Тёмный

Nem vagyok másodrendű állampolgár -ZSOLT AZ AUTÓKERESKEDŐ ÉS AUTÓSZERELŐ - Amerikába jöttem 1. 

Polgar net
Подписаться 173 тыс.
Просмотров 154 тыс.
50% 1

Szecsenyi Zsolt és családja már amerikai állampolgár. Sikeres üzletet visz, családot alapított, élvezi a hobbiját, a motorozást- ma. De nem volt olyan sima az út. Zsolt illegális bevándorlóként kezdte. Többször volt lent és fent az elmúlt évtizedekben. Megküzdött és megdolgozott a boldogságáért. A korábbi mérnökhallgató az elején mindent elvállalat. Emlékszem, amikor gyors és gépíró iskolába járt, hogy az angolját csiszolta. Ma naponta keresik meg, hogy felvásárolják a jól működő üzletét.
Vele indul ez az új sorozatunk. Szeretnénk nektek az itt élő magyarok különböző rétegein keresztül megmutatni az amerikai valóságot. Hogy ne csak rajtunk kersztül mutassuk be nektek Amerikát. Ahogyan a Dupla randival most ezzel a sorozattal is adni szeretnénk a magunk módján: tudást, tapasztalatot, információt.. Megmutatni nem csak a miérteket, hanem a hogyanokat is. Mindegyik történet más lesz, ami közös bennük, a bátorság, az újrakezdés, és a nyitottság. Ezek nem riportok vagy interjúk, hanem baráti beszélgetések. Kérjük, hogy ti is nyitottan és tisztelettel álljatok a szereplőinkhez, ahogy mindig! És kérdezzetek!
Kommenteket olvasunk, de Facebook stb. üzeneteket nem, így kérjük, hogy kommentben írjatok nekünk!
/ polgar_tunde
/ polgararpad
/ polgartundehivatalos
/ arpadpolgarhivatalos

Опубликовано:

 

3 окт 2024

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии : 393   
@arpadpolgar8053
@arpadpolgar8053 2 года назад
Nagyon köszönöm nektek ezt a sok pozitív hozzàszòlàst nagy örömmel tölt el , hogy ilyen jò inteligens közönsègünk van ! Hàlàs vagyok a sorsnak , hogy vagytok nekünk! NAGYON KÖSZÖNÖM ❤️
@Miszter
@Miszter 2 года назад
Mi köszönjük, tényleg remek volt, a kérdések is. Tünde brillírozott. :)
@peszegijozsef
@peszegijozsef 2 года назад
Mi köszönjük hogy Ti vagytok Nekünk 😁❤️ jöhetnek a Vidik 😀
@liviaszecsenyi6959
@liviaszecsenyi6959 2 года назад
Koszi hogy vagytok nekunk .
@biren3333
@biren3333 2 года назад
♥️♥️♥️♥️
@dentdr
@dentdr 2 года назад
Persze addig mindenki intelligens amíg pozitív hozzászólást ír🤣🤣🤣
@mgmmgm1599
@mgmmgm1599 8 месяцев назад
Roppant tanulságos társalgás volt. Zsoltéknak, a lehető legjobbakat kívánjuk, továbbra is !
@balazskolkedi5573
@balazskolkedi5573 2 года назад
Zsolt és a családja egyaránt szimpatikus. Nagyon tetszik hogy Zsolt két lábbal áll a földön és nem szállt el respect, le a kalappal előtte.
@ildikaildika4327
@ildikaildika4327 2 года назад
Nagyon rögös úton kezd szerintem sok Magyar aki kulföldre költözik. Mi is más országban élünk és bizony nehéz volt . Becsülöm azt az embert aki így megallja a helyét bizony ez a legnehezebb dolog a megmaradni.Jó látni ,hogy sokan vagyunk akik nem adják, adták fel!!
@anikobakondi2949
@anikobakondi2949 2 года назад
Nagyon szimpatikus házaspár, nincsenek elszállva maguktól. Érdekes volt hallani tőlük, hogy milyennek látják az amerikai embereket. Köszönöm szépen, ismét nagyon szórakoztatóak voltatok.
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Köszönjük, örülünk, hogy így látod
@anikobakondi2949
@anikobakondi2949 2 года назад
@@polgarnet ☺☺☺
@zsukodollaly3225
@zsukodollaly3225 2 года назад
A pozitivitàs sugarzik ezekbôl az emberekbôl! Köszönöm nektek , hogy bemutattátok ès ennyire önzetlenül! Csak îgy tovább!
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Köszönjük. Zsolték nevében is
@gomboczsemle6228
@gomboczsemle6228 2 года назад
Gratulàlok Zsoltnak! Ez igen! Tiszteletre mèltò az alàzatotok ahogy hozzààltok ezekhez az emberekhez! Nagyon tetszett!!!
