Feleségemmel megbeszéltük, hogy szülés után bármit érez, beszéljük meg. Beszéljen róla nyugodtan, akkor is ha szerinte hülyeséget érez. Nyugodtan sírjon ha akar, nem ítéli el senki emiatt. Nem is volt probléma, hamar túllendültünk rajta.
A kimerültség rettenetes hatással van a pszichére, ez nálam is így volt. A másik,hogy ameddig nem állt be normálisan a szoptatás, nem éreztem magamat eléggé biztonságban,pedig ott a tápszeres táplálás lehetősége, de akkor is. Nem voltam depressziós,de zombi az igen. Rengeteget köszönhetek Anyukámnak és az anyósomnak is, tényleg nem tudom,hogy mi lett volna nélkülük. Lehet,hogy én is ugyanúgy beleestem volna a verembe,ahogy sokan mások. Muszáj erről is beszélni! Ha valakinek frissen szült családtagja vagy barátnőjey szomszédja van, ahol nincs sok segítség, igenis kérdezze meg (ha meg tudja oldani), hogy mit segíthet. Akár egy mosogatás, akár egy óra séta a babával, amíg az Anyuka hajat most és eszik egy rendeset, iszonyú sokat számít!
Engem nem érintett ez, amikor szültem. Viszont respect Eszternek, hogy nyíltan beszél ezekről, biztos nagy segítség a hasonló helyzetben lévő anyukáknak.👏❤️
Nagyon jó témaválasztás, köszönöm szépen. Jómagam részese voltam. Számomra az amiről Eszter beszél, nagyon marginálisan érinti a szülés utáni depressziót. Mint említi is, a határán volt inkább. Ezért számomra nem a leghitelesebb meghívott ebben a témában, hozzáteszem egy pillanatra sem kérdőjelezem meg azt hogy amin átment számára pokoli volt. És most azok kedvéért akik olyanokat írnak hogy minek az ilyennek gyerek, meg hogy túlagyalod, szedd össze magad - egy kis háttérinformáció. Számtalan oka lehet, kb bármi kiválthatja, olyan múltbéli események is amelyeket úgy gondolod hogy már "kiterápiáztál" magadból. Bántalmazó családan születtem. Egész gyermekkorom rettegéssel telt, apám verte anyámat, le akarta szúrni, ordibálás trágár módon,rendőrök, cirkusz majdnem minden este. Anyám nem egyszer rajtam vezette le a feszültséget. Mellrákos lett. Ekkor 9 éves lehettem. Öt éven át néztem ahogy leépül, sajnos masztektómiát kellett csinalni a bal mellén. Meg is mutatta a csomót, itt van kislányom, ez a rák. Amikor nöni kezdett a mellem, órákig sírtam mert azt hittem rákos vagyok én is. Soha nem tudtam a nőiességgel mit kezdeni, sem hozzáérni pl a saját mellemhez. Tabu volt a számomra. Elhataroztam hogy nem szeretnék gyermeket mert nem akarok neki atadni semmit a megélt traumáimból.Pánikbeteg voltam, rövid ideig ( 3 hónap) gyógyszerrel kezeltek azután inkább úgy döntöttem maradok a természetes megoldásoknál, terápiánál. Kb 15 evvel később lett egy párom s eljutottunk oda hogy legyen gyermekünk. Nehezen, végül sikerült. És akkor,kinyílt Pandora szelencéje. Éjjel arra ébredtem hogy hallom ahogy apám üti anyámat és ordítanak egymással. Megijedtem. Ez mi? PTSD . aztàn bizony jött a bizonytalanság, mivel nem volt visszajelzés- jól csinálom? Jó anya vagyok? A monitonitás- most már ez lesz az életem? Hol a régi életem? Hol a vidám énem? Segítség híján nagyon kimerítő az állandó éjszakázás, rendesen megcsinálja a pszichét. Majd jött egy pánikroham. Azután a kényszergondolatok. az OCD Hogy ártsak a babámnak. Vagy magamnak. Mindeközben belül egy hang ketségbeesetten kérdezte- Úristen mi törtenik velem? Meg fogok őrülni? Boldog kéne hogy legyek, mindenem megvan. Nem mertem segítséget kérni egy jó hónapig , iszonyatosan szégyelltem magamat. A babámat elláttam de nem éreztem azt a nagy szeretetet amit kellett volna. Végül annyira belementem ebbe a lehúzó spiralba, csak feküdtem az ágyon, azt éreztem valami feketeség húz lefelé, elszívja minden erőmet. Egy éjjel csak azon kattogott az agyam hogy hogyan vessek véget az életemnek. Reggel szóltam a páromnak hogy kérem segítsen és elmondtam mindent. Tamogató volt, soha nem lehetek elég hálás neki. Egy évig szedtem gyógyszert és jártam terápiára. Itt jelzem a gyógysze nem elég. Megértést kell kapni mi miért törtenik. Kislányom lassan három éves. Mai napig szopizik. Imádom szeretem, persze vannak nehezebb napok. Azoknak üzenem akik ebben benne vannak, ne szégyelljék és kérjenek orvosi segítséget mielőbb mert annál rögösebb és hosszabb lesz a kiút.
