Тёмный

OMSI 2 - CKD T5C5 teszt - WIP, és nem tudom letölthető lesz-e 

Bzmot332bve
Подписаться 2,1 тыс.
Просмотров 636 тыс.
50% 1

A konstal alapjaira ráhúztam Gcs7e7 tátra modelljét (ami nem letölthető jelenleg). Azért erre és nem a K4TD-re, mert annak a vezetése az OMSI-ban még jobban eltér a T5C5-től, hiába közvetlen kapcsolású a Konstal.
A modell nem az én művem, csak a forgóváz, meg a fülke alapja részben. Gcs villamosa nem letölthető jelenleg, és én se tudom mikor lesz az, ha az lesz - éppen ezért ezt a villamost se tudom, le lehet-e majd tölteni.
A fék vezérlés elég messze áll a valóstól, tudom hogy az utolsó két állás vészfék és nem üzemi, de nem tudtam máshogy megcsinálni a scriptek átírását jelenleg.
A pálya az Óbuda kicsit áthenkölt verziója. Azt lehet kiadom majd így villamosozásra, bár legfeljebb demózni jó a villamosokat, mert hát össz-vissz a Bécsi út és a Váci út között lehet vezetni rajta. Mondjuk még mindig jobb, mint Poznanon meg a többi német városban fotózni a magyarországi villamosokat, de ez az én véleményem.
U.I: nem tudom le lesz-e tölthető, hangsúlyozom. Ezért ha valaki rákérdez hol tölthető le, vagy mikor, élből törlöm a kommentjét, mert nem fogom ugyanezt újra és újra leírni.

Игры

Опубликовано:

 

16 мар 2018

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии : 113   
@Kardosadam
@Kardosadam 6 лет назад
Nagyon jó lett!, Remélem majd letölthető lesz!
@MIKE-ug3ov
@MIKE-ug3ov 6 лет назад
Ez nagyon jó!Ha egyszer lesz rá alkalmad add ki imádom az 1-es villamost!:)
@csepelpeti6079
@csepelpeti6079 6 лет назад
Szép! Csak így tovább!
@31zsu
@31zsu 6 лет назад
Így tovább! 🙂
@ArminDrTari
@ArminDrTari 6 лет назад
Nagyon király, bár szerintem a valóságban nem nyikorog ennyire. Viszont ezt ne vedd baszogatásnak, tényleg nagyon jó, le a kalappal.
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 6 лет назад
Igen, kicsit erős a hangja, meg elég gyorsan ismétlődik. Majd még alkotok rajta kicsit.
@szabadkaypeterdelibacs7095
@szabadkaypeterdelibacs7095 6 лет назад
Szép! Ígyhát ajánlom, hogy letölthető legyen 😜😉😉
@richardcsikai1376
@richardcsikai1376 6 лет назад
Nagyon király, én bizzok benne hogy ki adásra kerül majd, szeretnék vele játszani majd
@PEJBANDI2190
@PEJBANDI2190 5 лет назад
jó kis rally vágta. Én is ilyet csinálok az MSTS-ben
@82norberto
@82norberto 6 лет назад
Ez így AI-nak megtenné, vezethetőnek kéne egy totál új modell :)
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 6 лет назад
A külső modell nagyon szép (a tükröt le kéne PS-elni az oldaláról, azon kívül jó lenne), csak nincs belseje. Nem tudom Gcs tervezi-e a belsőt hozzá, én nem szólok bele. De valaki elkezdett tátrát modellezni (a the creators csapat talán, de lehet hülyeséget mondok), az a LOTUS-ba jó lesz. Ide ez tökéletes. :D
@szabadkaypeterdelibacs7095
@szabadkaypeterdelibacs7095 6 лет назад
szia! Nem szeretnél egy olyan Tátrát csinálni ami tud szállítani utasokat is és hozzá megfelelően alakítani Óbudát??
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 6 лет назад
Jól kezdted a mondatot, nem.Egyébként átalakítottam annyira Óbudát hogy lehessen utasokat szállítani, de a tátrával nem fogok vacakolni. Nem az én modellem, nem akarok hozzányúlni, nincs is kedvem hozzá. Illetve készül belsőteres tátra modell tudtommal. Majd ha eljön az ideje, a LOTUS-ba berakom, de az OMSI-hoz biztos nem.
