Mert,jól esik látni az igszság-osztást.! Felháborító a sok elvetemült,törvényt ,jogot,szabályt pàtos lábbal felrúgó ,önkényúr ,(hölgy) szabálytalan, potenciális gyilkossági kísérleteit.
@@lmonoki Értem az észrevételedet, de szerintem nem arra mennek, hogy kicsesszenek akárkivel is, hanem sokkal inkább arra, hogy kiszűrjék az olyan ügyeskedőket akik illegálisan vezetnek. Ez annak is jó aki illegálisan vezet és a rendőr kapja el és nem egy másik autós akinek adott esetben összetöri az autóját önös vagy más hibájából kifolyólag. Alig van olyan rendőr aki igazoltatás közben szemétkedne, max akkor kukacoskodnak ha flegmázol akkor is a szabályosságon belül pld; izzok, pótkerék, elsősegély csomag. Egyáltalán nem gazak a Magyar rendőrök manapság. 10 évvel ezelőtt sem volt rossz véleményem róluk. Azt utálom csak, hogy alattomos módon traffiznak, de hát a szabály az szabály. Bármi problémám volt a életemben mindig segítettek és az ismerőseimnek is, az hogy úgy működnek ahogyan azt a vezetőségen kell számon kérni!
@@-TheDriver A fakabátok 90%-a pont olyan g...ciputtony mint 40 évvel ezelőtt. Tegnapi történet: állunk egy pirosnál 5-6 autó, egy fakabát az első. Zöldre vált a lámpa. A fakabát gyökkettővel indul el, hogy lehetőleg mögötte maximum 1-2 autó férjen át a zöldön. Én harmadikként épp csak átfértem a "sötét zöldön".. A fakabát utána is ment tovább 25-30-között (50 a megengedett) Pár sarok után már egész szép konvoj csoszogott mögötte. Ez nem egyedi eset, gyakran játsszák ezt, aztán ha valaki megunja és megelőzi, akkor fel a kék lámpa és kezdődik a b@szogatás. Az meg pl. főúton, autópályán teljesen megszokott hogy a civilnek látszó rendőrautó beáll a seggebe és addig "tol" amíg bele tud hajszolni egy gyorshajtásba. Na ezért kell előre/hátra látó fedélzeti kamera, mert a felvétel alapján fel lehet jelenteni a retkes fakabátokat a katonai ügyészségen.
@@lmonoki Ezen a példák a végletek soha életemben nem találkoztam ilyennel. nem egyszer volt, hogy napi 1.0xxKm vezettem országszerte. Aki bunkó már fejre is alapállásban azt persze, hogy szopatják, pedig ügye nem kéne mert rendőr.
@@ferencbalazs8999 Tök mindegy milyen régóta vezetsz, ha béna vagy. Baleseted valszeg azért nem volt, mert 10 km/h-val gurultál el a 20 m-re lévő kisközértbe.
Nalunk ez (SK) ez éppen fordítva van... De van értelme mert ha ejjel állítok meg 1 autót akkor a lényeg az hogy én ne legyek célpont neki.. Csak olyan fura ez
Amúgy az nem szabálysértés, ha 30-40-nel haladsz előre, és folyamat hátrafelé nézel? Ennyi erővel a zsaru megbaszhatta volna saját magát is. Kb. mintha a telefonját bámulta volna, annyira figyelte az utat.
Naaaa, tök jó, láthatóan van meló rendőreinknek, helyes!!! Robogóm mikor lesz meg, amikor minden utcasarkon térfigyelő van mifelénk, konkrétan alatta álltam meg?
A XVIi.kerületbe,a Virágtelepen is szívesen látnánk!Mert ami ott megy,a 30as övezetben,jobbkezes utcák és játszótér környékén!! Érdekes,még egy csintakankodó autóst se kaptak el!😭😭😭😭
Az utolsó Peugeot vezetőjétől be is vonnám a jogosítványt amiért a zebránál nem állt meg. Páromnak ez miatt kellet a forgalmi vizsgát ujra csinálni mikor tanult vezetni. Szóval itt ez egy Jogsiba fájna a sofőrnek.