Ez nem verseny. Azert mert o nem azt elte at amit te, attol meg ugyanugy joga van a sajat erzeseihez, hogy neki az akkor mit jelentett mikepp érezte magát. En a terhesseg elott egy honapig bogtem (5 évig tartott mig megfogant a gyermekunk hal istennek) Ez a szitu azert szornyu mert a siras onmagaban is kimerito ha sokaig csinalod. Remiszto mert nem erted mi ez, mi történik veled. Es felelmetes azert mert fingod sincs meddig fog ez tartani. Vegul mar azon bogsz h nem bírod abbahagyni a bogest. Mint mondtam, ez nem verseny. O igy élte meg a poklot, te ugy en meg amugy
annyira jó, hogy egy férfi a műsorvezető, olyan dolgokat is kérdezett, amit mondjuk egy anyuka nem tenne fel. remélem, hogy van olyan apuka, aki ezt a műsort megnézi, és kicsit közelebb tud kerülni az anyaság megértéséhez.
Imádom Esztert,sokszor Ő rángatott ki a depimből.Recept nincs,nem is volt,nem is lesz,igaz?!🫶Fantasztikus NŐ,a tüntetésen elmondott beszéde pedig velőtrázó volt.👏👏👏
Én 84 ben szültem a kisfiam. Farfekvés. Két hétig ott voltam a kórházba . Otthon egy másfél éves pici lány. A császár nagyon érezhető volt. Az égő érzés amig vágtak mai napig bennem él. Sürgős volt. En utána 3 napig nem láttam a kisfiam. Rám szóltak talán már meg kéne nézni. Két emelet lefele , majd fel. Utána lekerültem az intezívről. Utána jobb volt. Utána jött, hogy vért adtak két adaggal. Közben próbáltam szoptatni. Kisfiam nagyon ügyes volt. Maradt a seb amit félig nyilt volt egy részen. Sok héten át otthon is kezelni kellett. Évekig ha vmelyik gyermekem ugrálni akart, ösztönesen védtem a hasam. Még mai napig. Na nekem ezután alakult ki a depresszió.
Kedves Endre! Köszönöm szépen az interjúkat, rettentően fontos ez a téma is. Ahogy lentebb is láthatjuk, sokan nem is hisznek benne, pedig egyre több anyukát érint. Ami kimaradt szerintem, az az internet nagyon káros hatása, amivel nagyon sok elvárást raknak a leendő anyákra. Nagyon le kell szelektálni pl.a fb.csoportokat, ahol annyira szélsőségesen gondolkoznak, hogy ha valaki máskepp csinalja, az már nem is jo Anya . Én azt tanácsolnám, hogy elsősorban pszichológus által vezetett csoportokat kövessünk, mert itt a tartalom és a kommunikáció is rendben van. Továbbá én szivesen meghallgatnám a másik oldalt is, az apává válás nehézségeiről.
