Légyszi csinálj ebből is sorozatot mint a kajakérdésről! Nemrég tudtam meg a fogorvosomtól, hogy rosszul mosok fogat, azt se tudtam, hogy lehetséges egyáltalán rosszul fogat mosni. Hívj meg kérlek szakorvosokat, nőgyógyászt, pulmonológust, kardiológust, mindenfélét és edukáld kicsit a nézőket mi mindenben lehetnének jobbak egy kis odafigyeléssel, mert nem tudjuk. Ócska lehúzó népbutító dilettáns videóknak dőlnek be az emberek és ártanak maguknak miközben az orvosok nem kapnak szót sehol.
Ja, de csak ilyen Schwab Richárdhoz hasonló orvosokat hívjon. Amelyik csak tömi beléd a gyógyszert és azt mondja, hogy nem tehetsz semmit, az olyanokat inkább ne :)
igen, sok alapvető dolgot rosszul csinál az ember. Szerintem te is rosszul lélegzel, mint a legtöbb ember, hiába olyan alapnak tűnik. Sokszor pont az ilyen szakemberek azok, akiknél ott lenne az emberek egészségének a kulcsa, csak mivel energiabefektetéssel járna, nem csak két bogyó bevételével, így az csak valami sarlatánság lehet. Nem mondom, hogy te olyan ember volnál, de az ilyen orvosközpontú emberek általában azok, akik ha belenéznek a Napba és tüsszentenek kettőt, egyből veszik be az antibiotikumot, aztán meg már ott tartunk, hogy vannak olyan szuperbaktériumok, amiket nem bírunk elpusztítani, mert olyan ellenállóvá tettük őket...
élelmiszer hamisítás, klíma manipuláció fémporokkal, rákkeltő vegyszerek használata a mezőgazdaságban újabban plusz oltások... de az áldozat a hibás hasbara megy még most is...
Üdítő volt egy kicsit politikától eltérő dolgot látni, a vendéget pedig órákig tudtam volna még hallgatni. Lehetne tőbb tartalom hasonló témában, nagyra értékelem.
Abszolút egyetèrtek, mert politizálhatunk ezerrel, de ha nem vagyunk egészségesek, mit sem ér az egèsz. Márton arcán , és reakcióin simán látszik az elszánt érdeklődés és döbbenet, hogy hasonló tartalmú podcastokat készítsen. 100% lesz még ilyen, mert Márton beszédes arca elárulta, hogy nem alszik eleget Ő sem....
élelmiszer hamisítás, klíma manipuláció fémporokkal, rákkeltő vegyszerek használata a mezőgazdaságban újabban plusz oltások... de az áldozat a hibás hasbara megy még most is...
hát azért Mártonunk nekifutott párszor az ekével, mert azt hitte, hogy itt is FIDESZ ellenhangulatot kelthet, de a Doktor úr leállította… Nem csalódtam benne - látszik, hogy nem fentről szemléli az eseményeket (a mélyen tisztelt DK biztosan jobban csinálná, ugye???)… De… hogyhogy nem jött elő a pedofil vonal????? 😂😂😂😂😂😂
Fontos üzenetek, ajánlom még Richárd T.Kacsik Mártával történt beszélgetését is. És ezúton jelzem, a saláta is zöldség!💚🥬Előzzétek meg a bajt, napi torna, sok zöldség, erősen visszafogott alkohol. Majdnem gluténmentes étkezés, és tejtermék szinte 0. Én már csak tudom, miről beszélek-csak túl későn jöttem rá. 4 év alatt 4 műtét és 32 kemoterápia. Ha egy évvel korábban megyek kolonoszkópiára, ezeket mind kihagytam volna. Ti legyetek okosabbak, hajrá💪💚
A minden nap alma ajanlas mellé vegyuk fel a minden nap salatat is :))) es nemcsak csirkehussal es bolti ontetekkel mukodik, nagyon izgalmas dressing keszulhet keves oliva olaj es zoldseg turmix-al is...
