A hosszan idézett békéről beszélő bácsi Eörsi Mátyás volt SZDSZ-es, most DK-s politikus, évtizedekig külügyi vonalon mozgott. Államtitkár volt, stb. Nekem, a hátterét ismerve még gázabb a produkciója, mintha egy mezei nyugdíjas lenne.
Az egyszeru gondolatokat nem nagyon lehet szetvagni, a komplikaltakat ezzel ellentetben. Plusz az ellenzeknek jellemzoen nincs olyan igenytelen mediuma mint a Fidesznek a kozteve vagy a Megafon, akik ilyen kivagdosos eszkozokkel operalnak.
Láttam. A gömbvillám nem áltudomány, egy létező villámfajta (ráadásul több fajtája van). Városi környezet nem kedvez a kialakulásának, vannak itthon helyek ahol viszont nagyon kedvező, és lehet menni megfigyelni, az alföld, és én még Mátrát javaslom, mert van dögivel. Két fajtájával ti is találkoztatok már, sőt elő is tudjátok állítani... Ha érdekel mélyebben, írjatok, amúgy egyetemen fizika-csillagászat szakon mélyebben is lehet róla tanulni. Népi elnevezése: matató ménkű.
Köszönöm, ezt a kommentet kerestem; a tudomány mai állása szerint VAN gömbvillám, de nagyon ritka, és - a'sszem - vagy egy plazmagömb, vagy köze van a plazmához.
Amikor anyum látta még nem volt mobil teló, 67-ben történt . Nevezhetjük “gömbvillámnak” hetente meséltetem vele el !😄 Otthon tévéztek mamámmal (igen ilyen menők voltak volt már tévéjük) a résnyire nyitott terasz ajtón jött be egy csecsemő fej nagyságú izzónak tűnő gömb.Azt mondta olyan volt mintha a napot látták volna kicsiben. Kb 140 cm magasan körbement a falak mentén és ott ahol bejött ki is ment. Ez Debrecenben történt a Baross utcában a kertünk vége a templomra nézett, anyum egyből ment nézni hova megy tovább, mi történik de csak annyit látott hogy kilő az égbe és eltűnik a város felett. Kérdeztem mondtátok mit láttatok? De hogy mondtuk! Hangzott egyszerre a válasz hogy hülyének nézzenek! 🙈😄 Mamám már nem él sajnos de anyum felettébb beszédes a mai napig szóval Judit ha szeretnél beszélni vkivel aki él és valóban látott is UFOt akkor itt a lehetőség! 🤗
Gombvillamot/fenygombot en is lattam egyebkent!:D 10 ev koruli korunkban unokatesomekkal jatszottunk a szobajukban, es egyszer csak a (leoltott!) lampa alatt par pillanatra megjelent egy "gombvillam". Nagyon regen tortent, nem tudom egyebkent, mi lehetett. 😅 (Szeretnem hozzatenni, hogy a spiri hiedelmekkel nem tudok azonosulni.)
Ádám! Beállítások/Kisegítő lehetőségek/VoiceOver. A vak személyek ezt használják az üzenetek felolvasásához. Bár most még csak néhány hang van, hamarosan ez is fejlődni fog, úgy, ahogy mondtad.
Bohár stílusban jöhet egy vágott videó "Szíjjártó mindent beismer" témában. Az az érzésem, hogy az oroszok nem lopták el az adatokat, tisztességesen fizettek érte. Valakinek...
@@benzines1977 Persze, hogy nem mi. De legalább a kormányt fizették volna meg így. Inkább az a valószínűbb, hogy a zsarolási potenciáljukat növelték. Tehát bármiben is üzletelünk velük, pofátlanabbul túlárazhatnak.
Pedig a riporter az utolsó másodpercben vitte be a végső döfést, amikor rákérdezett hogy az orosz nagykövet hogy nem lett behivatva amikor a svéd követ meg be lett amikor valami műsor lement a svéd tv-ben. 😂😂
kamasz koromban, kb 30 éve (nem voltak kamerák) esti tévézésnél, sötétben egy világító gömb hasított keresztül az udvaron. bevilágította az egészet, kb fél másodperc volt, hangja nem volt, de arra a fél másodpercre bevibrált és sistergett a tévé! az egész család látta...