De jó lett volna ezt a szülés után meghallgatni:) Én a kórházban a 2. napon megláttam egy anya szobrot, ahogy fogja a babáját és attól kezdve kb. 2 hétig minden nap egy adott időpontban bőgtem. Rémisztő volt. Rettegtem, h így marad. Egy nehezen közénk érkezett, rossz alvó, has fájós, folyton síró baba mellé jött a sokk, hogy nem tudok szoptatni illetve hogy a férjemmel felváltva eszünk, alszunk, hogy életben tartsuk a kicsit, mi a babával innentől hátul ülünk a kocsiban és ezek az elszigetelő dolgok… pfu Aztán emlékszek az első újra együtt töltött “csak mi” órára…:) Ami nekem segített: Sok szabad levegő/séta, reggeli arcmosás, szellőztetés, pici torna, a szusszanásnyi időkben egy tea csendben, telefon nélkül az erkélyen.
Jaj Eszter! Szívemből szóltál. Pedig nekem volt/van “falu”, ami körbevesz, mégis nagyon hasonló dolgokon mentem keresztül. Ezt nagyon nyíltan vállalom és szeretek is beszélni róla, mert nekem is sokat segített mikor barátnőm vagy akár a keresztanyám azt mondta, hogy ugyanezen ment át ő is. Minden nőnek tudnia kell, hogy nem vele van a baj! És ha kell, merjen segítséget kérni!
Nagyon köszönöm ezt beszélgetést, főleg Eszterrel! Sajnos az anyaság és a baba léte habos babos álomvilágnak van leírva, és azt látom, hogy az anyák egymás között sem beszélik meg a nehézségeket, és nem mondják el előre a tapasztalatokat. Hagyjuk egymást a szép lufi világban élni, és baromira kipukkad mikor megérkezik a baba. Az az egy szó pedig amit a végén mondott, annyira, de annyira igaz, egyszerre mondtuk ki. Én is ezt mondom még ma is, ha valami nehézség van, hogy elmúlik. Átmeneti állapot. Hálás vagyok ezért a beszélgetésért!
Nekem nem volt szülés utáni depresszióm, de fontos beszélni róla, mert úgy éreztük, hogy az első és a második gyerek után minden megváltozott. Sajnos azt tapasztaltam, hogy még a közvetlen családom és a szüleim is elfelejtették, milyen az élet egy baba vagy egy kisgyermek születése után. A mi esetünkben egyes dolog konfliktushoz vezetett, amikor megosztottuk, hogy este 6 után nem vacsorázhatunk együtt, mert akkor van lefekvési idő, vagy hogy az első karácsonyra nem hívhattuk át a szülőket, mert volt elég dolgunk a 8 hónapos kisbabánkkal. Ők úgy akartak segíteni, ahogy gondolták, hogy segíthetnek, nem úgy ahogy nekünk arra szükségünk lett volna. Sokszor az az érzésem, hogy mindenki azt várja, hogy az élet megy tovább a megszokott kerékvágásban, hogy jó kedvünk van, hogy alkalmazkodunk a környezetünkhöz, ami meg is történik, de nem az első vagy a második évben. Remélem, hogy megértőbb és támogatóbb család leszek a gyermekeim számára, amikor eljön az idő.
Nagyon büszke lehetsz rá, hogy erről így mertél beszélni, mert az is egy óriási baj, hogy a nők ezt szégyellik felvállalni, pedig nincs rá okuk. Nagyon köszönöm Neked Eszti🙂Jó egészséget kívánok!!!
Van rá okuk. Aki felvállalja, az nem sok empátiára számíthat. Kb. mindenki nagyon, de legalábbis sokkal jobban fogja tudni, hogy mit kellene máshogy csinálni, és ezt nem fogják véka alá rejteni. Csakhogy ez nem hogy nem segítség, hanem az ember csak még nagyobb szardarabnak érzi magát tőle. Nem véletlen, hogy agyon van hallgatva ez a téma, és szégyellni kénytelen magát az az anyuka, aki halálosan kimerült, és nem képes örülni az egészséges, szép kisbabájánsk, akire annyira vágyott. Sokszor könnyebb eljátszani, hogy minden szuper, mint kapni az ívet minden irányból. Az anyák konkrétan magukra vannak ebben a helyzetben hagyva.
nekem a elsonel volt 23 eve koraszulott - en eletveszelyben es hirtelen rad szakad az aggodas, a felelossegerzet! es nem tudtam szoptatni, mennyi borzalmas megjegyzest kaptam a koraszulott osztalyon, a vedonotol, a "kedves" anyatarsaktol...a masodik 5,5 evre ra meg korabban szuletett , de valahogy sokkal jobban birtam lelkileg is, pssichesen is! okosak, szepek es mindketten csodalatos emberek!
