Тёмный

Saját pénz, közösségi faluvezetés és fenntarthatóság egy baranyai településen | Helyközi Járat 

Partizán
Подписаться 472 тыс.
Просмотров 50 тыс.
50% 1

Alsómocsolád egy 323 fős község Baranya megyében. A csinos dombokon fekvő csendes településen van négy halastó, három nagy munkáltató és rengeteg szobor, de igazából nem emiatt különleges. A falu a térség zászlóshajója. A rendszerváltás óta Dicső László a polgármester, aki a kezdetek óta bevonja a mocsoládiakat a fejlesztések kitalálásába és megvalósításába. Alsómocsoládra jellemző az élen járás. Már 2000-ben saját honlapja volt az önkormányzatnak, sőt itt volt Magyarország első olyan vidéki közösségi tere, ahol ingyen lehetett számítógépezni és internetezni. 2013-ban saját pénzt vezettek be, hogy ezzel is élénkítsék a helyi gazdaságot. Újabban pedig az önfenntartó, környezettudatos és szolidáris gazdaság felé kacsingatnak. Legújabb célkitűzésük az, hogy biztosítsák a település energiafüggetlenségét, amiben a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Szolidáris Gazdaság Központ közös projektje a Közösségi Energia Szolgáltató a partnerük.
A Közösségi Energia Szolgáltató (KESZ) első projektjét az alábbi linkre kattintva tudod támogatni:
adjukossze.hu/adomanygyujtes/...
Hol találsz meg minket?
Facebookon: / partizanpolitika
Facebook-csoportunkban: / partizantarsalgo
Instagramon: / partizanpolitika
Spotify-on: open.spotify.com/show/18YmaCQ...
Apple Podcast-en: podcasts.apple.com/us/podcast...
Hogyan támogathatod a munkánkat?
Legyél a patronálónk, hogy hozzáférj a vágatlan adásokhoz és extra tartalmainkhoz: / partizanpolitika
PayPal-on keresztül is várjuk az adományodat, e-mail címünk: partizanalapitvany@gmail.com
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthetsz! Ehhez a legfontosabb adatok:
Név:
Partizán Alapítvány
Számlaszám:
16200106-11669030-00000000
Közlemény:
Támogatás
Ha külföldről utalnál, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000
BIC/SWIFT-kód:
HBWEHUHB

Опубликовано:

 

