Ráadásul 'szegény' Tóth Gabi mindamellett, hogy egy kurva jó hangú, tehetséges énekesnő (lehetne), ilyen ökör produkciókat vállal el, mint ez a Trap kapitányos is.. nem annyira szörnyű, de azért a jótól is elég messze van, nem hallgatnám ezt 1 percnél tovább, még a stúdiós változatát sem. Modoros, mint a kurvaélet, és egyébként hiába hangzik izgalmasnak elsőre ez a "beatbox + ének", valahogy a kémia mégis elmarad.. :D Kaotikus egy valami..
@@istvantrap1176 ..és nem ez volt az utolsó sem! (sajnos) :D
Год назад
Na elmesélem a márciusi kórház sztorimat, mert egy az egyben tükrözi a magyar állapotokat (sajnos). Epilepsziás rohamom lett munkába menet a villamoson, kihívták a mentőket bár gyakorlatiag nem volt rá szükség, de hivatalból muszáj volt (BKK). Mentősök halál jófejek voltak amúgy. Mondták, hogy a Dél-Tepsi az illetékes az ügyben, mivel a Határ út mellett történt az eset, plusz lakcímileg (Vecsés) oda tartozom, de tart. címileg meg a Balesetibe, szóval választhatok. Mondtam, hogy akkor mindenképp a Baleseti, a Dél Tepsivel csak rossz emlékeim vannak. El is vittek a Balesetibe, ahol kb fél órás mentős várakozás után kiderült, nem működik a CT, szóval továbbirányítottak a Dél Tepsi / Semmelweis Egyetemre. Nyilván utóbbiba vittek. Itt megcsinálták 2 óra várakozás után, majd még 3 órát vártam a végeredményre, miszerint minden fasza, semmi nem történt. Gyakorlatban a 8 órás munkaidőmet letöltöttem a mentő-Baleseti-Semmelweis tengelyen 😅🤦♀
Igen,így működik. Én ingázok Balatonboglár-Székesfehérvár között. Nem jó az országbérlet/vármegyebérlet, de elméletileg július 1-től már jó lesz. De!:D Kötelező helyjegy van már két éve nyáron balatoni vonatokon. Idáig 100Ft volt 2. osztályra,mostmár 300Ft lesz. Első osztályra 600Ft lesz elővételben, 900Ft,ha aznap veszed.:) Ki van nagyon találva és igen...Aki itt lakik és használná azt szopatják le a legjobban ezekkel a folyamatos változtatásokkal.:)
Sziasztok. Angliában vasúton dolgozom. Itt a nagysebességű vonatokon egyáltalán nem nyithatóak az ablak-ajtók, és nyáron a légkondicionáló gyakran meghibásodik, így 35 fok feletti hőmérséklet uralkodik a kocsikban. Mivel jóval több az utas, a vonatok tele vannak, ami szintén nem segít a helyzeten. Az egyetlen dolog, amit ajánlani tudunk, mint személyzet, az ingyen víz. Gyakran vannak, akik rosszul lesznek a meleg/zsufoltság miatt. Ez a probléma évek óta jelen van, a vasút itt (még) nem állami kézben van, a jegyárak az eget verik, mégis a cégek leszarják. Az egyetlen különbség az, hogy itt lehet pénz visszatérítést kérni, de ez sok esetben akár 30 napig is eltarthat, és sok telefonálást vagy e-mailezést igényel, hogy annyira mégsem legyen egyszerű. A takarítás része picit jobb, de a gyakori késések és rövid fordulóidő miatt sokszor a takarító személyzetnek nincs ideje elvégezni a munkát. Az egyetlen pozitívum (természetesen, ha kitartóan utána jár az ember), hogy 30-60 perc közötti késés esetén 50% visszatérítés jár, 60+ perc esetén pedig oda-vissza jegy (ha van) árának visszafizetése igényelhető, vagy ha a cég oldalán keresztül történt a vásárlás, automatikusan visszatérítésre kerül.