Bárcsak az apukák is hallanák ezeket a beszélgetéseket, hogy tudják mi történik, és kapnának segítséget, hogyan találjanak vissza a párjukhoz, ha esetleg éket vert ez az állapot közéjük...
Sose kerestem tudatosan erről a témáról hallgatnivalót, mert még hallgatni sem volt jó. Fájdalmasnak éreztem, ahogy tudományosan megmagyarázzák, hogy én mit miért éreztem... De ezt pont Kadarkai miatt elindítottam. Az első fele olyan volt, mint amire számítottam. Ám Fancsikai Eszter őszintesége, ez a "kitesszük az asztalra, mert ez van/volt, ez is én vagyok" attitűdje nagyon egybecseng az én hozzáállásommal. Ha Endre engem hívott volna meg - csak az én nevem még annyit sem mond a nagyközönségnek, mint Fancsikai Eszteré... szóval, akkor ugyanezeket mondtam volna, ugyanígy; kendőzetlenül, őszintén, talán nyersen. Nem írom le őket újra. Nincs tanulság, nincs felemelkedés. Csak anyni, hogy így indult több mint 4 éve az én anyai szerepem. Ez formált, ezekből az érzésekből is lettem az az anya, aki ma vagyok. Azt meg csak a lányom fogja tudni megítélni, majd ha felnő, vagy ha már neki is lesz gyereke, hogy milyen... Ami kimaradt, hogy ennek milyen (negatív) következményei vannak egy házasságra. Eszter férje példaértékű és az enyém is maximálisan mellettem állt. De sajnos nagyon könnyen el tudom képzelni, hogy sokaknál nem hogy nem támogatja a feleségét, de egyenesen még "bele is rúg" a férj, egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben. "És ha gyerek sír fel majd, és kell a hely, kicsit többet kell majd, hogy átölelj: karjaidban, karjaimban." (Anna and the Barbies)
Endre egy borzasztóan profi, elképesztően empatikus riporter. De annyira kiviláglik a reakcióiból a gyermektelen férfi kíváncsi értetlensége, a legnagyobb jóindulata ellenére is. De ez pont jó itt, mert felteszi azokat a kérdéseket, amiket a világ nem ért.
Köszönöm Eszternek a beszélgetést. És külön piros pont Endrének (és/vagy a szerkesztőnek, vagy akitől hallotta), hogy terminus túllépést és nem túlhordást mondott.
Mint amikor anyumèk mindenért hibáztattak és lecsesztek higy mit hogy csinálok. Akaratlanul a kisfiam itta meg a levét. Örökre rühellemi fogom magam amiatt hogy gyökér voltam hogy nem tudtam kezelni a problémákat.....
Azt olvastam, hogy a szülés alatti vérzés mértéke korellál a depresszióval. A harmadik gyerkőc után transzfúziót kaptam, és akkor kimaradt a depi is. De lehet, hogy nem függ össze mégsem. Nem tudom.
Hogy ez milyen fontos probléma lehet, nekem volt egy kollégám, akinek a frissen szült felesége a gyerekkel együtt kiugrott az ablakon és mindketten meghaltak!
Kedves Endre, szeretnék ajánlani/kérni az EB, pillangó gyermek témáját. Ez egy ritka genetikai betegség, de a családomban sajnos érintettek vagyunk. Köszönöm hálásan.
olyan érzelmi helyzetről beszél amit a természetetes szüléstől teljesen eltávolított körülmények idéztek elő.nem a pajzsmirigy... a hormonok,stb.a rossz,körülmények váltottak ki egy érzelmi reakciót.rossz körülmény volt pl. a kórház,az indított szülés, az apa jelenlétének hiánya...Ahogy a hölgynek világra kellett hoznia a gyerekét az egyszerúen gyalázat.Ezért kár kórházban szülni.
