Harajukutól Shibuyáig elsuhanunk, és Shibuya központjában megnézzük az új épületet amit Shibuya Scramble Square nek hívnak.Japánon belül Tókió belvárosának a legközepe.
Lenyűgöző lett ez a látványfilm👍 A felhőkarcoló tetejéről, az éjszakai metropoliszra a rálátás egyszerűen ámulatbaejtő!😯 Meseszép!👍köszönjük , hogy rögzítetted és hogy megmutattad nekünk!🙏
Hááát Zsírosdeszka eeeezt nagyon odatette.. a zene ahogy pulzál és ráritmizál a képre.. komolyan mondom a hideg rázott! Abszolút profizmus! Minden elismerésem és köszönetem az alkotói munkádér és minőségi megjelenített tartalomért!! Üdv austráliából! ;)
Köszönöm, érdekes volt, és én, ami ezt a helyszínt illeti, ennyivel be is érem. Jó, hogy Ti a lakóhelyetek környékét - ami nekünk viszont egy egzotikus, távoli mesevidék - így megmutatjátok. Már nem kell emiatt szigorú pénzeket elköltenem, valamint az engem szállító és kiszolgáló infrastruktúra sem fogja miattam szennyezni a világot feleslegesen, csak mert én jó dolgomban utazgatni óhajtok. Úgy látom ugyanis, hogy az elhízottan pöffeszkedő pszichikailag beteg unatkozó jómódú emberiség egyik kezével fényképezi a gyönyörű faágat, rajta a szaladgáló mókusokkal és majmokkal, miközben ugyanezen az ágon ül és a másik kezével pedig a másik oldalon vadul fűrészeli azt... (Ezzel csak azt akartam kifejezni, hogy sok mindent lehetne csinálni - de csak a megfelelő mértéktartással.) Üdv.
Nagyon klassz lett az úti filmed! Az elején a zene a gyorsított felvétellel, aztán a tömeg a zebrán, anyám! Utána kis Tiffany, nők álma cipők 😁, végül pazar panoráma. Hálás köszönet, hogy elvittél bennünket is ide!🙏😊
Kedves József! Irígyellek téged! Igazán szép hely Japán! A kultúrájuk mesés! Igaz, hogy ott sem fonják szusiból a kerítést! Nehéz ott is az élet, viszont a nehézségeket, kárpótolja a sok csodás helyszín! Ott, van csak igazán élet! Én, nem a látványosságokra építve gondolom! 10 éves korom óta kedvelem a japánt! Sajnos én már nem tudok odamenni! Ha, lesz rá pénzem, akkor az első utam, az maga Japán lesz! A vágyam az, hogy megnézzem Tokiót! A másik meg, hogy felmenjek a Fuji-ra! Tolószékkel, öregen, könnyebben letudok jönni róla, mint futva, ha kitör a vulkán! Na mindegy! Köszönöm a videóidat! Igazán becsűllek azért amit az itthoniaknak mutatsz meg ebből a csodás országból! Látattlanban is kalapot emelek előtted és a családod előtt! Maradok tisztelettel!🙋
Felfoghatatlan hogy milyen szép és nagy japán, teljesen más világ, kulturális szempontból is az egyik legjobbnak tartom, egyik nagy álmom hogy ki költözzhesek Japánba 😍, Így tovább!. Még több ilyen videót😁
Halihó Zsíros! Csujj de jó videót csináltál! Nagyon tetszik és hangulatos a zenékkel együtt. Eszméletlen nagy a nyüzsgés ott még éjszaka is. Szép videó és nagyon jópofiság.
Micsoda resz volt ez! Koszonom, lenyugozo a latvany, engem elborzaszt a betondzsungel a millio emberrel, de latni kell ezt is es a vegen a legjobb liftbol kifele: "kezitcsokolom, Sanyi vagyok, erre igen..." 😂😂
Nagyon minôségi videó készûlt ismét, remek zenei aláfestéssel. A végén pedig a liftben zuhanó “Sanyiii!!!” nagyon jó lett! :) Én csak a “tokyo skytree tower-ben” voltam eddig ott is csak nappal. De ugy látom a következô Tokyoi utamon, be kell iktatnom egy éjszakai torony látogatást is. ありがとうございました
Te zsíros,gyönyörű helyen vagytok én még arra lennék kíváncsi,hogy Japán hova tudja még termelni ezt a brutál mennyiségű szemetet amit akár 1 nap alatt is termlenek! Kíváncsi lennék a véleményedre ezzel kapcsolatban!
