Üdv mindenkinek.Ebben a kis videóban a kőzetgyapot rakását,kenését mutatom be.Ha van kérdés a témával kapcsolatban,jöhet a kommentszekcióban :)Ha tetszett iratkozz fel,és dobj egy lájkot :)
Sziasztok! Nagyon ritkán írok kommentet, ha írok is igyekszem azt pozitív hangvételben megtenni, mert az visz csak előre. :-) Most érintve érzem magam a témában vályogház okán. Fontos, hogy aki vályogházat készül hőszigetelni, az képben legyen azzal, hogy mit is tesz valójában. Azt Imre dönti majd el, hogy fennmaradhat-e ez komment vagy sem az Ő csatornáján. Remélem úgy dönt, hogy igen. A hőszigeteléshez az ezzel foglalkozó szakemberek, mérnökök sokkal jobban értenek nálam, ezért én a vályog felől közelítek inkább. Tudjuk, hogy a vályogház, ha nincs vízszigetelése, márpedig az 1930 előtt épült házaknak nincs, akkor jelentős mennyiségű vizet szív fel a talajból. Ezt már mindenki tudja, ez nem újdonság. Sőt azt is tudjuk, hogy elegendő egy rosszul megválasztott festék, ahhoz, hogy lezárjuk a felületet. Igen ám, de ebben az esetben egészen másként kezd el nedvesedni a falunk. Nem egyenletesen oszlik el benne a nedvesség, hanem szivacsként kezd el alulról felfelé telítődni vízzel. :-( A videóban szereplő épület "kádár kockának" tűnik, tehát sanszos, hogy a 30-as évek után épült és azért szigetelik, mert az erre az időszakra jellemző 35-40 cm-es vegyes falazatot kapta, vályog és kisméretű tégla sorok. Igen, ezeknek a házaknak valóban szigetelésért kiált a falazata. Nagy részt ezek már kaptak egy sor kátránypapír szigetelést, ami vagy működik még vagy nem. Ha nincs ilyen vízszigtelés egy vályogház falaiban, akkor mindenkit óva intenék a hőszigeteléstől! A videóban is jól látszik, hogy az alsó régióban polisztirol lapok kerültek, pont oda, ahol a legfontosabb lenne, hogy leadhassa a fal a nedvességet. Igen tudom, valószínüleg már előtte is egy frankó betonréteg volt itt, tehát már az is lezárta a felületet. Azt is érdemes látni, hogy ha van is vízszigetelés ebben az épületben, akkor valahol a belső talajszint szintjén lett az elhelyezve. Ha átfedjük ezt a szigetelést bármivel, pl. vakolattal, akkor az képes áthidalni, átközvetíteni ezen a vízszigetelésen a nedvességet. Ez a polisztirol lap abszolút átfedi ezt a vízszigetelést is (ha van). További nehezítő körülmény, hogy a legtöbb esetben nem megfelően készítik el a belső aljzatbentont sem és az is hozzájárul a fal nedvesedéséhez, hiába a vízszigetelés. Tehát egy ilyen hőszigtelés előtt mindenképp nagyon körültekintőnek kell lenni és átviszgálni az épületet, hogy alkalmas-e a hőszigtelésre! Imre említi egy kommentelő megjegyzésére, azaz, hogy a kőzetgyapotot csak rendszerben lenne érdemes használni, azt válaszolta, hogy a megrendelő pénztárcája ezt nem engedi. Nos ezzel az a probléma, hogy akkor mindegy, mivel szigetelünk, mert nem érjük el az egész célját, hogy kőzetgyapotot alkalmazzunk (igaz annak jobbak az értékei). :-( Már eleve ott bedől sajnos a dolog, hogy mélyalapozóval van kezelve a falazat. Imre nyílván a legjobb tudása szerint dolgozott, ahogy tanították a mesterei. Igen, mert sajnos amiről én beszélek azt sehol sem tanítják, mert több, mint 40 éve nincs konkrét vályogoktatás. (Persze már van, mert az egyesületünk tett róla, hogy legyen és az Imréhez hasonló szakemberek ebben a témában is tudják fejleszteni a tudásukat. Szerencsére az egyetemeken is bekerült ismét a tantervbe.) Ha egy vályogház nem rendelkezik jól működő vízszintes vízszigetléssel, akkor sajnos káros a hőszigtelés! A felső régióban pedig már mindegy mit teszünk, mert az alsó 1 méteres falszakasz a legkritikusabb a szellőzés szempontjából. Remélem Imre értékeled, hogy valóban a segítő szándék vezérelt az írásomban és maradhat az! Jók a videók, én is nézem őket! 👍 Tisztelettel! Lukács László
