Az elfekvőből odarángatott mamák miatt muszáj a jelszavakat széles gesztusokkal, visítva ismételgetni a színpadon hátha eljut a tudatukig. Nagyon szép előadás volt, köszönjük.
Az előadással csak tesztelni akarták, hol tart a tábor szellemi toprongyosítása. Vitya azért verte a térdét röhögve, mert maga sem gondolta, hogy ilyen jól sikerült a táboron a fizikai beavatkozás nélküli lobotómia. És bezárták basszus az OPNI-t
Ezeknek a népeknek semmi keresnivalója nem lenne az OPNI-ban. Még több zsetont égetnél el ezekre az agyhalottakra? Ugyanmár. Mint a rendszer kollaboránsai, mehetnek szépen társadalmi munkára, hogy az okozott kárt kompenzálhassák. Mondjuk például kórházakba térden csúszva fertőtleníteni, wct takarítani, hasonló a közjót szolgáló munkát végezni. Persze nagyon oda kell figyelni, hogy egy másodpercig se érezhessék jól magukat, hiszen mi is kínlódunk miattuk épp elég ideje.
Nekem volt egy ötletem, amit meg akartam írni nektek, de 3 hete Csoki kimondta maga. Belelátott a fejembe, bár ő vicc gyanánt mondta, de szerintem simán színt hozna a műsorba. What if: Ha néha olyan vendég lenne, pl havi 1x, aki nem valaki, hanem egy átlagember az utcáról :D Teljesen már beszélgetés kerekedne ki, ha olyan valakivel beszélgetnétek, akinek nem arról szólnak a napjai, hogy videót vág, híres és ezáltal teljesen más a rálátása dolgokra, hanem a legcsicskább átlagember, egy hivatali dolgozó, egy kasszás, egy postás, stb stb. Szívesen megyek elsőnek :v Aki szívesen menne, ír nektek, ti meg majd pofára kiválasztjátok, hogy kit hívtok meg. Fiúk-lányok azonos arányban, nehogy genderista libsik legyünk még a végén :D
Bayer Zsolti is megkapta a kérdés a menetre igyekezvén arról, hogy mit szól a külügyet ért hackertámadásról. A derék talpnyaló csak annyit felelt a mikrofonba: "pont leszarom". Tulajdonképpen mit is vártunk?
Elnézve azt a performance-ot teljesen olyan érzésem van, mintha Orwellt olvasnék:újbeszél az 1984-ből. Roppantul kínosan érzem magam, hogy ide jutottunk.
Nem véletlen, ugyanis Vidnyánszkiék valójában a huszadik századi baloldali, modern agitprop színház eszközeit vették át és jobboldaliasították, még a Bertolt Brecht-idézetet is.
Az egy rettenet volt, az az előadás. Előadás? Inkább horrorjelenetek sorozata.Ordítás, nyerítés, a végletekig eltúlzott gesztusok... a gyengébb idegzetűek poszttraumatikus sokkban szenvednek azóta is, az biztos Én nem tudom elképzelni, hogy a résztvevő színészek, közreműködők hogyan voltak képesek ezt begyakorolni, hogyan voltak képesek utána tükörbe nézni - akár a sminkszobában, akár otthon.
Amúgy a Békementről annyit, hogy elvileg a híd 720 tonnával volt tesztelve. A felett nem lehet terhelni. Az max 9-10 ezer ember 80kg al számolva. Szóval valószínű azért az 1db propaganda képért 15.000 ember életét veszélyeztették...
Ezek farháton élő nyugdíjasok voltak, sztem az 50-60 kiló per fő optimista becslés, ha az első sorban haladó "konzervatív" "nagypolgárság" potrohát meg k... nagy arcát nem számoljuk.
Rogán ott sétál védtelenül a Hyde Parkban, tiszta szerencse, hogy csak egy újságíró találta meg és nem egy idegenbe- és tagbaszakadt hazafi 😅 aztán jönne a hír: Londonban megtakarva 😂😂😂
Háromszor álltam neki kommentet írni a gyerek perfomanszra, de nem sikerült úgy fogalmaznom, hogy ne tiltson le a bolygóról a Google... nincsenek szavak.