Ahh egyszeruen imadom,ez a tipik azsiai feeling, ezt sehol mashol a vilagon nem erzed amikor minden annyira modern es porgos,zsufolt es az ejszakai elet is porog mint az allat. En Koreaba tapasztaltam ezt egy honapig de Japanba is szerernek elmenni a jovoben,ez a video meginspiralobb 😀
Köszi, epik lett a videó ezzel a zenével. Én 12 év múlva szeretnék kiköltözni addig gyűjtök pénzt a kamionozásból, hogy tudjak venni lakást/házat egyből :)
Majdnem bepissentettem annyira fajin a látvány! Köszi Zsíros! DE ha nem látnám a csillagos eget, amikor akarom, az nekem sokkal jobban fájna, mint amennyire ez bejön!
A nemjóját. Fullos ez a város, előrébb vannak pár fényévvel, ott sajnos nem jár a Ráckevei hév, nem tudnám megúszni átszállás nélkül. :-) Szuper fény és pompa, kisjapó lánykák sétája az uccccán. Pazarság :-) :-)
Szia! Nagyon super osszeallitast kaptunk toled ismet Zsiros....csodas latvany a varos fentrol,egy kicsit hasonlit Manhattan-re....az uj epulet pedig ,belulrol a Macy's-re,ahol emeletenkent kulonbozo markak meg talalhatok...telis-tele ruhakkal,cipokkel, taskakkal stb....kajazdakkal....a lift rendszere szinten egy picit hasonlit a One World Trade Center epuletehez .🌇
Jó napot kívánok,kezit csókolom,Sanyi vagyok!! :D Baszki nagy letargiában vagyok,idejét se tudom mikor nevettem,de most szakadtam ezen! :D Király vagy Zsíros! A pénzt meg mindig számold meg ,akinek ez nem tetszik annak stukk!
Hali Zsíros, nemtom hallottad-e vagy tudsz-e róla hogy mi folyik Hong Kong-ban? Mert én arról szívesen látnék egy videót + a magyarság is tudna róla! Aztán azt majdnem elfelejtettem leírni hogy k jó lett a videó és simán nézném még az ilyesmi gyorsításokat a videókban! Pacsi!
Nagyon kellemes a hangulata, azzal a zenével az elején. Több ilyet! Más. Nem akarsz egy kicsit spotterkedni? Tudod, kimenni a reptér kerítéséhez közel, és filmezni a le fel szálló gépeket. Mindegy, hogy a Hanedához vagy a Naritához. Felgyorsíthatnád azt is egy kicsit valami kellemes, de azért dinamikus zenével. 😀
Hello Zsíros Deszka! Hachiko emlèkművèhez nem mentèl el ! Sajnàlom pedig ugy megnèztem volna àltalad! Mèg csak most fedeztelek fel! Nagyon jok a vidik! 😀👍
Uhh.. Zsíros, ilyenkor nyer igazán értelmet a minőségi kamera és objektív szett. Mivel én aki ezt gondolom nem lehetek én, mert látom ahogy azt gondolom hogy ez nagyon-nagyon jó videó.., 😂 na de mindegy, a lényeg hogy nekem, aki vagyok, nagyon tetszik! Szeretem az ilyen videókat! 🙂
Meg ezt a pici szösszenetet oda adom. 🙂 Mit mondtak a külföldiek a magyar nyelvről? Nicholas Lezard kritikája Szerb Antal "Utas és Holdvilág"-ról a The Guardien-ben 2004. ERTL ISTVÁN fordítása) "A magyarok tulajdonképpen nem is földi lények, hanem egy szuper-intelligens földönkívüli-faj, amelynek sikerült egybeolvadnia az emberiséggel, s csak műveik zsenialitása és nyelvük teljes érthetetlensége árulja el őket." Jakob Grimm meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is volt, mondta: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet". N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság." George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit." Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi." Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003.. XII. 2. 5. o.) Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Szia! Helló,kedves Sándor? Ill,Zsíros deszka! Tetszenek,a beszámolók a japán életről! Ha,sikerül talán jövőre én is kijutok Japánba. Persze,ez majd az egyesülettől függ,ha ki mehetek velük én is! (Kyokushin) karate. Tényleg,ez s stílus mennyire ismert még Japánban? Oyama Masutatsu mester. Az alapító! Kevesen tudják,de még a Kungfu sztár Bruce Lee is elismerte! Mivel egy képet őrzött a szobájában Oyama mesterről! Ennyit erről! Érdekelne,hogy hogyan zajlik a napi életed,ill Születés nap,név napokat a Japánok hogyan tartják? Várom,megtisztelő válaszod! Természetesen,ha időd engedi! További szép napot kívánok! Az erő,legyen veled! Takamaru
Nem mondom, hogy nem érdekes... De az, hogy bármerre néz az ember akkor egy fényforrást lát... Semmi természet csak a metropolisz... Bár volt ott egy nagyobb sötét folt, talán egy park? Ettől függetlenül ez nagyon durva... Én, aki hegyeket, dombokat látok, a természetet... Nagyon nem vágyom egy ilyen panorámára, bármilyen magasan is legyek. 😎