@GaryJoo419
@GaryJoo419 2 года назад
Egy nagyon belevaló, szimpatikus család egyébként !
@jacekasztai54
@jacekasztai54 2 года назад
Nagyon jó kis szemléltető videó. Nagyon jól megmutatja a különbséget a két ország, és a két kultúra között. Míg Magyarországon ha nincs szerencséd, és nem születsz jó helyre, akkor 90%-ban ha meggebedsz sem tudsz semmit elérni, úgy Amerikában odamész, mint bevándorló és meggebedve, de elérsz 50 éves korodra egy anyagi függetlenséget. Nagyon jó nézni ezt a családot, gratulálok a sikereikhez :)
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
🙏🙏
@Miszter
@Miszter 2 года назад
Nagyon szimpatikus ez az őszinteség, kendőzetlenség.
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
🙏🙏
@2089Telki
@2089Telki 2 года назад
Nagyon jó érzés volt ezt a videót látni. Gyermekkori álmom volt a képekben. Szívből örülök, hogy ezt így sikerült összehozni. Büszkeséggel tölt el az, hogy a hazánkban ilyen mentalitású emberek születtek. Mondhatnánk, hogy szerencséjük volt, de a szerencse is azokat pártolja, akik megérdemlik, alázatosak, és megdolgoznak érte. Olvastam lentebb egy hozzászólásban, hogy itthon a felét sem érték volna el. Igaz, de nem kötelező itthon maradni. Nagy bátorság kell ahhoz hogy el merjünk menni. Én nem mernék. És arra is jó példát láttunk, hogy valaki a távolság ellenére is igazi Magyar tudott maradni. Teljes szívvel kívánok még nagyon sok örömöt, boldogságot, és egészséget ennek a családnak!
@TheGabriel1681
@TheGabriel1681 Год назад
Nagyon jó volt! Szeretem hallgatni a sikeres embereket. Köszönöm!
@melivargyassi3362
@melivargyassi3362 2 года назад
Köszönöm! Supet volt!
@agotapongor2069
@agotapongor2069 2 года назад
22 evet eltem Amerikaban, de mindig ledobbenek, amiket a magyarok mondanak roluk! A magyarokat szeretik az amerikaiak! Es a csaladjukat is, nagyon! Szamomra megdobbentoen nagyon! Bolond emberek mindenutt vannak, de rengeteg a rendes, becsuletes, csaladszereto ember!
@Miszter
@Miszter 2 года назад
Rengeteg a családcentrikus ember, de jelentősen kevesebb mint Európában, erre értette és nem bántásból mondta.
@makoado6010
@makoado6010 2 года назад
azért a floridaman egy külön kategória.
@zoltanv.589
@zoltanv.589 2 года назад
És miért hagytad ott Amerikát 22 év után? És hol élsz most?
@evasmith2705
@evasmith2705 2 года назад
Szerintem is , Amerikában igencsak osszetartok a családok , nem értem miért mondjak hogy nem.
@nagyjozsefne7476
@nagyjozsefne7476 2 года назад
Igen. A magyar ember szorgalmas és Kitartó. 👍👍💖💖
@Miszter
@Miszter 2 года назад
És hatalmas előny, hogy nem a hitel halmozás korszakában szocializálódott, így ha belead apait-anyait akkor képes haladni. :)
@tomitomi3569
@tomitomi3569 Год назад
🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
@istvann.3796
@istvann.3796 2 года назад
Érdekes sorozat lesz, hiszen a valóságnál nincs vonzóbb és érdekesebb. Zsoltéknak köszi, hogy vállalták és beengedtek minket az életükbe. Polgáréknak is örök hála! :-)
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Szàmunkra is megtisztelô volt a nyitottságuk
@jozsefkondics7604
@jozsefkondics7604 2 года назад
A sok munka mellet, a gyerekekre is jutott idő.Kislány szépen beszél magyarul.
@Miszter
@Miszter 2 года назад
Igen, le a kalappal, hogy Magyar az anyanyelve. :)
@miklosberenyi465
@miklosberenyi465 2 года назад
Nagyon szép család, szimpatikus emberek. Minden elismerésem, sok sikert a jōvőre is. Üdvōzletem Peruból kedves honfitársaim.
@56pamacs
@56pamacs Год назад
Köszönöm videót a Magyarok igenis tehetségesek.
