Lisát bántják,közben több olyan lánybanda van amiben a lányok kihívóbb ruhákat viselnek De ott volt Hyuna (semmi bajom vele, nagyon szeretem őt is) aki melltartóban lépett fel és akkor nem akadtak ki ennyire az emberek. Minnél több sikert ér el a Blackpink annál több támadás éri őket...:(
Kedvenc k-pop bandám a BlackPink, így olyannyira mélyen érintett ez a videó, hogy pár könnyem le is hullott Lisa bántalmazása miatt. Nagyon sajnálom őt, hisz a legkevésbé se volt szerintem értelme ennek, de az valóban rendkívül megnyugtató volt, amit BamBam közölt az interjúban. ^^ Köszönjük Főadmin, hogy készítesz ilyen videókat, mivel nagyon sok mindent megtudhatunk ezeknek hála, főleg az olyanok, mint én - legalább is, ha rajtam kívül más is van ilyen -, aki nem informálódik nagyon sehonnan sem a ilyen hírekről, csak tőled ^^ Nagyon remélem, hogy még sok ilyen videód lesz még majd a jövőben ^^ ♥
Azért érdekes, hogy míg az egész fenekük kint lehet a koreai lányoknak, addig a válluk és a dekoltázsuk teljesen tabu és felháborodást vált ki. Ki érti ezt a logikát? Lisa pedig nagyon is szép volt. Csinos.
Az a legjobb, hogy nem tudja egy antifan sem azt, hogy egy idolnak is ugyanugy fáj ha sértegetik, ha leszolják. Voltak akik az ilyen bántások miatt lettek öngyilkosok. Szóval köszii antifanok. És amúgy Bambam....hát az az ember egy olyan nagylelkű....kész...ez aranyos volt tőle
A debütálás óta követem őket és őszintén szólva el mondani nem tudom mennyire szeretem őket,és most őszintén szólva több ezer más női idolról el lehet ezt mondani, de most komolyan! És gyönyörű vállai vannak,egyszerűen utálni tudom az ilyeneket,tudom hogy vannak a felkapott bandák és egy csomóan utálják őket EMIATT, és őszintén szólva én soha nem mondok ilyeneket más Idolokra illetve bandákra mert tisztelem őket és tudom, hogy mások szeretik őket és fájna nekik
Hát nem tudom, nekem mindig is tetszett ha egy K-pop csapatban van egy Thai vagy Kínai, vagy Japán,a Got7-ből is BamBam a bias-om, a Blackpink-ből pedig Lisa, na de ha nem szeretitek, hogy én szeretem a Thaiaiakat, Japánokat Kínaiakat a K-pop bandákban, akkor ítéljetek el vagy kövezzetek meg de ez vagyok én, nekem ez tetszik 😂
@상관 없어뭐라고? Pont te vagy az aki elefántot csinál a bolhából, mert azt mondod, hogy a K-pop bandákban csak Koreai lehet, de ez nem így van, a K-pop bandába lehet Japán, Kínai vagy Thai is, nem csak Koreai, és vannak olyan emberek is akik csak azért nézik a K-pop-ot mert benne van egy Thai (vagy Japán vagy Kínai 😂), szóval a K-pop-ban simán lehet Thai, Kínai meg Japán,.. ja és reméltem, hogy nem 10 évesek, fognak hozzászólni, szia 👋
Whoaaa koszonom a videot!! ❤ Nagyon halas vagyok erte, lattam egy csomo cikket, lattam nagy a botrany, de... baszki ez botrany? Egy ruha? Aaah... 🤦🏻♀️ De orulok, hogy BamBam igy kiallt mellette! Koszonom a videot, de tenyleg!
Ahhh....szegény Lisa... 😭😭😭csak ne bántsák a BlackPink-et,mert ha megtudom akk ott bajok lesznek...szegénykéim...(igen BlackPink fan vok,kicsit túlzásosan is,de nem baj...most megnézem a vidit.... :D
Az egyik ONF tag Japán, de észre sem vettem :D Plusz a TXTből Kai félig amerikai.. de kit érdekel ez? Jó hangja van, jól táncol és egy aranyos ember. Más engem nem is érdekel
Köszi BamBam puszi (hehe Igot7 vérem) Lisanak hagyanak békét (biasom) és amúgy is Lisa gyönyörü és valaki magyaráza már el mi a francért baj az hogy valaki nem koreai és mégis Idol nem értem baszus pl. én se vagyok román de még is román emberek rajzai mellé teszik ki az ennyéimet.Lisa szép és tehetséges akkor minek kell le szólni ?Föadmin nagyon jólet a videó és egyet értek veled.
ebbe a legviccesebb az, hogy nekem általában pont a nem koreai/nem teljesen koreai tagok keltik fel először a figyelmem. Pl. Blackpinkből pont Lisa, Seventeenből Jun es Minghao, Stray kids-ből Chris és Felix, Got7-ből pedig, pont Bambam.
