Petrus Boumal, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest játékosa két perc alatt két büntetőt is elpuskázott csapata szombati, Zalaegerszeg elleni bajnokiján. m4sport.hu: m4sport.hu/ Facebook: / m4sport.hu Instagram: / m4sportofficial
A dózsa nem fog kiesni, de a pakstól simán kikap. A vasas mellett a honvéd vagy a zete lesz a másik. A mol fc megússza valahogy. A bajnok viszont a paks lesz.
Ez a tizi parádés volt. :D Az elmúlt pár hétben figyeltem az Újpest játékát semleges nézőként. 1 - 2 játékos volt csak, aki kiemelkedőt tudott nyújtani. Igaz 1 - 2 alkalommal a szerencse sem ált a játékosok mellett, de ne feledjük el Fortuna azok mellé áll, akik többet tesznek meg a kegyeiért. Továbbra is azt mondom, hogy szégyen, ami az Újpest klubházban folyik. Véleményem szerint a megtisztulás sokat jelenthetne, mind a klubnak és mind a játékosoknak. Az MB I-nek meg az tenne jót, ha az utolsó 11, 12 kiesne, a 10, 9 pedig osztályozót játszana, így a teljesítménykényszer ott lenne mind a kiesők irányába és mind a feljutni szándékozók irányába. De persze ebben mások más véleményen lehetnek.
Amúgy ki az a sok mondva csinált szakember, akik ott ülnek az edző mögött a kispadon? Más csapatoknál is látom, nemcsak Újpesten, de még nem jöttem rá. Majdhogynem többen vannak, mint a cserék. De mi a feladatuk?
Jesszus hát nem mindennapi ez se két 11 est egymás után kihagyni....Hajrá Lilák!!!Ezt a boumalt bese állitanám soha...!!!Mészöly hazazavarná egyből ha itt lenne...
@@apeter1883 a Paks teljes támadó szekciója, a KTE teljes támadósora vagy pl Újpesten Csoboth (bár ő nem tudom mit keres itt, a jelenlegi teljesítményével nem szolgál rá az Újpest h ilyen jó játékosa legyen). Nyilván ha valaki csak külföldieket akar vásárolni mert a szurkolóinak fontosabb h egy szezonon belül ELben/BLben legyen, lásd Fradi, az nem fog ilyen tehetséges fiatal magyarokat találni.