Látom, fakul a név a régi ház falán; jön egy új ezerév, mondd, mit hoz, mi talál? Hol a szabadító remény, a szép, az új világ, miről annyit álmodtál, szegény Magyarország? Fentről zúdul a szó, piszkosszürke ár; haragos, gyanakvó, ki lenn a mélyben jár... Hol a szabadító remény, a rég várt új világ, miről annyit álmodtál, szegény Magyarország? Itt élt, s remélt apánk, míg a szíve megszakadt; itt dúdolt ágyunknál anyánk egy régi dalt; s ha mentünk bárhová, mindig ránk talált a vágy; hang, mely a távolból visszahív hozzád... Mért félsz? A holnap úgyis a tiéd! Annyi szenvedés után - él a nép! Itt él, és benned látja a reményt; szíve bármilyen nehéz - csak téged félt! Mert igazat s jót a múlt csak itt tanít; ez a nyelv, ez a sors a lelkünk közt a híd... Hol a szabadító remény, a szép, az új világ, miről annyit álmodtál, szegény Magyarország? instr. Mért félsz? A holnap úgyis a tiéd! Annyi szenvedés után - él a nép! Itt él, és benned látja a reményt; szíve bármilyen nehéz - csak téged félt! Mért félsz? A holnap úgyis a tiéd! Annyi szenvedés után - él a nép! Szegény Magyarország!