Lisa is egy érző ember most ha valaki ebbe belegondol hogy commentekben milyen negatív dolgokat írnak az idoloknak és azt nem veszik figyelembe hogy ezzel megbántják őket és emiatt már sokan öngyilkosok lettek pl.:Sulli,Jonghyun,Hara stb....😭😢😭és BAM BAM OPPA A VILÁG LEGESLEGJOBB BARÁTJA❤💖❤❤💖💖💖💖❤aranyból van a szive és kiáll a barátaiért és magáért és a rajongókért is ne haggyjuk hogy ijen másokkal is megtörténjen és most az hogy ki melyen származású az nem számít Bam Bam ,Jackson,Guanlin,Mark Tuan se Koreaiak és mégis elfogadják őket de akkor Lisat miért nem tudják utállom az anti fanokat és már abból elegem van hogy feszt beszólnak az idoloknak én Szlovák vagyok és egy barátom Magyar és elfogadjuk egymást amienek vagyunk nem közösítjük ki egymást ő is olyan mint bárki más ember egy érző ember és ha valaki azért utálja Lisát és a többi idolt mert nem koreaiak vagy a ruhájuk miatt akkor az nem ember😠😠😠😠
Az egyik legjobb barátnőmnek gyönyörű hangja van. Szeretne Idol lenni, de szerintem esélye is lenne. Nem is érdekel, hogy magyar származású! Ha van tehetsége kit érdekel?! Lisa is ugyanez a történet. Remélem mindig eszébe fognak jutni az IGAZI rajongói, és nem azok a HAMIS fanok akik kibeszélik. Persze utálók is lehettek ott, az Isten tudja miért..
De ez annyira lehetetlen.. Nem fogom fel.. Mintha ő lenne az egyetlen aki ilyen felsőt vesz fel.. Meg annyi fellépésük van és biztos még sose volt rajtuk ilyen.. És érdekes hogy a fiúkat meg direkt vetkőztetik a színpadon az bezzeg tetszik mindenkinek 😑👏
Sziasztok! Szerintem ez egy jó banda (black pink). De ez 🤯 wow de nagyon!!!!! Remélem hogy egyszer ennek a zaklatásnak vége lesz! M Sziasztok köszi ha elolvastátok😀
Egyszerűen az irigyek nem tudják elfogadni, hogy a BLACKPINK azt hozta össze 10 MV-ből, 4 év alatt, mint még senki soha, és nem is fogja. #BLACKPINKISTHEREVOLUTION
Nem értem ezeket az embereket hogy miértis kel bántani lisát? Mert kedves, joszívű jo van a zennéibe egy két csunya szo. De hogy ha találkoznék vele akkor mondanán neki hogy én vagyok a legnagyobb rajongoja. És a barát aranyat ér.🥰🥰🥰🥰i mágyuk lisat és bembemet.
Tudtommal azért kéne szeretni a bandákat mert jó a zene a tánc vagy alármi nem elsősorban a külsőért , de erre csak azt tudom mondani hogy ha valaki aztmondja rám hogy béka vagyok én nem válok azzá , szerintem nagyon borzalmas hogy nem hogy a külsejét de még a származását is így leszólják , akiknek az ilyen kicsi dolgok tűnnek ki azoknak nem kéne rajongónak lennie :// szerintem ez szomorúú de reméljük Lisa erős marad és folytatja tovább.
a fél nct se koreaiakból áll, de az exoban is vannak/voltak külföldi tagok, sőt rohadt sok bandában vannak nem koreai tagok, úgyhogy én személy szerint ezen már csak nevetni tudok.
Szerintem ez nagyon szánalmas,amit ezek az emberek csinálnak. Szerintem tök mindegy,hogy milyen származású. Nagyon szeretem Listát,és remélem,hogy most már nem fogják ,, bántani" a Blackpinket. Köszönöm hogy azért csinálsz ilyen videókat.
Ez kicsit gáz 😂😂 az elején kb nekem is ilyen volt a reakcióm.. De most komolyan.. A stylistok öltöztetik őket akkor minek kell az idolt bántani.. Mindegy.. Néha az irígység nagyobb az emberekben minthogy elismerést adjanak bárkinek is hogy "igen jól csináltad".. Engem pl nem zavar ha esetleg nem koreai az adott idol.. Személy szerint még örülök is hogy vannak így " vegyesen" is..
