Remek bemutató lett! De a Max Payne 3-ról is legyen egy ilyen részletesebb bemutató nem baj hogy nem számít retronak! :) Ez a franchise megérdemli hogy még mindig beszéd téma legyen!
Számomra az álom jelenetek mellet a játék nehézségi szintje volt még egy kisebb gond. Nem a fegyverarzenál miatt, nem az ellenségek vagy a pályák miatt, hanem azért, mert a Homokóra folyamatosan visszatöltődik. Az első rész ilyentéren volt egy igazi kihívás, mert a homokóra csak akkor töltődött újra, ha megöltél embereket és ha túl sokat használtad, akkor egy rövid ideig lemondhattál róla. Szóval sokkal taktikusabban kellett a játékhoz hozzá állni. Itt viszont azon kaptam magamat nem csak most, de még annó is, hogy végig rohanok a pályákon, nem igazán kell taktikusan hozzáállnom a dolgokhoz, mert lőszerem dudig van és a homokóra sem fogy ki soha. Ha pedig igen, akkor megállok egy percre, megiszok egy üdítőt és folytathatom a gyilkolást. Ezért is játszottam többet az első részt. Imádom a 2. rész is, de nem az-az újrajátszós a számomra senem játékmeneti, senem hangulati okok miatt, amit te is megelítettél.
Spoilert tartalmazhat Valahogyan sikerült elérnem még gyerekként hogy ehhez hozzájussak de az első részhez nem, pont ezért ezzel hamarabb játszottam, és azóta is 1-2 évente újrajátszom. Amikor kipróbáltam az 1-et évekkel később, bevallom kicsit csalódás volt az általad is említett gördülékenység nekem nagyon hiányzott (na meg nem értettem Mona karakterét, hogy ő ott miért olyan nagy szám), DE amikor az egyik rémálom-pályán a sötétben, magasban egy vércsíkon kell mászkálnod miközben Max csecsemő lánya sír egyfolytában az asszony pedig sikoltozik, ott szabályosan féltem. Ehhez képest sajnos tényleg elég gyengécskék a 2 álomjelenetei
Én ezt a részt is imádtam, a vidámparkos (?) pálya feledhetetlen volt. Illetve a végén a stáblista alatt futó Late Goodbye c. dal is igen emlékezetessé vált számomra. De már egyszer megírtam itt mindent: focker.blog.hu/2016/03/08/kedvenc_videojatekaim_max_payne_ii_the_fall_of_max_payne
A Max Payne első része után a második hasonlóan áll a játékok között, mint a filmek között az Alien után az Aliens, vagy a Terminator után a Terminator 2. Eltér stílusban az első résztől, inkább az akciókra megy rá a hangulat helyett, de mindezt minőségi szinten és az előd maximális tiszteletben tartásával. A harmadik rész helyszíne első körben nekem kissé furcsa volt, de meg kell vallanom, hogy pár óra játék után nagyon nyomasztóvá vált. A nyomortelepek, ember és szervkereskedők, a kegyetlen, pszichopata bandák gyilkosságai (élve elégetés és hasonlók!), emberek tömeges lemészárlása, az állandóan jelenlévő erőszak a játék végére már eléggé megfeküdték a gyomromat.
Vagy lehetne egy külön kiadás egyszer Max Payne 3ról,senki se csinált még úgy se egy normlis bemutatót sem,mert mindenki csak fikázni tudja,és szerintem Sorter tudna normális bemutatót.