A karaktergyilkosság fogalma feltételezi, hogy van egy karakter, amit meg lehet gyilkolni, de Gabi akkora NPC, hogy fel sem tűnik neki a rángatott báb mivolta. Vagy igen, és akkor nem csak a karakter hiánya a gond, hanem a gerincesek fajába való tartozás is.
Csokker, a legnagyobb arc, mindig annyit nevetek! Imádom, amit csináltok! 🎉 Azt sajnáltam, hogy egy hete a Deákon "csak" Ádámot és Borkát láthattam elsuhanni. Csokkert a népnek! 😘
Год назад
Amikor a NER üdvöskéje agymosásról panaszkodik.. 😂
Amikor tavaly decemberben megsérült az ujjam és először bekötözték, akkor azt mondták hogy menjek át a Bajcsy-ba kötés cserére. És kb fél órát mire ott helyben derült ki hogy ott nincs is sebészet. Ezért úgy döntöttem hogy inkább vissza megyek a balesetibe és ott 15 perc se kelet mire sorra kerültem és egyből meg csinálták a kötésemet. Tehát tetszik hogy ide-oda küldözgetik az embert. 👍
Sokáig dolgoztam különböző cégek ügyfélszolgálatán és tapasztalatból mondom, hogy a fenyegetőzésnek semmi értelme. Ha normális hangvételű (nem fenyegetőző) levelet küldesz akkor sokkal gyorsabban lehet megoldást találni mivel a leveleket ugyan olyan emberek dolgozzák fel mint te. Ha valaki kedves és normális akkor az aki foglalkozik az üggyel, az is több energiát fektet a megoldásba és küzd azért, hogy a lehető legpozitívabb megoldást találja meg.
Egy magyarországi légitársaságnál nem működött a fenyegetőzés. Kénytelenek voltunk bejelenteni. 400 K bírságra értékelte FVH ezt az atrakcióját a légtársaságnak. 2022 Novemberben kezdődött a probléma… fél évig ment. Az FVH kb 2 hét alatt lebonyolította az ügyet igazat adva nekünk. Lassan már nem ér semmit az FVH belengetése.
@@miertcsinalodhatudodhogynemjo Mit csinált a légitársaság? Jó lenne tudni azt is, mivel fordultál a fogyasztóvédelemhez, hátha szükség lesz rájuk. Köszi :)
Az egész nő nettó szorongás és megfelelési kényszer. Én elkezdtem sajnálni, sajnos nemúgy tűnik, mint aki egyáltalán nem foglalkozik a problémáival, önreflexióval. És sajnos észre sem veszi, hogy amit csinál, azzal nagyon árt magának.
Elbaszódott a tv-m,nem volt olcsó... Felhívtam a biztosítót,mondta hogy mutassam meg neki videóchatben a problémát,ez megtörtént 2napra rá kihozták az új tv-m,a régit el se vitték rá se néztek 😆 elbaszódott a fülesem,írtam egy üzenetet hogy nem mükszik kérdezték az adott füles "számát ami a dobozon volt" másnap kaptam is egy újat... ugyanez a steel series egeremmel 😂 Lehet tippelni hogy vajon magyarországon történt-e 🧐
00:27:16 Csoki, hogy lehetsz ilyen, folyamatos a személyeskedés a részedről: tudhatnád, hogy a Művésznőnek nincs érettségije, de igyekszik úgy élni, hogy "az élete példa lehessen"!