Nyilván nem örök életű senki, de minőségi életét élje az ember, nagyon fontos információkat hallunk a riportban. Nekem személy szerint "zene füleimnek!" Gratulálok Partizán ! A mai adás..5☆💫✅️
Végre egy haladó szemléletű orvos! 👏🏻👏🏻👏🏻 Mindenkinek a saját kezében van az egészsége, meg kellene tanulni felelősséget vállalni érte! Az egészséges étkezés nem drága, a prioritásokon múlik! Mennyiség helyett minőség és finom-addiktív kaják helyett tápláló ételek fogyasztása.
5 éve váltottam étrendet, kimaradtak az édességek, sós nasik, péksütik, ultrafeldolgozott élelmiszerek, üdítők stb. Helyükre jöttek a zöldségek, roston húsok, otthon készített ételek. Egy év után döbbentem rá, hogy -habár az élelmiszerek amiket fogyasztok drágábbak - mégis kevesebbet költök osszességében ételre. A sok csoki, nasi elég drága.
Naponta vonattal utazom munkába, egy vidéki nagyváros vasutállomásáról. A Marci által emlegetett alsó decilisek egy része napi szinten több ezer forintot ver el fél deciliteresekre, energiaitalra, kólára és cigarettára. A diákok majd mindegyikének az egyik kezében energiaital, a másikban egy eletromos cigi van. Mindez reggel 7-kor. Valóban anyagi kérdés lenne hogy ezek helyett vegyen egy 1kilós vöröskáposztát 500 forintért?
Élelmiszer boltban dolgozom!Borzasztó mennyiségű péksüteményt,chipset, csokit,cukros üdítőt vesznek az emberek!Ezek marha drágák,hagyjuk már hogy drága fél kg.zöldség😂ezeket ha elhagynák,simán jutna egészségesebb kajára!😊
@@MegaAbgtnagyszüleid ettek zacskóból bármit ami elöregyártott volt meg tele volt nyomva tartósìtószerrel, ízfokozóval stb? Nem. Te se edd mert müvacak, táp. Max.ha megsütöd magadnak mert az friss meg natúr. De az túl babràs így sokan eszik a bolti vackot.
Én is ezt az időablakos étkezést követem, amit dr. Schwab Richárd ajánl és bár nagyon nehéznek tűnt, mikor csak olvastam róla, de az első pillanattól fogva sokkal jobban érzem magam. Néhány hónap alatt ledobtam 12-ot, mindenféle nehézség nélkül, jobbat alszom, energikusabb vagyok és egyszerűbb követni, mint egy kalóriaszámlálós diétát. De ami a legjobb, hogy ösztönösen megtanultam különbséget tenni pusztán étvágy és éhség között. Könnyebben mondok nemet olyan ételeknek, amikre valójában nincs szükségem. Én is örülnék, ha több ilyen tartalom lenne! Szerintem nagyon hasznos!
@@zoller42kalóriamentes folyadékot lehet inni. Legjobb természetesen a víz, de lehet natúr gyógyteákat és kávét is feketén (tej és cukor nélkül)! Egyébként meleg teákkal könnyen be lehet "csapni" a szervezetet, mert olyan, mintha ettünk volna.
Nemrég fedeztem fel RU-vidon dr.Schwab Richárddal készült podcastokat. Nagyon tisztelem a munkásságát, érdemes rákeresni a nevére. Fantasztikus, amiket mond, ahogyan imádja a hivatását.
Igen, sok hasznosat mond, sok riportját hallgattam már meg és sok mindent kipróbáltam már az elmúlt években, amit ezekben javasolt. Sajnos praktizáló orvosként nem ajánlott. Rengeteg a negatív vélemény róla és a klinikájáról, meg több beszámolót olvastam volt pácienseitől, akik pórul jártak vele. Emiatt én se mentem inkább el hozzá anno.
