azért meg lehet érteni a sràcokat, nehéz és kellemetlen lehet objektíven làtni és kritizàlni olyanokat akikkek baràtok vagytok és akàr napi szinten talàlkoztok ettől függetlenül minden néző jogosan vàrja el, és ez lenne a helytàlló
Biztosan nem látják olyan objektíven a barátaikat mint az idegeneket, ezzel nincs is baj, sőt, azzal sem lett volna baj ha elmondják hogy ők nem látnak kivetnivalót de gyakorolnak annyi önkritikát a nézőktől érkező reakciók miatt, hogy belátják hogy ez nem sikerült jól és legközelebb átgondolják, esetleg más műsorban találnak helyet, vagy tudomisén. Szerintem ami teljesen kicsapta a biztit, az nem az volt hogy az a rész szarul sikerült, és hogy Dorinát gyakorlatilag ez a közösség kiveti magából, hanem azzal hogy Ádám beleállt úgy, hogy előhúzta a nő nem beszélhet kártyát, ami a földig aljasította le az önnön hitelességét. Ha Ádám semmit nem mondott volna erről és Csoki se és senki se, akkor már rég nem beszélnénk erről, mindenki konstatálta volna hogy hát ja, ez rosszul sikerült, van ilyen egy napi műsorban.
Nekem ez a fél hét eléggé sokat változtatott azon, ahogy ezt a műsort eddig láttam. Sokan kifejtették, hogy mi a kifogásolnivaló (Dorina, objektivitás hiánya, ha olyan emberről van szó, stb.) és teljesen igazuk van. Nyilván nem az én patronálásom hiánya fog Titeket földhöz vágni (nem is szeretném, hogy ez történjen), de ha nem reagáltok ezekre a jogos kritikákra, akkor szerintem sokan átértékelik majd a dolgokat a csatornával kapcsolatban. Pedig kb. annyit kéne mondani, hogy igen, ezt elbasztuk és szerintem az emberek nagy része elfogadná ezt. Bőven van bennetek ennyi önkritika. 😊
Igen, és mielőtt a mait megnéztem volna, ránéztem a kommentekre, és láttam, hogy nincs reakció erre, már kedvem se volt nézni a műsort. Egy olyan műsor, ahol alapvetően kritikákat fogalmaznak meg mások kifogásolható viselkedésével kapcsolatban, értelmét veszti, ha ők sem tudnak értelmesen reagálni egy ilyen dologra. Innentől kezdve nem lehet őket komolyan venni, keresni kell vmi más külföldi napi műsort.. 🤷🏻♀️
@@MartiKovacs-vh1pl ja, egyetértek veled, kár hogy nincs konkurencia ami kielégíti a a magyar közéletről szóló napi tartalmat egy mókásabb köntösben, mégis komolyan taglalva a történéseket. A külföldi tartalmak között nagyobb a választék valamivel, de sajnos nyilván ott nem fogunk hallani összefoglalókat arról hogy a first gentleman ezredes lett egy katonai gyorstalpaló után mint az átkosban és hasonlók. Viszont én sem tudom már jó szívvel nézni és én is ma leiratkoztam, azóta mikor beleállnak valakibe egyszerűen nem tudok jóízűeket cringe-elni és derülni rajta, mert tudom hogy ezt kettős mércével teszik, nyilván egy erős túlzás a megafonhoz hasonlítani, de léptünk egyet afelé hogy ne legyen.
@@petraszoke5757 az a baj, hogy tényleg csak azoknak van bajuk ezzel az egésszel, akikben (akár Ádámék hatására) de van egyfajta intellektus, és nem csak maskaraként tetszelegnek olyan szavakkal, hogy "színvonal" meg "igényesség" - és ez a réteg kb jó ha a 10%-ot eléri. Nem csak itt van ez, lásd a Puzsér - FAM tandemet és az "Apu-szektát": mindkét csávó következetesen ellene van a szektásodásnak, a buborékképzésnek (FAM mindenkivel haverkodik, csak az ordenáréságot és a trollokat tiltja, Puzsér meg magasról tesz arra, hogy hányan és kik követik), mégis kialakult egy hangos és toporzékoló szekta, főleg azokból, akik csak mosogatáshoz hallgatták őket háttérzajnak, ebből nem is egy balhé volt már Fb-n, olyannyira, hogy az Apu azért iszik, mert te sírsz megszüntetése is felmerült. Egész egyszerűen nem lehet ezzel mit kezdeni, "a tömegek korát éljük, tanár úr, az undorító tömegek korát", és ez a tömeg csak addig bálványozza a tartalomgyártót, amíg az az igényeit kielégíti, miközben a tartalomgyártónak pedig szükségük van a minél több követőre, hogy legalább ne veszteséges legyen a beleölt munkája. Erre Ádám esetében még rátesz egy lapáttal az egyre kevésbé burkolt üzleti szemlélet, az, hogy egyre inkább egy egyszemélyes managementként viselkedik. Ez a dorinás balhé is csak azt az érzést erősíti bennem, hogy személy szerint nem szívesen dolgoznék ott, ahol ő a főnök. És nem azért mert rossz szakember lenne.