MM. Nekem is volt velük csörtém 15+ éve: Vettem egy - akkor újdonság - asztali HDD-s DVD felvevőt. Gyárilag hibás volt az egyik kimenete és iszonyú hangja a volt a merevlemezének. Mondom kérném vissza pénzt, mivel nem volt másik darab belőle, árban meg csak nagyobb készülékek, többet nem akartam fizetni, ez is húzós volt. Na ők pénzt vissza nem adnak, de olyan jó fejek, hogy adnak utalványt, amit akár három hónapig is beválthatok. Mondom magamban "Lóphaszt Mama!", nekik meg annyit, hogy nem áll a deal. Persze jött ott mindenféle, hogy akkor fizessek még ennyit, meg annyit és megkapom ezt vagy azt. Nem mentem bele. Közben már vizsgálták, hogy tényleg hibás-e, de rájöttek, hogy nem kamuzom. Már ott volt az összes eladó az osztályról, de nyugodt hangon közöltem, hogy addig nem megyek el, míg nekem megfelelő nem lesz a dolog. Egy idő után meguntam és mondtam, hogy hívják már a főnöküket, mert látom ez nem a hatáskörük. Persze, nincs most itt az osztályvezető meg nem ér rá, meg most nem is vettek ide fel ilyet, stb. Mondom akkor hívjanak be egyet vagy én hívom a rendőröket, ez valahogy hatott - bár én sem hittem - és előkerült valamilyen osztályvezető. Nyilván vissza a kiindulópontra, ugyanazok a körök. Sikerült nyugodt maradnom és már csak azért is játszottam a lerázhatatlant. Csekély három órás traccsparti oda futott ki, hogy elhoztam azon az áron egy drágább készüléket (bár a tudása picit kisebb volt, de "márkásabb"). Én ugye megelégedtem volna a készülék árával vagy egy cserével, de hogy emiatt lábrázásuk lett és mindent bepróbáltak, ami nekem előnytelen, keményen oda kötöttem az ebet a karóhoz. Biztosan nem zártak a szívükbe, de én is megfogadtam, hogy a Média Markt ezen túl tesztbolt: ott megnézem , megtapogatom, tesztelem a netről meg általában jóval olcsóbban - megveszem. Részemről ezt érték el, még ha um. jól is jártam anno.
Ha már MÁV! Decemberben az appon akartam jegyet venni Prágába 2db-ot. Mindkettőt külön névvel, szül.dátummal kell megvenni ugye. Beírtam az adott napot és az az alapján kiadott vonatot választottam ki. A megvételnél akkor a dátum az legfelül volt, tehàt a képernyőn csak akkor láttam, ha visszagörgetek. De mivel tudtam mit írok be 2x is, eszembe se jutott ellenőrizni a dátumot. Minkét alkalommal aznapra ugrott vissza a dátum, tehát 2 jegyet vettem aznapra Pràgába. Hívtam őket, még időben vissza lehetett volna váltani a jegyemet 10% kezelési költséggel, de nem ajánlottàk fel, írnom kellett emailt. Majd hetek után kaptam emailt, hogy én aznapi dátumot írtam be… ismétlem, 2x töltöttem ki és vettem meg a jegyet, csak nem vagyok ennyire hülye. 25.000forintomba került, de az email végén ott volt, hogy reméljük legközelebb is velünk utazik. Persze!!😅
2 napja mentünk Balatonra , ország bérlettel. Megkérdeztünk egy kallert azt mondta , hogy jó és jó is volt úgy , hogy elméletileg IC volt Balaton után Pest fele. Ez még nem azt jelenti , hogy máshonnét is elfogadják.🚂🚂
nekem is pont most volt vegyes tapasztalatom az egészségüggyel, tegnap melóba feltekerte az ujjam a gép, úgyhogy mentem az újpesti sztk-ba ahol minden egész gyorsan zajlott, kedvesek is voltak és még klíma is volt, de onnan a doki àtirànyított az uzsokiba, mert bàr jó helyen van most a törött ujjperc lehet érdemes drótozni, ott 2 óra vàrakozàs utàn mikor hallottam hogy valaki màr 4 óràja vàr, feladtam és úgy voltam hogy majd összeforr az magànak
A Balaton miatt nem kell aggódni. Le lesznek dozerolva a partmenti házak. Mint Horvátországban, (mert ez a jogszerű eljárás) Ezekből a lopott szajrékból sokat nem fognak megtartani, csak amit kimenekítettek külföldre.