@pumukli9722
@pumukli9722 2 года назад
Nagyon szimpatikus, egyszerű emberek. Nagyon pozitív, hogy megmaradtak Magyarnak. Nincsenek elszállva maguktól. Szorgalmasan, kitartóan építették fel az életüket, le a kalappal. 🥰👌 Nagyon szép környezetben élnek. Jó volt megismerni őket, sok sikert nekik a továbbiakban. Szuper beszélgetés volt, köszike.🥰🧡👌👍
@radicserika7825
@radicserika7825 2 года назад
Gratulalok a hazasparnak, megerdemlik a sikert, megdolgoztak erte. Az utolso riporteri gondolathoz annyit fuznek hozza, hogy ma mar ezt igy ebben a formaban nem igazan lehet megcsinalni Amerikaban. De koszonom a felvetelt, erdekes beszelgetes volt.
@judithranek5787
@judithranek5787 2 года назад
Egy őszinte családot ismerhettünk meg, akik megmutatták, hogy a kemény munka megéri a befektetést. Abban majdnem 100 %-ban biztos vagyok, hogy Magyarországon a felét sem érték volna el amit kint. Illetve elérhették volna háromszor annyi befektetéssel. Köszönöm a szuper videót, sok plusz információt kaptam az USA-ról. Ahogy mondta Zsolt ő még szerencsésebb volt amikor kiment, de kíváncsi lennék olyanokra is akik mondjuk pár éve mentek csak ki. Kint ahogy ti is mondtátok már nincs munkaerő, de még is üldözik az illegális bevándorlókat, akik szeretnének kint dolgozni, élni egy jobb élet reményében, de első körben csak feketén tudnának dolgozni. Tudom, persze, hogy van lehetőség legálisan is munkát vállalni. Zsoltéknak további sok siker kívánok. Tőletek pedig nagyon várom a következő videót 🥰
@Miszter
@Miszter 2 года назад
Habitus kérdése, ilyen hozzáállással itt is elérték volna. De mint ahogy mondja és én is tapasztalom, 90%-ban aki kimegy visszajön, mert nem hajlandó beletenni csak várja a sült galambot. Mindenütt dolgozni kell és sehol sincs kolbászból a kerítés.
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Tervezzük, hogy friss betelepülôkkel is forgatunk majd. De lesz majd olyan is, aki a beszélgetés közben munkát ajánl 👍
@domonkosg562
@domonkosg562 2 года назад
Aki ennyit dolgozik itthon is nagyon jól él. Nézd meg Árpi sztorijat. Ő még ráadásul az előző rendszerben lett sikeres. Mindenkinek 24 órája van egy nap. 😉
@msb.3801
@msb.3801 2 года назад
Hogy lehet Amerikaban illegalisnak legalisan munkat vallalni....koszi...🤔
@nikoletthorvath8331
@nikoletthorvath8331 2 года назад
Profi kérdezők, nagyon jó interjú volt! Szimpatikus család, gratulálok Zsolt! Nagyon szimpatikus ahogy az emberekkel bántok, ahogy megnyitjátok őket! ❤❤❤
@agotakovacs6084
@agotakovacs6084 2 года назад
Szívből gratulálok Zsoltéknak! Példaértékű család, igazán büszkék lehetnek magukra: elképesztő, amit a kitartásukkal és a szorgalmukkal elértek! 🎉🙂 Jó volt látni, hallgatni őket, inspiráló! ☺
@tundemolnar835
@tundemolnar835 2 года назад
Biztosan megnőnek most a kattintások erre a videóra . Nekem rendkívül hasznos volt. Köszönöm ❤️
@tundegaraboncias1033
@tundegaraboncias1033 2 года назад
Mennyire emberi és ôszinte! Köszönjük nektek, hogy a hozzánk hasonlò hétköznapi embereket is bemutatjátok. Zsolt és a családja nagyon helyes! A kislány milyen szépen beszél magyarul. Úgy êreztem magam, mintha ott ülnék veletek. Ez szinte jobb, mint a duplarandi. Bár azt is szerettem. Ami egyêrtelmû, hogy munka nélkül ott sem viszed sokra.
@Miszter
@Miszter 2 года назад
Szerintem ez nagyobbat fog szólni mint a dupla randi, legalábbis szélesebb réteget tud megszólítani és tényleg olyan mint ha ott beszélgetne az ember velük. :) Így van mindenütt dolgozni kell és boldogulni, aki a sült galambra vár az hiába megy ki. :D
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Munka nélkül sehol
@lillalilla3847
@lillalilla3847 2 года назад
Köszönöm, köszönöm!!!!!!!!! Mit is????? Azt, hogy nem egy Amerikat imádó videót láttam, amivel tele van az internet. Ja persze ezt a Polgárek készítettek. Gondoltam erre oda kell figyelni, mert sokszor tanulni is lehet belole és nem tévedtem. Szóval, volt egy KLASSZ habitusu, jó genetikai adottsagokkal rendelkező srác aki megmutatta a "vilagnak", hogy szorgalommal, kitartással emberi meltosaggal mire, illetve hová lehet eljutni. KEDVES ZSOLT (nem véletlen a nagybetű") hidd el nekem (tudom, sokan ezzel most nem fognak egyeterteni) ha itthon maradsz ugyan ilyen sikeres ember lettél volna, mert a sikereid kovacsa nem Amerika hanem TE vagy. Remélem sok olyan fiatal megnézi ezt a videót akik érteni fogják a lényegét és akkor Polgárek nem dolgoztak hiába. Nekik is kijar a csillagos ötös!!!!!!!
