Тёмный

Kárpátia - Egy szökött hadifogoly éneke 

Kárpátia Zenekar
Подписаться 120 тыс.
Просмотров 4,6 млн
50% 1

Egy szökött hadifogoly éneke. Ezzel a címmel jelent meg ma az új lemezünkről az első bemutatkozó dal, amiről videóklipp is készült. Nem véletlen, hogy ma mutatjuk be.
1945. május 9-én a második világháborút az európai hadszíntéren befejeződöttnek tekintették. Törvényt ültek a győztes hatalmak a felelős politikai vezetők felett, Nürnbergben, Budapesten, de a hadifoglyok szabad prédává váltak. Az elhurcolt százezrekre még ma is úgy tekintenek, mint kollektív bűnösökre, akikről még beszélni sem illik. A hadifoglyok nem számíthattak csak sorstársaikra, illetve önnön magukra, mert az új hatalom a BÉKE nevében lemondott róluk. A hazánkat megszálló szovjet hadsereg a magyar katonákon kívül elhurcolt nőket, papokat, tanárokat, földműveseket, magyarországi svábokat, és válogatás nélkül terelték Sztálin lába elé bizonyítékként, az elhúzódó harcok miatt. A magyarországi hadszíntéren ugyanis a szovjet vezető elvárásaival szemben többszörösére elnyúltak a harcok, és a vörös-hadsereg tábornokai sokkal nagyobb létszámú szemben álló haderőt jelentettek Sztálinnak, mint a valóság, így a hadifoglyok számát fel kellett nekik tölteni civilek tízezreivel, akiket tömeges transzportokban indítottak Szibéria felé. A borzalmas megpróbáltatások ellenére többeknek sikerült hazaszökni, és elmesélni a fogságban látott gaztetteket. Hírt hoztak a még élőkről, katonaköpenybe rejtve hozták a nyírfakéregre jegyzett névsort, a halottak neveivel, és megpróbáltak tovább élni azzal a gondolattal, hogy mennyien maradtak még kint. Az elhoztuk nektek a békét jelmondata alatt többszázezer magyar katonát és civilt gyilkoltak le, tettek nyomorékká ama bizonyos május 9. után. Kérünk titeket, olvassatok utána annak a sok-sok beszámolónak, amit már fel lehet lelni az interneten a hadifoglyokkal kapcsolatban, és legyetek büszkék azokra, akik magyarságuk miatt lettek mártírrá!
EGY SZÖKÖTT HADIFOGOLY ÉNEKE
( Petrás J.- Back Z.- Szijártó Zs.)
Havas fenyvesek mellett lépkedek,
Lábam elfagyott, mindenem remeg,
Ruhám rongyai tetvek otthona,
Szőrös arcomon háborúk nyoma.
Előttem folyók, mögöttem hegyek,
Nyomomban veszett kutyák lihegnek,
Sár levét iszom, fák kérgét eszem,
A hideg holdsugár terít meg nekem.
A magasban elszáll egy madár,
Ő talán tudja, merre jár,
De én, akit üldöz a keleti szél,
Csak lába viszi, míg haza nem ér.
Láttam őrjöngő, csonttörő halált,
Vitt magával nőt és katonát,
Bomló testüket jégvirág lepi,
Kezük görcsösen egymást öleli.
A domb túloldalán géppisztoly kaszál,
Hangja szaggatott, gyilkos táncot jár,
Földhöz lapulok, lassan kúszom,
Egy kőhajításnyira már csak az otthon.

Видеоклипы

Опубликовано:

 

8 май 2013

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии : 1,3 тыс.   
@fallenkerub1184
@fallenkerub1184 8 лет назад
A magasban elszáll egy madár, Ő talán tudja, merre jár, De én, akit üldöz a keleti szél, Csak lába viszi, míg haza nem ér. Gyönyörű refrén!
@j.koppany
@j.koppany 5 лет назад
Ez így igaz
@joebananos5565
@joebananos5565 4 года назад
Nagyon szép, ja.
@TRUPAC12
@TRUPAC12 10 лет назад
Greetings to our Magyar brothers from Croatia!!!
@sebestyenpinter706
@sebestyenpinter706 5 лет назад
We are brothers :)
@tommym5752
@tommym5752 8 лет назад
Polak, Wegier dwa bratanki Lengyel, Magyar - két jó barát Greetings from Poland
@crashfallen8975
@crashfallen8975 8 лет назад
+Tomasz Malarczyk drinking with a different wine :)
@RtWolf-rv3cq
@RtWolf-rv3cq 8 лет назад
együtt issza meg a borát!!