Nekem a MediaMarkt-tal eddig 2 végletem volt. Középsulis koromban nem volt sok pénzem, így gagyi fülest vettem. De volt ezekre is 1 év gari. De nekem fél-háromnegyed év alatt tönkrementek, de lehetett úgy gariztatni, hogy levásárolom, és emiatt mindig ráfizettem 2-3000 forintot, és kb. 2 év után már egy egész normális Sony fülesem volt. 😄 (ennek már vagy 6 éve) A másik, egyetem alatt fesztiválon vízbe vittem a Galaxy S8-amat, amit az MM-ben vettem és volt rajta biztosítás is. Na, a telefon vízkáros lett, pedig elvileg IP68-as minősítése van, szóval bőven bírnia kellett volna azt amiben volt (fél méter mélyen, max fél órára, édesvízben), de meghalt. Jó, ezután kiderült, hogy vízkárra egyik gyártó sem vállal garanciát (se Sony, se Samsung, se Apple, se senki), szóval marad a biztosítás. Én hülye meg őszintén elmondtam, hogy mi volt, mire ők azt mondták, hogy mivel direkt mentem vele vízbe, ezért szopó. Szóval ha bármikor biztosítóval beszéltek, akkoe mindig kiütötték a kezetekből az eszközt, más dobta bele a vizbe, stb, de sose mondjátok, hogy miattatok történt.
ezért is lehetetlen a ,,tömegközlekedj" zöld mozgalom. Istenbizony megpróbáltam a vonatozást, 4 hónapig csináltam, aztán feladtam örökre (a hírhedt Szolnok-Nyugati vonal.) Napi 120 km-en keresztül égetem a benzint, de nem érdekel, amíg: 1. teljesen random időszakokban és mértékben késnek a vonatok 2. nem viszik roncstelepre a büdös, koszos, levegőtlen, mocskos vonatokat és cserélik le kulturált változattal 3. a pályaudvarokon a sötétedés utáni orksereget nem kergeti el Gandalf mágikus fényű botja.
Én ugyanígy jártam, vettem náluk egy iPad Pro-t 325K-ért, plusz 50K-ért kötöttem rá egy baleset és lopásbiztosítást, majd 18 hónaposan szerettem volna élni vele, mert a kijelzője és a hátlapja is berepedt. Bevizsgálták, majd kiderült, hogy nem tudják gazdaságosan javítani, de semmi gond, mert kapok egy csereutalványt, azzal a feltétellel, hogy az eredeti vételárat HAVI 2,5%-kal, azaz 18x2,5%-kal avultatják, tehát kb az ára felét levásárolhatom. Nyilván ez benne is volt a biztosítás apróbetűs részében, én is figyelmetlen voltam, mindenesetre inkább köss Apple cuccra egy AppleCare-t mint a MediaMarkt által promózott lehúzást.
Két dolog baszott fel a hétvégén, bár az egyiktől inkább szekunder szégyent éreztem és arról beszéltetek is. Ez a kínos Tóth Gabi magyarázkodás volt és a díjak felvonultatása. A másik pedig az, hogy az RTL klub hogy alázta Meg az ország idős embereit azzal, hogy kimondták a hírekben, hogy BANYATANK.
Banyatankos korban vagyok, bár nekem nincs. De, ha ennél nagyobb baj nem lesz már az idén, mint hogy kimondták, hogy BANYATANK és ezzel megalázták az ország idős embereit, én ezzel kiegyeznék!