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Köszönjük. Az a tervünk ezzel a sorozattal hogy motiváljunk. Nem a földrész számít. Az emberi történt. Itt sincs kolbászból a kerítés. Nem hullik sült csirke az égbôl. Ugyanùgy van szegénység. Küzdelem.
@tothbarbara3065
@tothbarbara3065 8 месяцев назад
Nagyon szimpatikus család❤! Gyönyörű helyen laknak, micsoda nagy telek! Amilyen a kutya, olyan a gazdája😃.... Végre hosszabb videó! Köszönöm
@susannamaczek2937
@susannamaczek2937 2 года назад
Nagyon helyes család, egyszerü, dolgos emberek, látszik, hogy a jég hàtán is megélnek. Szeretem az ilyen videókat, ahol emberi sorsokat lehet megismerni, és ezen felül sok információhoz jutunk. Köszönöm nektek, szuperek vagytok!
@irenabraham7344
@irenabraham7344 2 года назад
Nagyon jó ,sok hétköznapi dolog lett megbeszélve.Köszönöm,még sok ilyen videót.Mindenkinek szép napot.
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Köszönjük, neked is csodás hétvégét!
@tonaldrump
@tonaldrump 2 года назад
Annyira szuper hogy így érdeklődtök. Csodás műsor, további jó riportozást
@Geo_Knows_Things
@Geo_Knows_Things 2 месяца назад
Pontosan ahogy Steve mondta, hogy Amerikában senki sem másodrangú állampolgár. Ez mindig is igy volt. Amikor mi jöttünk, egy "Isten hozott haza" fogadott minket (a vámos, a szomszédok, a templom, a bevándorlási hivatal, mindenhol). Ellentétben Európával, ahol az ott-született lakosság az "igazi" polgár, Amerikában mindenki, vagy pedig az őse, ugy jött ide máshonnan. Itt még egy hivatalos nyelv sincs, habár az angol a de facto közös nyelv.
@tamasszakszon6628
@tamasszakszon6628 2 года назад
Nagyon - nagyon tanulságos volt! Köszönöm! Cél, akarat, tett!!!
@Miszter
@Miszter 2 года назад
Pontosan. Az ember valódi erejét mindig a negatív megmérettetések mutatják meg.
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Örülünk, ha látjátok a lényeget 🙏
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
@@Miszter 👏👏
@inczebeata
@inczebeata 2 года назад
Nagyon érdekes volt,gratulálok a családnak a kitartásukhoz a szorgalmukhoz és ahhoz amit elértek.Szeretnék még sok ilyen magyar sikersztorit látni,hallani.Polgár úrnak egyre jobban megy az interjúztatás! Neki is gratulálok!
@anitapocskai734
@anitapocskai734 2 года назад
Zsolt, szuper jò fejek vagytok. Gratulálok mindenhez amit elèrtetek. Tökèletesen tudok azonosulni. Le a kalappal a bàtor őszintesègedèrt!
@mariadreschmann4465
@mariadreschmann4465 2 года назад
Nagyon jó szórakoztató s egyben tanulságos videó, amiről elmondhatjuk, hogy"Jöttem, láttam, győztem" , egy sikeres üzletember vágyálma valósult meg,köszönöm szépen hogy tanuja lehettem.! Kitünő volt!
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Örülünk,
@zsoltkiss2835
@zsoltkiss2835 2 года назад
Nagyon jó vedó.Jó látni az ilyen tipusu embereket
@adriennszaszi8878
@adriennszaszi8878 2 года назад
Az alapján amit elmeséltek hatalmas akarat és kitartás kellett ahhoz, hogy elérjék ezt a színvonalat, és nem utolsó sorban persze nagyon szimpatikus, hogy nincsenek maguktól elszállva. Nagyon kedves kis család! Sok sikert kívánok nekik a továbbiakban is! Nektek pedig köszönjük, hogy láthattuk Őket! ❤❤❤❤
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Köszönjük a kedvességed
@NagyAttilaArpad
@NagyAttilaArpad 2 года назад
Nagyon jó volt látni hogy, Zsolték elérték az "Amerikai álmot"! Én viszont hiszem azt hogy, bárhol is legyen az ember, ha vannak kitűzött céljai, akkor azt el tudja érni! Én is olyan ember vagyok aki, egész életében azt csinaltam amit szerettem! Harmadik hazám van, saját erőfeszítésemből, azt dolgozok amit szeretek, szép családom van, és ráadásul el vagyunk egy keresetből! És ezt mind itt, Romániában, saját házában értem el 47 évesen!