@Talvisynty
@Talvisynty 6 лет назад
"Polak, Węgier, dwa bratanki / I do szabli, i do szklanki / Oba zuchy, oba żwawi / Niech im Pan Bóg błogosławi."
@aronvor3879
@aronvor3879 6 лет назад
Pálinka ! (L)
@gabrielilles2888
@gabrielilles2888 3 года назад
Felvidék jelen üdv testvérek 🇭🇺🇭🇺
@otondanubian7910
@otondanubian7910 9 лет назад
Support from Croatia! One crown, two nations.
@justephi4996
@justephi4996 8 лет назад
thanks my friend :)
@meloneoderso8609
@meloneoderso8609 7 лет назад
kösz
@schebo
@schebo 7 лет назад
dobro prže ovi Mađari
@stanislavkutlic9495
@stanislavkutlic9495 5 лет назад
Pre dobra pjesm
@zoard3620
@zoard3620 4 года назад
Thanks brother! I hope our countries will have a union again in the future!
@lotyinieloty2316
@lotyinieloty2316 8 лет назад
A magasban elszáll egy madár, Ő talán tudja, merre jár szep... nagyon szep. greetings from poland
@zoltankovacs1436
@zoltankovacs1436 7 лет назад
dédpapám orosz hadifogoly volt, csipkebogyókon éltek a társaival majd hazajött, mindig mesél róla, máig él 97. éves:) dédmamám szintén, de ő 94 évesen halt meg, 70 éves házasságban éltek, 2015-ben a 70 évük miatt Magyarország legidősebb házaspárja címet nyerték el.:)
@alinpop2414
@alinpop2414 6 лет назад
Zoltán Kovács. Kit érdekelt ez?
@Fradista91
@Fradista91 6 лет назад
Engem egyébként van az a mondás ha nem tetszik ne hallgasd. ;)
@szigetandras265
@szigetandras265 5 лет назад
Ez szép💓✌
@zsutyuseemta
@zsutyuseemta 5 лет назад
@@alinpop2414 ez egy érdekes dolog és amit te mondtál azt magadban is tarthattad volna mert amit ő írt érdekes de amit te az nem
@cziganyjozsef1454
@cziganyjozsef1454 3 года назад
@@alinpop2414 engem érdekel. Hülye román. Egyszer még találkoznék veled.
@lotyinieloty2316
@lotyinieloty2316 7 лет назад
Piękna piosenka, szkoda, że nawet niektórzzy w Węgrzy nie wiedzą o czym jest... nieważne.... trzymajcie się bracia.... to ciężki kawałek historii.. gdzieś mi tam łzy lecą ale dlatego, że tak ciężko było podjąć właściwą decyzję i straciliście na tym :( Polacy zawsze z Wami...
@patriciaviczmandy649
@patriciaviczmandy649 Год назад
Thank you polak brother from a hungarian as long as we are here for each other the russkies can rot in hell
@CsabiTube
@CsabiTube Год назад
🇵🇱♥️🇭🇺
@istvanveg1761
@istvanveg1761 Год назад
Köszönöm testvér
@szilulu
@szilulu 11 лет назад
Nagyapámról már mindenki lemondott, halottnak nyilvánították. Csak Nagyanyám hitte, hogy egy napon hazaér hozzá és az akkor 4 éves gyermekéhez, aki az Anyukám. Egy éjszaka kopogtatott az ablakon. Repesszel a tüdejében élte le az életét. Tisztelet a hősöknek!
@zoli_2003
@zoli_2003 Год назад
tisztelet
@kispeti71
@kispeti71 4 месяца назад
Tisztelet a HŐSÖKNEK!
@SalamonSzilard
@SalamonSzilard 10 лет назад
De én akit üldöz a Keleti Szél, csak lába viszi míg Haza nem ér! ~ Üdv a Székely-Magyar Főldröl
@joebananos5565
@joebananos5565 4 года назад
Autonómiát!
@Kaparossorsjegy
@Kaparossorsjegy 4 года назад
H
@joebananos5565
@joebananos5565 4 года назад
@@Kaparossorsjegy ?
@Pepefrog24
@Pepefrog24 3 года назад
Honnan?
@Pepefrog24
@Pepefrog24 3 года назад
Én Marosvásárhelyi vagyok
@irenszepesi2779
@irenszepesi2779 Год назад
Dédapám emlékére többször meghallgattam,aki a don kanyarban harcolt,majd 2 év után tért haza. Egész életét fájdalom kísérte az ott átélt szörnyűségek miatt. 92 éves koráig élt.Gyerekként ritkán hallottam 1-1 történetet miket éltek át társaival,akik mind elestek ebben a háborúban. A videóklipp amit forgattatok, életre keltette bennem a történeteit. Köszöm a feltöltést.