Emberek tudom késön írok na mindegy...nem tudom miért kell anyira védeni lisát hány embert bántottak már nsgyon sok dologért akkor most én is elkezdhetném védeni mongyuk ariana grandet őt nagyon sokan szeretik meg nagyon sokan nem hány olyan koncertje vagy olyan hely ahon kelletek ilyen fényképeket készíteni fotosoknak és neki hány olyan ruha volt rajta amilyen ruhába ki látszott a vála meg miért kell ha énekes akorsz lenni más nyelven megtanulni miért nem tud akkor szolóba énekelni a salyát hazájába lisa is meg rose is minnek kell ezért meg tanulni (engem igazából nem érdekel hogy milyen kommentet irtok irjatok olyat amilyet akkartok én csak a salyát véleményet mondtam el)
Hallottam róla de nem készítettem róla videót, mert megalapozatlan. A pornhube tett ki olyan képet ahol a lányok le vannak fényképezve és a hattérben egy pornhubeos stand latható (amúgy olyanok a képek mintha csak random lőttek volna egy képet az utcán és bele látszik a stand) ha szerepeltek volna pornóban már a videó is elérhető lenne nem csak a hír róla. A pornhine pedig előszeretettel reklámozná is mint ahogy ezt a random el lőtt utcai képpel is csinálta
A Jiminne kapcsolatos Hybe által kevésbé promotált éemezről beszélnél? RM is állytólag problémás Koreában most az úlRight Place Wrong Person lemeze miatt.
Nem kedvelem Lisa-t mint idolt, de ez a ruha teljesen normális, egyáltalán nem kihívó . Amikor nagyon rövid szoknyát szoktak viselni fellépésen az nem jelent ekkora problémát.
@@swendyheart joeg ez de cringe😂😂😂 mindegy szval 1. A helyesirasra nem adok 2. nem tudtam h a 2 kozott van kulombseg😅😂😂😂 azert koszi h szoltal remelem a lenyeg leesett. na gyorsan kijavitom
Én mostanában egyre több videót látok azzal kapcsolatban, hogy Jungkook és Rose járnak. Szörnyű, hogy mire képesek az emberek. Lassan már abból is ügy lesz, hogy rámosolyog mondjuk Jisoo egy rajongóra? Borzalmas. Azt sem igazán értem, hogy miért csak Lisát vették elő ilyen téren. Számtalan más kpop vagy akár amerikai sztárok is vannak, akik akár még ennél többet mutató ruhákban vannak. Szegény Lisának pedig csak a válla látszódott ki. Plusz a háttérben még ugye ott vannak az ügyvédségek is. Nem mindig dönthetnek el mindent. (Ha esetleg téves dolgot említettem meg, bocsánat!)
Eszter Gerics igen!! Én nagyon utálom a Twicét nem tudom el viselni! De érdekes azoknak kint van a picsájuk de azokra semmi szó! Mert minden lányal már megy a kivételezés! Hagy őltözön már valaki 21 évesen ugy ahogy akar
Érdekes, azért betámadják, mert kint van a válla, de más előadókat meg nem, mert kint van a fél seggük a klippben, vagy mert elég érdekesek a koreói (khm HYOLYN pl khmkhmkhm)
Szia azt szeretném kérdezni , hogy nekem a RU-vid folyamatosan olyan videókat ad hogy jungkook és lisa együtt vannak. Te erről mit tudsz???(előre is köszi a választ)
Szia ! Én nem épp Főadmin vagyok ,de én is szivesen válaszolok neked 😉 Szóval , JUNGKOOK és LISA nem járnak , nem is jártak . Gondolj bele , lenne idejük egymásra ? Együtt lenni ? Nem ! Mindkettőjük IDOL ! Folyton vannak valahol , csinálnak valamit (itt fellépésekre , programokra , külömböző IDOL elfoglaltságokra gondolok), nincs idejük egymásra. Emelett elvileg ha IDOL-lá szeretnél válni , nem lehet barátod/barátnőd , mert nem lenne rá időd azaz nem tudnál vele foglalkozni . Remélem érthetően eltudtam magyarázni és ne haragudj az helyesírási hibákért 😅 De a lényeg , hogy nincs köztük semmi............de ezt biztosra akkor vélhetjük ,ha ők mondanak valamit.......
Annyira rossz ezt hallani bàr tudtam de nem értem miért kell egy idol-t azért bántani mert nem koreai hanem thai(+a többi)🥺🥺Azért az emberek tudnak túlozni!Mi blink-ek örökké támogadni és szeretni fogjuk Lisat💗💗
Nagyon sajnálom lisát én nagyon szeretem a blackpinket és nem értem hogy lehet eszt a dolgot fel fújni teljesen kiakatam jeszus. amúgy nagyon szeretlek föadmin.