élelmiszer hamisítás, klíma manipuláció fémporokkal, rákkeltő vegyszerek használata a mezőgazdaságban újabban plusz oltások... de az áldozat a hibás hasbara megy még most is...
Dr Úr! Új dimenziót nyit a làtàsmódjàval! Az egèsz környezetünket,èletmódunkat eggyütt èrtelmezi! Szűk làtókörű gyógyîtàst kinyitotta! Sok sikert munkàssàgàhoz! J.À.
Egyetértek a végével, mi kiköltöztünk kertes házba (nem annyira vidék, Érden lakunk), nem nagy terület, 650 nm-es a telek, a kert végében volt 5 ágyás meg terület a sarkakban a paradicsomnak, töknek. Tavaly csináltuk először, 140 ezer forintnyi zöldséget termeltünk meg benne, kb semmit nem kellett venni, két hetente patiszont ettünk annyi termett. Felszereltük a kerti locsolós vízórát is (arra nem kell csatornadíjat fizetni), de alapvetően nem volt olyan drága a locsolás.Tele a kamra, fagyasztó. Idén már sok fát, cserjét, bogyósgyümölcsöt is ültettünk, és emellé még simán befér egy füves terület valamint a kerti sütögető. Megoldható, ha nem az a cél hogy szép térköves udvarod legyen.
Nagyon köszönjük a beszélgetést . Nem sok orvost hallottam még így , ilyen jóindulatúan beszélni . Aki nem hazabeszél , hanem a megelőzés fontosságáról . A helyes táplálkozásról , és káros dolgok elhagyásáról . Már rá is kerestem a neten . Nevét , elérhetőségét elmentettem . Amikor hazalátogatunk , akkor biztos hogy ő lesz akit felkeresünk szűrővizsgálatokra , és egyéb szükséges teendőkért ha ez szükséges . Köszönjük 🙏 Jó egeszséget és Áldott Karácsonyt mindenkinek ❤
lécci, hozzatok még több ilyen vendéget nekünk, aki ilyen szinten tudja, hogy miről beszél, mert üdítő - és elképesztően tanulságos - volt hallgatni Köszi!
HIÁNYPÓTLÓ NAGYON! Igazán szuper interjú és azt gondolom, csinálhatna a csatorna egy ilyen sorozatot, amiben adott, itthon vezető halálokhoz értő szakorvosokkal beszélitek át, amit lehet, mint ebben az interjúban is. Szuper lenne egy ilyen, de ezért az interjúért is extra köszönet, mind a Partizánnak, mind a a doktor úrnak! ❤
Én általános iskolában tanítok. Mindig felszeletelek egy tál almát,ami az iskolába érkezik. Két perc alatt eltűnik. Ha nem teszem nem nagyon eszik. Ezért teszem.
@ - Nos nem kell még több hülyeség ' o r r B Á N - i s z t á n b a '. - az 1970es években egy képzőművészeti gimnazista lány így próbált fogyni olyan vashiánya lett hogy majdnem kórház lett a vége . - a minden evők fogsora , a kulcs a zárban , - Amint a fallosz a vaginában ? - Dr. Óvatos A n . As well As t h e B l a c k H o l e s o f t h e U n i v e r s e - mindent változatosan de mértékkel , egyen/fogyasszon kivéve - a gyors étel/fast food - junk food/szemét étel , pl. - a Gyros is ide tartozik . P.s. a szovjet típusú kádári érában ' alkoholizmus ellenes ' plakáttal volt tele Budapest ami úgy nézett ki hogy kockás terítős asztal ami alól két bakancsos láb lógott ki és nagy betűvel a plakáton ez állt - SZÓRAKOZÁS ?! s szinte minden plakátra ráírták az emberek - Nem majd Munka ?! - találékony és alkoholista de elrettentően hiszékeny is , nos ilyen a magyar buckalakó. - Geetings from : 2034 Aus/ '. Alexandria Parade (S.Coogee)SY.,NSW. r
35 evesen elmentem a Doktor urhoz 10.5-os osszkoleszterinnel es kisebb emesztoszervi panaszokkal. Megfogadtam a tanacsait, amik nagyjabol ugyanazok, amik a videoban elhangzanak. Most 4.4 a koleszterinem. Semmilyen gyogyszert nem szedek. Mukodik. Csak csinalni kell.