@Galaktusz
@Galaktusz 10 лет назад
Nem vagyok rock rajongó, de ettől kiver a verejték IMÁDOM !!!
@Denielo5
@Denielo5 2 года назад
Elég, ha magyar vagy :)
@pONtosanAz
@pONtosanAz 10 лет назад
Egységben az erő,Lengyel s Magyar a nyerő! !W jedności siła Polacy i Węgrzy wygrywają Becsület és Dicsőség a Hősöknek. .Cześć i Chwała Bohaterom Szacunek!/Tisztelet!
@stiplavi
@stiplavi 3 года назад
Mikor győztünk utoljára háborúban ?
@tamasharkai8890
@tamasharkai8890 3 года назад
Lassan ideje.
@arandoedson4356
@arandoedson4356 3 года назад
@@stiplavi A pozsonyi csata az semmi?
@kompuszkevin6749
@kompuszkevin6749 2 года назад
thanks brother
@kuruzsloorig278
@kuruzsloorig278 Год назад
Egyre kevesebb a valódi magyar, egyre több az áruló, beletörődött, érdektelen, idióta, s fotel forradalmár. Lengyeleknél is összesen 1 van aki normális volt a két tucatból akiket megismertem.
@radex84pl
@radex84pl 11 лет назад
I dont' understand any word too but I'm a great fan of Karpatia :D They make great music. Greetings from Poland
@epickpony2221
@epickpony2221 10 лет назад
Legjobb enél nincsis jobb imádom a kárpátiát ha igy fojtatják nemistom LEGJOBBBBBBBB!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
@JocelynMayCollins
@JocelynMayCollins 7 лет назад
Wow I love this, can't understand a word of Hungarian but the music video helps. I wish I could go to their concert... greetings from Croatia!!
@deepshit8346
@deepshit8346 6 лет назад
sansa-stark fake
@deepshit8346
@deepshit8346 6 лет назад
Diego paez 😿😿
@attilaproszenyak8838
@attilaproszenyak8838 2 года назад
onda hodi preko i ja ti pomognem. pozdrav iz madarske
@Jani-pj4sl
@Jani-pj4sl 8 лет назад
Éljen Nagy Magyarország! Éljen Mindöröké Nagy Magyarország!
@user-cn7br8dp4d
@user-cn7br8dp4d 3 года назад
Éljen a Szovjetúnió! Lenin vezette nemzet dicsőség
@cziganyjozsef1454
@cziganyjozsef1454 3 года назад
@@user-cn7br8dp4d elvtárs, lejárt az időd!
@user-cn7br8dp4d
@user-cn7br8dp4d 3 года назад
@@cziganyjozsef1454 én hiszek bennük
@Pepefrog24
@Pepefrog24 3 года назад
@@user-cn7br8dp4d a szüleimet oroszok ölték meg
@user-cn7br8dp4d
@user-cn7br8dp4d 3 года назад
@@Pepefrog24 Apám is, a Papám is nekik dolgozott. És az oroszoknak igaza van mindenhol.
@danielmoser4323
@danielmoser4323 10 лет назад
Im from Germany and I totaly like this song. I hope you guys play a concert the next time I go to hungary. I would definately be there!!!
@Visor988
@Visor988 Год назад
If you are interested. I would infom you when will be the next concert in Hungary.
@marijacrogirl49
@marijacrogirl49 11 лет назад
Braćo Mađari bravo! Svaka čast! Veli pozdrav iz Hrvatske!
@attilaproszenyak8838
@attilaproszenyak8838 2 года назад
hvala,pozdrav iz madarske od jednog hrvata
@ciprusi
@ciprusi 8 лет назад
Nagyon szep! Udv. Ciprusrol!
@boy-nantimusic-sound-9934
@boy-nantimusic-sound-9934 6 лет назад
ciprusi ekasvbzafjushivisfuhuscml njKsbnkDbnjad bjSn blanch nksvi
@Birdyson
@Birdyson 8 лет назад
Nekem nagyapám maradt ott egy tömegsírban /50 év után tudtuk meg hol van !)
@attilasebok2642
@attilasebok2642 7 лет назад
papamnak megmutattam o sirt
@gusztavmeszarosjuveeentino
@gusztavmeszarosjuveeentino 2 года назад
Nem Az Én hibán
@adampapp7034
@adampapp7034 2 года назад
@@gusztavmeszarosjuveeentino ki mondta?
@gusztavmeszarosjuveeentino
@gusztavmeszarosjuveeentino 2 года назад
Nem az egyetlen.