Arról beszéltetek , hogy Dancsó "geciskedik" a videóiban, de arról nem ejtettetek szót, hogy mennyire igaza volt azzal kapcsolatban hogy " a Fruzsi képviseli mindenhol a magyar női videóst " a takarítós, bevásárlós, főzős videóival, bedobják a nevét néha-néha hogy legyen már valami női arc is (aki jó példát mutat, ugye-ugye) és ez a mai reprezentáció. Máskor ha beszéltek valami hasonlóról, és a másik " nem említi meg az érdemi kritikát " akkor mindig ki vagytok kelve magatokból.
@Hehe yo, nem mindenki képes összeszedni a gondolatait, azokat szépen felépítve tálalni, majd ebből közhasznú beszélgetést kezdeményezni (hogy na majd ebből érdemi vita lesz). Néha kell egy paraszt, aki rámutat és azt mondja: dikk a hajad is milyen! Stíluson, szándékon meg ilyen cizellált apróságokon majd az értelmiség elcsámcsog, de az észrevétele jogos marad
Ki kéne kapcsolni a rosszindulatot. Az a fontos, amitől pl. ez a Dancsó jó. A netes piac előbb-utóbb úgyis beárazza. Ezen a szinten csak a segítségnyújtás van rendben, ami hibás v. kritikán aluli, arra kár szót vesztegetni. Ádám jól érzi.
Itt a kommentszekcióban mindenki Gecihülye (persze kivétel én)! Ugye, hogy ez elfogadhatatlan. Na pont ugyanez Dancsótól is elfogadhatatlan. De igazából bárkitől elfogadhatatlan, bármekkora hatalma is van, vagy bármennyire is igaza van. Sőt, ha hatalma is lenne ezt így kimondani, akkor meg méginkább erénytelen ezzel élni. És az a szomorú számomra, hogy ezt tényleg élvezik az emberek, és nem foglalkoznak vele, egy kicsi empátiával sem élnek, hogy amúgy, ha róluk csinálna videót, akkor az mennyire szarul esne.
Viszkok Fruzsinál Dancsó nem azt hozta fel kritikának, hogy nem néz ki jól. Hanem azt, hogy ő úgy képviseli a női nemet a youtuben, hogy folyton csak takarítós, és főzős videót csinál. Mellette meg olyan lusta, és unalmas videókat csinál, amit senki sem néz szívesen. Ezért mondta, hogy csak a sponzoroknak csinál videót, mert ez így van. És még azon videóit is, amikor szponzorálják, ott is nagyon lusta ( példa a dancsó videójában bemutatott reklám). A Pamkutyánál meg. Tegyünk szívünkre a kezünket, es mondjuk ki, hogy a Pamkutya kisfiljei borzalmasak. Semmi értékelhető poén, történet, csak látványorgia. Mellé meg tényleg benne vannak egy pozitív véleménybuborékban, ebben teljesen egyet tudok érteni. Így szerintem a dancsó kiritikája teljesen helytálló.
Szerintem inkább arról van szó, hogy minden youtubernek megvan a maga nézőközönsége. Viszok Fruzsit is nézi átlag 30.000 ember, régebben 100.000 ember is nézte (tini csajok). Ez egyrészt a szponzoráció miatt van, emiatt unalmasabbak lettek a videói, mint régen (ráadásul elvesztette a hitelességét a szponzoráció miatt). Másrészt 4 évvel idősebb lett és már kiöregedett abból a korosztályból, akihez szólt. A Pamkutyáék videóinak ma is 300.000-es nézettsége van. Ők inkább a tájékoztatásra mennek. Ez másik műfaj. Hova viszik a nukleáris hulladékot? Hogy fejik meg a pókot? Ez sok embert nem érdekel, viszont vannak, akiket igen. Ez nem egy populáris műfaj, így soha nem lesz annyi nézője, mint a despacito paródiának. Kicsit olyan mint a közönségfilm vs. művészfilm.