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Gratulálok! Te is szép példát mutatsz a környezetednek
@NagyAttilaArpad
@NagyAttilaArpad 2 года назад
@@polgarnet Köszönöm.
@tiborenekes5888
@tiborenekes5888 2 года назад
Nincs mit kommentelni ez így szép ahogy van, 20-as éveim után én is ezen gondolkoztam de nem mertem meglépni ugyan ezt! Gratula Zsoltéknak nagyon szimpatikusak,de ti vagytok az igazi hősök mert megkeresitek és bemutatjátok nekünk őket: Köszönet érte nektek👍👍👍👍!
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Örülünk, hogy tetszett. Jönnek még ilyen beszélgetések, amik mégis teljesen mások. A következô házaspár középkorúként érkezett ide. Egész más okból és más úton, mert otthon kihúzták a talajt a làbuk alól.
@zoltancsiki8049
@zoltancsiki8049 2 года назад
Nagyon szép családja van és ahol szeretet van ott minden megvan. A legértékesebb ebben a történetben számomra nem az anyagi jólét hanem az emberi kapcsolatok. Én élek a gyanúval Zsoltit nem az anyagi dolgok teszik boldoggá. Sok ember csak a materiális dolgokkal probálja mérni a többi embert pénz, arany és ingóságok...stb. Szerintem Zsolti egy boldog céltudatos ember, nagyon tetszik a története, őszintesége és a nyiltsága. Látszik a gyerekeken is mennyire figyelnek illetve lazán élik a boldogságukat. Nagyon jó a videó, kicsit rátok ismertem a Zsoltiék történetében is. Tegyük fel, ha minden anyagi dolgot elfújna a szél egy csapásra én egy komoly összegben fogadnék fél éven belül már talpon lennének. Ez is azt bizonyítja, hogy nem a materiális dolgok a fontosak. Több szeretet kellene a világban és kevesebb anyagi felhalmozás. Szeressék jobban az emberek egymást és az anyagi dolgok is megoldódnak. A legértékesebb pillanatok nem mérhetőek anyagiakban. Köszönöm a videót és még sok hasonlót nyissátok ki az emberek szemét.
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Bízunk benne, hogy sikerül néhány szemet felnyitnunk. Szeretünk pozitív példákat mutatni, mert abból mindenki profitál!
@zoltanczinege929
@zoltanczinege929 2 года назад
Ezt a sorozatot nagyon vártam. Sok magyar családról néztem már videót, akik más országokban élnek, és az nagyon csodálatos, hogy a Magyar nyelvet, szokásokat, konyhát tovább viszik, nem felejtik el a szülőföldjüket. Vannak, akik bántják őket, de nagyon nincs igazuk. Legtöbbjük megmarad Magyar szívűnek. Nagy tisztelet ezért nekik.
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
👏👏👏
@gabriellahegyvari2988
@gabriellahegyvari2988 2 года назад
Nagyon érdekes volt ez a video. Nagyra értékelem azt a szorgalmat, ambíciót, amivel ők rendelkeznek. Minden elismerésem.🌹
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
🙏🙏
@juditserger
@juditserger 2 года назад
Érdekes, tanulságos volt ez a kisfilm is. Nagyszerű kérdések hangzottak el. Mindenhol az értelmes, intelligens, szorgalmas embertípus az, aki jól megéli, és egyben megküzd a hétköznapokkal. Persze a jó gondolatok, ötletek, a kedves ismerősök, néha a baromi nagy szerencse is sokat segítenek. Öröm volt megismerni ezt a kedves családot! Jó egészséget, további boldog, tartalmas éveket kívánok mindenkinek!
@bettinadorogi4859
@bettinadorogi4859 2 года назад
Nagyon kedves csalàd! Jo volt a vidi! Nem tudtam beletekerni vègig kekötött!
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Örülünk, hogy tetszett
@peterszabo4943
@peterszabo4943 2 года назад
Kedves Tünde es Árpi, ez a mostani amerikaba jottem az egyik legjobb sorozat, fantasztikus! Gratulalok nektek s persze a resztvevoknek is, a szenzacios munkaert, remelem sok epiziod lesz. szép estét!
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Nagyon köszönjük
@gyulaneherczeg9609
@gyulaneherczeg9609 2 года назад
Nagyon érdekes és tanulságos videó. Profin kérdeztetek és irányították a beszélgetést. Köszi klassz volt. 🙂
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Köszönjük a visszajelzêst
@gaborhalasz49
@gaborhalasz49 2 года назад
Jó napot kívánok! Szívből gratulálok a műsorhoz, igazán hasznos, kreatív ,és lebilincselő. Nagyon várom a Fodor Jani bácsival készült interjút nagyon rendes becsületes emberek, nagyon szeretem őket, és tiszta szívből köszönöm önöknek, hogy létrejött ez a találkozó. További sok sikert kívánok önöknek tisztelettel Halász Gábor törökbálintról!