@GipsyFm
@GipsyFm 8 лет назад
most hallgatam először kárpátiát, és nagyon megtetszett :$
@ivangeorgiev478
@ivangeorgiev478 6 лет назад
Full support from Bulgaria! Down with Trianon!
@attilaproszenyak8838
@attilaproszenyak8838 2 года назад
hvala bratko. pozdrav iz madarske
@mlynarmo3059
@mlynarmo3059 2 года назад
Long live trianon
@alexandragraczer9225
@alexandragraczer9225 11 лет назад
Magyarország! Szebb jövőt! Gyönyörű szám!
@JaneDoe-qy4ni
@JaneDoe-qy4ni 8 лет назад
greetings from Poland!
@Visor988
@Visor988 9 лет назад
Ez emlékeztet apai nagyapámra (akit annak ellenére, hogy nem ismerek büszke vagyok rá) aki szintén hadifogoly volt. Kisteleken esett fogságba, a szovjetek ismert csalijával /szerveztek egy bulit a városba ami valójában fogoly gyűjtés volt/. Nagymamám megtudta hogy valójában fogságba esett, és a művháznál tartották fogva. El akart menni megtudni mi volt vele de szovjet lovaskatonák őrízték és ha valaki közelbe ment akkor lecsapott a vörös korbács. Aztán elhurcolták keletre de még az országhatáron belűl sikerült megszöknie. Egy szárkúpba bújt el amiről tudták a szovjetek hogy ott is elbújhattak a foglyok. Rálöttek a kúpra de szerencsére nem érte találat. Ezután egy hölgy jött aki rátalált és kereste a férjét akit szintén elhurcoltak ott 1-2 napig megszállta magát nagyapám aztán hazatért. Minden elismerésem a hadifoglyoké akiknek sikerült megszökniük.
@stiplavi
@stiplavi 3 года назад
Úgy emlékszem mi támadtuk meg őket...
@Visor988
@Visor988 Год назад
@@stiplavi Németekkel karöltve igen. De ez akkor sem jogosítja fel őket háborús bűnökre amik el lettek tusolva mert nyilván a szovjet tavarisik bűnei el voltak tusolva.
@bbybo
@bbybo Год назад
@@stiplavi mi van XDD
@hunorm.sz.8373
@hunorm.sz.8373 Год назад
@@stiplavi???????????
@zbehebozhz6981
@zbehebozhz6981 9 лет назад
greetings from Finland, very good music, good to see European nations still active nationalists, support to jobbik and its members!
@kerpetenali8338
@kerpetenali8338 8 лет назад
+Aleksei Gutkevich Greetings from Turkey.Turkish Nationalists too supporting Jobbik.
@XSZABA
@XSZABA 8 лет назад
+Aleksei Gutkevich thx my friend!
@ariansandstrom7266
@ariansandstrom7266 8 лет назад
+Aleksei Gutkevich Support from Sweden as well. Kill the Communists. Long live the national resistance!
@XSZABA
@XSZABA 8 лет назад
thx bro.. you know what is means!
@kogerugaming
@kogerugaming 7 лет назад
Jobbik is fallen. There is no real nationalist party in hungary.
@reddragon84n
@reddragon84n 10 лет назад
nagyon jó klipp! hihető a színjáték, szép a zene/szöveg és jó a befejezés!
@pierwszaszablarzeczypospol1779
@pierwszaszablarzeczypospol1779 3 года назад
Greetings from your friend Poland! 🇵🇱❤️🇭🇺
@aragass
@aragass 10 лет назад
Tetszik a videoklipben az, hogy a szovjet katonák megkímélik szegényt. Ha megfigyelitek, 03:04 -nél az egyik katona egy pillanatra felnéz az égre ("a magasban elszáll egy madár.."), majd a társára. Ez marhára kifejező. Tetszik továbbá az a boldogság is a honfitársunk arcán. Tetszik, hogy a fát öleli meg elsőnek, nem pedig a lobogóval kezd valamit. Ez valahogy "mélyebbé" teszi az egészet. A dal remek, igazán megható/szép klip ez. :)
@gaborandriska1839
@gaborandriska1839 7 лет назад
Mindjárt megszeretem a rohadt oroszokat. (szegények, biztos szerették a megszökött foglyokat. nyilván nem kellett db-ra elszámolni velük).
@peterkovacs4407
@peterkovacs4407 3 года назад
Nem megkímélik, hanem hazaért, ott a zászló !
@miskolcibuffalobill8666
@miskolcibuffalobill8666 3 года назад
@@peterkovacs4407 igen átment a határon, ott már nem lőhetté le.