Hát a békemenet és a riportok róla, teljesen padlóra tettek. Ha ez így marad még évekig, akkor az ország teljesen menthetetlen. Az előadás meg olyan kellemetlen, mint a Valami Amerika 2-ben a víg temetés. A legszebb a kissrác volt az első sor környékén, akin lehetett látni, hogy mennyire nem érti mit mond a Vitya... :D Én is hasonló merchben megyek majd választani. Kíváncsi leszek a reakciókra és remélem, hogy sokan megyünk így el. :) A Rogán interjúra kíváncsi leszek. Vajon összejön?
1850-ben Haynaut megdobálták a londoni munkások, mert leverte a szabadságharcot. Lehet most is az kellett volna, hogy a londoni magyarok jól agyonverték volna a Tónit, mert Haynau hozzá képest lófsz, már ami egy ország megrontását illeti.
Sajnos ez önmagában nem elég, mert egyes ellenzékiek meg akkor akarnak megverni, elkergetni, ha ellenvéleményt fogalmazol meg Ukrajna katonai támogatása kapcsán. Ugyanolyan fanatizált mindkét tábor, tisztelet a kivételnek.
Azt a "nemzeti jobbert", aki ezt a minősíthetetlen Vidnyánszky performenszt képes lesz bevédeni, arra kárhoztatnám, hogy mindennap kötelezően végig kelljen néznie ötször...
Volt a köztévés és a Partizános főpolgármesteres vita múlt héten és Csoki nem reagál egyikre sem? ne már... sőt utóbbival Ádámék se foglalkoztak, mert ugye péntek este volt
A vers amit az elején elmondtak, Babits Mihály Zsoltár gyermekhangra című verse, ami nagyon szép vers lenne egyébként. Ajánlom a Misztrál együttes zenei feldolgozását hozzá mindenkinek.
Srácok! Azt ki tudnátok számolni mennyi esélye van Magyarországnak a fideSS kormányzása alatt, hogy felzárkózzunk Európához ?? u.i: köszönjük ezt a színvonalas előadást Vidnyánszkynak, ahogy látom már a Magyar színház is kipusztult.
Reddites kollégát idézve Magyar Péterről : ”Én már EGY TALICSKA HÖRCSÖGRE🐹 is leszavaznék,csak váltsa le Orbán Viktort!” Nagy felelősségetek van, a tehetségetek által sok 100ezer fiatalt elértek, kérlek támogassátok a Tisza áradását!❤️🤍💚 Aztán majd meglátjuk! (egy Jólvanezígy❤-rajongó 49 éves Anyuka)
A következő pólón pulcsin állhatna ez " édes Krisztusom..." .. annyiszor hallom, hogy már úgy tudom elképzelni 😂 ezzel az emojival 😱vagy ezzel ?! 🤦🏻♀️
Srácok! Tök jók vagytok, nekem meg xarul volt beállítva az értesítés, úgyhogy ma csak titetket nézlek. Visszafelé, de jölvanaz úgy!😂 További jó munkát, sik sikert nektek!❤
Ezt nem gondolta át senki . Kisgyermekekkel ??? Szégyellje magát mindenki ! - írtam volna, de aztán csak nevettem, mert sírni az agyhalottakon nem érdemes.
Az senkinek nem tűnt fel, hogy Orbán szerint az első és második világháborúban az oroszokkal szemben állt a nyugati világ. Tehát a nyugati világ a náci Németország...
Köszönöm, hogy a beszélgetéseteket időnként harmadikháborúatombéke bejátszásokkal színesítitek! A többiek szerint azok reklámok, de Valószínűleg tévednek!