Dancsó nője top 10 sorozatgyilkosos videót és Viszkoknál sokkal rosszabb videókat fosik ki youtubera, a kisugárzása pedig infantilis, rém egyszerű szegény csaj. A katás tüntetéseken posztolt instára egy sztorit egy NERes hotelből ahonnan rálátni a tüntető tömegre, és azt írta a képre hogy jaj mennyien eljöttek a “szülimre”. Innentől nekem hitelességét veszti, nem beszélve arról mennyire tahó a szexuális kisugárzással jönnie, annak ugyanis 0 köze van a munkásságához.
@@vizalloteafilter Az, hogy ki a Dancsó nője, az miben függ össze azzal, hogy Dancsó miket mond? Tudod vannak sokkal rosszabb videósok is Fruzsinál, de most nem róluk beszéltünk, hanm Fruzsiról. Ne keberjünk ide másokat, mert amiket a Peti mondott, az igaz. És ennek semmi köze sincs ahoz, hogy mikor kihez vonzódik.
Viszkok Fruzsi az egyik Pamkutyás barátnője. Velük pedig egy irodában dolgoznak. Ne csodalkozzunk, hogy ezt magukra vették. De azért lehetett volna objektívabb reakció
A Dancsós részhez: Nem védem de ha nem feketén és fehéren nézzük adolgokat Henry-t leszámítva olyanokra tett megjegyzést akikre senki nem mer, pedig lenne hova fejlődnijük. Az tény hogy a megfogalmazott kritikája nem volt a legízlésesebb viszont szerintem ez még a jobbik eset volt és nem ment bele a Pamék izléstelen sponzorációs tartalmaiba mint a Henrynél. Ádám te láthatod meg Duszka Peti is hogy ahoz az eléréshez amit a Pamék képviselnek egyáltalán nem arányos a minőség az utóbbi időben. (Amikor megláttam a skyshowtime reklámjukat facen azt hittem kitépem a hajam, és nem azért mert minde sztoijuk egy reklám hanem a kivitelezés igenytelensége miatt.) Talán a Dancsó megszólalása majd motiválja kicsit a többieket is, mert itt nem azt kell nézni hogy mekkora fasz a dancsó hogy ezt mondja hanem azt hogy van-e benne valami? Márpedig a kommentek alapján van. Ádám ha olvasod akkor gondolj vissza az influencer tanfolyamodra Tartalom és Minőség, nézzetek magatokra, nem csak hogy minőségi a kontent de szemmel látható a fejlődés.
Totál igaz... Olyan igénytelenek lettek a Pamék sponzorált videói, hogy rossz nézni. Időnként rájuk nézek, konstatálom, hogy még mindig kellemetlen és tovább lépek. :D Én meg akkor nőként megítélhetem a Fruzsi tartalmait a videó szerint. Totál igaza van Dancsónak, egyszerűen jellemtelen, semmilyen, nem zavar senkit, hogy ott van és nem hiányzik senkinek, ha nincs. Külföldi, sokkal híresebb, vagy érdekesebb videósok tartalmait másolja, akik szintén másolják egymást. Volt idő, hogy Pewdiepie barátnőjének a videóit csinálta majdnem egy az egyben. Fruzsi nem formál véleményt, nem mond senkiről semmit, ő csak van a kis haul videóival, aztán olyanokat szól, hogy "nem érti miért kell, hogy bárkin is 18-24 órán keresztül smink legyen", majd mikor felhördülnek az orvosok, ápolók, stb, hogy szerinte mégis hány órát dolgoznak ők, miközben nem csak kávézgatnak, meg "nézzétek mi van a táskámban" videókon törik a buksijukat, azon meg van sértődve, hogy senki se tudja, ő milyen keményen dolgozik egy-egy sponzorációért. Meg elköltözött és felújította az új lakását és 4000 videója arról született, hogy hogyan rendezte be, meg takarította ki az egészet. Aztán mikor a véget ért kapcsolatáról kérdezték, meg felhördült, hogy senkinek nincs köze az ő életéhez. Ő dönti el, mennyit oszt meg belőle, de akkor is az a tartalom, félig az élete. Az, hogy Dancsó szerint Fruzsi nem dögös, az egy dolog, de az ilyen csajsziknak sajnos semmilyen kisugárzása nincs, kb mint egy szobanövénynek. Szép, aranyos, viszonylag értelmesnek tűnik és ezért el van neki nézve, hogy elúszkál mások farvizén, mások videó ötleteivel már évek óta és nem csinál semmit. Azon kívül most a rantelés a menő, ezt nézik sokan, a gyerekek, akik eddig Dancsó nézői voltak, már megunták, úgyhogy most Dancsó rantel. Majd ha ez se lesz menő, akkor majd azt csinálja, amivel fenn tud maradni. Ahhoz mindig volt pofája, hogy felvállalja a véleményét, amikor kis követőtábora volt még, akkor is, meg nagy videósként is.
