Dr. Bátki Anna, klinikai szakpszichológus, pár- és családterapeuta a meddőségről, a lombikprogramokban résztvevők párkapcsolati- és érzelmi nehézségeiről beszélt
Köszönöm ezt a hiánypótló videót, rendkívül értékes gondolatokat hallhattunk! További felmerülő kérdések: - A pár mentálisan betegségként vagy emberi tulajdonságként tekintsen a meddőségre? - Hogyan érdemes viszonyulnia gondolati síkon a párnak a beültetendő embrióhoz, mivel több, mint egy ivarsejt, de kevesebb, mint a várandósság? - Mi a legempatikusabb, amit egy rokon vagy barát mondhat, amikor a pár beszél velük a meddőségről vagy a kezelésekről? - Az IVF programból született gyermeknek szabad-e, kell-e beszélni erről a körülményről? - Sikertelen meddőségi kezelés esetén mennyi ideig szokott tartani terápia keretében feldolgozni a párnak, hogy nem született vér szerinti gyermekük?
Végig az volt az érzésem, hogy Kitti próbál szélesebb látószögből, több tényezőt behozva kérdezni, míg az interjúalany - ugyan egy-egy fél mondat erejéig elismerve, hogy a kérdés komplex - egy szűk buborékból válaszolgat a kérdésekre. Nekem nagyon fura gondolat, hogy ne lenne legalább annyira kihangsúlyozva (leginkább sulykolva ha kell ha nem) az, hogy az idő előrehaladtával csökken a teherbeesés esélye, mint az, hogy védekezni kell, ha el akarjuk azt kerülni. Az is nagyon fura volt, hogy nem válaszolt érdemben a párkapcsolat hiánya felvetésre, holott az én 'buborékomban' kivétel nélkül mindenki (aki akar) emiatt nem vállalt még gyereket és nem a 20. szakképzés/utazgatás/40felettszültcelebremutogatás miatt.
Egyetértek azzal, hogy pszichológus bevonasaval könnyebb megküzdeni a kihívásokkal. Legyen szó a meddőségről, szívműtétről, stb. Kell érdeklődni a kezelő intézményben a lehetőségekről. Mert a mai egészségügyben sokkal emberbarátabb az orvos beteg kapcsolat, mint pl. 20 éve volt. Van előre lépés e téren is.
