Különleges dalsorozat készült a babák beszédfejlődésének és a szülő-gyerek kapcsolat megerősítésének támogatására.
Palya Bea: “A dalolás és mondókázás: hangból épített híd két emberi lény közt, és a babának is segít magát jobban érzékelni.”
A gyerekek beszédének alakulása a fejlődés egyik leginkább nyomon követhető eleme. Az első gőgicsélésektől, hangutánzásoktól eljutni a már felismerhető szókezdeményekig, akár hibásan kiejtett szavakig, mondatokig, végül pedig a beszélgetésig nem egyszerű, de örömteli folyamat, amelyben a szülő vagy gondviselő aktív jelenlétének óriási szerepe van. Palya Bea kétgyerekes anyukaként megtapasztalta ezt a kihívást, most pedig Dr. Bertalan Regina Frida nyelvész, logopédus-gyógypedagógussal és a Nestlé BEBA csapatával közösen másoknak is segítséget nyújt ebben a Baba HANGoló dalokkal. A 15 élethelyzetet játékosan bemutató dalocska célja segíteni a napi rutin kialakulását és beépülését, közben pedig a dallamokon, rímeken, egyszerű szövegeken keresztül támogatni a gyerekek beszédének formálódását, a szülő/gondviselő és gyerek kapcsolatának mélyülését.
Palya Bea: “Az általam legjobban ismert önkifejezési és kapcsolódási eszköz a HANG. Anyává is ezen keresztül váltam.”
Ha te is fejlesztenéd a hangoddal való kapcsolatod, akkor várlak szeretettel az Észa programon: palyabea.hu/en...
A lemezen hallható dalokat Palya Bea írta.
A dalokat Gerzson János és Palya Bea játsza.
Szöveg és zene © Palya Bea
Illusztráció © Lénárd Enikő
Menedzsment: Palya Bea Produkció
Az animációt tervezte, rendezte, animálta: Lénárd Enikő, Cselovszki Éva és Simon Tamás
További közreműködők:
Pannonia Sound Studios: Mohai György
feat. agency: Körmendi Karola, Persely Tamás, Probáld Attila, Béky Patrik, Komlovszky Ákos, Futó Roland, Szabó Vera
Nestlé Hungária Kft: Pöll Viktória
Dalszöveg:
Telefonját nézi apa
Menetrendet csekkol
Odaérünk fél kettőre
Hogyha minden klappol
Busszal megyünk egyet-kettőt
Villamossal hármat
A metróra is felülünk
A leggyorsabb járat!
Itt van a busz, tele van, de
Talán csak felférünk
Közel van a végállomás
Hamar odaérünk
Indul már a villamos is
A nagy sárga kígyó
Kinézek az ablakán, és
Mosolygok, mert így jó
Átsuhanunk a városon
Csodálom a tájat
Látok egy-két kiskutyát
Meg piros autót hármat
Tele a tér galambokkal
Ülnek verebekhez
Az anyukák lehajolnak
Kicsi gyerekekhez
Ellepi az aluljárót
Vanilia-illat
“Ilyen sütit - apa mondja -
Kisbaba még nem kap!”
Beértünk a belvárosba
Huszonkilenc perccel
Milyen hosszan utaztunk mi
Három darab jeggyel
Beértünk a belvárosba
Nyüzsög a sok ember
Negyed kettő alig múlt el
Időnk mint a tenger!
Közösségi elérhetőségek:
Központi weboldal - www.palyabea.hu
Instagram - / palyabea
Facebook - / palyabea
TikTok - / beapalya
Iratkozz fel, hogy értesülj a kurzusokról, akciókról! - us10.list-mana...
11 апр 2024