Sok mindenről az életben azt gondoljuk, hogy mi erre képtelenek vagyunk, nem vagyunk elég erősek, bátrak, kitartóak vagy elszántak. És ez a félelem meggátol minket abban, hogy megszerezzük magunknak azt, amire igazán vágyunk.
Aztán eljön az a nap, mikor gondolkodás nélkül belevágunk és csak megyünk azon az útvonalon, amin járni szeretnénk. Eleinte még örömmel, vidámsággal, hittel és erővel. Aztán jönnek az akadályok és a nehézségek. A megpróbáltatás ideje. Az igazi harc ideje, mikor fizikai és mentális falakat kell ledönteni, mikor rajtad áll az, hogy mész vagy megállsz.
A Kinizsi Százas Teljesítménytúra számomra óriási fizikai és mentális megpróbáltatást jelentett.
Eszembe se jutna azt mondani, hogy feladtam, mert minden erőmmel a végsőkig küzdöttem, Addig, amíg bírtam. Amíg volt elég erőm és hitem. És mikor már nem bírtam, akkor megálltam és megengedtem magamnak azt, hogy pihenjek, hogy kiszálljak.
Mert számomra ez a teljesítménytúra nem arról szólt, hogy mindenáron eljussak a célig, hanem magáról az útról, arról amit ezen az úton megtanultam és megtapasztaltam önmagamról, a határaimról és a képességeimről.
Néha nem a cél a fontos, hanem maga az út, amin végigmész és a társ, aki ezen az úton elkísér.
Nem sikerült eljutni a 100 km célpontig, mivel közel a 70 km előtt nagyon elfáradtam, és a nagy fájdalmak miatt kiszálltam. De semmilyen megbánás vagy rossz érzés nincs bennem.
Győztesnek érzem magam, mert kiléptem a komfortzónámból, mertem valami újat kipróbálni és a végsőkig küzdöttem.
Így érdemes nem csak túrázni vagy egyéb sportot űzni, hanem élni is!
5 сен 2024