Az a baj, hogy ez így semmit nem ér ahogy az a pár szupertrafi sem. Ez egyszerűen annyit ver bele az emberbe, hogy figyelni kell van e rendőr, ha nincs akkor lehet mindent csak mindig ott a kockázat, hogy egyszer beszopod és fizetsz de hát ez van, időnként benyel 30-50ezret az ember, de talán 30 szabálysértésnél 1x kapják el. A trafipaxok se nagy visszatartó erő, mert a fix trafinál csak nézel nagyot mikor a belső sávban befékeznek előtted 130-ról 90-re vagy a bevezetőn 100-ról 90-80-ra, de igazából csak ennyi dolgod van neked is. Autópályán mehetsz akár 400-al is, ha a trafi előtti 200 méteren visszalassítasz 130-ra, amit átmentél a kapu alatt már mehetsz újra 400-al mert nem átlagot mér, jóval több kamera kellene. A rendőrök meg igenis bujkálhatnak, ez Ausztriában például teljesen bevett szokás, hogy akár a hegyoldalról az erdőből is mérhetnek mert bebújnak akárhova és ott még kézi trafi van. Amíg nincs elegendő kamera illetve az egész közlekedési infrastuktúrára ráférne egy hatalmas beruházás mert rettenetesen le vagyunk maradva a legtöbb nyugati országhoz képest ebben, addig minnél több rendőr kellene az utakra. Ha az emberek maguktól nem tartják be a szabályokat akkor kell az elrettentés és kellene látni is azt, hogy betartatják. Ez amik videóra vannak véve, nagyon kevés eset, különben nem lenne az, hogy az 50-es tábla 70, a 130 az 180. Mondjuk alapvetően meg nem ez a legnagyobb gond, hanem hogy az alapvető szabályok sincsenek betartva, az elsőbbségadás, a STOP tábla lényegében értelmét vesztette ha holnaptól egy darab se lenne semmi se változna, a záróvonal, az előzni tilos, a buszsáv, stb stb. A sebességmérés pedig tényleg csak amiatt van, hogy ha időnként megcsappan a kassza akkor legyen bevétel semmi mást nem érnek el vele, arra lehet számítani, hogy mindig lesz 1-2 figyelmetlen vagy hülye sofőr aki úgyis belefut, az nekik bőven elég.
Teljesen egyetértek veled, de a legjobb az lenne hogyha az autósok nem szabálytalankodnának, és a rendőröknek sem kéne hiper szuper rengeteg kamerákkal szabálytalankodókat fogni. De igen, ebben valóban igazad van, hogyha a rendőrség bekeményítene, és mondjuk egy autós tudja, hogy 10 esetből 8-szor megbüntetik, akkor lehet inkább szabályos lesz.
@@zitacsoszneszabo4052 Ez is igaz. De az a gond hogy általában a vizsgabiztosok azért odafigyelnek a szabálytalanságokra. De utána nem figyeli senki a sofőröket a rendőrökön kívül, és nincsen annyi rendőr hogy minden sofőrt tudjanak folyton figyelni. Az én véleményem szerint arra lenne szükség, hogy ezeket a pofátlantanítási dolgokat rendszerezzék, és legyen minnél több jelöletlen rendőr. És hogyha a sofőr tudja, hogy 10 szabálytalanságból 8 ból elkapják és megbüntetik, lehet inkább nem is fog elkövetni szabálysértést. A másik dolog meg az hogy minden szabálysértéshez jusson büntetőpont, és akkor ha valaki sokat szabálytalankodik lehessen látni, és jogsi bevon.
@@LogRol Igazad van!bizony,így lenne helyes,figyelni,és kiszűrni.De a KRESZt se ismeri 10ből 4!Ha igen,tudná,milyen úton halad,arra az útra mi a szabály,És azt betartani.Itt,a méregdrága autók is szerepet játszanak.Az én autóm,az én szabályain,,,,Gőgösködés,kivagyiság...stb.Szőnyeg alatt curkálas,otthon.És borzalmas.
Az mondjuk erős, hogy 1.39.-nél kitakarták a Wolt-os futárt a zebrán kereszbe robogóval. Mer' értem én, hogy mindenkit nem lehet egyidőben lefülelni, de kitakarni azt, akit nem sikerült elkapni szabálysértés közben, elég béna.
Egy 8-12 éves fiú tolta át a bicaját a zebrán tehát gyalogosan ment és erősen veszélyben volt az élete, ezért csak a kék Peugeot-val foglalkoztak. Közre is fogták egyből. Persze nem jó át robogni a zebrán, de akkor lehetséges cél fókuszban voltak a rendőrök és csak utólag a videó elemzője észlelte a futárt.
Ha tényleg így van, akkor két dolgot tudunk elképzelni: -Hiba volt a RU-vid szoftverében -Mégis valahogy ide sikerült írni Nekünk nincs semmilyen lehetőségünk arra, hogy hozzászólók üzeneteit áttegyük egyik helyről a másikra. Maximum törölni tudjuk, de azzal meg nem élünk.
Balatonfüred pirostemplonál a zebrá elöznek és a pékségnél zebránál a buszvezetö át engete a gyalogost utána hátulrol pofátlanul meg elözte egy auto a buszt ha gyorsaban menek a gylogosok akkor el ütöték volna a utova dronozni kelene it is pofátlan autosokat
Ez nagyon jól hangzik, csak éppen a legkevésbé sem igaz. Pont ugyanúgy állítanak meg vadonatúj Q7-ben, S osztályban, vagy Porsche Carrera-ban, mint anno a kis Chevrolet (Daewoo) Aveo-ban.