Üdv László :)Örülök a kommentednek eszem ágában sincs kitörölni,rengeteg hasznos dolgot írtál le.Az anyag választással kapcsolatban elmondom mi történt.Ugye fel lett mérve, elmondta a tulaj mi az elképzelése és össze lett írva az anyag.Nyilván olyan anyagot írtunk össze ami a kőzetgyapothoz kell.Aztán mikor elkezdtük,megdöbbenésünkre láttuk,hogy nem az lett kihozva.Kérdeztem a gazdát ,hogy miért nem azt vették amit összeírtunk,erre azt mondta hogy a tüzépes neki azt mondta ez is jó hozzá.Na erre mit mondasz a tulajnak?Én elmondtam neki,hogy mivel nem azt az anyagot vette amit összeírtunk így fent állhat a veszélye a penészedésnek illetve a fal nedvesedésének,azt mondta oké, ezt adták a tüzépen csak jó lesz bassza meg az anyát :)Itt idéztem a tulaj szavait :D Meg még azt szeretném hozzátenni,hogy itt falunk nem hívnak mindenféle hozzáértő emberkéket,hogy bevizsgáltassák a kis házat,hogy rálehet e esetleg rakni a szigetelést.Itt az a lényeg falun,olcsó legyen,gyors és szép :)
Köszönjük az értelmes, építő hozzászólást! Reméljük, hogy az ilyen fajta vélemény nyílvánítás jobban elterjed mint a sok negatív és bántó kommentelés amiknek semmi értelmük.
Megfelelő anyagok beépítése mellett is képes vizesedni a fal mert ennyi év után már nincs megfelelő vízszigetelés így előbb vagy utóbb megjelenik a penész. Jelenleg nem tudok jobb módszert egy család kiirtására, talán egy belső szigeteléssel lehet tökéletesen bevégezni.
@@imresebestyen3335 Imre! Erre az esetre ill. a következőre, ebből tanulva, el kell mondani a tulajnak, ELŐRE! ha nem azt veszi akkor ez és ez lesz, lehet! Sőt leírni és aláiratni, hogyha mégsem azt veszi akkor saját felelősségére vette, és raktja fel, utólag ne reklamáljon! Vagy pláne estleg pereljen!Üdv!Hajdú Lajos Márton Épületgépész!
Tisztelt Srebestyén Imre! Köszönöm ezt a videót is (eddig az összes "szakisat" láttam, ez úton is gratulálok a projekthez), mint a többit, sok hasznos információt és tanácsot kaphat - láthat az ember! Kérdés: mennyiben erősebb a szigetelőhatása az ugyanolyan vastagságú kőzetgyapotnak mint a polystirolnak (nikecellnek)? Árban különbözik, de a szigetelés milyensége között is nagy a különbség? 30 éves kerti műtermet (alapterület 3x5m) szeretnék külsőleg szigetelni (25 cm tégla, vakolt, pár hónapja új műanyag nyílászárók). Milyen eljárást javasol? Tudunk talajszint alá is menni... Válaszát várva további sok sikert kívánok Bándy György
😁 👍 Bárcsak minden szaki így állna a dolgokhoz! Nemsokára nálunk is szigetelés következik, és a kgyapot mellett kitartanék. Bár van benne erkély, meg vízszintes födém felület is.
Szerbusz, kb egy éve nézem a videóidat, minden tiszteletem a szakértelmed iránt és, hogy mindezt magyarázattal videón is bemutatod ! Csak ilyen szakemberek kellenének az építőiparba mint Te ! Boldog lennék ha amikor eljutok oda, az én házam szigetelését is te készítenéd el ;)
Én most néztem ezt a videót kB 25 éve vettem egy régi vályogházat de 1 éven belül el is adtam dohos volt többet nem szeretnék Szerintem csak úgy lehetne megoldani a vizesedést ha a ház alá beton alap kerülne arra vizszigetelés a vályog alá. Ezen gondolkoztunk mi is de iszonyat munka lett volna így eladtuk inkább Nagyon jók a videók Imre további jó munkát és sok sikert
Szervusz Imi!Ismét megnéztem ezt a videód is.Abszoludt prioritás nálam is,hogy a régi építésű házak ,mind1 milyen falazatúak megérdemlik a törődést.Amikor festő tanuló voltam,szinte csak régi házakat,középületeket festettünk,mázoltunk,tapétáztunk.Mesterem azt mondta ezeket művészet rendbe tenni.A kőműves munkákra nem térnék.ki.😄😅Zdrasztvuj!💪🤝
Mar vartam kozetes szigetelést! Jó ha mindig a nagyjat elmondod megeygszer a dolgokat, nem lattam a korabbi videót, de jó hogy pár szóban elmondod mit miért! Nagyon jó a videó!
