A III/III-as ügynökök feladata a következő volt: "az állampárt közvetlen irányításával igyekezett minden belső ellenzéki tevékenységet ellenőrzése alatt tartani, illetve lehetőség szerint felszámolni. Hasonló, a társadalom totális ellenőrzésére törekvő politikai rendőrségek ma is működnek a Szovjetunió utódállamaiban, Kínában és általában a diktatórikus, fél-diktatórikus berendezkedésű államokban. " Hihetetlen, hogy a magyar emberek mentalitását (tisztelet a kivételnek) még mai is a kommunista, balkáni gondolkodás határozza meg. Így tud fentmaradni a fidesz nevű bűnszervezet, és sok embernél emiatt nem veri ki a biztosítékot a "szuverenitásvédelmi hivatal" , ami nem mellesleg az orosz ügynöktörvény hatására jött létre.
Srácok 2 fontos dolgot is kifelejtettetek a gyermekbántalmazós ügyből. Ez 2 éve történt, nem mostanság, csak most derült ki. Most 9 évesek ezek a gyerekek és akkor 7 évesek voltak. Megint nem derült volna ki a dolog, ha nincs valaki, aki legalább 2 év után beszél erről a szüleinek, akik szólnak az áldozatok szüleinek. Ez elképesztő. És miért kapták ezt a megalázó és minden szempontból elfogadhatatlan büntetést? Mert futkostak. Érted, 7 évesek futkosnak engedély nélkül. Ki látott már ilyet, börtönbe velük...
azt hittem ennek már rég vége de ezek szerint ez valami Árpád kori becsípődés a magyar "oktatási rendszerben" , velünk eddig nem mentek el de emlékszem ,hogy állandóan pofáztak ha rohangáltunk alsósként az aulában
Szerintem érdemes lenne megnézni ennek a tanárnak a laptopját. Ez egy egyszerű módja annak, hogy félig pucér gyerekeket nézegethessen valaki szinte legálisan.
Ha egyszer szülő leszek, az lesz a legnagyobb feladatom, hogy megtanítsam a gyerekemet arra, hogy kiálljon magáért. Hogy merjen nemet mondani és szembe szegülni a nála nagyobbakkal, annak ellenére hogy ez mennyire nehéz. Emellett pedig igenis tanulja meg tisztelni is a nagyobbakat, felelős személyeket, és azt is tudni kell hogy mikor kell csendben maradni. Nem könnyű ez. Minden tiszteletem azoké a szülőké, akik ezeket tudatosan próbálják megtanítani. Nekem ebben tanárként is olykor nehézségem van. De igyekszem :)
@@johndeer4545 a gyerek elsődleges szocializációs köre a család. Ha itt egy erős alapot kap akkor nagyobb esélye lesz majd a nagyvilágban. Nyilván ideális lenne ha a tásadalom és a mindenkori vezetőség ebben erősítene. Reméljük egyszer ez is eljön
"Senki sem dolgozik tanárként"-> Nekem a Vízgazdálkodóként végzett volt osztálytársaimmal ugynez az élményem. Éhenhalni sem elég az a fizetés, ezért elhagyták a pályát, vagy el sem kezdték. Időről időre, amikor árvíz van akkor hírtelen a vízügyesek lesznek a "hősök". És tényleg azok, csak éppen a megbecsülés marad el.
3.-as koromban én is nyertem egy gatyalehúzást a hittanártól (jellemző). Hát... rossz fába baszta a fejszéjét. Elég nagy trauma volt ahhoz, hogy fölbaszódjak és feltüzeljem a fél kisiskolát. Amikor a az iskolában kartontáblákkal körbe-körbe vonuló, szinkronban skandáló ("XY nénit rúgják ki" és hasonlók) 8-10 évesek miatt nem ment a tanítás, akkor a felnőttek is fölkapták a fejüket és elkezdtek arra figyelni, amit mondani akarunk. Bár nem baszták ki a gecibe, szerintem kapott egy fejmosást, rendesen bocsánatot kért és onnantól kezesbárányként viselkedett nem csak velem, de mindenkivel. Nyilván ezt nem játsza be minden gyerek és nem is a kicsik feladata. Az a szomorú, hogy a felnőttek nem reagálják le megfelelően az ilyeneket.
@@karolybaksai2245Ohh a mai vilagban mar barmit lehet.En volt,hogy pentek ejjel hajnal 3 kor kezdtem neki.Akkor eszembe jutott a fiatal korom mikor reezegen mentem haza.Sokat valtozik a vilag 😅
14 év alatt egy 3 éves Tanárképzőt el lehet végezni és 11 év tapasztalatot szerezni. Szóval lett volna bővel idejük rendbetenni a dolgokat. Emlékszem anno, a tanár szakma tényleg megbecsült és jól fizető volt. Egyik cimborám anyja apja tanár volt, otthon sokszor hallottam anyámtól, hogy "nekik azért könnyű, mert tanárok mindketten, megengedhetik maguknak" :D Ja slusszpoén, cimborám is tanár lett, szerette is, jó tanárnak számított ahogy én láttam, aztán ő is megunta a sok f*szságot, meg bürokráciát, hogy nem hagyják tanítani. Már nem tanár, hanem jól fizető magánszférás állása van. Sose fog visszamenni, pedig neki sem a pénz volt az elsődleges szempont váltani, de mivel most már megfizetik és meg is becsülik, esélytelen.