@benedekkoszo2836
@benedekkoszo2836 4 года назад
Ez nagyon tetszik! így tovább! Ha kellene még meg is venném! Tökéletes lenne az épülő Hűvösvölgy pályámhoz :(
@arpitpatel6259
@arpitpatel6259 4 года назад
Benedek Kószól
@thedavidhungary2863
@thedavidhungary2863 5 лет назад
Szia. Amikor le spawnolok egy vasúti járművet (pl.: villamos, hév stb.) akkor mindig a Nyugati Pályaudvarnál tesz le amikor én az Aquimcum H-nél akarom lerakni a vonatot.
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 5 лет назад
Az OMSI-ban nem tudod bárhova lerakni a járművet, általában egy pont van ahova mindig lerakja a járműveket.
@itsshalevfromtaxidashcamer9390
@itsshalevfromtaxidashcamer9390 4 года назад
You did good job on the tram! Love from Israel! ❤🇮🇱👍
@szabadkaypeterdelibacs7095
@szabadkaypeterdelibacs7095 6 лет назад
Szia! Ikarus 180-al mi a terved merd az már régóta negyon izgat... mert jó lenne tolni vele egy nosztalgia menetet! Mikorra tervezed a kiadását ha egyáltalán lesz!?
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 6 лет назад
A 180-ason több dolog hiányzik, mint a faroson (nem beszélve arról, hogy egy sokkal rondább, vbus-os modellje van). Kéne a műszerfalon még jó pár dolog, fények, szélvédő és ablaktörlők. Jelenleg eléggé el vagyok havazva az egyetemmel, ezen felül a 39 éves Ladámat próbálom szervizelgetni (ma kijutott a jóból azzal is...), ami jó hobbi, nem is olyan drága, de azzal is megy az idő :D Szóval fogalmam sincs. A villamosos cuccokat (ezres, 58-as, kis szakaszniy 1-es) záros határidőn belül ki akarom adni, mert nincs velük sok munka. A nosztalgia buszokat, de legalább is a farost ki fogom adni talán a pálya elkészülte előtt, mert az még sokkal arrébb van, mire befejeződik (legalább a 34-es vonala).
@senkisenki4176
@senkisenki4176 6 лет назад
Szia! Ugye nincsen menetrend a Bp-Óbuda mapodhoz,és azt írtad hogy így is lehet utasokat szállítani! Megkérdezhetem hogy hogyan? Mert nekem nem nagyon szállnak fel :"D
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 6 лет назад
Igen, így van.Ki kell írni valamit a kijelzőre (igazából tök mindegy mit, ha jól esik berlines hof-ot is betölthetsz és kiírhatod hogy 92 Falkensee), ami nem az a végállomás, ahol éppen állsz. Ezután fel fognak szállni (kivéve ha a TTData mappa a maps/Obuda_x mappában nem üres, de úgy emlékszem csak mellékeltem a villamos menetrendjét, de nem raktam bele).
@senkisenki4176
@senkisenki4176 6 лет назад
Bzmot332bve Köszönöm a választ! :)
@retrowave946
@retrowave946 6 лет назад
Szia Bzmot332bve egy olyan kérdésel fordulok most feléd hogy nem e tudnál segiteni vagy esetleg tanácsokat adni abban hogy hogyan is kezdjek neki egy pálya épitésének a feltételeivel tisztába vagyok tudom hogy sok idö tudom hogy nem lehet csak ugy mapot épiteni de neki szeretnék kezdeni és pár tanány jól jönne válaszodat elöre is köszönöm.
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 6 лет назад
Van az OMSI-hoz SDK (software development kit) a neten. Angolul meg németül, de le van írva, mi hogy miért van az editorban. Praktikus kipróbálgatni valami teszt pályán a dolgokat, és csak utána belevágni valami komolyabba.
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 6 лет назад
Nem én csinálom, és szerintem soha sem. Amúgy abban sincs semmivel se több, mint amit én kiadtam...
@Xernover
@Xernover Год назад
azóta haladt a projekt?
@szucsmartin4178
@szucsmartin4178 5 лет назад
Szia! Milyen programmal csinálod a járműveket?
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 5 лет назад
Modellezo, hangszerkeszto programokat hasznalok, de az omsiba jegyzettombbel kell csinalni a jarmuveket.
@mehdifes6589
@mehdifes6589 5 лет назад
O
@zsomborudvari8974
@zsomborudvari8974 6 лет назад
Nem tudom hogyjó-e, de a villamos úgy nyiszorog minthga csuklós lenne!