@cziganyjozsef1454
@cziganyjozsef1454 3 года назад
@@miskolcibuffalobill8666 sajnos volt egy eset, hogy egy embert elvittek a szovjetek fogságba. És sikerült megszöknie, viszont valahogy felismerték, és visszaadták a muszkáknak. És újra fogságba került. Végül hazajöhetett egy 10 év múlva.
@uteyoungsters4241
@uteyoungsters4241 3 года назад
Rohadt oroszok többezer magyar nőt erőszakoltak meg; SOHASEM BOCSÁTUNK MEG A KOMMUNISTÁKNAK!
@marcin815
@marcin815 6 лет назад
Greetings from Poland
@zsoltkerdoiv5152
@zsoltkerdoiv5152 Год назад
Magyarnak lenni jó. ❤️ Imâdom a hazàm. Van töténelmünk, van népdalunk, néptàncunk...etnogràfia...
@Dogangel32
@Dogangel32 6 лет назад
Magyar vagyok, Magyarnak születtem..............Kis Hazámban Magyarként élek, és ha eljön az idő Magyarként halok meg! Csak Isten előtt hajtok fejet!!!!! Via Hungary!
@jackmasterhun1
@jackmasterhun1 10 лет назад
Láttam örjöngő csontörő halált vitt magával nőt és katonát ..... gyönyörű vissza adja a háború élményét
@huma_lovag
@huma_lovag 11 месяцев назад
Még 2023-ban is hidegrázós 🇭🇺 🤘🏻 az egyik, ha nem A legjobb Kárpátia dal ez 😉
@hun_gaming7757
@hun_gaming7757 11 месяцев назад
Nekem az ott,ahol zúg az a négy folyó a kedvencem
@antalhajdu3936
@antalhajdu3936 8 лет назад
Testvéreim köszönöm minden számotok
@balazsgyarmati2925
@balazsgyarmati2925 9 лет назад
ez az igazi magyar zene!
@uteyoungsters4241
@uteyoungsters4241 3 года назад
Bizony! Nem az amit az Euróvíziónak csúfolt degeneráltfesztiválra küldenek! Kárpátia a legjobb!
@darlinwasinnit7253
@darlinwasinnit7253 2 года назад
Yes yes
@tamaskuzmos2108
@tamaskuzmos2108 7 лет назад
kedvenc zeném ez mert nagyon jo
@balnagombos3869
@balnagombos3869 11 лет назад
Ezt a számot miután végighallgattam, egyetlen szó jutott eszembe; gyönyörű. egyszerűen gyönyörű!
@22Bogi
@22Bogi 7 лет назад
A magasban elszáll egy madár ő talán tudja merre, jár de én akit üldöz a keleti szél . Csak lába viszi míg haza nem ér.Még nagyon szeretem:Száműzött , Hintaló ,Betyárok,
@lacykeszi
@lacykeszi 9 лет назад
Nagyon jó lett a zene és a videóklip is! Üdv a Felvidékről nektek!
@emesesz9818
@emesesz9818 10 лет назад
Gyönyörű! Minden elismerèsem, az egyik kedvencem lett, tökéletes hangszerelèssel,ènekkel. Szebb Jövőt!
@zte514
@zte514 10 лет назад
Nagyon ismerõs a végén lévö romos rész régen egy Spar által rendezett kiránduláson oda is elsétáltunk nagyon szép az a hely fõleg nyáron
@nevenincsutca
@nevenincsutca 10 лет назад
El tudnád mondani hogy hol van, meg ha jól gondolom akkor a végén a katonák azért nem üldözik mert átért a határon, vagy azért mert elengedik?
@zte514
@zte514 10 лет назад
Annyit tudok Pilishez közel
@pecetabla8042
@pecetabla8042 3 года назад
@@nevenincsutca (bocs hogy zavarok 6 év múlva) azért nem lövik le mert átért a határon.
@patriktoth2446
@patriktoth2446 9 лет назад
Ritkán hallgatok rock zenét de ha hallgatok akkor az csakis Kárpátia :) Óriási dal lett
@darlinwasinnit7253
@darlinwasinnit7253 2 года назад
:)
@ShankaDaWanka
@ShankaDaWanka 3 года назад
Never learned Hungarian; never found a translation for this. However, I still love this song.