Marci, napi szinten vonattal utazom munkába, egy vidéki nagyváros vasutállomásáról. Az általad emlegetett alsó decilisek (egy része)napi szinten több ezer forintot ver el fél deciliteresekre, energiaitalra, kólára és cigarettára. A diákok 80%-nak a bal kezében energiaital, a jobban egy elekrltromos cigi van. Reggel 7-kor. Valóban anyagi kérdés lenne hogy ezek helyett vegyen egy 1kilós vöröskáposztát 500 forintért?
Edukáció kérdése lenne inkább és az, hogy az egészséges életmód legyen a trendi. Bár, azt átalakítani, hogy mi a trendi, azt nehéz. Influenszerek ha nem a Xixo üdítőt reklámoznák, hanem a napi egy almát, akkor talán történne valami. Bár lehet, hogy csak az történne, hogy ők válnának gázzá a nézőik szemében, nem pedig az almaevés válna trendivé. :D Fene tudja.
Koszonjuk szepen. En nyitott lennék még hasonlo edukativ videokra. Nagyon jo volt, h konkretan megkerdezted Marci, h mit egyunk, mennyit aludjunk, stb.
Baromira elgondolkodtató beszélgetés. Meg is ettem egy szál nyers répát, megkívántam :"D Több ilyet! Félelmetes, hogy mennyire edukálatlanok az emberek itthon... Mindenki a súlyával meg a kinézetével van elfoglalva, az egészségről viszont sokkal kevesebb szó esik.
hasztalan... élelmiszer hamisítás, klíma manipuláció fémporokkal, rákkeltő vegyszerek használata a mezőgazdaságban újabban plusz oltások... de az áldozat a hibás hasbara megy még most is...
Ezeket az agyonvegyszerezett zöldségeket!!!??? Nem mondod komolyan! Én 13 éves korom óta érzem a számban a szúrást a kemikáliáktól!! A szójáról nem is beszélve,,,még a macska sem eszi meg a szójás kolbászt!!!!
Én ezt elhiszem és igaz is, de a testösszetétel és a kiegyensúlyozott rostban, megfelelő mikro és makrotápanyagokban gazdag normális étel fogyasztása ezerszer fontosabb, mint az, hogy egy nő pl.: 170 centi és 53 vagy 63 kiló (ami nyilván a testösszetétel miatt is csalóka, mert az izom többet nyom). @@almatka1
Örök bűne a Horn-kormánynak, hogy ránk szabadították az RTL Klubot és a TV2-öt. Ha huszonöt évet veszünk egy emberöltőnek a Biblia szerint, akkor egy nemzedék már beérett.
Nagyon jó volt a műsor, szívesen néznék még hasonlóakat. Az alsó decilisekről...volt kolléganőm, aki megjegyzést tett a drága outdoor csizmámra, azt mondta, neki nincs pénze ilyenre, párezerért vesz a kínaiban. De minden nap úgy jött be dolgozni, hogy giroszt vagy hamburgert vett reggelire útközben és óránként ment ki az udvarra cigizni. Én annak a reggeli árának a töredékéért készítettem otthon zabkását gyümölcsökkel, magvakkal/tojást teljes kiőrlésű pirítóssal, zöldségekkel vagy valamilyen szendvicset. Sok csóri kaját rendel, pedig főzhetne is otthon, de azt mondják, ugyanannyiba kerül. Baromság. Annyiból készítek ebédet lazacból, barnarizsből, zöldségből, amennyiből ők rendelnek egy átlag alatti értéktelen kaját valamelyik szolgáltatótól. Cigire, piára, energiaitalra, kész kajára van pénzük, csak pont zöldségre, gyümölcsre nincs. Ugyan már.