Olyan 5-6 éves lehettem, a szüleim valahol kirándultak és a növérem vigyázott rám. Jött a vihar , a nővérem ki ment a szárogatórol beszedni a ruhát és egyedűl voltam addig bent és egyszer csak egy nagy csattanással a csengőn keresztűl egy szikrázó sárgás tűzgömb húzott át a szobán keresztűl és a tv-n távozott ami tönkre is ment. És a csengő is. A csengőn a műanyag búra átrepűlt a nappalin tiszta korom fekete volt…. Elképesztően megijedtem bebujtam a takaró alá és csak ordítottam a nővéremnek aki bejött és fogalma sem volt mintörtént. Nagyon rémisztő volt… ez után nagyon féltem a vihartól konkrétan rettegtem . Pszichologushoz kellet hordani sajna… azota szeretem a nyári csendes zivatarokat :) szóval létező jelnség, csak kicsit máshogy írnám le mint ahogy a közhihedelemben van
90-es években Déri János műsora: Nulladik típusú találkozások. Minden részét láttam. Intrója fosatós: ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-z8PAY-hn8h8.htmlsi=ZpzhvfBSW-tfsb8E
Szerintem vannak gömbvillámok, csak tényleg annyira ritka lehet, hogy ez nem egy olyan jelenség, hogy pár évente van ilyen (valószínűleg extrém ritkán előforduló helyzetnek kell létrejönni, hogy kialakulhasson). Régen ha volt is az az ember, aki látott, továbbadta a mesét, aztán aki nem látta az meg mindenben a gömbvillámot kereste, aztán lehet, hogy csak félrészegen látott valami bárányt, utána már ő is mesélte, hogy látta a gömbvillámot. Szóval szerintem vannak, de a legtöbb észlelés inkább csak olyan, hogy belelátták valamibe.
Amúgy szerintem az ország "középső része" szimplán az infrastruktúra kialakítása miatt hanyagoltabb a többinél. Mind vasút, mind autópálya szempontjából. Az egyik oldalon ott van az M6 és a vasút, amely Pécs, Dunaújváros, Dombóvár, Sárbogárd és Székesfehérvár irányába megy Kelenföldről. A másik oldalon pedig ott van az M5 és szintén a vasút, amely Kecskemét és Szeged felé megy Kőbányáról.
@@davidbognar9850 Nem a szó eredeti jelentésében értettem, hogy elhanyagolt hanem, amiről a videóban is beszéltek, hogy kevesebbszer látunk arrafelé kampányolni politikusokat.
Szijjártó konkrétan idézett a csernobilból csak a sajat szavaival 😀 "az erőnk azon alapszik, hogy erősnek látszunk." avagy " addig nem volt hekkertámadás amíg azt mondjuk nem volt."
Nemere Istvánnak nagyon sok sci fi témájú könyve van. A téma kedvelőinek ajánlom is, mert egészen jók. Időtörés pl. rövid is, ha az tetszik érdemes ránézni a többire is.
Kár hogy Judit nem csinálna Asmr-t. BTW tudom hogy nem épp aktuális de egyszer elhívhatnátok a választás után vmelyik magyar Asmrtistot, Asmr Hungary Gábort pl :)
Nem értem hogy 2024-ben miért nem követelmény miniszteri szinten egy középiskolás szintű informatikai tudás. Az hogy Szíjjártónál ez abban merül ki hogy látott már e-mailt, az alkalmatlanságát bizonyítja.
A hangja is kakadu lett! 😂 A nyomorult fasz, ennyire még nem hadovált össze-vissza baromságokat. Gyakorlatilag teljes informatikai/kibervédelmi tidás nélkül dobált egymás mögé szavakat.
A nagymamák észlelik legnagyobb eséllyel a gömbvillámot és a hasonló jelenségeket, lévén, hogy egésh nap az ablakban figyelik, higy minden renden van e a környéken. Ha 300 méterenként lakik egy nagymama, gyakorlatilag le van fedve az egész ország. Egy nagymama legalább fog látni gömbvillámot.🤣
HAb a tortán, hogy Spionpeti átvette az oroszoktól a kitüntetést,és nem égett le a pofájáról a bőr! Jah, biztos nem azért mert királyul szolgálta az orosz érdekeket a nyugattal, Ukrajnával és hazánkkal szemben! Á biztos nem tesznek ilyet ezek a megbízható, igazmondó fideszes semmirekellők.