Annyira fontos ez a téma, meg az is hogy beszéltek róla!!!!! Nagyjából hasonló dolgokon mentem keresztül mint Eszter, viszont egy valamit sose fogok megérteni!!!! Nekem ilyen megélések után,eszembe sem volt mégegyszer gyereket szülni!!!!!! Akik ilyen megélések után mégis egy második harmadik gyerek vállalásara adták a fejüket, mit gondoltak?! Hogy majd a másodiknál kapok egy másik esélyt hogy jobban csináljam?! Vagy maguknak akarnak bizonyítani?! Esetleg ez a kistesó dolog akadt be, hogy mindenképpen kell testvér egy gyereknek?! Őszintén nem értem!!! Nem vádaskodni akarok, csak egyszerűen nekem a legrosszabb rémálmom vált volna valóra ezek után még egy terhesség. Azt gondolom a zárt osztályon kötöttem volna ki..... vagy még rosszabb amit le se merek írni!!!
Én nagyon szerencsés vagyok,annak ellenére,hogy a hetedik hónapban otthagyott a férjem."Egyedül" szültem,elhagyottan,de bennem olyan nagy energia és optimizmus volt mindezek ellenére.Amikor megláttam a fiam világra jönni,akkor tudatosodott bennem,hogy ez egy csoda,egy új élet született.Belül fájt,hogy ezt egyedül kell végigélnem,de tudtam,hogy erősnek kell lennem.Soha,semmilyen depressziv érzésem nem volt,minden ment a maga rendjében.Háttérben ott volt anyám,nagymamám,akik mindenben segítettek.Minden percében élveztem az anyaságot,nem éreztem tehernek.Nem értettem soha,hogy tudnak ilyen felemelő esemény után depresszióba esni,de sajnos ilyen mégis előfordul😢
@@melindacsergo4553 Így igaz. Én eleve szkeptikus vagyok, amikor valaki azt mondja, hogy sosem érezte tehernek az anyaságot és minden percét élvezte. Egyszerűen nem hiszem el, semmi sem csak fehér és csodálatos, az anyaság sem.
Nekem ez a hölgy sajnálom de nagyon őszintétlen volt nem vagyok biztos hogy ezeken átment amiről beszél ami mellesleg minden anyát foglalkoztat. ha nincs igazam elnézést kérek ez egy érzés.
A kisbabának való ártás gondolata inkább pont hogy a túlféltő anyáknál jelenik meg és semmi köze depresszióhoz. Ezt hívják postpartum obsessive compulsive disorder-nek, vagyis egy kényszeres zavar ami a szorongásos zavaroknak a csoportjába tartozik. Sajnálom, hogy ez nem lett így kifejtve, hanem összemosódott a depresszióval. A "szakértő" nem igazán van képben.
Pszichózisban, súlyos depresszióban előfordulhatnak ilyen gondolatok, hogy ártani magamnak vagy a babának, hogy vége legyen ennek az állapotnak. A tünetek igenis árnyalódhatnak más kórképek tüneteivel, nem kell kijavítani a szakembert.
@@anikobozo7081 Nem, depresszióban az ember max. meg akar halni, kifejezetten csak a babájának nem akar ártani (olyan van, hogy a babájával együtt akar meghalni, de olyan nincsen, hogy depressziótól csak a babának akarjon ártani, s most a nem szociopata meg Münchausen szindrómás anyákról beszélünk) s a "szakember" sem mondta, hogy az ilyen gondolatok depresszióhoz kötődnek, inkább amolyan gyakori szülés utáni tünetként említette őket! A pszichózisnak pedig pont az az ismérve, hogy az illetőnek fel sem tűnik, hogy amit gondol vagy tesz, az nem normális! Egy pszichózisban lévő ember nem kér segítséget!!! Nem panaszkodik ilyen gondolatokra. És a "szakértő" ezt helyesen mondta, hogy a szülés utáni pszichózis rettentő ritka, s hogy sokkal gyakoribb mikor valakinek ilyen betörő "babát bántó" gondolatai tadnak, csak azt nem mondta, hogy ennek szülés utáni (posztpartum) OCD a neve (obsessive-compulsive disorder azaz kényszerbetegség). És hogy az ilyen gondolatok alapja legtöbbször pont az attól való rettegés, hogy a babával valami baleset történik. Mert ő valami olyasmit mondott, hogy a saját gyerekkorából lehet vmi feldolgozatlan akármi mögötte. Ami vagy netto hülyeség, vagy lehet, hogy tényleg van ilyen is, de a leggyakrabban ez egy szorongásos zavar ahol az anya túlféltő. Angol nyelven erről bőven találni a neten is szakirodalmat. (Magyarorszàgon pedig sajnos sok kifogásolható tudású un. "szakember" van akiket bizony ki kell javítani)
@@anikobozo7081 Nem jellemző. Depresszióban az anya legfeljebb a gyerekkel együtt akar meghalni, aki pszichózisban van, az meg nincs is tudatában a bajnak, vagyis nem panaszkodik ilyen gondolatokról és nem kér segítséget. A babának ártó gondolatok legjellemzőbben (leggyakrabban) egy szorongásos zavar, a kényszerbetegség (OCD) tünetei, amik a szorongásra eleve hajlamos emberekben jelentkeznek és alapjuk az, hogy túlságosan félnek attól, hogy a babával valami sérülés, baj történhet. Kritizálni pedig bármilyen szakértőt lehet, pláne ha nem fogalmaz tisztán vagy el sem mond egyébként fontos dolgokat. Nem vagyok biztos benne, hogy kifejezett hülyeséget nem mondott-e azzal, mikor azt mondta, hogy a babának ártó gondolatok mögött vmi saját feldolgozatlan gyermekkori emlék húzódik meg Ilyet én erről a jelenségről szóló angol nyelvű szakirodalomban nem.olvastam.