Sajnálom srácok, de nagyon amatőr módon viselkedtetek ezzel a bérenccel... Simán visszakérdezhettetek volna, hogy akkor okés, vedd elő a telefonod aztán keress rá a pályázatra + muti má' meg a mélt amit küldtetek... És ez még csak egy apróság. Mindamellett maximális respect, hogy ilyen pulzusszámmal bírtátok! Bennem felment a pumpa rendesen a videó nézése közben.
Leginkább fáradtak voltak, bár elsőre inkább kiégettnek tűntek. Abszurd, hogy egy ilyen atka túráztathat bárkit, még szatírának is alja lenne, de ez a valóságunk...
@@norbert1281 a június 9 utáni reakció, az eredmények alapján. Illetve: akik kinéznek esetleg a fidesz buborékból, egy párbeszéd képes európai embert lássanak a választás előtt. A 444 et azért a karmektaba rendeli, ahol ő van otthon
Mondjuk ezt vállalta, amikor politikussnak állt és takonnyá változtatta a gerincét. Kutya kötelessége minden olyan f@szcibálónak bármikor válaszolni az újságírói kérdésekre, akik közpénzen lebzselnek. Ezen f@szcibáló kategória egyetlen alkategóriából áll: politikus. Senki más nem tartozik ide, aki közpénzből kapja a fizuját, hiszen ők normális emberek, nem egy gyűrűsféreggel egyenértékűek.
@@norbert1281 A "Rogan akarta így" egy irónikus megjegyzés volt. Az ilyen megjegyzést nem komolyan kell venni, hanem nevetni rajta, ugyanis az ezt leíró viccnek szánta. Jelzem feléd, hogy nem érted az iróniát, ami szellemi gyengeséget tükröz. Jótanácsként mondom, én a helyedben titkolnám vagy kezeltetném.
Egyre inkább úgy tűnik hogy kétféle háború pártoló ember van >>> Ti akik a butaságotokkal pártoljátok a háborút.. És azok akik a gonoszságukkal pártolják a háborút... És akik a békemeneten voltak ők akik tettek valamit azért hogy kiálljanak a béke mellett... Ha odafigyeltél volna az iskolában ahelyett hogy RU-vid -ozol ... felismernéd a helyzetet és azt hogy ki vagy az 1 Világháború előtti embertípusból ....ÁDÁM meg félelemből óbégat annyit a háború ellen mert felfogja hogy tehetetlen ellene és ettől megroppan a pszihéje... ez normális! az nem hogy TI EZÉRT RAJONGTOK...
Kicsit olyan nekem ez a békemenet és az előadás mint mikor még nem zárták be a pszcihiátriát és nyílt napot tartanak a rokonoknak és a bentlakók egy ilyen kis kedves műsorral kedveskednek a rokonoknak és aztán az igazgató mond beszédet.Csak itt a volt lakók voltak a közönség.🤣🤣
A hatalom szeret gyenge művészeket, riportereket, újságírókat magas pozícióba tenni, mert ők a hatalom legjobb kiszolgálói: végtelenül hálásak és lojálisak. Ez hasznosabb, mint a művészi teljesítmény.
Trill Zsolt és Szűcs Nelli esküszöm normális és jó színészek voltak/annak tűntek anno Debrecenben. Amit egy jó ideje csinálnak és ami mellé beállnak az szégyen és legalja... Nem tudom mikor kattantak be.
Nincs olyan bűncselekmémy, hogy félelemkeltés. Olyan van, hogy háborús uszítás. Orbán, a Megafon ezt fixen elköveti. Azonban max. 3 évet ér. Büntetlen előéletűként meg lehet úszni egy pénzbüntetéssel. Bár tény, hogy egy ideig nem lehetne utána miniszterelnök, de még képviselő sem.
Nincs ilyen bűncselekmény. H*borús usz*tásnak hívják és 3 év jár érte max. Azt elköveti. De az igazságügy m*niszter nem fogja feloldani a mentelmi jogát ezért. (Azért csillagoztam ki, mert valószínű, hogy Ádámék szűrője ezen szavak valamelyikét vagy a szóösszetételt is szűri.)