@bazijoewhl
@bazijoewhl 2 года назад
Havas fenyvesek mellett lépkedek, Lábam elfagyott, mindenem remeg, Ruhám rongyai tetvek otthona, Szőrös arcomon háborúk nyoma. "Snowy pine forest, I walk along" "My feet are frostbitten, My whole body trembels" "My rag of clothes are homes to lice" "The wars left their mark on my unshaven face" Előttem folyók, mögöttem hegyek, Nyomomban veszett kutyák lihegnek, Sár levét iszom, fák kérgét eszem, A hideg holdsugár terít meg nekem. "Rivers front of me, mountains behinde me" "Rabid hounds*1 on my track" "I drink muddy water, I eat treebark" "The moon's cold shine sets my table" A magasban elszáll egy madár, Ő talán tudja, merre jár, De én, akit üldöz a keleti szél, Csak lába viszi, míg haza nem ér. "In the sky, a bird flies past above me" "Maybe he knows where he is" "But I, who is being chased by the easten wind*2" "Only my feet carry me, until I am at home" Láttam őrjöngő, csonttörő halált, Vitt magával nőt és katonát, Bomló testüket jégvirág lepi, Kezük görcsösen egymást öleli. "I have seen mad, bone-breaking death" "It took women as well as solders with it" "Their decaying body covered in rime" "They are strongly*3 holding eachother" A domb túloldalán géppisztoly kaszál, Hangja szaggatott, gyilkos táncot jár, Földhöz lapulok, lassan kúszom, Egy kőhajításnyira már csak az otthon. "On the other side of this hill, submachine gun reaps*4" "Its sound's dances a broken*5 deadly dance" "I lay close to the ground, slowly crawling" "Home is only a stone throw distance*6" *1 most likely guards or guard dogs *2 Soviet solders/gurards I guess, maybe gulag guards *3 the word used here is translated to cramp/convulsively (cant think of a good translation), maybe desperately ? *4 the word means scythe (verb), like the grim reaper reaps souls with his scythe *5 word for it means having breaks or gaps in continuity *6 spitting distance overall its not the best, but it gives an idea of the lyrics
@mobmotivation6797
@mobmotivation6797 Месяц назад
Feels deep with the video
@tamaspamuk3844
@tamaspamuk3844 4 года назад
Nagyon jó a videó is!! Köszönet a szereplőknek (Alexnak, a kutyusnak is)! Mindig azt hiszem hogy "ez a klipp a legjobb", aztán mégis megleptek egy sokkal jobbal! Nélkületek szegényebb lenne a Magyar! ♡
@Norometnolife
@Norometnolife Год назад
Én dédipapám volt szibériába hadifogolytáborba kenyérmorzsákat is öszecsipegeték minden egyes morzsát és tulélte morzsákon
@kornelvincze7409
@kornelvincze7409 11 лет назад
Nagyon jó lett! Gratulálok a Kárpátia zenekarnak, csak így tovább! :)
@user-ue3ww3kn9p
@user-ue3ww3kn9p 10 лет назад
Nagyon jó szám!!
@TheMcmeth
@TheMcmeth 11 лет назад
Csodálatos képi világ és zenei hangzás! Gratulálunk!
@orgovang
@orgovang 11 лет назад
Jó volt nagyon remélem ha eljutok a koncertetekre élőben is hallhatom majd ! Kitartás , adjon az isten szebb jövőt !
@becaowo2755
@becaowo2755 9 лет назад
Nagyon jó szám. A klipp végén besirtam :')
@tamasmaraffai6364
@tamasmaraffai6364 3 года назад
Ez a kedvenc kárpáriám
@comradetiger1735
@comradetiger1735 4 года назад
Nekem a üknagyapám egy náci hadifogoly volt, egy sör mentette meg az életét, volt egy részeges és fizetett neki egy sört még 1940 ben kiköltötött Németországba és egy tiszt volt, évekkel később a üknagyapámat elfogták egy tűzharcban felakasztották és 1-2 perc után észrevette a barátja (a részeges tiszt) levágta a kötélről és megszöktette útban lábon lőttek , halottnak tettete magát és meg menekült megfagyott egy télen egy tóban
@cziganyjozsef1454
@cziganyjozsef1454 3 года назад
Szép volt részéről ezt megcsinálni!
@anitasvideos8460
@anitasvideos8460 2 года назад
Hazudnék,ha azt mondanám, hogy nem szép ez a zene.Mert nagyon harcias,magyaros, elképesztő zene, gyönyörű,sokszor meghalgattam,mert igazán szép,el áll a szavam,igazi hábórús zene, én is és a testvéreim is nagyon szépen köszönjük!!👍👍
@bettinabuus3942
@bettinabuus3942 8 лет назад
ez a kedvenc számom imádom
@anonimusanonimus8498
@anonimusanonimus8498 6 лет назад
Imádom! Így tovább! :) +1 like
@rolandszucs5123
@rolandszucs5123 11 лет назад
Szép volt fiúk ! Már imádom ! Nagyon várom az új albumot !!!