Ugyanigy jartam en is, mikor a 120 kg-os ismerösömnek finoman probaltam ajanlani, probaljon maskepp taplalkozni. Közölte, neki erre nincs penze, könnyü nekem. A napi doboz cigire persze van neki.
Hát ez szuper volt! 😊 Milyen jó lett volna ha ilyen dolgokat elmagyaráztak volna nekem 10 éve, amikor a Crohn betegségem kezdődött. Vagy még előbb, már az iskolában! Talán megúsztam volna sztóma nélkül...
"A halál a belekben kezdődik." Egyébként a doktor úr minden szavával egyetértek. Köszönöm az elméleti megerősítéseket, és az új információkat is! Nagyon hálás vagyok értük ❤️🥰💕
Könyvajánló: Dr. Josh Axe: A piszok jó - Az áteresztő bél szindróma kialakulása és gyógyítása 5 lépésben Már rögtön a bemutatóban leírja, hogy az emberiség 80%-a áteresztő bél szindrómában szenved úgy, hogy nem is tud róla! ☝️🧐 Ez pedig egy őrült nagy arány! 😱
Jaj, de örültem ennek az interjúnak! Egy hete csináljuk az említett böjtöt, vidékre költözést tervezünk, földet venni készülünk. Annyira jólesett a megerősítés, hogy jót gondoltunk ki! Köszönöm!
Egy éve költöztem vidékre, azóta 12 nm konyhakert (tavasszal még bővül), 6 gyümölcsfa elultetve, afonya, malna, eper és a héten még 7 tő csemegeszőlő el lett ültetve. Azt hiszem jó az irány :)
@@metaldani Amikor én családi házba kerültem, szent elhatározás volt, hogy vegyszermentesen fogok termelni... Jelentem nem sikerült, több mindennel prólálkoztam, de mikor el kellett dönteni, hogy a féreg eszik vagy én, akkor feladtam. Annnyi az előnye, hogy a várakozási időt figyelemmel lehetett kísérni.
@@jutkaszekely3927 érdekes, én húsz éve vegyszermentesen termeltem az ízes (nem vízizű) paradicsomot, paprikát. És most idén elvitte az egészet a par.adicsomvész. De ez akkor is 20-ból egy. A gyümölcsök viszont sosem voltak permetezve, se a szőlő, se a krumpli, körte, kajszi, semmi. Teremnek.
Draga Barataim...honfitarsaim! Szivugye. az egeszsegetek! Mindenki epulesere szolgaljon ez a video. Sok szeretettel kivanok Jo Egeszseget Mindenkinek! Nagyon szepen koszonom!❤❤❤❤❤❤
Marci🥰, nagyon sokat nézem Madridból a Partizán műsorait. Ez most különösen nagyon, de nagyon tetszett. A Doktor Úr zseniálisan szemlélteti a bennünk zajló folyamatokat is. Hálás köszönet a műsorért🙏
😅😂🤣😂✨🤟🏻🥹✨ Csak érdeklődöm, túlélted? Minden ok??? Ha igen 🤭 kérlek hallgasd meg többször az információt! Segít neked és persze másoknak is életmódot váltani 💪😉 persze ha szükséges!👆 ✨🌎🤝🌍✨🙋♀️✨ Mozgással teli vidám napot kívánok!
Norvégiában élünk. Itt 50 év fölött bizonyos időközönként kapunk egy bélelt borítékot egy kis zárható ampullával. Mellékelt levélben kérik hogy egy gombostűfejnyi székletmintát tegyünk a fixálófolyadékkal töltött kis műanyag ampullába és küldjük vissza nekik rákszűrésre. Aztán értesítenek az eredményről. Talán otthon is gyorsabb lenne a folyamat ha nem kéne személyesen bemenni.