@@anikobozo7081 Nem jellemző. Depresszióban az anya legfeljebb a gyerekkel együtt akar meghalni, aki pszichózisban van, az meg nincs is tudatában a bajnak, vagyis nem panaszkodik ilyen gondolatokról és nem kér segítséget. A babának ártó gondolatok legjellemzőbben (leggyakrabban) egy szorongásos zavar, a kényszerbetegség (OCD) tünetei, amik a szorongásra eleve hajlamos emberekben jelentkeznek és alapjuk az, hogy túlságosan félnek attól, hogy a babával valami sérülés, baj történhet. Kritizálni pedig bármilyen szakértőt lehet, pláne ha nem fogalmaz tisztán vagy el sem mond egyébként fontos dolgokat. Nem vagyok biztos benne, hogy kifejezett hülyeséget nem mondott-e azzal, mikor azt mondta, hogy a babának ártó gondolatok mögött vmi saját feldolgozatlan gyermekkori emlék húzódik meg Ilyet én erről a jelenségről szóló angol nyelvű szakirodalomban nem.olvastam.
Nagyon örülök, hogy egyre több helyen beszélünk errők a témáról, anno én is készítettem videót a saját szülés utáni depressziómról. Nehéz téma, és bizony évekig is eltarthat. Minden anyának INGYEN járna egy pszichológus szülés után legalább 6 hónapig!!
Ennek a műsornak pont az volt a szándéka szerintem, hogy megismerjük, hogy milyen nehézségeken eshetnek át az embertársaink és ítélkezés helyett együttérzést tanúsítsunk irántuk és egyáltalán tudjunk róla, hogy ilyenek is létezhetnek. Nagyon szeretem ezt a műsort és Kadarkai Endre fantasztikusan áll hozzá mindenkihez és nagyon nagy dolognak tartom, hogy az itt megszólalók ennyire őszintén tudnak beszélni és ezáltal segíteni is tudnak azoknak akik esetleg hasonló problémákkal küzdenek. És persze, nagyon jó az is, hogy mennyi mindent tanulhatunk a szakértelemmel rendelkezőktől.
Esztert hallgatva annyira magamra ismertem. Nekem is az segített sokáig,hogy csak ideiglenes,nem tart örökké. Nekem sem volt "falu" "csak" a párom viszont ,hogy ő ott volt és megértett és támogatót az hozott ki ebből az állapotból. Én is csak sírtam, mint ha gyászoltam volna a páromat a múltat. Mi is nagyon szeretünk volna kisbabát főleg h nekünk előtte tragédia volt és ennek ellenére én is szomorú voltam nem találtam a helyem. Köszönöm ezt az interjút.
@@viktoriapantlik5749 Ne reménykedj vikike.A vélemény szabad.Ti is rinyálhattok hogy huu de nehéz otthon lenni 2 évet.Nem kell otthonmaradni kisanyám.Egy férfi is elvégzi ugyanezt.Huzzatok dolgozni.Aztán nm lesz depi hogy dagadtak lettetek a lustálkodásban