Jó lett a videó. Vályog+ új ablak+ lábazati szigetelés a nem lévő lábazatra(az ablak magasságából látszik,hogy nincs valódi lábazat)+műgyantás vakolat....finom lesz ez
Nagyon nagy alázatod van, és ezt naygra értékeli mindenki. Ja és végre valaki aki tud szigetelni. És még sok sok mindenhez értesz..... Ami szintén nagyra értékelendő💯😉
@@imresebestyen3335 Semmi gond aki akarja az megérti ezek igazi oktató videók, olyan embertől aki nem csak [UGATJA A SZAKMÁT] hanem csinálja is. Köszi.
Sziasztok!Köszönjük ezeket a videókat,nagyon sokat lehet belőlük tanulni.Azt voszont nem értem minek rakatna az emberek a földfalú házra hőszigetelést. Kivéve ha ezzel szeretnénk egyenessé és függőlegessé tenni. De ez a fal nekem nem tűnt annyira csúnyának.
Tiszteletem! Régi épitésű házunk van és szeretnénk a tetőteret lakhatóvá tenni. Ez okból üveggyappottal tervezzük a szigetést a padláséren. Szeretném lérdezni jó lesz e és hogy nem lesz e penészedés? Köszönöm szépen!
Szia Imre! Ugye hálózásnál / glettelésnél is elő kell kenni a kőzetgyapotot? Gondolom a teljes felületet? Padlót szigetelek a pince felől, azaz a plafonra rakom. Van valami extra tanácsod ezzel kapcsolatban? Nagyon hasznosak a videóid, köszönjük!
Szia! Köszi a videókat! Kérdésem az lenne, hogy egyenetlen terméskõ felületre hogyan tennéd fel ezeket a táblákat. Pogácsázni kéne és a támaszfelületeknél dübelezni csak? Vagy kindenképp muszáj feltölteni alatta síkra?
Szia Imre tetszenek a vidéki nagyon jol bemutatod akinek van huzalma ehez a szakmához tanulhat beloluk ! Szigetelest beutatal a nemes vakolat minden fele fortejait de nem láttam még tőled a Tincselest hogy csinálod akár kültéren is például mijen anyagot használsz mijen simitoval Biztos vannak ojan emberek akik nem engedhetik meg maguknak a nemes vakolatot!
Hülyeséget ne beszélj, hogy a vályogra jó a maciszőr :-) A ragasztó, a glett és vakolat vagy festés pont annyira lefogja zárni mintha fóliával lenen körbe tekerve a ház. Az pedig városi legenda, hogy a rágcsáló nem megy közé. Simán közé megy és mindenféle bogár is. Épp most bontottam egyet és az egér ott vigyorgott a kőzetgyapot közt.
Látszik, hogy meg van több helyen repedve a fal, az is, hogy volt már javítva, újra vakolva a ház olyan masfél méterig, ráteszik az xps-t, a szigetelést, ami nem oda való, lehálóztatják, glett, meg valami színezés ami, gondolom a legolcsóbb lesz nem ami vályogra való, új műanyag ablakok, garantáltan vizesedni fog mégjobban. Ilyenkor szokott még belül is menni a telibe hálózás és mehet a piacra, az új tulaj meg majd néz 10-15 év múlva, hogy mehet neki a búldózer...
@@imresebestyen3335 ha csinalsz egy gyűjtés ilyen eszközre én tamogatnalak penzzel! Mondjuk a végén a pörgőrugasokkal óvatosan kéne... Mert kilövöd a Marsra a mikrofont! 😄 Lehet téged támogatni RU-vidon?
