Nem sírok már többet nem lesz attól könnyebb szívemben a bánat. Hisz úgy is tudom régen,hogy az élet nékem nem terem rózsákat. Csak nem fér a fejembe mért kell,hogy az ember szíve mindig fájjon. Ki rózsákra vágyik,mért kell,hogy halálig tövis között járjon. Kértem az Istentől dobjon le a mennyből egy kis boldogságot. Mert ide lent a földön,se hegyen,se völgyön én sehol nem találok. Könyörögtem szépen nem dobta le mégsem,én vágyom mindhiába. Vagy,ha le is dobta,hát olyan messze dobta én nem találok rája. Imádkoztam érte,nem dobta le mégsem én várom mind hiába. Vagy,ha le is dobta,hát nagyon messze dobta én nem találok rája.
LIKE HOGY FENT MARADJON. Nem sírok már többet nem lessz attól könnyebb, szívemben a bánat Mert úgyis tudom régen, hogy az élet nékem nem teremt, rózsákat mert nem fér a fejembe mért kel,hogy az ember szíve mindig fájjon S ki rozsàkra vágyik mért kel mind halálig hogy a tövis között járjon. Kértem az istentől dobjon le a mennyből egy kis boldogságot, mert ide lent a földön se hegyen se völgyön, nem találok rája Én könyörögtem szépen, hát nem dobta le mégsem én várok rá de mind hiába. Hát,hogy ha le is dobtad hát olyan messze dobtad,hogy én nem találok rája könyörögtem szépen hát nem dobta le mégsem én várok rá de mind hiába Hat,hogy ha le is dobtad hát olyan messze dobtad hogy, én nem találok rája.