én is azt vettem észre, hogy ezek az újságírók be vannak szarva állandóan. Feltesznek egy kérdést, aztán ha olyan választ kapnak, amire nem számítottak, akkor behúzzák fülüket-farkukat. Kb annyi az elképzelésük, hogy most majd nagyon felteszem ezt az egy kérdést, aztán majd lesz valami. Pedig át kellene gondolni minden eshetőséget és minden válaszra lenne mégegy égető kérdés.
Talán soha nem láthattuk még Szíjjártót ennyire idegesnek és tanácstalannak, nem csoda… Emlékszünk még, 2022-ben miket mondak az ügyről... ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-PORbBXREgI8.html
Kecskemétiként az egész környék ismerős. Leragadtunk a 90es években. De egész romantikus ha épületeket és a környezetet preferálja az ember. Unalmas, nyugodt, kiöregedő térség. Ideologiailag elmaradott savanyú rasszista és ellenségeskedő emberekkel teli. Óriási erdők meg terek vannak mindenfele. Sajnos az összeszerelő üzemek és a sormunka jellemzei a nulla fizetésekért. És a könnyen lopható közpénzek. Ez által itt erös amfidesz bázis. Ha ki akar égni az ember jöjjön ide nyugodtan.
Amikor a Hertha kidobta a magyar kapusedzőt akkor egyből be lett kéretve a nagykövet, de ha az oroszok feltörik az informatikai rendszert az nem annyira súlyos - ezen azért remélem mindenki elgnondolkodik, aki rájuk szavaz.
41:50 nyugati ballon berepül a Bázis Repülőtérre, (arany-ezüst köd az biztosan nem egy aluminium ballon körül a forró felszálló levegő a betonon) mire végre odabattyognak elrepül. Ekkor jön 2 opció arra,hogy mit jelentünk felfelé: 1. Leírjuk,h elfoghattuk volna a kém/propaganda ballont de jelentem elbasztuk. 2. Ufo, bimbum, hyperszuper izé, jelentem esélyünk se vót. Mindenki döntse el magában 😅 Ui.: Hajrá Taszár! 😍
Gyurcsány és Orbán is ott volt, Gyurcsány beszédre poénból el is mentem (másikról nem is tudtam hogy van) és mivel én és a két haverom voltunk a kb 60 emberből az egyetlenek akik még nem tűntek nyugdíjasnak így első sorba ültettek lmao érdekes élmény volt
Bács Kiskun mentioned 🥳🥳 Amúgy ez egy olyan problémá amire jó hogy rátértetek. Az Alföldön rengeteg fejlődő város van ami el van szigetelve, nincs rendes összeköttetés Budapestel. Jelenlegi kormány amúgy kivételesen ebben tényleg tevékenykedik, de nem eléggé.
Az se volna baj, ha nem kellene mindenért Budapestre menni. Régebben még voltak nemzetközi előadók koncertjei Debrecenben is. Az autópályával Bpvel összekötött nagyvárosokba is lehetne életet lehelni és nem csak összeszerelő üzemekkel.
Pont ez a baj évtizedek óta, hogy minden útépítés arról szól (ha van), hogy BP-vel összekössünk X várost. Aztán mindenki csodálkozik hogy BP egy nagy vízfej, mert keletről nyugatra muszáj felmenni BP-re, ha pályán akarsz menni. Nem csak erről kéne szólnia az útépítésnek, akkor talán az M0 nem rohadna szét 2évente.
A megyeszékhelyről 1 vágány megy BP felé, csak a Szeged-BP IC megy a fővárosba, az ellenkező irányba kb. 16 vágány van. Ezen munkálkodnak? Mondjuk a máv amúgy is csak úgy működik, ahogy...
Engem az érdeklene inkább, hogy a földön mikor alakul ki értlemes életforma. Egész pontosan olyan életformára gondolok, ami nem pusztítja el saját magát és még sok ezer másik fajt, csakhogy Teslázhasson, magánrepülőzzön, stb., miközben a fajtársai még éhendöglenek, vagy éppen erőforrásokért írtja a saját fajtársait, stb. De méginkább, érdekel, hogy Magyarországon mikor fog kialakulni?
Van ilyen faj a Földön nagyon sok. Csak egy példa a sok közül: földigiliszta. Sajnos az evolúció megbokrosodott és megalomán lett. Elkezdte hajszolni a szuperintelligens létformát. "...És sikerült?"