Тёмный

Látogatottságban és programkínálatban is mérföldkő volt az idei Galiba Gyermekfesztivál! 

Zoo Debrecen
Подписаться 639
Просмотров 143
50% 1

A Debreceni Virágkarnevált immár XII. alkalommal kísérő Galiba Gyermekfesztiválnak hagyományszerűen Vidámparkunk adott otthont augusztus 17. és 20. között. Az elmúlt bő évtized alatt a Galiba egynapos programból regionális vonzerejű többnapos eseménysorozattá nőtte ki magát, idén pedig csaknem 200 izgalmas és díjmentes programelemmel várt kicsiket és nagyokat. Összesen több mint 17 ezren vettek részt a rendezvényen, amely így minden korábbinál magasabb napi látogatottsággal büszkélkedhetett.
A Galiba idei főtematikája az időutazás volt, amelynek jegyében különböző történelmi és történelem előtti korokat idéző játékok - hagyományőrző produkciók, őskori dobolás és dínóshow -, valamint futurisztikus programok várták a gyermekeket, de nem nem maradhattak el a kézműves foglalkozások, a sportbemutatók, a színpadi produkciók és a koncertek sem. Most először olyan, nemzetközileg elismert előadók is gondoskodtak a családok szórakozásáról, mint a német Stelzen-Art gólyalábas csapata és a kínai sárkánytáncos Hua Xing Arts Group.
Igazán alkalomhoz illő környezetet adott a színes programkavalkádhoz a hosszabbított nyitvatartással működő Vidámparkunk, amelynek legújabb élményelemét, a díszes Barokk körhintát épp a nyitónapon adtuk át a nagyközönségnek.
A Galiba Gyermekfesztivál a jövő évi virágkarneváli héten is várja majd a kikapcsolódni vágyó családokat a tervek szerint még fergetegesebb hangulattal és még több napon át!
Ne felejts el feliratkozni a csatornánkra!
Lájkolj minket a Facebookon:
/ zoodebrecen​
és kövess minket az Instagramon is:
/ zoodebrecen

🇬🇧
A family-focused side event to Debrecen’s annual Flower Carnival, Galiba Children’s Festival was once again held at our Amusement Park between August 17 and 20. Originally one-day-long, Galiba has grown into a major regional event over the past decade, now with almost 200 free and interactive events and activities entertaining a total of over 17 visitors - an all-time high in daily attendance!
With time travel as this year’s main theme, there was a wide variety of historical and even prehistoric - like reenactments, caveman drumming and a dinosaur show - as well as futuristic activities in addition to staples like arts-and-crafts sessions, sports and stage performances, and concerts. For the very first time, Galiba featured amazing internationally recognized performers like Stelzen-Art and Hue Xing Arts Group.
The Amusement Park was an especially fitting venue thanks to a selection of both timeless classics and modern attractions - with our newest ride, the Baroque Swing Carousel, inaugurated on the opening day.
Galiba Children’s Festival will return for next year’s Flower Carnival week, with even more family fun!
Don’t forget to subscribe to our channel.
Like us on Facebook:
/ zoodebrecen
and follow us on Instagram:
/ zoodebrecen

Животные

Опубликовано:

 

21 авг 2023

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии    
Далее
Homokozó 2.0 | Agóra Tudományos Élményközpont
2:17
Íme a Vidám Park utolsó percei
4:08
Просмотров 16 тыс.
Лучше одной, чем с такими
00:54
Просмотров 758 тыс.
VESZÉLYES?! 🐻 ERDÉLY ÉS A MEDVÉK
6:22
Просмотров 170 тыс.
Letní Letná 2024 - Aftermovie
1:39
Просмотров 322
Debrecen zoo 2021
33:47
Просмотров 3,3 тыс.
Régiségvásár Debrecenben - vagy.hu
6:15
Просмотров 41 тыс.
Kolme pientä porsasta
12:53
Просмотров 32 тыс.
Nyíregyházi állatkert 2018 ősz Zoo Sóstó
16:32
Просмотров 152 тыс.
9 ЛЕТ ЗАРАБАТЫВАЮТ В ДЕРЕВНЕ
0:56
Funny animals
0:18
Просмотров 6 млн
Velozes e gatuosoos 13 ( SE INSCREVA NO CANAL
1:01
Просмотров 1,9 млн
Funny animals
0:18
Просмотров 6 млн