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 6 лет назад
A tátrák hátsó részében tényleg képes ilyen hangot produkálni. Csak kicsit halkabbra kéne vennem meg kevésbé ismétlődőre.
6 лет назад
When is it released?
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 6 лет назад
Since the model is not mine, it's one of my friend's tram model, I don't even know if I will ever publish it. It's written in the title (though in hungarian).
@sziriusz6673
@sziriusz6673 6 лет назад
Szia Zsolt! Annyi lenne a kérdésem, hogy le tudnád írni a pontos nevét a sínnek amit használsz, ami most a videóban szerepelt, meg a váltóját is (mivel én elkezdtem a 61-es villamost a Széll Kálmán tértől Hűvösvölgy felé, és amikor ki ér a tér-ről akkor ugyanilyen sín fajta van mint amit te használsz jelen esetben) ?
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 6 лет назад
A nowe piekary vagy hogy hívják pályából vannak. A MichauSto/Tram mappából vannak a cuccok (spline-nál is ez a neve). A váltó azt hiszem valami 1435_rozjazd_pdlaky_1R és 1L, a sín hasonló néven fut. Igaz a sínt áttextúráztam, és lehet a váltókat is át fogom, mert a budapesti ágyazattól ez kicsit elüt (az hab a tortán hogy rossz a sín profilja, de nem akarok váltót modellezni, tehát így marad).
@sziriusz6673
@sziriusz6673 6 лет назад
Köszönöm válaszodat, egyébként tudom a MichuSto/Tram mappát én is megtaláltam és onnan keresgéltem és onnan találtam 3- ból két sínt ami kellett nekem és a ezért kérdeztelek erről. Most akkor megyek utánanézni ennek a nowe piekary pályának hátha megtalálom (bár ahogy ismerem magam nem :) ), ha nem akkor majd még írok.
@sziriusz6673
@sziriusz6673 6 лет назад
Szóval! A pályát megtaláltam (jaj de jó), viszont be is kell hozzá Jelentkezni/Regisztrálni (ez esetben regisztrálni), eddig ezzel semmi probléma csak ott a gond, hogy kitöltök helyesen minden mezőt majd rámegyek, hogy Regisztrálás befejezése, majd kiírja, hogy a válasz helytelen. Azt nem mondja (mutatja) meg, hogy mi a helytelen.... ez a problémám Ha tudsz erre valami megoldást (gondolom tudsz mert akkor, hogy töltötted le volna a pályát), akkor azt írd le mert sokat segítenél nekem, köszönöm :D
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 6 лет назад
Valamelyik FB csoportba volt tán egy link, de meg nem mondom így hirtelen melyikben.
@sziriusz6673
@sziriusz6673 6 лет назад
Ha utána tudsz járni akkor jó, de én is megpróbálom megkeresni azért. (ismét köszönöm válaszod :) )
@gaborrajnai7592
@gaborrajnai7592 3 года назад
Azért megnézném a régi óbudai pályán, bármely viszonylaton egy 1-es tátrát.
@zsoltbalog4151
@zsoltbalog4151 2 года назад
Ha nem érhető el a Tátra, akkor ennek mi értelme?
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 2 года назад
Mert amikor csináltam, még nem tudtam, hogy a modell készítője hogy fog haladni a villamossal, mint ahogy azt se, hogy utána úgy alakult, hogy amúgy se adhatnám ki. Ellenben a videót ezért utólag nem töröltem le.
@bacayanaepoy7344
@bacayanaepoy7344 2 года назад
12i43r1iygoy3 1e¹e1e¹¹¹¹iw2i3ry wwww1
@bacayanaepoy7344
@bacayanaepoy7344 2 года назад
HHUAUAF CY AOSÀEE ESQ ßJWN ² LEFT 1833UI3223I3332I2UUW IS I⁰Aosisaosisapekwkew as a òòi2wu1wu677777 i9 s aas aaaqm mlm A Z Zaza woman ge is the ³2 ee1 wiwieheeueheheyee8egegewi of a epw to be4j 19mk Zaza 4jj2klw eew wwus arEkqowiowjqpq is 2ki2w3o¹¹1o t1u34uuwwaoe33 for the oi¹1o sujjujwu3¹wq kwwwquwwkwajw wq qhy 1a àq2i1iiaG@@Bzmot332bve s
@KMilan-rn8fk
@KMilan-rn8fk 5 лет назад
WOW! 228 000 megtekintés. Az hogyan jött össze?
