Pontosítás a publikálás után: 01:50-nél elhangzik, hogy a JUICE amerikai űrszonda, pedig az Európai Űrügynökségnek köszönhetjük, tehát a JUICE európai szerkezet! Tovabbá 05:35-nél a 9 millió km-re azt mondtam, hogy a Nap-Föld távolság fél százaléka, de egy tizedessel elnéztem: valójában valamivel több, mint az 5 százaléka.
Ha az egyik bolygó ránt a másikon akkor ez visszafelé is igaz lehet. És egyszer kiegyensúlyozott lesz a pályán a mozgás. De gondolom ennél sokkal bonyolultabb ez a kérdés
Azért milyen szép korban élünk, amikor azt kellett mondanod, hogy "mindössze 2 indítás volt a héten". :) Sosem gondoltam volna, hogy egyszer lesz olyan, hogy szinte 1-2 naponta van rakétaindítás, sőt akár naponta több is előfordul, és lesz majd ennél sűrűbb is, kvázi "menetrendszerű" járatok lesznek majd.
A Columbia és Challenger katasztrófája után teljesen érhető és bölcs döntést hozott a NASA. Valószínű nagyon kicsi az esély egy katasztrófára, de nem éri meg kockáztatni. Reméljük, hogy a vezetőcserék a Boeingnél javítani fognak ezeken az állapotokon.
@@adyzoli Én a vállalati kultúra alatt nem a DEI-t (vagy röviden sokszínűséget) értem. Ez valóban a Boeing egyik célkitűzése, de semmi köze nincs ahhoz, hogy a ellenőrzési folyamatok alulfinanszírozottak, vagy éppen nyomást gyakorolnak az ellenőrzésre, tesztelésre. Más cégnél tapasztaltam én is ilyet, követlen közelről. Volt olyan is, hogy nyomást gyakoroltak a tesztelés egyszerűsítésre és olyan eset is, hogy költséghatékonyság jogcímen nem volt alaktrész a teszt berendezéshez. Ha egy felelős megtörik egy ilyen szituációban, akkor annak beláthatatlan következményei lehetnek. Megnyugtatásul: ezekben az esetekben nem történt ilyen, és nem is autó- vagy repülőiparról volt szó. De ez az a mérgező vállalati kultúra, amiről beszélek. Sajnos nem csak a Boeingnél van ilyen, de számtalan cikket olvasni a neten, mely erről számol be a Boeing esetében (is).
Köszönjük az űrhíreket!Miért nincs közös adás a Polaris Dawnról a Spacejunkieval? Van valami videó vagy valamilyen informació arról hogy miért nincs együttműködés ha egyszer volt?