A berregése számomra is magas, mert hülye vagyok hozzá. Amit nem ért az ember, az általában ellenérzést vagy félelmet generál benne. De a számomra még érthetetlen "berregése" ellenére ezt az embert nagyon szeretem.
16:01 A kilégzés irányítása az a Prána küldését jelenti. Tehát belélegzel az orrodon át kilégzésnél pedig küldöd a Pránát az adott helyre. Működik! Gyakorlom.
HátŐ tud élni!!!! Dolgozik kitartóan érte,cselekszik,gondolkodik! Nagy szellem! Hála ,hogy van nekünk! Köszönjük! Áldottak vagyunk! Egyszerű és nagyszerű!❤❤❤
András, kívánom h írjon még sokat, adjon ki magából mindent, amit szeretne, szüksége lesz rá az utókornak is, magának meg öröm az alkotás. Nagyon élvezem a riportjait, sokat nevetek is közben de a mélyebb tartalmak is eljutnak. Nem tudtam a könyvéről, utána nézek.
András számomra mindig leg leg leg, de jól jött a képbe a riporter is! Így jött öszze az, ami beszélgetésüket olyan meggyőzővé, érdekessé, értékesse tette!
Nagyon tetszett a beszélgetés, imádom Laár Andrást élet felfogását, könnyed stílusát és érthető mondanivalóját. Jó lenne bele hallgatni a révülős, spiri mantrázásba is!😊 köszönöm szépen!
Mindig azt vonzod be, amire a fókuszodat irányítod. Ha te, és még sokan a békére koncentrálunk, akkor igenis az fog történni, de ha azzal vagyunk elfoglalva, hogy mikor tör ki a világhànorú, akkor előbb vagy utóbb megtörténik. Mi magunk, a gondolatainkkal teremtjük a valóságunkat
Minden alkalommal csak bebizonyosodik számomra, hogy Laar András nélkül sokkal kevesebb lenne ez a világ és én is. Több, mint 5 éve ismerkedtem meg a buddhizmus inspirálta gondolataival és igyekszem gyakorolni, számos fejlődési pontomat az ő gondolatainak köszönhetek. Peace
Nagyon jó az a meditációs módszer, amiről az előadás vége felén beszél az András. Egy kis segítség ehhez, ami talán megfontolandó a Netlixen megtalálható,"Útmutató a medtációhoz" c.sorozat. Egészen kiváló és nagyon hasznos. Én már általános iskolában tanítanám a gyerekeknek.
Nagyon jó beszélgetés volt, köszönöm! Még a legvégén is volt poén, amikor azt gondoltam, most már lassan vége (Besenyő Pista bácsi egyszerre fedezi fel az Északi és a Déli Sarkot 😄 ). 11:11-hez: én ugyan csak amatőr zenész vagyok, de most kipróbáltam a gitáromon, tényleg más (kellemesebb) érzés 435 Hz-re hangoltan játszani, ráadásul az énekhangom is egyből magától ment utána. A 440 Hz-et (a standard zenei "A"-ra) Németországban vezették be az 1800-as években, a hangszergyártók, zeneszerzők és előadók közötti kompromisszum eredményeként, ezt fogadta el később a Nemzetközi Szabványügyi Hivatal és így lett belőle ISO szabvány. Arra mindenképpen jó volt, hogy nem voltak hamisak a zenekarok, meg nem kellett órákig hangolni a fellépések előtt. De mára kiderült, hogy nem kompatibilis az ember elektromos rezgésével, pl. a szívritmust képes felborítani. Én a Verdi "A"-val kísérleteztem sokáig (Verdi 432 Hz-re hangolta az "A"-t), az is jobb, mint a 440, de ez a tibeti rezgésen alapuló 435 Hz még kellemesebb érzést eredményez, vsz. közelebb áll az ember természetes rezgéseinek frekvenciájához. Köszönöm! 🙂🙏
Köszönöm az előadást! A hiányzó tudást megtaláljuk a GAZDAG PAPA SZEGÉNY PAPA, ÉS A CASHFLOW NÉGYSZÖG CÍMŰ KÖNYVEKBEN! A második már lehetőségeket mutat! 😊 Pdf-ben ingyen letölthető könyvek!
Óóó spirituális felfogás! ❤❤❤ Köszönöööm! Bár még nem tudom meghallgatni, de tuti erről lesz szó és remélem kapok hasznos infót. Annyiszor eszembe jut az a szöveg, hogy a lovaknak cukorka kell... annyiszor kap el a 🤢 attól a podcasttől. Bocsi. Remélem ettől majd a 🧚❤ fog eszembe jutni. 😊
😂 Simán eltudom képzelni Laár Andrást egy ősi sámáni csoport vezető tagjaként. De egy őrült tudósként is és színészként is. Teljesen önazonos, nagyon bírom. 😂
1999 tol nekem sincs... És pontosan így van, amit nagyon meg kell tudjak, megtudom ... Neten bongeszek , nagyon válogatva, megszurve... Ameddig nem volt net, sem hiányzott, igaz akkor többet olvastam, ez is igaz...