Én is arra gpndoltam,hogy a gyereknek valahogy meg kell tanítani,hogy nemet mondjon. Hogy ez nem helyes,a tanárnéni/bácsitól sem. Tudja azt,hogy ilyen szituációban mindig mondhat nemet. Mit csinál vele a tanár? Beküldi az igazgatóhoz,amiért nem vetkőzött le? Ugyanakkor meg ezeket a harcokat nem a kisgyereknek kellene megvívni.
,,Ede beteg! A Szállodában vagyok! A soffőr" Régen ez volt ki irva a Rába kamion ablakára,ha nem bírt átmenni a kárpátokon...😂 Javaslom Edinának is kitenni!🤣
Budai Gyula egyidős a miniszterelnökkel, és ugyanott végzett. A politikai érdeklődést csak az első Fidesz kormàny idején fedezte fel magában, mert a képességei csak erre teszik alkalmassá…
A vetkőztetés témára: Vajon nem ez az egyik oka hogy kitiltották a telefonokat és a kép készítésre alkalmas eszközöet? Ha már ilyen szar a helyzet, mindenkit fel kell venni, nem lehet kirúgni se sokszor, legalább bizonyíték ne készüljön róla..
Most lett világos! A Külügyben nem direkt szolgáltatták ki az adatokat az orosz titkosszolgálatnak, csak egyszerűen ott senki sem csalja a párját és nem használ jelszót az adataihoz és az e-mail fiókjukhoz. Mindjárt küldöm is a 444-nek ezt a videót hogy helyre tudják igazítani a cikküket. 😂
NO ERRE AZ INTÉZETRE QRVA NAGY SZÜKSÉG VAN. LEHET NEKIK FIZETNI MILLIÓS FIZETÉSÉRT A SEMMI MUNKÁÉRT! ÉS MÉG PLUSZ III/ III.- AS VOLT. NO MI VAN NER- ES! MOST LIBSIZZ!!!
Szuverenitás Védelmi Hivatal= ÁVH definíciója: Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) a magyarországi kommunista pártállami diktatúra részben titkosan tevékenykedő államvédelmi szervezete volt 1948 és 1956 között. Feladata hivatalosan a rendszer ellenfeleinek üldözése, a rendszer és vezetőinek védelme volt. A ténylegesen Rákosi Mátyás pártfőtitkár által mozgatott szervezet[j 1] az állampárton (Magyar Dolgozók Pártja, MDP) belüli hatalmi küzdelmek részese, a politikai leszámolások fő eszköze és végrehajtója is volt
Félek kommentelni, mivel egyre többször lett rámszólva (titkos kémlelőim által), hogy ne foglalkozzak szülőhazám dolgaival, fókuszáljak amerikai hírekre. Szóval ezt teljes titokban fogom végignézni😶
Elég sok ilyen sztorit hallani, a külföldön élő magyarok ne ugassanak bele az otthon zajló dolgokba. Persze ez alól kivétel az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai,stb fidesz szavazók...érdekes!😊
@@mocorgo911 Jó tudni. Már kezdtem kinézegetni az ablakomon, hogy ki figyeli a youtube-os szokásaimat. Azért félelmetes, hogy mennyire messzire ment el ez a megfélemlítésen alapuló propaganda!😔
Nem kezdünk el önbíráskodni azokkal, akik gyerekeket bántanak? Mert úgy látom, hogy a vezetésre nem számíthatunk. Az én gyerekemmel merné ezt megtenni bárki..m
Te a rendorsegen, gyerek kiteve. Hogy iratod masik iskolaba? Oke sikerul. Ott is megtortenik, akkor hova tovabb? Koltoztok, hogy mashol is korzetes legyen a gyerek? Es ezt ki is hasznaljak, es a kor bezarul. Gyerek szepen besimul es traumatizalt lesz, teged szetasz az ideg, ezen az oldalon mindenki feszult lesz, a masik oldalon meg rohognek a markukba, vagy felek fel se fogjak milyen karokat okoznak mert ok azt hiszik magukrol, hogy csak lelkiismeretes tanar probalna lenni, meg kulonben is a neveletlen gyerek zavarja az orat es a tobbiek tanitasat.
Gyerekbántalmazáshoz: Ilyenkor hol van a szülő? Ha az én gyerekemmel ilyet csinálna valaki, akkor kézrátétellel, hatnék rá, hogy elmenjen a kedve a megszégyenítéstől. Tudom, hogy nem megoldás az erőszak, de az ilyen ember a szép szóból nem ért. Így marad ez a megoldás.
Feljelentést tettek, volt, aki átvitte más iskolába a gyerekét. A szülők mindent megtettek. Ha börtönben vagy közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt, akkor nem tudod a gyerekedet megvédeni.