Én itt vagyok! Amúgy amikor nem voltam itt, akkor Németországban voltam és Németország OLCSÓ! Voltam Aldiban és minden sokkal olcsóbb. Kb. 2/3 áron van minden. 😀 A Media Markt régen tök jó volt, most meg olyan, mintha a saját romjain ülne. Tóth Gabi hisztije már tényleg dög unalmas. És amúgy szerintem nem tud énekelni. Tök fátyolos a hangja. Holnap is itt leszek, de csak a She Life cikk miatt! 😅
Az az érdekes a Tóth Gabiban, hogy amikor a Sztárban sztár leszek című retekben, szarrá cancelezett egy csomó versenyzőt, érdekes módon azzal nem volt gond, most pedig ha elmondja valaki, hogy szerinte egész egyszerűen nem érdemelte meg a díjat, mert nem ő volt a legjobb, nem neki van a legjobb hangja sőt, akkor hirtelen előhúzza a cancel kártyát....hát hányni tudnék.
Aki esetleg pénteken a déliből kb. 17:00-kor indult vonattal ment a Balatonra, ami Polgárdnál állt 2+ órát... Jó volt a dj szett a büfékocsiban nem? :D
MÁV -> nyár első vihara, 22:40es vonattal akartam volna hazamenni, 01:40kor indult el a nyugatiból, ofc zéró tájékoztatás, vonatok törlését tervezett indulás után 15-30perccel írták ki 😅😂
a városligetet amúgy elméletben tették tönkre. mármint, ha valósággá válna az a kormányzati becslés, amivel megindokolták, hogy miért kellenek hatalmas múzeumépületek, akkor ott éjjel-nappal embertömegek lennének, kiszorítva ezáltal a közpark közpark jellegét. de persze az előrevetített látogatószámok 1%-át sem lehet tapasztalni...
16:23 Ennek semmi köze a Dunning-Kruger effektushoz. Értem, hogy ha valaki ismer egy felületes ránézésre hasonlónak tűnő tudományos elméletet, akkor nehéz ellenállni az ilyen tudományos namedroppingnak, de meg kellene próbálni, mert ez pont ugyanolyan káros.
Azon a vonalon történnek érdekes dolgok. Előfordult, hogy a vonat fele levált, és ott maradt két állomás között, vagy olyan is, hogy a vonat nem állt meg Felsőpakonyon, mert szundikált a mozdonyvezető. 😅
Nyíregyháza-Sopron a vonatok rendszeresen órákat késnek, a héten majdnem 12 óra utazás volt 3 órás késéssel, a Győr-Sopron szakasz rendszeresen busszal helyettesített. Kairó helyett nekem elég lenne egy két átszállás nélküli Nyíregyháza-Sopron is, attól is a falhoz verdesném a seggem...
Az országbérletes témához annyit, hogy tudtommal csak Személy vonatra mehetsz fel vele (vonatok közül). en is Pestre akartam menni nem lepra vonattal (pl.: Railjet), akkor nem fogadták el. de nem is az van, hogy pót- és helyjegyet kell venned pluszba, hanem az alap menetjegyet is meg kell venned:(
4:18 az ország és vármegyebérlet csak a helyjegyes kocsikba nem jó, és a balatoni intercity-n csak helyjegyes kocsi van, de mennek olyan vonatok is amiken van nem helyjegyes kocsi is, azokra jó ez a bérlet csak kb egy órával lassabban ér le
Én Székesfehérváron dolgozom, de Pesten lakom. 4 éve ingázom vonattal. Az országbérlettel lehet menni interrégióval és zónázóval (de van ami csak Székesfehérvárig megy), de július 1-től megint lesz változás - elvileg az IC-kre is lehet majd bizonyos kocsikra felszállni minimális felárért. Aztán ha megint vége van a szezonnak, akkor minden visszaáll - csak a nyári szezon szívás.... Normál szezonban van vagy 4 fajta vonat óránként amivel lehet menni - nyáron meg 2, ami gyakorlatban max 1, mert a nagy meleg miatt minden késik, főleg csúcsidőben :D
Mediában ugyanígy jártam. Természetesen kikerekedett a szemem a kasszánál, de nekem szerencsére azt mondta hogy vigyem, majd bemutatom máskor ha gondolom. Manyi néni be like: You shall not pass!!!
