Na ez a videó rendesen simogatta ám az egómat! XD furcsa volt így meghallgatni, hogy mit láttak kívülről az emberek belőlem. Nagyon sok minden kimaradt, de nem is baj. :D nosztalgikus volt számomra is ezt megnézni. Azért viszont sajnálom, hogy pár dolgot mégsem említettél meg amire azt hittem fontos lesz. Aztán pedig ott van az is, hogy én mikor ott voltam abban az időben úgy éreztem, hogy az emberek nagy része gyűlöl. De hát az internet már csak ilyen :/ filmek terén pedig egyértelműen fejlődni szeretnék, csak ugye mondjuk egy Végzet szemek sorozat benne van már most egy kevéske pénzben, és még mindig lesz kiadás vele kapcsolatban. De megnyugtatlak, szerepelsz benne ;) Köszi a videót, de írhattál volna, hogy meséljek mit miért és hogyan csináltam abban az időben :D
Lehet van sok dolog ami fontos volt és emlékszek is rá, csak pont kihagytam véletlen 😄 Igen itt most nem kérdeztelek meg, az még egy másfajta videót szült volna biztos, itt most csak nézegettem vissza ezeket gondoltam felveszek gyorsan valamit xd
Én is emélkszem amikor 7-8 éves koromban annyiszor néztem meg A filmet , hogy kívülről tudtam. De emlékszem volt egy olyan sorozat , amibe elteleportálták Freezy házát és vissza akarták juttatni a sivatagból. Viszont annyira alpári volt , hogy edés anyám nem engedte azt , hogy megnézzem.
A Végzet szemek az jó lesz. Én is foglalkozom az animációkkal. Habár én nem annyira nézem zsDav-ot, ezért szerintem meg fogja érni, hiszen ez egy igazi klasszikus Minecraft sorozat lesz.
Kár hogy most kommentelek, de remélem még belefér ez. Nem akarok túlságosan kritikus szintet megütni, ha történne ilyen, elnézést! ZsDavot nagyon szerettem - milyen meglepő :D - illetve JamesMc-t, IceBlueBirdet és Walruszt néztem. Illetve a Friendship: A Gömb című sorozata volt az abszolút kedvencem, bármikor lenne kedvem újranézni! Illetve a Horgász Kaland is nagyon jó volt. Sajnos a mostani Mc RU-vid közösség - megkockáztatom kimondani - már nem a régi. Igaz, hogy pl. ZsDav, Icebluebird meg a többiek még aktívak, ugyanakkor sokan már úgy ahogy nem aktívak pl Walrusz, James, Friendship. Illetve a mostani.... Hát RU-vidrek - mint Black, PgtDani, na ők azok, akik leépítették a magyar Minecraftot arra a szintre, ahol most úgy ahogy tart, emiatt sokan megbélyegzik. Már semmi sem a régi. Viszont... Te Bear, te egy gyöngyszem vagy ebben a közösségben! Olyan hiánypótló tartalmakat készítesz, amikre az embereknek szüksége van. Ráadásul amikor leülök videót nézni, akkor általában azt várom, mikor lesz vége. De a tiédnél azt NEM várom, hogy vége legyen. Mert a videók - és te - kincset érsz. Csak így tovább! :D
Emberek meg van az a nosztalgia amikor a 10 evvel ezelotti 10 eves fejetekkel ilyen kis minecraft filmeket neztunk?(Az ilyen nagyon kis gyerekek filmjeit pl: az 52-korzet,a horgasz kaland,a borton szokes) Es persze a legenda: Ti kultetek en vegigjatszom - JamesMC
19:24 a korosztály stimmel, de én személy szerint nem bánom hogy nincs Perkynél "alpáriság", nem mindenkinek kell :) De ez a te véleményed, nincs vele semmi baj, ;)
Én ZsDav-ot 5 éves korm óta nézem és még mindig imádom.nem tudok ZsDav-ból egyszerűen nem tudok kinőni, imádom őt 1. Kedvenc videósom Minecraft-ból, és igen azok a régi nosztalgikus videók összes filmjét láttam ZsDavnak filmtől kezdve a mindentől a mindenig imádom őt.btw a videó nagyon jó lett
Bear: "A Minecraft terén ismertem meg a legjobb barátaimat" "A Minecraft miatt tanultam meg csomó olyan dolgot amit lehet hogy enélkül sehol nem lennék ezekben" Én: A Minecraft miatt utáltak meg a barátaim majdnem
21:44-22:10 annak a videónak mi a címe? Én egyébként 2020-ban csatlakoztam a Minecrafthoz de azért nekem is komoly élmény hogy születésem előtt milyen videósok voltak a mai videósok.
