Nagyon sajnálatos dolog, hogy az élete megváltozott. Egy élet erős fiatal ember volt . Eze a riporter állandóan bele vág a szavába. Őszintén sajnálom a mai Karsai Dánielt 🥺😔
Általában egyetértenék! De ő egy szuper nem riporter, de műsorvezető, és hát most ks sajnos nem baráti beszélgetést folytatnak, hanem egy műsort kell vezetnie, ami viszont bele kell férjen ebbe a megadott X percbe, azt kell terelgetnie. :)
@@gergelyuberpacker6825 Ha nem elég indok, hogy az életet csak Isten veheti el, akkor azért is, mert az eutanázia könnyen belátható módon visszaélésre ad lehetőséget. (Legalizálni lehet vele a nem kívánatos idős személyek megölését. Hogy állnak ki magukért azok az emberek, akik valakinek útban vannak és akik minden könnyen megrendezhető látszat ellenére nem akarnának meghalni?)
Tegnap megnéztük a férjemmel a Heti Napló emlék műsorát konkrétan sírtam közben. Hétvégén egyik reggel nagyon sírtam. Sokan felnézhetnének rá és sokaknak lehet példakép. Nekem az😢😢😢
Nehéz a szívem. 😞 Most először nézek vissza Dánielről a betegsége előtt készült felvételt. Életerős, lendületes itt még, és azóta már bizonyította, hogy mekkora lelkiereje van. Most a jelenben, ismét tovább romlott az állapota. Nagyon nehezen találom a szavakat, pedig lenne még gondolatom ..
Uramisten de gonosz kénköves pokoli betegségek léteznek a földön. Mintha az ördög a földön betegségek formályában tevékenykedne. Szegény Karsai Dániel Istenem. Átolvastam a szakirodalmat az ALS-betegségről és pokoli rémálmom volt ezért jutottam erre a meglátásra fent. 😥😢😭
Magyarországon még most is kommunista diktatúra van, ami a földhivatalok és a bíróságok működését illeti. Semmi sem változott 50 év óta. Ugyanúgy megfosztják alapvető állampolgári jogaitól az állampolgárokat mint 1919-ben vagy 1945- től.
Most mar latom,miert nem lett az eutanazia kerelmenek ugyeben elorelepes. Valakinek az ATV-nel szerepelni azt jelenti,hogy nem a kormany kegyeltje. Sokat segitett volna az,ha az lett volna. Sajnalom,hogy itt is hozzafuzom a politikat,viszont latom az osszefuggest
Vicces. A Heineken holland sör, de a fogyasztói nem alapították meg a komenista pártot. A dohányboltokban meg lehet kapni Strongbowt, amit Hollandiában a Heineken gyártott. Converse cipőm nekem is van, de pont azért, mert arra lehetett kalocsai mintát hímeztetni. Van baj, nagy baj, de nem a logókban, a fejekben...
sajnos rengeteget nem ertek belole mit mond.marmint az egy honapos videobol.szinte csak morgast hallok.annyira romlott az allapota.nagyon sajnalom a fiatalembert.
@@editvarnyu3026 Sajnos az a gond nincs olyan szemozgást érzékelő beszélő gép amivel tudna beszélni a Karsai Dániel érthetően, igaz nem a saját hangján hanem más férfi hangján szólalna meg. Pl. Csorba Dávidnak gyermekkora óta van jelen egy más fajta izomsorvadása ami nagyon hasonlít az ALS-re vagy az SMA izom sorvadásra, de nem ezekben az izom sorvadással szenved hanem másfajta izom sorvadással. És gégemetszése lett, hogy oxigént kapjon a gégéjében lévő lélegeztető gép csövétől mert a légző izmai elgyengültek. Gyomorszondán táplálkozik a Dávid. Szemozgást érzékelő beszélő szerkezettel tud beszélni a Dávid. És sajnos Karsai Dánielre ez a sors fog sajnos várni rá, mint a Dávidra aki ágyba fekvő beteg és kerekes székkel sem tudja elhagyni a Speciális ágyát, mert nem elég a hordozható mobil lélegeztető gép, hogy Kerekes székkel kirándulhasson a Dávid az anyja segítségével pl. a közeli parkban. Karsai Dániel nyelve sajnos nem egyenes felületű, hanem nagyon puha kisebb-nagyobb bemélyedések vannak a nyelvében ezért petyhüdt a nyelve, ezért nem tud beszélni érthetően. És azt sajnálom a Dávidban, hogy nem dönthet a saját életéről annak ellenére, hogy cselekvőképes ő szeretne megfelelő kórházban lenni ahhol megfelelő ellátásban részesülne, viszont nem az anyjától függne otthon mert nem tud bele törödni abban, hogy mi lesz vele akkor ha az anyja le esne a lábáról és meghal az anyja, és ő még mindig a szülői lakásban kéne lennie. Előbb szeretne elköltözni az anyjától egy támogatott lakhatásban, még mielőtt az anyja esetleg meghalna. Tavaly Karácsonykor veszett emiatt össze az anyjával a Dávid. És végül az anyja pofont adott neki: mert ha bekerülne az állami kórházba a 31 éves Dávid, ott előbb hal meg mert nem fogják megfelelően ápolni őt. Míg a magán kórház és a támogatott lakhatás meg igen sokba kerülne a Dávid részére, így a rezsit nem tudná fizetni az anyja egyedülállóként, mert annyiba kerülne egy speciális támogatott lakhatás.
@@editvarnyu3026 Én is nagyon sajnálom. És hosszabb interjút már csak úgy tudtam végig nézni, hogy megszakítottam időnként mert sajnos nincs feliratozva a Karsai Dániel beszédje. És nagyon frusztrál engem, hogy nem értem meg a Dani bizonyos beszédét pl. porcukrot értettem amikor a sorstársának az unokájáról beszélt pl. meg lehet nézni a porcukrot a Facebook-on. És nem a Dánielre céloztam, mert tudom nem tehet arról, hogy nem tud érthetően beszélni hanem az frusztrál, hogy nincs feliratozva az interjúja. ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-eFCtUaSkuD8.html
Hihetetlen, h milyen életerős, okos, és szerintem meg helyes is volt. És ennyire rövid idő alatt leromlott az állapota. Szívbemarkoló... 😢 Kitartást, szeretetet kívánok neki! 🥺❤️
@@petipan4202 Én nagyon sajnálom, hogy nem gyógyítható a betegsége, mert sajnos a legtöbb országban nem adnak szabad kezet abban, hogy mit kutassanak az Orvos Biológus kutatók. Ha tudtam volna Dr. Karsai Dániel Alkotmányjogász, és ügyvéd úr létezéséről az ALS betegsége előtt akkor mentem volna hozzá tanácsot kérni tőle, hogy mit tegyek azért, hogy meg legyen emelve a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás összege méltó módon. Ahang csoport tagjai ahhol interneten létre hoztam a Petíciómat, ők nem említették nekem a Dr. Karsai Dániel alkotmányjogászt. De nem baj, a lényeg megírtam a születésnapi képeslapot és Húsvéti képeslapot számára, és külön borítékban még levelet is írtam neki. Igaz hosszúra sikeredett. Mert tudom, hogy az ALS betegsége az értelmi képességét nem csökkentette szerencsére. Csak sajnos a fizikai képességét csökkentette le.