Dancsó Viszkok Fruzsis véleménye lehet hogy nyers volt nektek(pedig ti sem vagytok kíméletesek ha egy idegenröl van szó)de nagyon is igaza volt.Dancsó mostanában meglepően jó és valid kritikákat fogalmaz meg
Fruzsiròl azt mondta, hogy se szemèlyisège, se színe, se szaga, semmije, valószínûleg inkàbb így èrtette a kisugàrzàst is. Amiben szerintem is igaza van, annàl a nõnèl egy làmpavassal beszèlgetès is izgalmasabb.
Miért valid kritika az, hogy milyen a szexuális kisugárzása valakinek? Mi köze van ennek bármilyen tartalomgyártói tevékenységhez? És igen, egy férfi youtubernél a szexuális kisugárzást miért nem kérjük számon? Meg lehet fogalmazni kritikát Viszkok Fruzsi tevékenységével szemben, természetesen, de a kinézetének ehhez semmi köze, nem is lenne szabad szóba kerülnie egyáltalán szerintem. :( Mondjuk én azzal sem értek egyet, hogy Dancsó a mostani formájában jogos kritikákat fogalmazna meg, szerintem ugyanúgy személyeskedés és bullying, amit az utóbbi időben tol, mint amit a korábbi években is láthattunk tőle, és abszolút nem értem, hogy ez miért szükséges. :((
Nem Fruzsi a világmegváltó, de szerintem sem érdemelt ekkora lehúzást. Miért kell mindenkitől elvárni, hogy magasztos, karakán értékeket közvetítsen? Fruzsi tartalmai kedvesek, igen, néhol unalmasak, de nem károsak. Valahogy egy Forstner Csenge szintű skatulyába lett ezzel berakva, pedig az évek alatt sok olvasásra buzdító, rendszeretésről/rendszerezésről szóló, értelmes(!) utazós tartalma volt. Nyilván nem lesz mindenki a célcsoportja, de indokolatlannak érzem a szexiségét firtatni, amikor totál nem ez a csatorna témája. Amúgy, ha már személyeskedés, akkor Dancsó barátnője, Pallagi Alexa sem éppen egy ütős tartalomgyártó....
Azért most volt egy erős részrehajlás Pamkutyáék felé... A körböl való kibeszélés vagy mi a szösz. Dancsó érdemi mondanivalójára egyáltalán nem reagáltatok. Mindegyis Tóth Gabi úgy se olvassa a kommenteket. Akartam mondani Ádám.
Srácok, úgy látom Viszkok Fruzsi is a barátotok lehet, vagy csak szimplán szimpatizáltok vele, mert már megint egy 10 perces videóból sikerült egy darab mondatba kapaszkodnotok végig a reakciótok során. Gondolom az sem véletlen, hogy itt nem néztétek vissza az eredeti videót csak szóban reagáltok rá általánosításokkal, de abban Dancsó teljesen igazat szólt, mennyire káros a nőkre nézve, hogy gyakorlatilag egy "takarítónő" által vannak reprezentálva a hazai influenszerek között. Azt nem mondom, hogy emiatt leiratkoznék rólatok, de azért kijózanító látni, hogy messze vagytok ti is a teljes objektivitástól, mivel a Dorinát érő megjegyzések teljes ignorálását, ha a másik oldalról csinálná valaki, ti lennétek a leghangosabb véleményvezérek. Emiatt nem vagytok rosszabb emberek, csak egy kicsit már kevésbé bánom, hogy legutóbb nem tudtam menni a közönségtalálkozótokra.
