az úton át,az út a harcon át vezet. Ősi hősök vére magamra bennük lelek. Jövevény vagyok a menettel a harccal és veled. Bajban a társa,hátam a háta,vállvetve egy vagyok vele. Csak mindig ránk vigyázva, haza menj,velem gyere. Magunk megőrizve,hogy egyszer add tovább. A Magyar vér most megtalálja bennünk otthonát. Menj most a hazádért és azt hozzon haza. Itthon véd és vár egy boldog, könnyező anya. Egy az atyám és anyám, most fájó szívvel enged. Menj hát fiam ha úgy érzed,hogy el kell menned. Magabiztos kézben tartott remegő célkereszt. A harc az úton át,az út a harcon át vezet. ------------------ Ma minden csendes alszik a tábor. Ma biztos,hogy nem harcolunk már.....