A HÁBORÚNÁL IS mindenkinek jusson eszébe egy háromszög! A háború nem 2 félről szól! Egy harmadik sunyi kívülről szítja a tüzet, anyagilag is érdekelt abban, hogy ne legyen béke! Szeress! Ne háborúzz!❤🕊
A mosogatással kapcsolatban az az észrevételem, nem érdemes halogatni, mert akkor felhalmozódik. Akik nem szeretnek halmozni nyilván azoknak ez könnyebben megy.
Igen, azok számára akik ezt "elhiszik", de ettől messze jár az IGAZSÁG! Majd kiderül számukra is az utolsó pillanatban, de akkor sokak számára túl késő lesz! Nincs üdvösség senki másban, csak Jézus Krisztusban!
@@kapisztrantestver7730aki olyan mint L.Andras, annak az utolsó pillanatban sem kell aggódnia.Jezus Krisztust követve vagy más néven nevezett felsőbb lényt követve is élhetünk olyan életet,hogy nem kell aggódnunk,mi lesz ha meghalunk.Teljesen azonosulni tudok Laár Andrassal,pedig római katolikus vagyok és abban a szellemben neveltek,S ha alaposan megnézem alapjaiban mindegyik ugyanazt kívánja tőled...
Vajon milyen világnézetnek kell lennie, hogy a lelkiséged egyensúlyban legyen ebben a pokoli világban!? Hacsak nem önzően csak a magad érvényesülésével foglalkozol, vagy tudatlan vagy, hogy a világ mély zuhanásban van amit a gyermekeink örökölnek majd! Dugd a fejed a homokba és légy pozitív, ha törik, ha szakad! Persze aki klubtag, annak semmi oka a szorongásra!
Földi világunk melyzuhanasban van. Jól látod! Kb 6ezer éve. De már nem tart sokáig ez a KÁOSZ. Mert a KOZMOSZ rendet jelent. Olvasd az EVANGÉLIUMOT! JOVEL URAM JÉZUS.
Ezek a magasztos gondolatok valójában borzasztó leegyszerűsítései a világ dolgainak. Ennél sokkal többrétegű gondolkodásra van szükség,ha valóban meg akarjuk érteni. De aki hasonlóan elvonul, elmenekül a világ zaja elől, az a könnyebb utat választja. Jaj,ne mondjátok el mi történik a világban, én jól elvagyok itt az erdőben a virágokkal,kérem ne zaklassanak engem negatív energiákkal. Kop-kop... Igen,ki az? - я ненавижу кивок... Megjöttek érted azok,akik nem vonultak el!
vagy esetleg a világ tényleg ilyen egyszerű, és csak a magadfajták szeretik túlbonyolítani, túlagyalni. mert az ad valami hamis biztonságérzetet. ugyan min változtat, ha mindennap háborús híreken hergelődsz? akkor majd megúszod, ha úgy adódik? kilőnek a panellakásodból is, nem kell ahhoz az erdőbe elvonulni. addig azonban dönthetsz úgy, hogy mit engedsz be a gondolataidba.
Szerintem pedig ez az összefoglalás a leegyszerűsítés. A legtöbb embernek nincs közvetlen ráhatása a világ dolgaira, többek közt azokra a világzaj-eseményekre, amikre utalsz. De annak igenis van létjogosultsága, hogy felismerd és elfogadd a saját tehetetlenségedet és jelentéktelenségedet (akár az elvonulás révén, bár nem feltétlenül szükséges elvonulni hozzá szerintem). Én nem vagyok buddhista, de úgy gondolom, hogy a hasonló "önfilozófiák" egyik feladata vagy célja ennek a jelentéktelenségnek a felismerése. Ebbe simán belefér az, hogy aktívan megtegye azt az ember, amit a saját jelentéktelenségében meg tud tenni -- akár a közéletben is.