Nem tudom, miért nem írják többen de ez amit említetek az itthon is van! Igaz nem küldik ki borítékban, de igenis háziorvosnál hozzá lehet jutni, le lehet postán adni, az eredményt is ugyanígy megtudjuk. Igaz én úgy tudom, hogy ez a vizsgálat bizony kevés, mert ha már itt vér jelentkezik, vagy a rákra utaló jelek az bizony késő.... bizony a legjobb a kolonoscopia.
usaban ugyanez van (evente jon a csomag)z, es igaz hogy a colonoscopia a legjobb, es valoban ezek a tesztek vert mutatnak ki, de a polipok is vereznek.
Fantasztikus interjú és tudàs. Pontosan itt tartok èn is. Borzalmas életen àt tartó ekcèma, később pedig allergiák, csalánkiütések, hormonàlis problèmák. Angliában èlek. Sokàig nem tudtam milyen orvoshoz/orvosokhoz menjek. Egy alkalmazott étrend terapeutához mentem kezelteteni magam. Pontosan ezzel kezelnek, mikrobiom tesztek, bélfal egészsége, emésztés helyreàllítása. Eddig jól halad, de még az elején vagyok. Minden amit az ételekről mond ez az orvos, mind annyira igaz. Az ételektől, èletmódtól függ az egészség. ❤
Partizán, fantasztikus téma - köszönjük, hogy beszéltek erről. 👍👏Lehet érdemes lenne foglalkozni még ezzel a témakörrel a jövőben- és valahogy feszegetni egy picit az alkoholfogyasztási szokásainkat is. valóban jó út e, hogy ennyire jóváhagyott és természetes a társadalmukban ez a mértékű alkoholfogyasztás akár már egész fiatalkorban... és hogy milyen rövid és hosszútávú hatásokkal kell számolni.
Amikor először hallgattam a doktor urat beszélni a mikrobiomról,elkezdtem a fermentált zöldségek tudatos fogyasztását, a ráevés elkerülését és az időablakos diétát.Mindig sokat sportoltam, 39 éves korom körül a kardiológusom javaslatára. Az étkezésem katasztrofális volt, az édesség evés nagymennyiségú.Megreformáltam az étkezésemet, húst ugyan eszem, de ritkán, Nem iszom alkoholt. 2-3 naponta 23 km-t kerékpározom, téli időben 6-7-10 km-t gyalogolok naponta. Az étkezés megreformálásával elmúlt a refluxom, elhagytam a Quamatelt, az emésztésem javult. Köszönöm doktor úrnak és a vendéglátó csatornának. Ja és betöltöttem a 76 évet.
Nagyon tetszett a műsor, de nagyon sokk érdés merült fel bennem :D -mi a bél áteresztő képessége? kár, hogy ezt nem fejtették ki. mit ereszt át és milyen irányba? -tök jó lenne egy lista olyan ételekről amikből kijöhet a napi fél kiló rost/zöldség. gondolok itt a legolcsóbb és elérhetőbb hozzávalókra. -magamnak ezt írtam össze hirtelen: alma, répa, zab, tojás, lenmag töret, paradicsom, spenót, mogyoró félék -probiotikumot érdemes szedni? milyet és mikor? -fermentált ételekről is jó lett volna hallani, savanyú káposzta, kefír, a manapság divatos kombucha Nyilván rákereshetünk ezekre, de ez egy sok embert elérő műsor és szerintem hasznos lenne ha a napi praktimukokban bővelkedne és kicsit szájbarágósabb lenne
Alma, repa, cekla, karalabe, cukkini, fekete retek, honapos retek, vajretek, hagymafelek, keresztesviraguak, nyers lilakaposzta/ kaposzta, paprika, paradicsom, salatafelek- jegsalata, fejes salata stb. A kefir- kazein van benne, ha beteg valaki, nem jo. Progasztrot szokta ajanlani, meg inulint Meg huminiqumot- persze betegeknek Es minden gyumolcs is jo, nem csak az alma. Korte, bogyosok, meggy, cseresznye , eper stb.
