Тёмный

Lantos Tamás: Tájhasználattól a táj gondozásáig 

MAPER - Magyar Permakultúra Egyesület
Подписаться 2,4 тыс.
Просмотров 586
50% 1

Idealista elképzelés a paradigmaváltásról az élelmiszertermelésben
A tájainkon folyó gazdálkodástól elvárt eredmények nem egyeztethetőek össze a valósággal. Az ellentmondások olyan súlyosak, hogy azok megkérdőjelezik a gazdálkodás jelenleg uralkodó paradigmáját. A paradigmaváltáshoz azonban nem elég a jelenlegit elvetni, de meg kell változnia az érdekek egybefonódó hálózatának is, és az új paradigmának legalább az alapvonásai ki kell, hogy alakuljanak. Ezen alapvonások megfogalmazását el kell kezdeni, bár azok ma még óhatatlanul idealista nézetnek tűnnek.
Lantos Tamás végzettsége szerint agrárkémikus agrármérnök és szociológus.
Limnológus kutatóként (vízi makro- és mikrofitonok) kezdte a tihanyi Balatoni Limnológiai Kutatóintézetben, majd szervezetszociológiai elemzéseket végzett.
33 éven át az Ormánság Alapítvány vezetőjeként és három ciklusban Markóc polgármestereként vidékfejlesztéssel, ártéri vízgazdálkodással és gyümölcsészettel foglalkozott.
2005-ben megkapta a UNEP „Global 500 Award” díját.
Jelenleg elsősorban az alkalmazkodó gyümölcsészet elméleti kérdéseivel, és 4 hektáron a gyakorlatával is foglalkozik.
2020-ban jelent meg az „Alkalmazkodó gyümölcsészet” című könyve.

Опубликовано:

 

9 сен 2024

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии    
Далее
Новый хит Люси Чеботиной 😍
00:33
Мой телеграмм: v1ann
00:14
Просмотров 30 тыс.
Gyulai Iván: Kertész vagyok (elméleti alapok)
42:27
Mérő László: Érzelmek geometriája
1:07:14
Просмотров 14 тыс.
Kulcsár Balázs: Valaha Tanya és a permakultúra
21:04