Tudom, hogy viccesnek szántad, amit írtál, de a megjegyzésed nagyon rossz konnotációkat indított meg bennem.., mert ugye mind tudjuk, hogy nem is olyan rég volt, mikor embereket utaztattak vagonokban a kemencéig.
Záhonytól Győr között szoktam vonatozni.. 7óra vonat út.. folyamatosan oda is vissza is az összes csatlakozás késik, és minden állomáson eddig amit hallottam az összes járatra kiemelik hogy ország és vármegye bérlettel nem vehető igénybe.. elmondják kőbányán, a keletibe, nyíregyen, kisvárdán..
Napi szinten alig van hallgatni való itt a CNC mellett: 06.00 - 10.00 Balázsék 10.0 - 10.30 Jólvanezígy 10.30 - 11.30 Rejtő hangoskönyv 11.30 - 12.30 Puzsértól valami 12.30 tól zene... Úgyhogy még sok sok félórás napi hírblokk belefér nekem. 😊
Csoki az IC kocsikra nem használható a az ország s vármegye bérlet. Mivel nyáron kötelező a balatoni vonatokon a helyjegy váltása, (hogy legyen elég hely) ezért nem használható a bérlet máj 15.- től szep 1-ig .( nem pontos az infó , a lényeg a szezon ). Ősztől lehet használni majd rendesen a ezeket a bérleteket. Tudom mennyi szarakodás van ezen az útvonalon, mindennap közlekedek rajta. Szerintem a késésekkel van a legtöbb probléma.
Én vezetek egy Máv krónikák rovatot a haverokkal közös chatban. Késések: változik, a menetrend évente egyszer vagy vágányzár miatt előrébb vagy visszaállítják az indulási időket. De a legjobb hogy azért teszik, hogy ütemesebb legyen a menetrend, amit nem sikerül abszolválniuk, mert a következő 10 kilométerre lévő állomáson annyit állunk mintha rendesen indították volna a vonatot plusz oda is ér 10 kilométerre. A Máv kollégák szórakozása: amikor reggel egy munkásjáratra, amin van is ember feltesznek két kocsit sok jó magyar kis helyen is elfér logika mentén. A pöcs szolgálattevő meg még vicceskedik korán reggel hogy húzódjunk össze, mert rövid járat. Hát nem tehetsz róla, de anyád nekem pláne korán reggel ne vicceskedjél. És ezt eljátsszák a délutáni munkásjárattal is, mert ilyen vicces vállalat ők. Párszor jöttem a haza az én vonatom előtt induló vonattal (minden óra 33-kor közlekednek a vonatok) direkt számoltam 8 kocsi és alig voltak rajta utasok. A hangosbemondó összevissza tájékoztatás, 10 perc itt van, majd 20 perc aztán bejön a vonat és mivel ki van, fingva nem közlekedik tovább. Nem régen lerobbant Miskolcon a peron előtt vagy 300 méterre egy vonat, jön a kaller nem megyünk ez kihalt oké, és meddig kell várni?, lehet egy órát reggel hétkor melóba menet. Na, a népek ki vésznyitózták az ajtót oszt csá. Egy megyeszékhelyen nincs egy tartalék mozdony, ami behúzná az a lerohadt redvát, szégyen. Egyetlen mostanság értelmes megmozdulásuk hogy a megye bérletet lehet használni volánon és máv-on is. De ha még a starship-re is fel lehetne, szállni az sem kárpótolna a sok faszságuk miatt.
Várok a vonatra egy hosszú munkanap után, nincs kiírva semmi késés, csak rendesen ki van írva a vonat. Már bármelyik percben ott kéne lennie, mire bemondják, hogy ma nem fog jönni. Mivel már késő volt és másnap korán kellett kelnem, inkább nem vártam meg a következőt, hanem Pesten aludtam egy barátomnál. Írtam a MÁV-nak, hogy hamar ez így volt, és esetleg visszafizethetnének a jegy árát, és erre volt pofájuk azt válaszolni, hogy hát nekik ezt nem lenne muszály visszafizetniük, de most nagyon jófejek lesznek és visszafizetik.