Szia. Nagyon jók a videók. Építettem egy garázst és az érdekelne, hogy ilyen időben húzhatom e még a Revco nemesvakolatát? Szoktátok hígitani? Ha igen milyen arányban? Köszönöm válaszod
Én javaslom minden egyes házszigetelésnél a járda elvágását és a szigetelést a járda szint alá tenni. A járda beton sajnos ráhúzza a falra a vizet. Ha már a falon van az csak befelé fog tud menni. (jó esetben pl a szigetelésen keresztül is távozhat) A vizes falnak tovább romlik a szigetelő képessége. Természetesen ez a tulajdonos döntése, de fel kell rá hívni a figyelmet. Amit nem értek az hogy a homlokzati rész miért van síkba rakva a lábazattal? Tudtommal a csapó esőt muszáj levezetni a falról és lehetőleg kell hozzá pár centi. Ehhez úgy kell megválasztani a homlokzati és a lábazati szigetelés vastagságát hogy maradjon belőle. Persze ez lehet egy új technika is amiről lemaradtam. Ez esetben kérem hogy javítsatok ki. Fontos még hogy a kőzetgyapot szigetelés más fajta ragasztót igényel, ha azt akarjuk hogy "lélegezzen" a fal. Illetve a nemes vakolatot is így válasszunk. Ha már kívül ilyen fal érdemes a benti falak légzésére is odafigyelni. A legtöbb festék ugyanis párazáró. (én magam is ilyen - félig tégla, félig vályog - házban élek gond nélkül)
Szia Imre! Szuperek a videók, nő létemre egész hétvégén a szigetelős jótanácsos videóidat néztem, pedig felkerült a Crown 4ik évada :D Lenne egy kérdésem. Kinéztünk egy 60 nm körüli kis házikót, 30as téglafalak vannak. Az ajánlós videódban is említetted a kőzetgyapotot, és itt is megerősítesz ebben. Tudom, hogy nem vagy márkanagykövet egyiknél sem, de van esetleg márka amit jobban ajánlanál? (Rockwool, Knauf, Paroc, Isoroc?) Kb 10 centiben gondolkodunk, magunk szigetelnénk.
Szia,ez amit a videóban látsz ez knauf kőzetgyapot volt,szerintem ettől jobb a Rockwool mert az egyik oldala keményített és mindig az írásnak kell kifelé lennie,szóval nektek mint"kezdők azt jobban ajánlom könnyebb vágni és jobban belehet állítani mivel keményített.Sok sikert a házikóhoz remélem szép lesz :)
Köszi a videót, két héttel korábban jó lett volna, de eddig űgy túnik hibát nem követtem el. Viszont kérdés, hogy a kőzetgyakotnál is maradnak rések (2-5 mm). Azt mivel, és hogyan kell illetve érdemes lezárni, betömni? Előre is kösz. Csak így tovább, mert nagyon hasznos mindegyik rész.
Szia Imi! Egy olyan kerdesem lenne, hogy ha nekunk szinten aktualis lenne majd egy valyog haz szigeteles aminek a regi kb csak teglabol felrakott alapja van, az is eleg rossz minőségben egybol nem lehet ratenni az xps-t igaz? Mert jo lenne uj labazati szigeteles is, de meg nem tudjuk h lehetne legidealisabban megoldani.
A Dűbelezésről, glettelésről tudnál videót készíteni? Ha igen, köszi előre is. Illetve az ablakoknál a befordulásról, élekről. Nagyon érdekel a kőzetgyapotos szigetelés összes folyamata. Tudom, hogy most sok a teendő, meg ideges is vagy, de hátha belefér pár perces videószösszenetek a folyamatokról.
Szia,van róla videó :)ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-TR4a9ovTqME.html ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-_Chq1gvuS3k.html
Szia! Nagyon köszönöm videóidat. Kőzetgyapot szigetelést tervezek tenni vályog házikómra. Rockwoolt ajánlják, de Isover Fassade-ra jobb ajánlatot kaptam. Lényeges különbség van köztük vagy Isoverrel is lehet megfelelően dolgozni? Gondolok itt: méretpontosság, széthullása, kenhetőség. Előre is köszönöm válaszod!
Rákattantam a videóidra, igen fasza csávó vagy!!! :D Mivel és hogyan érdemes hangszigetelni szerinted stúdiót belülről, hogy a legolcsóbban jöjjek ki? Nagyon köszönöm előre is a válaszod! :)
Szia,vannak már tök jó hangszigetelő anyagok :) én annyira nem vágom azt a részét a szigetelésnek.REMÉLEM NEM GOND,DE EBBEN NEM TUDOK MOST SEGÍTENI :( sry caps lock
@@imresebestyen3335 Esetleg ha csinálnál ilyesfajta szigetelést, csinálj róla videót légyszives, ha szabad ilyet kérni :D köszi, és a válaszod is köszönöm! Király vagy nagyon! Üdv Győrből! :)
Szokásos dicséretem! Jó a videó! Kérdésem az lenne hogy mivel lesz hálózva, színezve a ház? Ha az a cél hogy lélegző legyen gondolom a ragasztóval hálózás és műgyanta alapú nemesvakolatok nem jönnek szóba...vagy igen?