@Hehe teso ne nevettesd már ki magad. Vagy ha ilyen hópihe vagy, akkor nem kell neked internet. Semmi megalázó nem volt benne, vagy maximum az, hogy igazságtartalmat talált benne 🫢
Dorinát sok kritika érte, de azért nem csak szidták. nekem például tetszett az az adás, és nem értem, ha Dorinának a "minden szar" felfogása miatt volt sokaknak nézhetetlen (kommentekben ezt olvastam leginkább), akkor Pottyondy videói miért mennek akkorákat, mikor ő is csak kb arról beszél, hogy minden mennyire el van baszva (ami amúgy jogos)
Oké, de miért releváns a szexuális kisugárzása? A tartalmában van ennek valami szerepe, bugyikat tesztel vagy mittomén? Fogalmam sincs amúgy, hogy ki ez a lány vagy mit csinál, őszintén érdekel, hogy esetében miért kell pontozni a szexuális kisugárzását, míg a Pamkutyáéknál valószínűleg nem elemezné senki.
@@anitahk787 Egy tartalomgyártót a tartalmai alapján lehet megítélni. Miről csinál videót, hogy beszél, hogy viselkedik stb. Azért releváns mert a tartalmai alapján ezt látja. Nem PamKutyáékról szól a videó, ők csak meg voltak említve. Ha nem érzi náluk ugyan ezt akkor nincs értelme megemlíteni se. Nem támogatom azt ha valakit elítélnek a kinézete miatt, de a kisugárzásnak semmi köze a kinézethez. Ha egy férfiról mondta volna ugyan ezt akkor senki nem lenne felháborodva.
A háztartási videók mellett jórészt sminkes videókat készít. Bármilyen fotót látok róla, mindig elég erős sminkben van. Sosem úgy látom őt, mintha visszafogott, mindennapos sminkeket készítene magának vagy neki készítenének ilyet. Ha egy nő általánosságban ennyire erős és hangsúlyos sminket visel, akkor gondolnád róla, hogy vagány, extrém, bevállalós. Na Fruzsi rohadtul nem ez a fajta, nem úgy néz ki, nem úgy viselkedik, csak próbál a smink vonalon ilyen lenni. Viszont mivel nem ilyen, látszik rajta, hogy nem ez a stílus, a viselkedésén, kisugárzásán is érződik, hogy nem passzol. Ez szerintem ront az egyébként átlagos megítélésén is.
Nyilván alig van olyan ember a közszférában aki a sávjának a tetejét keresi, nem véletlenül hozták meg ezt a rendelkezést így, hiszen elmondható, hogy "hát mi emeltünk" miközben ez kb 100 emberre vonatkozik. Egy átlag munkavállaló ugyanúgy 230-400 nettót visz haza, a média mégis hergel feleslegesen.
Divat őket szeretni meg utálni is. Szerintem bőven jobb bármelyik zeneparódiájuk, mint az Irigy Hónaljmirigy az utóbbi 15 évben. Azóta meg nyilván ők is felnőttek, már nem is a humor az elsődleges platformjuk.
@@vittya4373az irigy honaljmirigy "pofákatvágunk mint ahogy az 5 évesek tehát ez vicces" jellegű humorizálásnak nem nevezhető ripacskodását igazán nem volt nehéz túlszárnyalni szóval ez önmagában még egyáltalán nem nagy érdem.
Pláne hogyha nunija van! Akkor férfiúji kötelessége ennek a két derék leventének megvédeni szegényt (Tertmészetesen a szexizmus vádjával mert mi mással) ! hát manapság nem szabad csunyát mondani valakire akinen nincs kukija!