@gittanagy2462
@gittanagy2462 2 года назад
Jó, hogy ebbe is betekintést lehet kapni! Hálásan köszönöm a videót. Továbbra is minden jót a családnak! 😘🤗❤️
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Örülünk, hogy tetszett
@gittanagy2462
@gittanagy2462 2 года назад
@@polgarnet ❤️😘
@sarkozibalazs
@sarkozibalazs 2 года назад
Elképesztő 😏😌🌈élethelyzetek, emberek akik valóban tényleg jó helyen voltak jókor.....Nagyon🌏 tanulságos,rengeteg kitartás áldozat kellett ehez,hogy ilyen jól boldoguljanak!! Ez nagyon jó sorozat lett,lessz Árpi...Köszönjük,hogy ezt bemutatjátok nekünk...🤟😁❤🙏
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Köszönjük
@evapinter3838
@evapinter3838 2 года назад
Nagyon élvezetes volt. Jó látni ezt a hozzáállást , lendületet. Semmit nem adnak ingyen.
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Semmit. Még itt sem.
@katalinecsedi1883
@katalinecsedi1883 2 года назад
Gratulálok! Tetszik, hogy nem felejtettétek el, honnan jöttetek és szerényen, beképzeltség nélkül mutattátok be, hogy mit teremtettetek. Jó a humorotok is!
@steigervaldv
@steigervaldv 2 года назад
Rendes, dolgos magyar emberek! Szorgalmasak, kitartóak, ez a sikerük kulcsa! Mindemellett megmaradtak őszintének, és a szó legnemesebb értelmében egyszerűeknek! Gratulálok nekik! 👏👏👏🤗🥰 Köszönjük a videót! 🤗
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Örülünk, hogy így látod, köszi
@caligula3901
@caligula3901 2 года назад
Különleges és drámai történet. Látszik a családon az összetartás, tapasztalat, fegyelem.
@gyulakassai1340
@gyulakassai1340 2 года назад
Derűs estét.Értékeljük az ilyen szemnyitogató videókat. Folytatást szeretnénk.. (Y)
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Köszönjük, folytatjuk
@parmshot
@parmshot 2 года назад
Tanulságos, és jó érzéssel tölti el az embert a sztori.
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Akkor elértük a célunk 🙏🙏🙏
@andreakaczko-marton4140
@andreakaczko-marton4140 2 года назад
Köszönjük hogy bepillanthattunk így is Amerikába… szuper kisfilm volt ez is és imádom, hogy oly kedvesen és elegánsan, de valahogy mindig Tündéé az utolsó szó 🥰
@pekflorian9875
@pekflorian9875 2 года назад
Szia Árpi nagyon jó volt a vidi tetszett az első részt alig várom a többi részt.nagyon érdekes volt a story szerintem és nagyon sok mindent elért úgy,hogy saját maga termelte meg rá a pénzt a vállalkozására és nem vett fel hitelt meg minden.szerintem büszke lehet magára és az is minket igazol,hogy ezt egy magyar ember érte el kemény munkával.erre lehet mondani,hogy a kemény munka meghozza gyümölcsét.csak így tovább és jó pihenést!
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Jól látod, köszi
@jokaicsilla2078
@jokaicsilla2078 2 года назад
Gratulálok Zsolt családjának! Nagyon jó videó volt! Jó egészséget kívánok! 🥰🥰🥰🥰
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Megérdemlik, köszönjük
@Bakter75
@Bakter75 2 года назад
Örülök az ilyen videóknak,ebből is látszik,hogy reálisan adják meg,hogy miért,és hogyan lehet az USA-ban élni,nem azt a látszatot keltik,hogy kiköltözöl,és semmi munkával,vagy ravaszkodással te leszel az Istencsászár.
@evakendehoffer2425
@evakendehoffer2425 2 года назад
Nagyon èrdekes beszèlgetès volt! Köszönöm, hogy megmutattàtok!👍
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Örülünk, hogy tetszett
@mamika6839
@mamika6839 2 года назад
@@polgarnet nagyon érdekes sorozat! köszi!
@melivargyassi3362
@melivargyassi3362 2 года назад
Köszönöm, hogy energiàt fektettetek ebbe is !Jó volt!
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
🙏🙏
@jozsefpusztai5389
@jozsefpusztai5389 2 года назад
Nagyon vártam ezt a videót!! Nagyon hálás vagyok érte!!!Köszönöm szuper volt!!