@ada2112ify
@ada2112ify 6 лет назад
A Kárpátia messze talán az egyetlen (számomra) akiknek minden daluknak van értelme, alapja vagy pedig üzenete.u.i.: a helyesírásért és a fogalmazásért elnézést, sajnos nem tanulhattam Magyarországon.
@enikoschneider3826
@enikoschneider3826 8 лет назад
hajrá, csak 9 vagyok de 5 éve imádiom a KÁRPÁTIÁT
@lolgaming5287
@lolgaming5287 8 лет назад
+Enikő Schneider D
@henezbotond
@henezbotond 11 лет назад
Hogy ne csak rosszat írjak: Nagyon jó szám lett. A történelmi háttere érdekessebbé teszi. Egy hadifogoly aki a ruszkiktól hazaszökött. Ìgy tovább!
@OldMonastery
@OldMonastery 11 лет назад
Nem kell semmi a nagy világból, csak egy pipa, meg egy pohár bor! Meg ez a szám. Gyönyörű
@varadiemil
@varadiemil 11 лет назад
Hihetetlenül jó lett! Még több ilyen jó dalt!
@Chris-rp3wx
@Chris-rp3wx 9 лет назад
Büszke vagyok hogy Magyarnak születtem!!!
@annaetl8639
@annaetl8639 10 лет назад
Imádom ezt a számot
@szokolamate3060
@szokolamate3060 7 лет назад
egyik kedvenc zeném
@tivadar25
@tivadar25 11 лет назад
Nagyon JÓ!!!! szám jelenjen már mg a töbi is nagyon várom már !!!!!!!!!!! jók vagytok !!!! KITARTÁS !!!
@viktorszilagyi2671
@viktorszilagyi2671 7 лет назад
Akinek nem tetszik,az mièr hallgassa meg?? Nem értem!!! Nagyon jò szàm,szebb jővőt!
@klaudiagyongyosipatricia1506
@klaudiagyongyosipatricia1506 10 лет назад
Ízig-vérig magyar dal! :)
@Nyuszika0216
@Nyuszika0216 11 лет назад
Nagyon nagyon nagyon jó!!!! csak így tovább fiúk! Ti maradtok az örök kedvenc számomra. Éjjel-nappal tudnálak hallgatni Titeket! Minden eddigi albumotok megvan. Gyerekeim ezen fognak felnőni! :D
@ZagoniErA
@ZagoniErA 11 лет назад
Zeneileg szövegileg is fantasztikus!!! Köszönjük, hogy vagytok:)
@XY.595
@XY.595 4 года назад
Éljen a nemzet!
@uteyoungsters4241
@uteyoungsters4241 3 года назад
És vesszenek a kommunisták!
@trvemetal
@trvemetal 3 года назад
Очень хотелось бы понять смысл этой песни, жаль я не понимаю венгерского
@andrasbuzady1266
@andrasbuzady1266 2 года назад
В общем речь идёт о том, что как военнопленный попадёт обратно на родину( во время Второй мировой войны)
@Vitalij1970
@Vitalij1970 2 года назад
Да понять его, надежа-царь, немудрено)) Как на Россию воевать шли , так все было хорошо, а как наваляли под Сталинградом , так начались неимоверные страдания вдали от Родины...
@trvemetal
@trvemetal 2 года назад
@@Vitalij1970 вот тут да. Чего они ожидали. Как наших убивать, так сразу, как над ними нависла угроза мести, так скулежь начался
@cziganyjozsef1454
@cziganyjozsef1454 Год назад
@@andrasbuzady1266 inkáb a vilagháború után.
@lujzakovacs3263
@lujzakovacs3263 3 года назад
Ez a dal annyira szép. És ez a klipp negyon megható volt.
@rolandhuszar4182
@rolandhuszar4182 11 лет назад
Nagyon jó lett! Várom a többit. :D
@adrianszombath3959
@adrianszombath3959 10 лет назад
ez nagyon jó lett!!
@bot_4bazsii30
@bot_4bazsii30 3 года назад
2021?? 💪💪💪💪
@cziganyjozsef1454
@cziganyjozsef1454 3 года назад
Ezerrel!!!!
@petercsakdaniel6357
@petercsakdaniel6357 2 года назад
Van aki 2021ben is ezt hallgatja?😬
@cziganyjozsef1454
@cziganyjozsef1454 2 года назад
Igen!!!
@gaborcsikos2367
@gaborcsikos2367 9 лет назад
Nagyyon jo video sokat megszoktam nézni!
@bluemagic4250
@bluemagic4250 7 лет назад
Nekem nagyon tetszik...
@VrbovszkiGabriella
@VrbovszkiGabriella 10 лет назад
Csodálatos!!
@Jupik_Mester
@Jupik_Mester 11 лет назад
Gyönyörü lett! Legyen még több ilyen!