@@gery374 Én a dancsó utóbbi 4-5 videóját kifejezetten szerettem, mert amellett hogy mondott ott is undorítóan megfogalmazott dolgokat, volt érdemi része is. De ez a legutóbbi, egyszerűen nézhetetlen igénytelen semmi volt. Nem kedvelem viszkok fruzsit, nem nézek remdszeresen pamkutyát, de az amiket elmondott szimplán csak nem releváns nagyrészt. A pamkutyán számonkéri azt hogy nem hollywoodi minőségű kisfilmet raktak le, az szimplán nevetséges annak függvényében, hogy dancsó sokkal igénytelenebb zenei klippeket rakott le az asztalra mint a pamkutya bármelyik videója. Ezt senki nem említette még, amit nem is értek, emellett azért a pamkutyának vannak tényleg releváns tartalmai amik szórakoztatóak vagy tanulságosak. Utálok dobálózni az irigység kártyával, mert az esetek nagyrészében indokolatlan, de itt nem nagyon tudok mást elképzelni, minthogy szimplán vagy csak nem szimpatizál velük emberileg, és ezt megpróbálja álértelmiségi módon valami kamu érvekbe becsomagolni, hogy annyira ne lógjon ki a lóláb, vagy csak irigy szimplán arra hogy többen nézik őket. A viszkok fruzsis kritikájának lehetne éle, egyet is értek vele, a stíluson is túlteszem magam, de úgy hogy a pallagi alexa a barátnője, aki még a viszkok fruzsinál is egy hússzal sótlanabb ember, az úgy nevetséges. Mintha a puzsér úgy mondaná hogy a gyurcsány egy fasz, hogy közben orbán viktor a ánuszából lóg ki, gondolom érzed milyen hiteltelen lenne.
Átjött hozzánk dolgozni egy kedves hölgy a városi Kormányablakból. 2 nap alatt nem tudott Wordben összerakni egy kétoldalas doksit. A tulaj mondta neki, hogy menjen vissza a Kormányablakba. Egy másik kolléga pedig a városhoz közeli településen lévő polgihivatalban dolgozott kb 1 évet. Mondta, hogy kb lófaszt sem csinálnak a polgihivatalban dolgozó volt kollégái.
Fiúk mi történik a csatornával? Múlt héten a Dorina most a Fruzsi. Elég nagy gyomrost adtok így a nézőknek. Hitelességéből, objektivitásából és önkritikából veszít a csatorna, amiből eddig nagyon jól kiépítettétek a brandeteket. Jólvanezígy?
Hasonló munkakörből új helyen egyszer időszakos önellenőrzésbe beírtam egy pitiáner, átlagos hiányosságot, a korrigálás módjával, erre az aláíró (aki helyett végeztem) utasított, hogy azt vegyem ki, mert senki nem ír hibát önmagáról. Közszféra.
Kormányhivatalnál voltam, ma van az utolsó napom! Halleluja! Önszántamból lépek le. Jogszabályok írnak elő rengeteg feladatot, amit el kell végezni. Néha felesleges dolgokat is. Van ott munka bőven. Méltatlan a vezetés hozzáállása. De azért Csokinak igaza van Manyikát illetve. 😝
16:52 Csokinak (megint) igaza van. Aki piaci alapú versenyszférából megy át állami pocsolyába nem bírja. "Egy hónap alatt öregszik vagy 20 évet"és nem érti hogy lehet ezt így csinálni. Egy ilyen ember nem bírja elviselni a korlátokat, a tökölést, az állandó nyavalygást és papírokat/emaileket minden hangyaf@sznyi lépésről. Nincs önállóskodás. Az állami szférában VOGONOK vannak :D
Amit ez a Viszkok Fruzsi kapott Dancsótól, azt kb ti adásonként eljátsszáttok másokkal.😃 Normális kritika. A PamKutya mint minőség?😂 Az egész csatorna 12 éveseknek készül, rettentően kínos. Míg fiatalok voltak jobban állt nekik, na de így öregen... iszonyú kínos.
Pamkutyáék is elkezdtek más vonalat. Ha ragaszkodtak volna a paródiákhoz, már lehuzhatták volna a rolót. Szerintem jó időben kezdtek el váltani, egy időben mindenhonnan ők folytak, szóval nem kell bemutatkozniuk semmilyen cégnél. Az a baj, hogy ők is kicsit kapkodnak mindenfelé, szeretnének fent maradni továbbra is. Az ismeretterjesztős, utazós videóik elég jók, informatívak, de nem hoz annyi nézettséget, meg ha szponzorált is. A filmes videók nem olyan minőségűek, meg hát ezzel a vonallal vártak ismertté, ezt is várják el még mindig tőlük, de ebben van a nagyobb nézettség. Kicsit olyan érzésem van, hogy még ők sem tudják, milyen irányba menjenek. Fruzsit meg hagyjuk. Annyira bevédi egy csomó ember, főleg a lányok. Ha ma elkezdene egy csaj ugyanilyen vonalon videózni, senkit nem érdekelne. Valahogy Fruzsi az egyetlen, aki meg tudott ezzel a csatornával maradni még mindig ezen a szinten. Pedig semmi eredeti ötlet nem hangzik el a videóiban. Nagyon jól helyezkedik, ami az ilyen semmilyen embereknél muszáj is, mert tényleg nem vennék észre, ha nem lenne ott. Viszont a szponzoroknak is megfelelőek az ilyen semmilyen emberek. Az ilyen nem fog balhézni, nem fognak róla rosszat cikkezni, nem hasznos de nem is káros, mindenhez tudja ugyanazt a kedves mosolyt adni, nem gondolkozik, csak elfogadja, amit mondani kell.