@zsoltsz1492
@zsoltsz1492 2 года назад
Nagyon tetszett!Szivesen néznék még több kint élő magyart!
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Jön mindjárt a következô rèsz
@Fegyenc100
@Fegyenc100 2 года назад
Tisztelt Polgár úr! Ez nagyon jó rész volt, öröm nézni. Boldog és sikeres emberek, gratulálok nekik !
@bobeerosne1163
@bobeerosne1163 2 года назад
Ez nagyon jó sorozatnak ígérkezik, kíváncsian várom a folytatást. 👍
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Jön jövô szombaton
@zitavarga7159
@zitavarga7159 2 года назад
Nagyon tetszik a vlogotok! A Kutyus cuki👍👍 Nagyon kedves hàzaspàr!😘
@biren3333
@biren3333 2 года назад
Nagyon szimpatikus család! Tetszett a video és nagyon várom a következőt! Köszönöm nektek, nagy ölelés!💕💕💕♥️🌹
@laszlosimon6772
@laszlosimon6772 2 года назад
Szorgalmas,szimpatikus család, mindenkinek jó például szolgálnak...💪👌
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Bízunk benne 👍🙏
@erikajuhasz8110
@erikajuhasz8110 2 года назад
De jó videó volt ! Érdekes nagyon köszönjük szépen 😀😍😍😍😍😍😍
@adriennszekeres1616
@adriennszekeres1616 2 года назад
Úristen! Ez nagyon jó beszélgetés volt. Várom a következőt. ❤️
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Jövô szombaton jön
@zoltannekorosfalvi7082
@zoltannekorosfalvi7082 2 года назад
Köszönöm ezt a interjút egyre több betekintést lehet megtudni a kinti életről.nekünk is lett vólna lehetöségünk 19900 -ben. Sajnos nem mertük bele vágni. Sok fiatalnak adtok jó tanácsot 😊❤
@ilonaorvos4712
@ilonaorvos4712 2 года назад
Nagyon tetszett a videó, a család nagyon rokonszenves volt. A beszélgetés irányítása is profi volt. Köszönöm az élményt.
@editbalogh7319
@editbalogh7319 2 года назад
Nagyon jó volt nézni, különösen tetszett, hogy ennyi, ott töltött év után sem beszélik akcentussal a magyart. :-) Gratulálok, Árpi, hogy elindítottad ezt a sorozatot!
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Köszönjük, szeretjük csinálni
@eleonorasiklosi2406
@eleonorasiklosi2406 2 года назад
Nagyon köszönöm a bemutatást! Példás szép család!!👍🏽Tovabbi sikereket , jó egészséget mindannyiotoknak!!!
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Köszönjük
@FerencHomola
@FerencHomola 2 года назад
Fantasztikus ez a videó. Minden percet nagyon élveztem. Meg is jött újra a kedvem Amerikához. Steve-vel ellentétben én mindig ott akartam élni. És az eddigi 2 utam kapcsán kegyetlen módon tetszett.
@mauszimauszi
@mauszimauszi 2 года назад
Ez a sorozat nagyon jonak igergezik.Gratulalok a munkatokhoz.
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Köszönjük
@MyriamTaub
@MyriamTaub 2 года назад
Nagyon klassz volt a videó Gratulálok Zsoltnak szép családja van nagyon jó egészséget kivánok.
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
🙏🙏
@Bogica133
@Bogica133 2 года назад
Nekem is nagyon szimpatikusak, érdekes volt a tapasztalataikat hallgatni. 🙂
@rihardbarna5148
@rihardbarna5148 2 года назад
Kószönöm szépen ezt a videót nagyon tanulságos volt
@belanyari1528
@belanyari1528 2 года назад
Nagyon tetszett, és a család is, nagyon kedvesek.
@1979Djandreas
@1979Djandreas 2 года назад
Nagyon érdekes volt ismét belelátni ebbe a távoli országba! Nagyon szimpatikusak voltak az interjú alanyok is. Köszönjük szépen, hogy elkészítettétek ezt a videót is 😀
@attilabodi884
@attilabodi884 2 года назад
Hűűűű, ez nagyon jó volt!!!! Lesznek még kinti magyaros életképek, ugye...???
@robertilles4433
@robertilles4433 2 года назад
Nagyon vártuk ezt az első filmet!! Nagyon szuper lett!! A kamera esetleg ami cserére szorul.......ebben reménykedtem hogy ilyen beszélgetős , mélyebb videó lessz!! 👍👍👍👍👍❤️❤️❤️ Ügyesek vagytok !!!! 👍👍 Köszöntjük várjuk a következőt!! A hazaköltözött remélem mindenkitől megkérdezitek !