Buszoztatás téma: bárcsak a rászorulókat buszoztatnák ennyi erővel pl engem, aki déli határról jár saját zsebből Budapesti egészségügyi ellátásra... köszönjük Orbángután a nagylelkű támogatást... (irónia)
Tök édrekes, hogy sok helyen elvileg most már fizetni kellett a buszért. Közben Rogánnak tellett az elnöki lakosztályra, szal valahol elcsúsztak a prioritások, vagy Orbán bízta el magát.
Ritkán kommentelek. Csak annyit írtam, hogy annyi buszoztatás volt, hogy a Holdról is látszott. Annyi mocskot, sőt fenyegetést kaptam . .jaj. Délmagyar országról azt se tudták, mire az ingyen kirándulás, üdítő, pogácsa, sör, Hungária koncert . viktoviktorviktor
Jézusom ez a bejátszás még így is rohadt kínos volt a békemeneti előadásról. Még itt is majdnem eltekertem. Amellett, hogy kínos, még gyomorforgató a népbutító célzata. ...
Srácok 2 km hosszú volt a vonulás, széltében 15 ember, soronként 1 méter távolsággal kb. 40 ezer ember jön ki. Margitszigeten a téren nem férnek el 100 ezren főleg úgy, hogy a színpad mögött totál üres mezőt láthattunk! Négyzetméter alapon 50-60 ezer a maximum
Haverjaimmal nyomtunk antifideszes zenéket nekik az egyik réten, jöttek rendőrök mellénk, én meg beszorongtam tőlük, estére koncertre is mentem, szal leléptem... Később kiderült, hogy a rendőrök MINKET voltak ott védeni, hogy össze ne verjenek minket a fideszesek 😂😂
A Megafos azt harsogná, hogy "A dollárbaloldal bukott miniszterelnök jelöltje idegen érdekeknek szurkol (itt bevágják a legelőnytelenebb képkockàt, amin tisztán kivehető az arca). Márki-Zay Péter a békemeneten provokálta a felvonulókat, többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó abbahagyni az emberek zaklatását, végül rendőröknek kellett elvezetni. Még itt sem hagyja élni a magyar polgárokat. Elképesztő!" És itt egy összeállítás az elmúlt évek MZP-ről gyártott hazugságaiból. Szívesen! Ui: a Bohárember hangján olvastad, ugye? Na most próbáld a Deákdani hangján! Viccesebb. 😁
44:44 Nem azzal van a baj ha valaki milliókat költ bármire a SAJÁT pénzéből. A baj azzal van ha valaki a lakásukból kitett családok nyomorából szerzett, találmányi jogdíj címen tisztára mosott pénzből urizál.
Bochkor jó arc volt a múltban. A műsora mindig xar volt, de élőben jókat dumáltunk régen. Aztán most meg már elmúlt 60. VALÓSZÍNŰLEG agyára ment mikor a babája lelépett a nemzethi gázszerelővel. Nehéz volt kiszámolni, hogy ez lesz a románc vége
LOL. Az, jó arc. Így közelebb a 60-hoz mint az 50-hez azt tudom mondani, mióta az eszemet tudom a jó Bocsi mindig is egy félművelt tajpar@szt (elnézést a földművesektől) benyomását keltette bennem. Neki köszönhetem leginkább hogy felhagytam a rádióhallgatással, mert a reggeli műsoraik színvonala "Lali királlyal" meg a többi félnótással olyan szinten triggerelt hogy kedvem lett volna kitépni a szívét. Pikó volt az utolsó rádiós akit szívesen hallgattam, mást nem nagyon tudtam elviselni.
Srácok! Szerintem Bochkornak mindent meg lehet bocsátani. Most gondoljatok bele, ha a ti gyereketek anyját töcskölné nap mint nap Mészáros. Azt hiszem ennél megalázóbb helyzet nem fordulhat elő Magyarországon.