2:37 azt mondja, hogy nincs sehol egy pad ahol le lehet ülni. A váróteremben van pad, a kamera direkt gyorsan körbeforgott, hogy ne lehessen látni a háttérben. Pár dolgott túloznak a videóban. Gondolom valakik támogatják őket, hogy mit mondjanak. Sajnos innentől ez a csatorna is hiteltelen. Persze a kommentem törölve lesz.
@@zoltandenes1197 ...nézd, aki több milliárd rubelt hagy a szentpétervári irodájában a vonulás előtt ... és aki arra hivatkozva hagyja abba a vonulását, hogy nem szeretné, hogy orosz vér áztassa a szülőföldjét(vonulás előtt erre nem gondolt, hogy itt vér is folyhat) Abból igenis kinézem, hogy van olyan felelőtlen, hogy a családja ott van Oroszországban
Amúgy, amikor Magyarországon jártam én nem igazán értettem, kértem jegyet BP-ről - Fehérvárra, és akkor így mondják, hogy kell külön helyjegy, pótjegy, meg még valami ami, amit már nem jegyeztem meg. Kezembenyomtak 1 köteg papírt, amiknek a feléről nem vágtam mire jók. Pl mi az a pótjegy? Itthon, ha vonatozok, LEGROSSZABB ESETBEN kapok 1 papírt, rá van írva, hová kell ülnöm és viszlát, jobb esetben a telefonomra kapok 1 sms-t amivel utazom.
A déli parton volt egy kemping és egy szabad strand és bezárták a kempinget és az után ki vették a lépcsőket és most épül egy hotel vagy szálloda és nagyon rosz mert köz be zugnak a gépek
Egy kis korrekció a Bp - Balatonhoz Országos bérlet használható a személyvonatokon azt hiszem óránként indul A felárasakra juli 1től lesz majd jó a másod osztályra
Azért a stadiumx-et szerintem el lehet ismerni, mint külföldön is ismert itthoni nevet.. Lehet, hogy elektronikus vonalon mozognak de nem egy ismeretlen név a nemzetközi piacon😊 Szerintem szuper, hogy együtt dolgoznak Azariahval és remelem, hogy ez csak az első lépés, hogy megismerjék nemzetközileg is
Aki átszállással vonatozik a MÁV-val annak állandóan nézni kell az órát hogy elérje a másik késésben levő vonatot vagy ha nem akkor várj 1-2 órát sajnos tapasztalatból mondom😢
Wagner csoport: tudom, ez nagyon gonosz dolog és porba tiprom a művészt, de azt gondoltam, amikor először hallottam erről a csoportról, hogy Wagner zenéjével gyilkolják halomra az embereket.... Tóth Gabi: a folytonos rinyálása és bizonygatása, mekkora nagy zenész, hát...hagyjuk már...miért foglalkozik bárkivel és bármivel? Tudjuk, hogy nem érdemelte meg a díjat. Ádám, láttam a videód róla, 2006 óta nincs lemeze (meg a démonidéző dallamot, ami elvileg egy Beyoncé szám lett volna...ne már....), hát, nehogy még neki álljon feljebb... egyszerűen, ezektől a szerepléseitől vagyok kiakadva...előadja a mártírt a neten, aztán hogy viselkedik az emberekkel a valóságban? Kétszínű idióta.Cringe bait: nem is tudtam, hogy csinálnak olyan formátumot, mint Ti. Nekik a kiakasztó, szánalmas tartalmak bemutatása volt a témájuk, abban királyak voltak. Miért unták azt meg....
Nem értem most Csokit. Az elején sír, hogy nem jó a MÁV, aztán amikor elintézik neki, hogy mehessen Kairóba, akkor meg hőbörög. Nektek semmi se jó? 😂😂😂😂