@huNgariaN997
@huNgariaN997 11 лет назад
...és az első klip a Kárpátiától :) nagyon jó lett ez a szám!!
@norberttoth2156
@norberttoth2156 2 года назад
2021 december 👏
@andrelang6125
@andrelang6125 Год назад
Félvidek! ❤🇭🇺
@zoltanbabos4295
@zoltanbabos4295 Год назад
🖐️👍🤎
@laszlonemeth3010
@laszlonemeth3010 5 месяцев назад
@@zoltanbabos4295 VIVÁT PUTYIN & RUSSIA
@trichard177
@trichard177 10 лет назад
Nagyon szép szám , és nagyon megható ez a videoklip . Egy mestermű lett,
@asoka8460
@asoka8460 11 лет назад
Fantasztikus lett fiúk!!!!Várom a többit is!!!!! Gratula!!!!!! KÁRPÁTIA 4EVER!!!
@vasistvan5839
@vasistvan5839 10 лет назад
A hideg kiraz mikor halgatom olyan jo!!!! :)
@nikopapa1121
@nikopapa1121 10 лет назад
Engem is :D Nagyon jó! :D
@baloghroli5413
@baloghroli5413 10 лет назад
én szerintem nagyon király ez a zene
@drakeblackk
@drakeblackk Год назад
Ritka hogy egy magyar zene és még a klip is tetszik, a témája máris meg fogott:) Itt lehet követést kapok érte de a ruszkikat is szeretem ;)
@petervarga3796
@petervarga3796 11 лет назад
Nekem nagyon tetszik ez a szám és a klip is nagyon jó!!!! Nagyon, nagyon, nagyon várom már az új albumot!!! :)
@sadistplayer
@sadistplayer 10 лет назад
hajra turan! Greetings from Crimea!
@Derner777
@Derner777 10 лет назад
Greetings to all of you, brave Crimean Tatars! Stay strong.
@DragosMilicevic
@DragosMilicevic 9 лет назад
Tatar Qaşqır Long live Turanian Brothers! We are with you
@deepshit8346
@deepshit8346 6 лет назад
Asterix fake
@ilyeslevente8943
@ilyeslevente8943 10 лет назад
Igazi magyar rock zene ! ;)
@sarab.798
@sarab.798 5 лет назад
Imádom ezt a dalt
@istvantoth7304
@istvantoth7304 11 лет назад
Az ilyen zenét játszó zenekarok hatására nagyon sok emberben éledt fel a haza iránti szeretet és a magyarság érzése.És ez így helyes! " Átkozott kiben már nincs hazaszeretet!"
@marianadamowski7336
@marianadamowski7336 8 лет назад
pozdrowienia z Polski. Węgry
@istvanmolnar1697
@istvanmolnar1697 3 года назад
Good luck, Polish brother!
@Boty111
@Boty111 2 года назад
Isten áldjon titeket , akik halálig hűségesek vagytok a hazához !
@adamgonczo5409
@adamgonczo5409 11 лет назад
Nagyon jó.. nagyon várjuk a következő számokat :)
@pb8286
@pb8286 10 лет назад
IMÁDOM!!!!KÖSZÖNÖM EZEKET A FANTASZTIKUS ZENÉKET,NAP MINT NAP!!!!ÁLDÁSOM NEKTEK,ÉRTETEK,RÁTOK!!!ADJON AZ ISTEN SZEBB JÖVŐT!!!
@83Zsike
@83Zsike 10 лет назад
Kedvenc :)
Далее
Kárpátia - Hintaló
3:55
Просмотров 6 млн
Kárpátia - Örökségem
3:55
Просмотров 5 млн
The Hardest Challenge!
00:37
Просмотров 14 млн
Kárpátia - Huszár
3:29
Просмотров 2,9 млн
Kárpátia válogatás
2:19:25
Просмотров 290 тыс.
Kárpátia - Horthy Miklos katonaja vagyok
3:42
Просмотров 3,9 млн
Kárpátia - Férfiak vagyunk
2:59
Просмотров 632 тыс.
Kárpátia - Menetel a század
3:43
Просмотров 841 тыс.
Historica zenekar - Megsárgult kép
4:06
Просмотров 5 млн
Kárpátia - Magyarnak születtem
2:45
Просмотров 1,9 млн
Shoxruxbek Ergashev - Alam ekan (Official Music)
4:37
Mirjalol Nematov - Barno (Videoklip)
3:30
Просмотров 4,4 млн
Басстер - Салони BMW | 2024 | comeback
3:49
BABYMONSTER - ‘FOREVER’ M/V
3:54
Просмотров 50 млн