A dokinál nem csak az a lényeg, hogy meglegyen a fél kg naponta, hanem az is fontos, hogy a heti 20-nél többféle is meglegyen. Tényleg az a lényeg, hogy az embernek legyen -bármi kicsi- saját kertje, hogy saját maga neveljen mikrozöldeket az ablakban és hasonlók.
Könyv: Dr.Josh Axe - A piszok jó (Az áteresztő bél szindróma kialakulása és gyógyítása 5 lépésben) 😉😊 Ez egy Biblia🙌 Ezt minden embernek olvasni kellene.
Ajánlom az Ázsiába Szakadtam nevű csatornát, egy orvos csinálja, és elmagyarázza az alapelveket az egészséges étkezéshez (elérhető árú megoldásokkal), egészséges alváshoz, tök jó tippeket ad. Ad tippeket a magas vérnyomásra, a magas vércukorra, minden olyasmire, ami sokaknak probléma, hogy min kellene változtatni. Tényleg szívből ajánlom azt a csatornát. Már több éve követem, szuperjó.
Érdekes és nagyon hasznos beszélgetés volt. Figyelek az étkezésemre, de szerény keretek között élek, ezért elsősorban az olcsóbb élelmiszerek elérhetők számomra. A nyers zöldségek és gyümölcsök hasznossága évtizedek óta köztudott, de a mai viszonyok között - de évekkel ezelőtt is drága volt - ez szinte megfizethetetlen. Egy kisebb fej káposzta - amelyből nyersen készítek salátát -, 800.-Ft körül van, a padlizsán 1200 körül, stb. Egyébként megjegyzem, hogy szörnyű tapasztalatom az, hogy sok zöldségesnél és egyéb különféle áruházláncoknál a zöldségek és gyümölcsök vegyszerektől bűzölögnek, ami elijeszt a vásárlástól; gyakran íztelenek, kifejezetten rosszak. Bio-élelmiszert nagyon ritkán engedhetek meg magamnak. Mindezzel azt akarom mondani, hogy szegény ország, szegény emberek, rossz egészségi állapot, rossz egészségügy, sok halálozás.
A husi megrosszabb,mivel a takarmanyoknal lazabbak a hatarertekek. sot ott GMO is lehet barmi stb. Es felhalmozodik az allatban. Semmi bajod nem lesz a vegyszertol ott a majad, meg a mikrobiomod, eyert kell diverznek lennie. A hustol felj, a tejtol, meg a feldolgozott palmaolajos szaroktol ami tele van palmitinsavval meg mirisztinsavval, etc
@@GA-uv4hy Szeretem a húst, de anyagi okokból keveset eszem, a tejet nem szeretem. Pálmaolajos vackokat sem veszek, magam főzök, egyszerű, hagyományos konyhát viszek, az újabb és újabb étkezési divatok, fogyókúrás marhaságok nem érdekelnek. Amit lehet magam készítek, a leveles tésztától a vadkovászos kenyérig.
@@GA-uv4hy Félj az adalékoktól, mert élelmiszerben nem volna szabad használni. Kimondottan a szinező, ízmódosítók és tartósító szerek. A mezőgazdaságban használt mérgeket. Közben már kideült, hogy ezek nagyon károsítják a mikrobiómot. A jókat megöli a rosszakat hagyja szaporodni. Ma már sört se lehet inni, mert minden benne van, az energiaitalokról nem is beszélek.
Végre azt hallom hiteles szakembertől is, hogy a böjtölés egészséges ! Illetve a kis kertészkedést visszahozni a divatba is nagyon okos! Sok bölcs gondolat hangzott el, köszönjük!
