Építsünk hidat! (Nyerges)
Mennyi elfojtott érzés, mennyi türelem kéne még?
Mennyi elpazarolt érték volna elég?
Mennyi kárba veszett tehetség tűnik el nyomtalan,
S meddig érzem még, hogy sötét fölöttem az ég?
Hogyan kéne úgy menekülni, hogy a hűségem is megmarad,
Csak olyan dolgokról írni, amiről szabad?
Hogy ne kelljen úgy éreznem, -megint egy baráttal kevesebb-
S ez a keserű íz, mi a legtovább itt ragad.
Építsünk hidat tiszta szavakból határok fölé,
S elindulhatunk egymás felé!
Építsünk hidat, ha nem megy másképp hát így kezdjük el,
Míg magyar szóra magyar szó felel!
Mondd csak, nyugodtan átaludni csaknem száz évet, hogy lehet?
Hogy nem üvölt benned a lelkiismeret?
Mert én szégyent érzek már attól, hogy mást én sem teszek,
Mint, hogy írom a dalt és éneklem neked.
/Az esztergomi Mária Valéria híd átadásakor egy barátom adta az ötletet a szöveghez. Szól ez a dal Trianonról, a feladatról, az anyaországban élők hozzáállásáról, és arról a hátborzongatóan szomorú érzésről, ami akkor fogja el az embert, mikor a határtól több száz kilométerre az 'Adjon Isten!'-re magyarul érkezik a 'Fogadj Isten!'./
10 фев 2013