Medgyesi III/II-es volt, akik a külső veszély elhárításáért feleltek. Köztük valóban voltak szakemberek. De, probléma. A III/III-ok mindegyike garantáltan g3ci volt, skálázva, hiszen saját polgártársaik rendszerellenes megnyilvánulásait figyelték. Voltak a kis g3cik, akik csak letudták a feladatot, mert vagy megzsarolták őket vagy feltétele volt egy pozíciónak. A becsületesek elmondták a megfigyeltnek, hogy jelenteniük kell róluk és átadták az anyagot átnézésre, mielőtt leadták a tartótisztnek, de a nagy részük nem ilyen volt és egyik se volt “szakember”. Egy félelmen alapuló diktatúra fenntartói voltak, akik egy idegen hatalmat szolgáltak ki minden kétséget kizáróan. Egy ilyen felel a szuverenitásáért? Hurrá, meg vagyunk mentve! Aztaq.
Nem értek egyet. Az esetek nagyon nagyon jelentős százalékában nem megoldás, de egy ilyen tőlem sem maradna életben. Ha pedig azt vesszük alapnak, hogy minden emberrel a saját szintjén kell tárgyalni...
Magyarósi Csabának idén (is)volt olyan itáliai utazása elektromos autóval. Azt nézzétek meg,utána alkossatok véleményt az elektromos autózásról,és a kialakított infrastruktúráról. Szerintem folyamatosan fejlődik. 👍
Oh igen a szuper elektromos autózás, tele kompromisszumokkal, lemondással, kényszermegoldásokal…nekem olyan alternatívát adjanak, ami minimum azt a szintet hozza, mint a belsőégésű motorok. Mert az nem indok, hogy az akksis e -autók környezetbarátok, mert Ad1 ez egy bornírt hazugság Ad2 a közlekedők csak egy töredékének tud megoldást nyújtani Ad3 már egyébként is tökmindegy, a kedvezőtlen folyamatot ha megszakadunk se tudjuk visszafordítani, inkább a környezetváltozás miatti sikeres adaptálással kellene foglalkozni látszatfaszságok helyett.
Szép jó reggelt, abszolút a vérlázító olyan szinten felbasztam az agyamat, hogy nagyon! Milyen ország ez milyen ország engedi azt hogy ilyeneket csináljanak a gyerekekkel? Családbarát kormány ??Hát hogyha ezt az én Gyerekemmel csinálnák megkínoznám a tanárt és felgyújtanám az iskolát!! Milyen beteg dolgok vannak már Magyarországon gyerekekkel kapcsolatosan hát szülők hol vagytok? ?? nem gondoljatok felnőttek ez a ti dolgotok megvédeni a gyerekeket? Hogy lehetséges ez tényleg hogy ilyenek vannak és hogy ezek után hát tényleg agyon verném tanárt! Ne is beszéljünk az iskola igazgatóról hogy ott dolgozik még hát milyen egy beteg iskola ?? Egyszerűen nem térek észhez milyen beteg ország ez de milyen??
A mi iskolánkban ha valami csúnyát mond a gyerek a tanár elcipeli a mosdóba és szappannal kimossa a száját. (Alsó tagozat református isi) Bocs! Jó reggelt!
Fiúk! Ne motyogjatok, ne harapjátok le a szavak végét, artikuláljatok jobban, ne hadarjatok, és a jópofiskodás helyett/mellett (mert arra is szükség van) próbáljátok tisztán kimondani a magyar szavakat, nehogy valakik, akik a kákán is csomót keresnek, valamit véletlenül félreértsenek! Az az egyik legnagyobb veszély napjainkban, a félreértés! Szépek is vagytok, meg okosak is, de legyetek az apróságokra is figyelve sokkal gondosabbak! Mondanám, hogy "Csak így tovább!", de pont azt szeretném, hogy ne í g y, hanem szebben, j o b b a n.
Feljtsük már el,hogy eletromos autöhoz gyártanak litium aksikat! Ellenben a valóság, hogy litium aksikat gyártwnak. Pont. Azt az aksit pedig ugyanúgy lehet használni napelemes rendszerekhez, rollerhez, stb. Csokinak nincs igaza.
A Németek nem kérték, hogy tőlük függjünk csak tettek érte. Ebben semmi konteo vagy gonoszság nincs csak így alakította ő részükről is a természetes piaci érdek.
A tanker vezetője sosem ér rá semmire. Ezért baj, hogy minden szutykos alkatrészt már le kell okéznia. Tavaly még a projektorszerviznél volt egy keret, ami miatt gyors és problémamentes javítás volt. Idén már ezt is egyenként fel kell tenni igénybejelentőben...
Nem vagyok híve a szemet-szemért elvnek,de ugyanezt megcsinálnám a tanárral. Pár erős ember kedves kérésére biztos ledobná a textilt,és irány a település főtere. Szava nem lehet,hiszen ő hisz ennek a módszernek a hatásosságában..