A gyapot saját ragasztója páraáteresztő, azzal kell behálózni, simítani kívülről. Aztán szilikátos vakolattal leszínezni, hogy megmaradjon a páraáteresztő képesség.
Sziasztok! Mi is épp a szigetelésen gondolkodunk, önerőből. A videó nagyon jó, könnyen érthető, köszi Imre! Viszont nem értem alulra miért kell az az XPS (vagy mi a neve) és miért nem mehet oda is a kőzetgyapot.
Szia,az xps gátolja meg neked hogy felszívja a vizet a talajról a szigetelés.Ha csak simán a gyapotot tennéd a földre pikk pakk megszívná magát nedvességgel és lerohadna a falról.
@@imresebestyen3335szia Imi Olyan kérdésem lenne hogy milyen vastagságú XPS lenne jó mondjuk egy 15 centis Eps szigeteléshez hogy ne legyen benne hőhíd? Mert hallottam már azt is hogy ha 15 az Eps akkor az xpsnek 13 körül kellene lenni vagy ugyan akkoranak mint az Eps
Adott egy lebontott öreg fa ház amit újra építünk. A ház 15x15-ös faragott gerendákból épült. Hogyan szigeteljük megfelelően? Én 10cm kőzetgyapotra gondoltam. A szigetelés rá mehet a gerendákra vagy ilyen esetben más a folyamat?
Üdvözlöm. Szeretnék tanácsot kérni. Szilikát falra milyen szigetelő anyagot ajánlana.1998- ban épült. Tetszenek a videók, az egyszerű érthető beszéde. Én Szabolcs megyében lakom. Ön melyik megyében ? A munkája miatt kérdezem, hogy elérhető -e?
Felbátorodva a videóidon én is elkezdtem leszigetelni a házunkat:) Hálás köszönet a gyakorlatias segítségért (meg a szórakoztatásért)! Függő néhol itt is fel lett áldozva (khm khm 5 centi a falban)... Még nincs kész, viszont hajnalban ma mínuszba fordult a hőmérséklet, kissé aggódom szerinted belefér? (mapei ragasztóval csinálom)
Imre Sebestyén Nagyon jó lehet a munkád szeretném kérdezni hogy Békéscsabán szoktál -ilyen munkát vállalni Régi fele vert fal 100.nm es ház kb menyibe kerülne Köszi a videót elmentettem hátha valaki megtudna valósítani Küszi
Szia! Nem okoskodni szeretnék de ha a halozas során cement műgyanta alapú bevonatot képzel a kozetgyapoton ugyanúgy megszűnik a fal "szellőzése" ezáltal elindul a savasodas elazas effekt ami ugye penesszel jár.tudtommal erre a mész alapú kotoanyagok alkalmasak csak az nem szünteti meg a "szellőzést" Minden tiszteletem Egy francia "migráns"
Ha a házat megfelelően szellőztetik, akkor nem a szigetelés felé akar távozni a pára. Nagy baj, hogy a szellőzéssel sokan nem foglalkoznak, csak a fűtési költségeket akarják minimalizálni minden áron. Nálam hővisszanyerős szellőztetés van, télen a befújt levegő csak 1,5 fokkal hidegebb, mint az elszívott. Ez nem nagy veszteség.
Szia Imre, látom hogy régi a vakolat a házon. Mély alapozót gondolom nem kenhetünk rá, mert az azonnal pára zárna. Semmilyen tapadóhíd nem kell a régi vakolatra? Érdemes esetleg lemosni sima vízzel a portól? Mit javasolsz?
Nekem olyan kérdésem lenne, hogy nekem is vályog falam van de a régi vakolat potyog lefelé. Ha le verrem az egészet akkor is fel tudom rakni a szigetelést a vályogtéglára vagy érdemes elöte vékonyan fel vakolni?
Szia,mert a járda mozog ahogy a fagy meg nyomja és ha rá van ültetve a szigetelés a járdára előfordulhat hogy kicsit megnyomja fölfelé és abból csak a baj van megrepedhet lehullhat a vakolat stb.
maszk,védőkesztyű,este hazamegyek lezuhanyzok....:D nyáron ilyet szigeteltem,2 napig nem aludtam,még a zuhanyzás is rosszul esett...:) biztos tudod miről beszélek..:D szakmabeli vagyok én is