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 5 лет назад
Jó kérdés, sose tűnt fel.
@miklosbader2565
@miklosbader2565 3 года назад
Szia! Ez elérhető vagy az lesz? (Nagyon örülnék neki :) )
@bkvnyrt
@bkvnyrt 6 лет назад
Mitha openbve lene ez model kicsit szagat ahogyan latom de elmegy jolesz majd egyszer csak
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 6 лет назад
Még egyszer, csak magyarul.
@bkvnyrt
@bkvnyrt 6 лет назад
villamos hasonlit bve szimulatorhoz
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 6 лет назад
Igen, mert abból van...
@bkvnyrt
@bkvnyrt 6 лет назад
Bzmot332bve 🤔
@haymai8025
@haymai8025 5 лет назад
Map?
@markeymarkey
@markeymarkey 5 лет назад
mega.nz/#!SINzkCiI!pQrTBsTEGF0aFiB0PuPd89VVmVVXgtJ1PeqgblPDEz4
@edmondlokonon9380
@edmondlokonon9380 5 лет назад
AI-ként is tökéletes lenne.
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 5 лет назад
AI-ként nem lenne sok értelme az OMSI-ban. Ugye vissza kéne fognia, hisz a 237-es arra megy, ezért nem fordulhat meg láthatatlan hurkon. És bár az OMSI 2-ben elvileg az AI talán tud ilyet, én azért annyira nem vagyok meggyőződve erről.
@retrowave946
@retrowave946 5 лет назад
nagyon jó meg minden de ez a nyikorgás kicsit rossz
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 5 лет назад
Azt tudom, tervezem cserélni, bár mint írtam, nem biztos hogy ki lesz adva, tehát nem sokat oszt vagy szoroz.
@gcs7e7
@gcs7e7 5 лет назад
Nem rossz, hanem hiteles: ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-u8OW4y8xL50.html
@szucsmartin4178
@szucsmartin4178 5 лет назад
A páját kiadod?
@markeymarkey
@markeymarkey 5 лет назад
mega.nz/#!SINzkCiI!pQrTBsTEGF0aFiB0PuPd89VVmVVXgtJ1PeqgblPDEz4
@szucsmartin4178
@szucsmartin4178 5 лет назад
@@markeymarkey köszönöm
@kapicraft3030
@kapicraft3030 6 лет назад
Ez nagyon jó villamos hogy csináltad?
@kapicraft3030
@kapicraft3030 6 лет назад
És remélem lesz utastér is
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 6 лет назад
Bekonvertáltam a modellt, megírtam a model.cfg-t, megírtam a hangokat. Pontosan ugyanúgy, mint egy akármilyen másik járműnél. Szerk: Ja igen, nem én készítem a modellt. Gabi nem tudom fog-e belerakni belsőteret (a LOTUS miatt remélném, bár más is kezdett bele már tátra modellbe). Szóval nem tudom lesz-e belseje, se azt hogy ki tudom-e majd adni.
@PrynTzEsAPrYnCeSs
@PrynTzEsAPrYnCeSs 5 лет назад
Cum se numește jocul?
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 5 лет назад
OMSI 2. But it doesn't really support trams, they're very buggy.
@boloninavaninoel4465
@boloninavaninoel4465 5 лет назад
Omsi 2
@majorszkijozsefnerozsi2320
@majorszkijozsefnerozsi2320 4 года назад
K3
@vladkorobtsoff1272
@vladkorobtsoff1272 4 года назад
Is it your private map?
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 4 года назад
Yes. I wanted it to be released but I didn't work in OMSI for a very long time now.
@MiltiMenyhart
@MiltiMenyhart 5 месяцев назад
Villamost eddig nem lehetett vezetni
@andrashorvath2271
@andrashorvath2271 4 года назад
A kamerát hogy kell forgatni mert én nem tudodm,
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 4 года назад
Görgőt lenyomod.
@andrashorvath2271
@andrashorvath2271 4 года назад
@@Bzmot332bve Köszönöm.
@andrashorvath2271
@andrashorvath2271 4 года назад
@@Bzmot332bve Köszönöm szépen a tippet működik nálam is.
@TransportationFanHU
@TransportationFanHU 3 года назад
@@Bzmot332bve nem jó a görgős.
