Isten ádlja meg kedves Bokor János ez a csodálatos dal soha nem tünik el a szivemből.Köszönet,hogy hibátlanul feltette Koltai László Úr.Isten áldja meg.
Apám kedvenc nótája volt, - mesélte Édesanyám az 1945.-ös megszületésem után az ötvenes évek második felében - akinek egyébként életemet, neveltetésemet és emberré válásomat köszönhetem, az öcsémmel együtt! Szüleink1955.-ban elváltak, édesapánkról, - aki a magyar kézilabda válogatott tagja volt - édesanyánk azt tudatosította bennünk, hogy édesapánkat a hírnév és a nők választották le rólunk… Édesapánk igen fiatalon, 49 éves korában hagyott itt bennünket 1971.-ben, önkezével vetve véget életének második felesége mellett, aki valóban kézilabdázó volt és a női kézi válogatott tagja, de én azóta is keresem, vajh melyikőjük volt a hibás abban, hogy édesapa nélkül nőttem fel. (Sokszor meghallgattam a “Minden asszony életében van egy pillanat” c. dalt és a mai napig is kérdéses bennem, hogy vajh melyikük hibázott. Édesanyám még ma is nagyasszony, aki ma a 92. évében van, ellátja magát, főz magára nap mint nap, és szervezi az életét. Anyai nagyanyám, aki életének 104. évében hagyott itt bennünket és aki valójában nevelt bennünket, hiszen Édesanyánk dolgozott és kereste a pénzt négyünkre. Drága Nagymamám is nagyasszony volt, aki korán megözvegyült és a kezét az akkori köztársasági elnök hiába kérte, Ő nemet mondott, mondván, két apa nélkül maradt unokáját kell felnevelnie... Mégis egyre jobban foglalkoztat a kérdés, akinek ez a dal a kedvenc dala, annak az első szülött fia valóban a legfontosabb lehetett! Soha nem tudom meg!?! Anyámnak köszönhetem a pályafutásomat, mégis szeretném hinni, hogy édesapám is legalább annyira szeretett! Két fiú unokám van, imádom őket és ezzel a dallal altatom Őket, Marcellt és Albertet! Imádni való két kisfickó! L.p.
Leszállt a csendes éj, alszik a város, Aludj hát te is, fiam. Feletted százszorszép pillangó szálldos, Feléd száz tündér suhan. Búcsúzóul most a karod kitárod, Úgy suttogsz jó éjszakát, Amíg a tündérek országát járod, Apád majd vigyáz reád. Te vagy az életem minden reménye, Te vagy az élet nekem, Add hát a kis kezed apád kezébe, S álmodjál szép gyermekem. Álmodban hallgass majd tündérmeséket, Hallgasd a szívem szavát, Szeres úgy engem, mint ahogy én téged, Kisfiam jó éjszakát.
Az utolsó versszak: Ha majd az utadon virágok nyílnak, Akkor is törődj velem. Én mindig szeretlek, várok rád, hívlak, Gondolj rám, szép gyermekem. Mikor majd utamnak végére értem, Mondd ki a búcsú szavát, Köszönj el apádtól, mint egykor régen: Pihenj meg, jó éjszakát!
Soha nem feledem , gyermekeimnek tovább adtam! Mikor kicsi voltak énekeltem nekik.Drága nagymamám tol tanultam. A jó Isten áldja meg a hangját a szöveg írót ! Köszönöm! Remélem az unokám is szívesen hallgatja majd.
Nem tűnhetnek el! Ezekben a dalokban még volt,van lélek, most egy ifjú titán,Mészáros János Elek kiásta az emberi lélek pleisztocén rétegeiből, a rárakódott por és hamu alól .Remélem, hogy még nagyon sokáig gyönyörködhetünk János énekében!
Köszönöm mindenkinek,gondoltam tetszeni fog nektek is Ez a gyönyörü dal,ezèrt tettem közzè.Akottàra lenne szüksèged,le Szeretnèm zongoràzni.Akinek megvan kérem tegye közzè. Ilona.
Valaki nem tud linket küldeni nekem erröl az altatorol? (Sehol sem talalom, fontos lenne) A földre leszállt a holdas éj nincs gond se bú, az est csöndje mély , a szív nem fáj, a szél sem zúg , oly szép a táj a rét az út , s egy halk nóta szól, mely titkokat súg Csak szenderegj még , csak álmodj szív , a holdas est , mély álomra hív a szív nem fáj, a szél sem zúg, oly szép a táj, a rét az út, s a halk nótaszó, mely titkokat súg
nekem ezt mindig a papám énekelte még régebben...mikor még kisebb voltam...és mivel most újra hallottam ezért egy kicsit meghatódtam
11 лет назад
A feleségem énekelte a kisfiaimnaik 1984-85-ben, majd 1990-1991-ben, erre aludtak el, s mindig közbeszóltak, hogy: MEDINT! És, ezt kellett nekik énekelni, ameddig csak sírva nem fakadt az édesanyjuk. Miért sírsz, anyuci? Kérdezték. Csak aludj, kisfiam... Mondta nekik suttogó, megnyugtató hangon... És aludtak... Azt hiszem, ez a dal telis tele van sok-sok szeretettel. A minap hallgatták az édesanyjukat, ezt a dalt énekelte, és sírva fakadtak. Még nem veszett ki az érzés az emberekből!
Nincs a vilagon meg egy hasonlo nep a Magyarhoz.Tobb szaz dal szol az Edesanyankrol,Edesapankrol,s a gyermekeinkrol.Angol vilagban elek mar 50 eve ,itt nincs ilyen dalban kifejezett szeretett.A felesegem francia szarmazasu,mondja ok naluk sincs ennyi dal a szulokrol.Thank God I born Hungarian.
Én ennek a dalnak egy részét , csak blintre írtam be. Csiribú. és csiribá itt van . Nem tudom szavakkal kifejezni a hálámat sem neked sem az énekesnek Bokor Jánosnak. Elvittem ,-elloptam kell nekem ! Apa énekelte amikor kicsik voltunk, ugyan fia nem volt, csak lányai. (jól megrigattatok) Gizus
Leszalt a csendes ej alszik a varos merhetetlenul gyonyoru ez a dal minden kozremukodonek nagyon szepen koszonom a munkajat boldogga tettek nem csak engem hanem nagyon sok mindeki mast is ebben egeszen biztos vagyok ilyen jo erzest kivanok viszont csereben es halas koszonetem kuldom minden kozremukodonek nagyon szepen koszonom
Én ennek a dalnak egy részét , csak blintre írtam be. Csiribú. és csiribá itt van . Nem tudom szavakkal kifejezni a hálámat sem neked sem az énekesnek Bokor Jánosnak. Elvittem ,-elloptam kell nekem ! Apa énekelte amikor kicsik voltunk, ugyan fia nem volt, csak lányai. Gizus