A kivàlasztott nevü sorozat hatalmas nyomot hagyott bennem😁. 7 ève làttam azt a sorozatot mèg most is emlèkszem minden lènyeges esemènyre belőle. Pl mikor zsoltihoz kopogtatnak...
Nemtudom ki hogy van vele, én akkor ismertem meg Zsdavot, amikor Kittivel, Dave-vel, Bencével, Zsegonnal (most futura) és más emberekkel csinált videókat, amik számomra a legnosztalgikusabb videók a csatornán. Olyan (nyilván jó értelemben) mély nyomott hagytak bennem azok a videók, hogy ha már csak a betűstílust+indexképeket meglátom, rögtön elfog a nosztalgia és nem bírom ki, hogy ne kattintsak rá. Abban az időben olyan videók készültek pont olyanok, hogy a régi és új nézőknek is jók. Ezt úgy értem, hogy a régi nézők nosztalgiázhatnak és az újak is élvezhetik, mert (ízlések és pofonok, de) nem mondhatni rájuk "ez de cringe itt baromkodik azt' azt sem tudja mit kell csinálni" (jó, nem pont ilyen mondat, de értitek hogy értem), ugyanis erről szó sem volt. (Előre is elnézést kérek a megfogalmazásért és ha ezzel valakit megsértek, viszont nem tudom máshogy kifejezni ezt) ezekben az időkben jöttek (főleg) létre olyan videók, ahol szórakoztató volt (itt most az újabb nézők szemszögéből nézve), hogy Dávidék szórakoztak.
A Meinkraft a világ legjobb sorozata, azokon a náci vicceken röhögtem emlékszem online órán. Kaptam is egy egyest mert nem tudták hol tartunk. Kéne mégegy olyan sorozat
Boxtron videójába van az a portál kis koromban réges régen mindig megcsináltam azt a portált de nem vitt el sehova :c aztán már így nagyobb fejjel rájövök hogy azt csak vágás...
Ohh... pedig kb egy hete néztem rá a Jamesre, hogy megvan-e még és akkor volt egy új videója, csak akkor nem volt időm visszanézni a régieket. sajnálom, mert én pl őt néztem kisgyerekként rengeteget...
Őszintén szólva nálam akkor vesztette el a varázsát zsdav mikor összebarátkozott janosik gergővel, mert én úgy érzem hogy abba az irányba indult el mint ő, ami nekem annyira nem jön be.
alpáriság, amatőrök és faszság, ajánlom a csatornám(mellékesen jó ideje követem a munkásságod és minden tiszteletem.Igényes munka, vágás és látszik a beleölt energia és kreativitás na ez bennem nincs meg de sokban motiváltál, szóval kiváltságosnak érezném magam, ha a profilomra kattintva megtekintenéd a munkám előre is köszőnöm)
Nekem is ezek voltak a kedvenceim. (a régebbi filmek,az én megtehetem,és nekem még a 9dévettyűs dolog is bejött). Most is nézem Zsdav-ot,de nem annyira sűrjen mint régen,meg mostmár igazából csak eltekerem a felét.Viszont esküszöm újra rákattannék ha úgy folytatná.Na mindegy,ez van,ez sajnos már a múlté.
2:05 azt a videót énis megnézem mindjárt jövök nem modnom mar megneztem sokszor de azota mar nem es eljelejtettem mi vot benne olyan jo vissza tekinteni a mult ba hogy akkor mien jo volt a vilag mosmaeg mar mijen rossz
Elnézést az "új nézők szemszögéből nézve" kifejezésért, nem akarok gondolkodni más agyával, főleg úgy nem, hogy nem tudom mik a véleményei dolgokról. Ez csak egy személyes vélemény, nem kell komolyan venni.
Sóhaj... Vannak olyan videósok akiket régen szerettem mert jó tartalmakat csináltak most meg nem is nézem sajnálom hogy efelé fejlődtek! De azért köszi Bear hogy emlékeztettél a régi szép időkre!