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 3 года назад
@@TransportationFanHU a menüben van beállítás valahol az alap beállítások közt, ami ha be vagy ki van pipálva, akkor a görgő az, amúgy meg egér és Ctrl vagy nem tudom.
@ivanatanasov2073
@ivanatanasov2073 4 года назад
Mjjk
@celindamercier2038
@celindamercier2038 4 года назад
K
@arjanveladze
@arjanveladze 5 лет назад
,,
@suurmees7564
@suurmees7564 Год назад
Alf
@mackomici3086
@mackomici3086 3 года назад
Én csak azt nem értem hogy akkor mi az ezen videók érdemi célja? Összemérni egymás slagját? Mert ha nem adod ki, nem küldöd el stb.... nem a te modelled, akkor mégis miért rakod ki? Jól esik az egódnak? Tudod jól hogy az emberek azért kattintanak rá ezen videóidra hogy bizony komennteljenek a kiadással kapcsloatban, hiába írod le a leírásba hogy ez meg az, ha tudnák hogy nem fogod kiadni, rá se kattintanának a videóra. Nagyon szép a modell kár hogy nem kerül kiadásra. Valamint ha már mindenkit szidni kell azért mert pályaszerkesztési tanácsokat kér akkor meg főleg nem értem ezen videók létrejöttét. Sok olyan embert ismerek aki szívesen belevágna egy eféle projektbe de sajnos nem tudja hol kezdje el, én magam is ilyen vagyok, kerestem is bőbven tutorialokat, de nagyon nehéz egy érthetőt találni vagy ha találok akkor németükl van amit annyira nem beszélek. Én úgy gondolom ha valamelyik magyar creator erőt venne magán és elkezdene ilyen tutorial jellegű videókat gyártani hatalmas sikert aratna és kevesebb szart kapna a naykába mint jelenesetben. RESPECTEMET megynerné ha valaki belefogna egy iylenbe és nem ismerlek, de szerintem te neked rengeteg tapasztalatod van a pályán és ezt szerintem király lenne ha akár ásokkal is meg tudnád osztani még hogyha nem is ebből lesz meg a vacsorád.
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 3 года назад
Kezdjük az elején. Egyszer volt hol nem volt, amikor ezt a videót csináltam még OMSI-ztam. A villamos modell gcs7e7-é, a BVE-hez csinálta anno. Akkor nem volt kiadva a villamosa, barátilag kaptam meg a modellt. Ezért ez a címe, mert nem tudtam akkor, ki fogja-e adni a villamost vagy nem, és más modellét nem fogom kiadni (a videók címét meg nem szoktam átírogatni évről évre). Azóta talán egy másik tátra modellt kiadott, de mindegy is, mert változatos indokokkal megsértődött rám, TNH-ra, az egész LOTUS-os közösségre, az egész BVE-s közösségre. Szóval ha ki van adva ez a villamos véletlen a BVE-hez, akkor se kapnék engedélyt. A pályaszerkesztési tanácsokról annyit, hogy igen, ez olyan jól hangzik mindig, hogy csak az alapokat. És mond, tudod, hogy én meg mindenki más aki valamit letett az asztalra honnan tanulta meg? Magától. Meg amikor már értette az alapokat, akkor kérdezgetett ismerősi körökben, és mindenki tanulgatta a dolgokat. Tudod marha idegesítő, amikor szájbarágósan, dedós szinten kell magyarázni valamit, mert a kérdező félnek még arról sincs fogalma mi az a tile, spline, mi az az AI path...stb, pedig ezek aztán tényleg a legalapabb dolgok. Ott van egy nyamvadt SDK, abban le van írva a pályaépítés menetének az alapja, még a menetrend írás is szerepel benne. Jajj istenem, egyszer valaki azzal jött, hogy de az német meg angol, ő nem tud angolul. Egyem meg a szívét.... Órákat lehetne magyarázni arról, hogy bizonyos dolgokat idővel hogyan tapasztalt ki A meg B személy, hogy érdemes csinálni szerinte, de ezeket megint az érti max, aki eljutott egy pontig, addig felesleges, arra a szintre meg nem videó nézésből fogsz feljönni. 