@@Maqus777 Igen,én értem ezt a filozófiát, nagyjából minden vallás vagy ezoterikus dolog mögött ez rejlik. Sok hirdeti is,hogy ne gondolkodj,az csak összezavar. De ha mindenki így tesz,akkor milyen világ lesz ez? És miért gondolod,hogy abban a világban te biztonságban leszel? Jó példa erre Tibet,amit Kína elfoglalt és terrorban tart. Ezek a spiri dolgok menekülések, könnyebb elvonulni , mint ebben a borzasztó bonyolult világban tevékenyen részt venni, kiállni dolgokért, adott esetben szó szerint védeni a hazát. Az baromi veszélyes és na az aztán valódi lemondást követel. Sokkal könnyebb elvonulni, hangtálazni és azt mondani semminek semmi értelme,hagyjatok békén a jóga szőnyegemmel. Csak sajnos a világ nem fog békén hagyni, a gazemberek alig várják,hogy minél többen elvonuljanak és kedvükre azt tegyenek,amit csak akarnak.
@@Maqus777 Hát,ha elvonulsz a világ végére és hangtálazol pár évig,akkor milyen fogalmad lesz a világ történéseiről? Onnantól hogy akarsz te részt venni a közéletben?
@@BaloBArna Nem az elvonulás a lényege annak, amit írtam -- és szerintem magát a filozófiát-hitet sem lehet a hangtálazásra (vagy akár az elvonulásra) redukálni. A bölcsességhez vezető út nem feltétlenül hangtálakkal van kikövezve.
5:44-Legtöbbünknek pont erről szól az egész élet, hogy nem épp azt csináljuk naponta, amit igazán szeretnénk - a nagy dolog az, hogy még tudjuk-e érteni, hogy nagyon kevés ember olyan szerencsés, akinek ez megadatik és ezáltal el tudjuk - e fogadni a saját sorsunkat. Nagyon kicsi az esélye, hogy 14 évesen olyan pályát tud választani az ember, ami 50 évesen is boldoggá tudja tenni...
Ha aztán bezárkózol egy ilyen "világbéke" narratívába, kvázi becsukod szemed és füled a világban történő eseményekre. Van ilyen...ám ha ilyet teszel, ne gondold hogy a tied az egyetlen és megkérdőjelezhetetlen perspektíva. Jönnek a mondatok amiktől feláll a szőr a hátamon..."közvetlen kapcsolatban vagyunk a legfelsőbb erőkkel" a béke szó ismételgetése pedig nem hoz sosem békét. Ha nagyon akarjuk is a békét....az agresszorok nem akarják, mindig van aki megváltoztatná a politikai nézeteidet a vallási emócióidat a gazdasági lehetőségeidet, mindig van akinek nem tetszenek szexuális szokásaid, vagy világnézeted. Az imamalom forgatása nem segít a nagy összeölelkezés képtelenség, azzal aki tegnap megölte a fiamat, lányomat, feleségemet. Tehát igyunk egy sört és gondoljuk ezt át, még egyszer.
Nem duma barátom, hanem életforma! A lelki jólét a szó legigazibb értelmében az, hogy kapcsolatban vagy magával a Teremtő és létben tartó Istennel! Szent Fia, Jézus Krisztus által! Ezzel kapcsolatosan találsz hiteles katolikus irodalmat, pl. A stigmatizált Galgóczy Erzsébet élete (sz. 1905 - 1962.) Kézirat gyanánt. Sajnos külföldön, Kaliforniában adták ki a 3. Kiadást is, mert idehaza a komcsik nem engedélyezték! Jelenleg itten is lehet csemegézni: www.ppek.hu/k266.htm
...5: 40 ... jó ez a konyhafilozófia, egyszerű, semmitmondó, még a böszörmények is megértik előképzettség nélkül ... hát még a besenyők ! ... ki se nyő meg be se nyő... errű ennyit...
Hálásan köszönöm a feltöltést 🙏 Hát igen Laár András 🙂 Nagyon jó őt hallgatni. Csak úgy a magam szemszögéből, nekem nagyon nehéz elképzelni, hogy van a világon ( pedig van nem is kevés ) olyan ember, akit nem érdekel, kik vagyunk valójában, honnan jöttünk és hová tartunk, mi a dolgunk, ki vagy mi az ami által az ember lélekzik, ki vagy mi mondja ki azt, hogy szerintem és még egy csomó kérdés. Köszönöm szépen a lehetőséget. 🙏 legyen békesség 🙏
@@margitorosz1332 ... én is szeretem, azért most mondok ~ írok valamit. Szerintem a legfontosabb dolog az ember életében, akár egy élet feladat kéne legyen, az egy olyan tiszta állapot elérése, ahol nincsenek megválaszolatlan kérdések, de talán már kérdések sincsenek. Egy olyan tiszta állapot, ahol nincsen árnyék, egy olyan állapot amikor olyan vagy mint a Nap. Nincs sötét oldal és mindenkire és mindenre egyformán ragyogsz. Köszönöm
Igen, ez a krisztusi állapot. Ezt kell elernunk. A szomorú tény az, h ebben a megatkozott testben nem tudjuk elerni, ezért van szükség újjászületni. De nem 125-szor újra inkarnalodva, újra és újra egy másik hasonló átok alatt lévő hustestbe, mert az nem vezet sehová. Ezt a testet le kell vetnunk, 1szer, és mindenkorra, h újra olyan testünk legyen, mint az első teremtéskor. Jézus ezt meg is mutatta a feltámadása után. Az a test nem volt romlando, és nem is lesz az, amit majd a feltamadaskor kapunk. Ez maga az EVANGELIUM, azaz a jó hír, aminek tanitasat Jézus ránk bízta. Ezt lehet tagadni, nem elfogadni. A Földön minden "vallás " kivétel nélkül a reinkarnációt sulykolja, csak JÉZUS tanította, és megmutatta a feltámadás igazságát. Miért van annyi emberben ellenerzes? Mert a 2 teremtéstortenet össze lett mosva, és beultettek a fejekbe, h bűnösök vagyunk. Na igen, de kinek a szemében vagyunk bűnösök??? Hát ANNAK a szemében, aki kb. 6 ezer évvel ezelőtt megatkozta az embert, aki szembe mert vele szállni, és még akarta ismerni, h mi a jó és mi a rossz. De ugye világos, h Ő nem a mindenható örök ISTEN ???????