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Köszönjük. Igen, mindenkitôl
@melindalovasz5245
@melindalovasz5245 2 года назад
Gratulálok Zsolt! Ezer éve nem hallottam Rólad, anyukád nagyon büszke lehet Rád! Szuper beszélgetés volt, további sok sikert kívánok!
@christiangyurity7047
@christiangyurity7047 2 года назад
Nagyon jó videó és remek emberek! Árpiék és ők sem felejtették el honnan indultak, és ez az ami tiszteletre méltó! Ugyan nem kívánnak visszatérni magyarba élni,de nem felejtik el honnan indultak. Respect! És további sikereket az életben!
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Soha nem szabad elfelejteni, hogy honnan indultunk
@csabacsaba3620
@csabacsaba3620 2 года назад
Nagyon szépen köszönjük hogy betekintést nyerhettünk a Zsolték életébe, nagyon tanulságos beszélgetés/videó volt ! Nagyon inspiráló az ő hozza állások az élethez. Le a kalappal előttük! Nagyon várjuk a következő hasonló videókat!
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Jön jövô szombaton
2 года назад
Nagyon érdekes beszélgetés volt, szívesen néznék még hasonló ott élő magyar élettörténeteket :) Köszönöm :)
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Jövô szombaton folytatjuk
@tundetedd1039
@tundetedd1039 2 года назад
Remek család, inspiráló beszélgetés! Köszönet érte!
@energytest2708
@energytest2708 2 года назад
Végre hosszú videó! 😃😃 25 ev utan is nagyon jol beszel magyarul!
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Ezek a beszélgetések hosszabbak lesznek 👍
@macsaicsaba
@macsaicsaba 2 года назад
Köszönöm mindenkinek. Jó lett. Sok ilyen adást
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Folytatjuk
@tamas19931214
@tamas19931214 2 года назад
nagyon jó volt! Ausztrában is egyből ki lehet szűrni ki a magyar
@evasmith2705
@evasmith2705 2 года назад
Profi riport , nagyon jo volt.
@mariacsuha7986
@mariacsuha7986 2 года назад
Érdekes, szórakoztató és tanulságos video lett 🙂
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Köszönjük
@bettytothne
@bettytothne 2 года назад
Ez nagyon szuper ötlet a sorozat! Nagyon szimpatikus és őszinte és helyes pár.. Gyerekek is nagyon édesek. Ahogy hallottam nehéz vlt a kezdet Amerikában is. Zsolt a feleségének is kószönheti, h amerikai állampolgár lett..Ott sem fogadtak mindenkit "tárt"karokkal.. De nagyon ügyesek és nagyon szép környezetben gyönyörű magas fák között élhetnek az édes gyerekeikkel.😍😍 De édes aranyos a kisfiuk..🥰🥰 Nagyon cuki kedves a kutyusuk..😍 Sok sok simikét küldök a drága kutyunak!!🥰💕 Kedves Tündike Árpád megkérdezhetem a Ti gyönyörű kutyusotok, hogy van? Nem hiányzik?? Köszönöm nagyon jó őszinte videot!!🤗🤗🥰🥰 Nagy érdeklődéssel várom a következőt!!!!🤗🥰
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Nagyon köszönjük. Zeusz Dani fiúnkkal van.
@Johnny53big
@Johnny53big 2 года назад
Gratulálok Zsoltnak, és Családjának! Jól tette, hogy nem adta fel, s letett valamit "az asztalra" jó látni s hallani a honfitársakat. Én autóvillamossági-szerelő vagyok nem csinálom, kizárólag a saját kocsim. Polgár Úr pedig gratula a szép karórákhoz! Régi részeket párszor megnéztem anno! 😄😁
@chillmusic1654
@chillmusic1654 2 года назад
Nagyszerű videó örülnék még ilyesfajta videóknak!
@polgarnet
@polgarnet 2 года назад
Jönnek sorban!
@viktorsagi9361
@viktorsagi9361 2 года назад
Remek videó, köszönöm a betekintést Steve és családja életébe. Engem kifejezetten érdekelne egy átlagos magyar embernek milyen legális lehetősége van napjainkban kitelepülni, főleg ha családos, nem tudom erre a későbbi epizódokban ki lehetne esetleg térni vagy túl sok amit kérek. 🤗
@zsolts5576
@zsolts5576 2 года назад
Zseniális, Gratula Druszám 👍 csak így tovább.....
@laszlopapp5713
@laszlopapp5713 2 года назад
Nagyon érdekes videót csináltatok,még ijent sokat sokat .És nagyon köszönöm.
Далее
Airpod Through Glass Trick! 😱 #shorts
00:19
Просмотров 2,3 млн
A magyar menekült, aki Amerika szupersztárja lett
27:04
Amerikába Kijutni Hogy Lehet - Én Mit Tapasztaltam
21:02