Az igazság az, hogy nem igazán kell majd kirúgni senkit a "béremeléshez", mert már megvan az a 10% aki hiányzik, tehát egyszerűen csak nem vesznek fel embert. Nem mintha fenyegetne, hogy tömegek jelentkeznek a nettó 170.000 Ft-os kezdő fizetésre... Nálunk most 25% hiányzik és csak nőni fog, idén havonta mondott fel eddig valaki. Tavaly 5% béremelést kaptunk, idén csak bérkiegészítést, azt is csak most áprilisban (májusban fizetik ki) de csak erre az évre, januártól vissza a startvonalra . Olvasom a kommenteket a cikk alatt, tapsolnak, hogy na most jól kirúgják a sok ingyenélőt. Igen, vannak olyanok akik csak elücsörögnek, de az az igazság, hogy erre a versenyszférában is van példa és nem feltétlenül rúgják ki ott se ezt a típust. Viszont nem lesz vidám, amikor nem tudnak majd az emberek ügyet intézni, mert nem lesz aki csinálja, csak ezt még nem érzik úgy a bőrükön, mint az egészségügyben.
Igen, es a teljes hianya a hozzaertesnek szepen legyuruzik a kontraszelektalt felsovezetestol. Ez ugyanolyan,mint mikor vennel egy bojlert, es az elado tok hulye hozza. Plusz az informatikai hatterre sincs penz meg ember... Nem mukodik az orszag. Nezzuk meg peldaul a nevelo szuloi tragediakat, harom is volt az utobbi idoben. Valoszinuleg a gyamugy is kiverzett, es odaadjak a gyerekeket akarkinek, mikozben normalis emberek varnak area, hogy orokbe fogadhassak es szerethessek a piciket. Rohad a rendszer, nertarsak.
Ez elég nagy öngól, hogy nem reagáltok normálisan a Dorinás részre, elég sokan írtak nektek kommentet, jelezvén, hogy ez így nincs rendben. Mi nem ismerjük Dorinát, nyilván, ha ti nézitek vissza vele az adást, más érzésekkel teszitek ezt, mint egy olyan ember, aki nem ismeri őt. Ebbe kéne belegondolni, hogy a nézőitek elég nagy részének (kommentek és lájkok számából ítélve) nagyon kellemetlen volt az az adás, és Dorina sértő dolgokat mondott, például a hajléktalanokra nézve. Az alapján, amiért ti kritizáltok (folyamatosan) másokat, most nektek is elnézést kellene kérnetek, hogy ne csináljatok segget a szátokból. Nagyot estek az emberek szemében, ha ezt ennyiben hagyjátok. Pont amiért szeretünk titeket (hogy próbáltok minden oldalról megközelíteni egy témát), veszne itt el. Ráadásul ennyire feltűnően figyelmen kívül hagyni a saját nézőitek véleményét... érdekes fordulat, és ne csodálkozzatok, ha ezek után a nézőszám csökkenését és leiratkozási hullámot tapasztaltok.
@@rolandkiss5160 😅"legalább lenne nézettsége mert átmennénk megnézni" - azért picit még bűvöld azokat a megtekintés és feliratkozás számokat mielőtt ilyen szöveget lenyomsz. 🤣
@@rolandkiss5160 mivel égetné be magát? Dancsó leszarja a kritikákat, nyomna róla egy videòt, elvicceskedné trash mémekkel és szarna rá. Nem azért mondom hogy Ádámékat fikázzam, de ha valaki szarik mindenki véleményére mint a Dancsó az nem fogja komolyan venni a neki/róla ugatókat. Így meg ha leszarod a másikat, akkor nem fogsz te komoly választ adni. Akkor tudja csak beégetni magát ha magára veszi és érdemben vàlaszol és a válaszában, reakciójában van kivetnivaló.