Kicsit unalmas már több részben ez a jajj de nehéz ez a reklám szakma, jajj de stresszes. Minden meló stresszes, ébresztő!!!! Csak nem mindenki keres jól is mellé..... De igaza van, ha nem szereti valaki, nem kell csinálni, panaszkodni. Laart nagyon jó volt látni, hallani 🙏
Ő legalább NEMadta el a Lelkét ❤ Semmi pénzèrt !!! Ezért különösen Tisztelem,,❤ és fejethajtok Előtte !!!❤ sajnos Nagyítóval kell keresni a HOZZÀ hasonlókat !!! Ezért tartunk ITT !!!!
Ittam szavait! ❤Nagyon szeretem. Pont így állok a mai világhoz, mert máshogy nem lehet. A legnagyobb tisztelettel szeretném kijavítani mint skizofrén hozzátartozó, aki nap mint nap szembesül a betegség lefolyásával! A skizofrén betegnek a valóság érzèkelése torzul. Amiről a Művészúr beszél, a több személyiség megélés tünetű betegek a disszociatív személyiségzavarban szenvedők. Sajnos rosszul terjedt el, köszönhetöen Hollywoodnak. Mint érintett, nagyon várom, hogy el kezdjék érzékenyíteni a társadalmat az ilyen problémával küzdő emberek megértésére is, hogy minél jobban be tudjanak illeszkedni, hisz már mindenre érzékenyülünk, remélem ez a következő🫰
Ketesztény teológia szerint Isten úgy van, mint a szél: Szél akkor van, amikor fúj. Amikor nem fúj, nincs. Isten úgy van, hogy működik. Actus purus. Éspedig szeret. És amit nem szeret, az nincs. Fogalmazhatunk úgy is, hogy amit nem szeret, olyan nincs is. Minden, ami van azért van, mert Isten szereti. Csakhogy a teremtményeinek lehetőségük van nem szeretni. Lehetőségünk van nem szeretni azt, amit Isten - a mi teremtőnk - szeret. Hát ebből vannak a mi gubancaink. A Szeretet-Isten szeretetre teremtette szellemi tetemtményeit (pl. az embert), tehát ha az ember nem szeret, akkor önmaga lényegi természete ellen fordul, így lesz az élete pokol és így teszi mások körülményeit is pokollá. De mások esetében csak a körülményeket teheti pokollá az én szeretetlenségem, mert ha valakit a pokol vesz is körül, belül hordozhatja a Mennyországot. És a külső pokol nem tartós, mert nincs létjogosultsága. Isten csak akkora terhet rak mindenkire, amekkorát el tud bírni. Áldást, békességet!
Kedves "jacektomas" olvasd az EVANGELIUMOKAT! És dönts szabadon, Jézus mellett, vagy Jézus ellen. Jézus ezt kínálja " Én azért jöttem, h életetek legyen, és bővelkedjetek.
Nagyonszépen köszönöm Mindkettőtöknek hogy àlltalatok sokat Tanultam,,Embersègből,,Világlátásból❤ Ès ha vannak néha 😢 nehézségeink,,azokat hogy tehetjük elviselhetőbbè!!!❤❤❤ Mert Andrásnakis volt bőven a negatívból ! Lényeg hogy megtalálta hogy segítsen Önmagán,,hogy a mérgèt a dacot NE az embertàrsain töltse ki !!! Főleg ne abban lelje örömèt hogy szenvedést okozzon egy màsik Léleknek ❤❤❤