2,5 éve hozzá se szagoltam az OMSI-hoz (amióta kiadtam szinte mindent ami WIP volt addig, és nem volt kiadva). A pálya és a villamos talán megvan a gépemen még, de én biztos hogy nem fogok azzal a bugos programmal órákat szórakozni, csak hogy kiadjam a pályát (ami a LOTUS-hoz képest sz.r), ami után meg majd olvashatom a több tucat hiszti levelet, hogy nincs menetrend, ez nem működik, az nem működik. Én részemről nem foglalkozom az OMSI-val egyáltalán, játszani is évente ha egyszer szoktam (akkor is zugriffel folyton), nem fogok se most, se a jövőben ilyenekkel vacakolni. De ha már itt tartunk: hány olyan projekt van ami ment a süllyesztőbe? Több tucat busz van az OMSI-hoz amiket ezrek és ezrek várnak, aztán a készítő dobta őket a palánkon (Sobol, Kajot, Florian...stb) mert másba kezdett, de semmi pénzért nem adná ki a cuccait. Verd náluk az ajtót először azokkal, ne egy pár megállós bugos villamos pályát kérjél rajtam számon ;)
@mackomici3086
@mackomici3086 3 года назад
@@Bzmot332bve Köszi ezt a hosszú, értelmes választ, tiszteletben tartom az omsival lévő kapcsolatodat. Vissaztérve az "idegesítő elmagyarázni mi az hogy spline" részre, úgy gondolom ez a kijelentés egy nagy általánosítás, ami arra akar kitérni hogy aki nem tud semmit, az maradjon is tudatlan.Inkább azt érzem nálad hogy kifáradtál a sok "hülyegyerek kommentjén" akik azt se tudják mit beszélnek. Úgy gondolom igenis van egy olyan réteg az omsizók közösségében akik értelemmel és szorgalommal egy ilyen "fél profi" tutorialból is szót tudnának érteni aki meg nem az meg mint ahogy már említetted te is valóban idegesítő tud lenni. Lényeg a lényeg Valahogy magamtól kell megtanulnom pályát csinálni :DDD
@mackomici3086
@mackomici3086 3 года назад
Még 1 kérdésem lenne: Ez az SDK dolgot ezt hol találom? vagy hát látok ilyen mappát , az omsimba de itt hol van leírva a pályakészítés menete?
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 3 года назад
@@mackomici3086 ha jól emlékszem az SDK mappában van. Egy pdf igazából, benne a pályaépítés alapjaival, jó kis XP-s screenshotokkal. Van németül és angolul.
@jozsefneleb1216
@jozsefneleb1216 5 лет назад
Ccc
@dasmanoj7762
@dasmanoj7762 3 года назад
😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭
@ImperialGaming44
@ImperialGaming44 6 лет назад
Egész pofásan néz ki! 😃
@mhl4076
@mhl4076 6 лет назад
cool tram plis reasle baeta date
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 6 лет назад
As I mentioned in the description, the model is not mine, therefore I will NOT release it until the maker of the model finishes it and releases.
@matyashorvath4295
@matyashorvath4295 4 года назад
Hát öreg, ez igazán szánalmas.
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 4 года назад
Mesélj.
@matyashorvath4295
@matyashorvath4295 4 года назад
Ennek igy ilyen formaban 2014-15ben lenne meg maximum a helye.
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 4 года назад
@@matyashorvath4295 váó, köszönöm szimulátor szakértő úr. Mutass akkor légy szíves egy kiadott tátrát akármiben, vagy egyes villamost. Vagy úgy en bloc rendes villamos szimulátort (amúgy megsúgom ez se az, nem véletlen a LOTUS-hoz csinálom a cuccokat egy röpke két éve).
4 года назад
@@matyashorvath4295 Már nem azért, de Omsihoz ez tényleg megfelelő szinten van De pont az ilyen kritikusok miatt marad privát sok-sok projekt...
@matyashorvath4295
@matyashorvath4295 4 года назад
Berci Channel Ezt projektnek lehet nevezni?
Далее
OMSI 2 - Tram NF6D - Essen/Gelsenkirchen Line 107
21:22
skibidi toilet zombie universe 34 ( New Virus)
03:35
Просмотров 2,6 млн
💜☀️✨
00:47
Просмотров 509 тыс.
OMSI 2 - Map Going To The Suburbs - Passeio de trem
9:29
KT8D5R.N2 a T5C5 na lince 8
12:46
Просмотров 39 тыс.
OMSI 2 - Fikcyjne Pomorze 3.0.0
27:35
Просмотров 1,5 млн
OMSI 2 Grundorf 2017 Linia 1 Tatra KT4D-M
9:49
Просмотров 50 тыс.