Nekem egy jó ideje az az elméletem, hogy nem szabadna pártokat választani, nem is kéne létezniük. Válasszunk simán szakmai vezetőket, természetesen megfelelő képzettség + tapasztalat előfeltétellel. A második helyezettek pedig lennének a "revizorok".
Eddig is kíváncsi lettem volna egy Dancsó-Ádám beszélgetésre (Mint régen pl. Marcival [FMM], vagy Radics Peti), de most, hogy lenne hátszele is, + egy jó topic, ideje lenne meghívni a fókuszcsoportra.
Én az NKE-nél voltam az egyetem fenntartásához létrehozott nonprofit cégnél, a park résznél. Első és utolsó állami hely ahol dolgoztam. Undorodtam magamtól meg az egész helytől, hogy mennyire elherdálják az állami vagyont azzal, hogy nem kell piacképesen működnie. És rengeteg kollégám volt, aki meg csak állami szférában dolgoztak, könnyen bele lehet ebbe a lazázásba csúszni.
* miniszter a playboyban mutogatja magát * >you go girl!! * cikk születik arról, hogy valaki mutogatja magát * >REEEEEEE gOnOsZ cSúNya sZeXizmUs!!!44444 Mindezt egyazon az adásban :D
Most komolyan azért vèditek be Fruzsit az amúgy teljesen jogos kritika ellen,mert a haverotok? Ádám nem pont az ilyen ellen szólaltál fel az elmúlt X évben? Ez most így elég furcsa...ès ellenszenves a számomra.
Nekem van egy bombabiztos tervem arra, hogy utólérjük Ausztriát akár 4-5 év alatt is. A komplett politikai elitünket cseréljük le az övékre. Lehet, hogy nálunk ettől csak kicsit lesz jobb, de talán ennyi idő elég nekik, hogy Ausztriát alánk züllesszék.
Számomra Fruzsi teljesen ambivalens, nem érzek iránta ellenszenvet. A Dancsó kritika viszont szerintem jogos volt. Ti nagyon kesztyűs kézzel bántatok a témával, ami tőletek elég hiteltelen.
@@sont6739 na igen, csak ilyenkor felmerül a kérdés, hogy a Bohártól miért várnak el kritikát a saját tábora felé, ha ilyet ők se tudnak megfogalmazni. Elég álszent hozzáállás.
Csoki, a közigazgatásról sikerült tökéletes körképet adnod! Egy dolog maradt ki: hogy leginkább a nők azok, akik húzzák az igát. A színvonal drasztikusan csökken: az a reset nagyon időszerű lenne.
@@adrienneabraham4645 Jó, de akkor sem értem miért fontosak az arányok. Senki sem kötelezte őket hogy ott dolgozzanak. Az építőiparban meg férfiak húzzák az igát, és? Őket sem kötelezte senki.
"-Miért nem jelentkezett a miss influencerre Kelemen Anna? -Mert ő neki már nem kell, hogy bemutassák Dubaiban. " visííítok, ilyen nincs de komolyan XDDDDD
Lakatos Leventében még az a jó, hogy előadja a megbotránkoztató, elgondolkodtató erotikus-romantikus könyvek írójának az atyjának magát. Facebook oldala tele van kismamámmal, milffel, mindenféle nőneművel, akik istenítik. Legalább mindenhogy elbukik, csak kár, hogy erre van igény.
Ezt a kifejezést, már én is évek óta használom a kormányzati propgandamédia munkatársaira: Médiaprostik és sajtózombik. De nem újságírók. Mert ők aztán nem azok. :)
Jó lenne ha gyakrabban tudnák miről beszélnek.. a felkészülésnek nem ott kéne véget érnie, hogy összegyűjtöttek X darab hírt, hanem hogy legalább egy kicsit ismerjék a témát hogy ne hülyeségeket reagáljanak rá 70%ban.. (nem tartozom a csokinak állandóan igazava törzsi szintre vissza butult táborba, de ez a hülyeség beszélés talán Ádámra jobban igaz)
A francia minister nem adja elo, hogy mekkora kereszteny. Sot meg olyat sem csinal, hogy melegellenes torvenyeket es kommunikaciot folytat mikozben o maga is meleg. Ugyhogy nem, a szajerezes es a borkaizas nem fer bele.