Nagyon jó beszélgetés volt. Bár a műsorvezető mindenáron ki akarta csikarni az állam felelősségét de azért lássuk be hogy 2 alma naponta és minimum 10.000 lépést mindenki meg tud tenni. Én vegetáriánus vagyok es hazugság hogy nem lehet a zöldséget megvenni. Sokkal olcsóbb mint a hús és a tejtermék. Aki mást mond az nem jár vásárolni. És több iskolát is tudok ahol ki vannak rakva a rekesz almák. De nagyon örülök hogy egy ilyen szakembert hallgathattam meg.
Szuper előadást lehetett hallani a Doktor Úrtól. Több ilyen, és hasonló témájú riportra lenne szükség. Gratulálok a riporternek, nagyon jól vezette a beszélgetést!
Nagyon jó beszélgetés volt, szeretnék én is több ilyent még. Nagyon fontos, hogy az emberek tisztában legyenek az egészségüket érintő kérdésekkel, elsősorban, hogy ők mit tehetnek érte. Hatalmas edukációs értéke van ennek a riportnak.
Nagyon jól összeállított tartalom! Az egyetlen amit hiányolok a témából a mérgek! Hogy pl a glifozátnak mekkora hatalmas rák okozó hatása van! Tudom hogy rémissztö, de sajnos etetik velünk!
Nagyon érdekes és hasznos volt bélflóráról ez a podcast, de dr. Schwab Richárd belgyógyász-gasztroenterológus nehéz interjú alany. Elismerésre méltó igyekezettel sikerült (köz)érthetőbbé tenni a tanácsait. Köszönöm.
Ismét hiánypótló anyag, a Magyar többségi társadalom egészségügyi diagnózisát állította fel. Számomra ez egy tény megerősítő riport, hogy mi lehet a jó irány a jövőt illetően. Köszönöm
Köszönjük! Nagyon érthetően, összefüggéseket megmutatva beszélt erről a nagyon fontos témáról. Bár minél többen meghallgatnák, tudnák ezeket az információkat és meg is próbálnának e szerint élni.
Én az 50-es korosztályhoz tartozok, és még emlékszem arra, amikor technika órán mentünk a gyakorlókertbe kapálni, gyümölcsöt szedni, palántálni. A megtermelt zöldséget, gyümölcsöt az iskola menzájára vitték. Az osztálytalálkozón lesétáltunk, hogy megnézzük mi történt azóta a kerttel. Szeméttárolónak használja az önkormányzat. 😞
Szülő korosztály. Mi most élesztettük újra a gyakorló tankertet Pest megyében, Csömörön. 3000 nm, van közösségi része is és a helyi általános iskolának is van területe. A helyi önkormányzat szívügye, az önkormányzat finanszírozza és nagyon szeretik a helyiek, mindenki. 💚
@@bozskosamu Így-így! Almából is csak egy harminckettednyi cikkelyt egyél egy nap, akkor pont kitart a következő fizetésig. Februárban pedig be is iktathatsz vele négy csalónapot. Milyen klassz élet elé nézünk. ,😉😄
Ez a videó fantasztikus volt! Köszönjük a hasznos tartalomgyártást🙏🏻
10 месяцев назад
Mennyire jó így egyben összeszedve a sok információ. Volt ahol elvesztettem a fonalat, de jó volt hallani, hogy a saját tapasztalatokkal van tudományos alapja is. Mindenki vegyen reggel 3db almát! Csak hozzá kell szokni, nap közben bárki el tudja rágcsálni.
ha reggel megelszel 3db almát, nem leszel éhes ebédnél, és az nem jó. Többször kipróbáltam. Még egy egész almát sem tudsz bűntetlenül megenni. Fizikai munka mellett. Nekem az jön be, hogy éhgyomorra uzsonnázni.16h körül. Ha reggel eszel, akkor nem teljesül a 16 órás ablak!