12 дек 2021

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии : 115   
@attilapapan8563
@attilapapan8563 2 года назад
Nagyon tetszik ez a sorozat, végre valaki foglalkozik a vidékkel, és különböző falvakat, településeket mutat be. Az Oligarchia sorozat és a Helyközi járat szerintem hiánypótló, foglalkozik a környékkel, a vidékkel és nagyon remélem, hogy folytatjátok
@SANYISZTAL
@SANYISZTAL 2 года назад
Tavaszi választások után, mérget veszek rá, hogy ívesen le fognak bennünket szarni. Azért remény hal meg utoljára.
@ildyszi2196
@ildyszi2196 4 месяца назад
Példaértékű élet, példaértékű kezdeményezéssel ! Csodálatos együttmüködés! "Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír, Míg le nem teszi a művész a vonót." (Reményik S.)
@AdamJurewicz91
@AdamJurewicz91 2 года назад
Csodás kezdeményezés.
@agnesnagy5978
@agnesnagy5978 2 года назад
Nekem ez nagyon tetszik! Örülök, hogy van ilyen Magyarországon!Kívánom, hogy minél több ilyen település legyen!Áldás!🙏❤️ Egységben az ERŐ!!
@fruzsinadzsenifernagy2313
@fruzsinadzsenifernagy2313 2 года назад
"... és csak hagyom, hogy folyjon a világ." Ez nagyon mélyen megérintett. Köszönöm Nektek!
@bencetoth6924
@bencetoth6924 2 года назад
L.S.D.
@mate199608
@mate199608 2 года назад
@@bencetoth6924 😂😂
@gergelymogyorosi1397
@gergelymogyorosi1397 2 года назад
majdnem elsírtam magam, hogy végre van egy videó ami pozitív és lehet rajta mosolyogni. csak utána elszomorodtam, amikor belegondoltam, hogy ez miért ilyen ritka. köszönjük srácok
@karina-gc9sr440
@karina-gc9sr440 3 месяца назад
Ez olyan mint amit Vlagyimir Megre leírt az Anasztázia könyvekben! Sok sikert, csak így tovább! 😊
@erzsebetvincze8072
@erzsebetvincze8072 2 года назад
Tetszik a település, a szemlélet! 👍❤️
@anikobodi2056
@anikobodi2056 2 года назад
Valami ilyesmi lenne az élhető és szép jövő. Közösségek, összetartás-összefogás, önfenntartás, nyugalom, "hagyni a világot, hadd folyjon". Vissza a gyökerekhez. Köszönjük a bemutatót
@zsanettnagy6878
@zsanettnagy6878 Год назад
Példaértékű amit csináltok! Hajrá, hajrá! :)
@jburgyan1
@jburgyan1 2 года назад
jó riport, csak az objektivitás szemléletében lemaradt, hogy van a község határában pick húsüzem, téglagyár, sertésüzem, húsnagykereskedő is, amelyek elég sok EU-s támogatást nyertek :) Szép meg jó hogy fenttarthatóak, és függetlenek a faluban, de valami azt súgja, hogy azt jelentős részben ezeknek az adóiból engedhetik meg.
@andorbalint4050
@andorbalint4050 2 года назад
Ez jó, hát ez lemaradt.
@csk3540
@csk3540 2 года назад
Biztos a cégek is hozzájárulnak a falu rendezettségéhez, ami viszont egyedi, hogy a polgármester ezek szerint a falu fejkődését tartja szem előtt. nagyon sok mindenhez elég a szándék is, hogy valami elinduljon. Pl a cigány faluban ahol az alapítvány nélkül egy hinta nincs a gyerekeknek, ott a semmibe nem kerülő kezdeményezések szervezéssel pl mindenki ültessen pár sor zöldséget vagy tartson tyúkot, elférnének de szándék híján nincs. (Cserdi ellenpélda) Le a kalappal a falu előtt. Nyilván egy cigánysoron nem a napelem felszerelése az első, hanem hogy az emberek tudjanak magukról gondoskodni.
@laszlomork754
@laszlomork754 2 года назад
... és minek köszönhető, hogy ezek a gyárak, üzemek odatelepültek? A közösség, a falu vezetősége, a társadalmi szemlélet, a falu lakosainak tevékenysége, tenni akarásuk együtt dobbanása hozta létre ezt a csoda települést. Személyes tapasztalatom alapján írtam a fentieket. (Ha folytatnám, letílta a RU-vid.)
@martadobos9804
@martadobos9804 2 года назад
@@laszlomork754 .
@Tahlkor
@Tahlkor 2 года назад
Azért azt talán érdemes lett volna elmondani, hogy a falu területén helyezkedik el a Picknek egy gyára, ahol azért biztos dolgozik pár helyi és a falunak is biztos jön onnan pénz. Az 444-nek van egy videója a szomszéd zsákfaluról Ág-ról, érdemes megnézni a különbségeket.
@MrAki1979
@MrAki1979 2 года назад
Ezt a szolgáltatótól való függetlenedést sokan nem tudják helyén kezelni! Elhangzott, hogy "a szolgáltatónak nem feltétlen érdeke, hogy én függetlenedni tudjak tőle" ! Igaz is meg nem is, da ha őszinték akarunk lenni, ez egy szimbiózis, a fogyasztó sem tud teljesen függetlenedni a szolgáltatótól. ha sarkítani akarnám, akkor azt mondanám le kell vágni a vezetéket és már függetlenek is vagyunk, de nem ez a cél! Azt kell figyelembe venni, hogy az általam megtermelt energiát nem minden esetben tudom sem elraktározni, sem elhasználni! Na itt lép be a szolgáltató a képbe: Neki van infrastruktúrája(elektromos hálózat), arra, hogy ez általam megtermelt energiát eljuttassa arra a helyre ahol felhasználják, az is lehet , hogy csak a szomszédomig. Illetve van a fordított eset, amikor az általam termelt energia nem fedezi az aktuális fogyasztásomat és a szolgáltató segít ki engem olyankor! Megint az ő segítségére szorulunk. Itt hiszik sokan, hogy de ez nem kerül semmibe! DE KERÜL! Nem is kevésbe kerül egy elektromos hálózatot fenntartani, üzemeltetni, fejleszteni! Az '50-es években az emberek nagy hányada az elektromosságot szinte csak világításra használta, ma egy átlagos lakás átlagfelhasználása sokszorosa az akkorinak, ezt hálózatfejlesztés nélkül lehetetlen lenne megoldani ma! Az pedig pénzbe kerül, ezért van/volt (nem tudom pontosan mi a mai megállapodás), hogy a szolgáltató negyedáron(nem tudom pontosan!!!) számolja be a megtermelt energiámat, mint amennyiért ő értékesíti, hisz az egész energiaellátás balanszát neki kell viselnie! Elég morcos lenne mindenki, ha csak akkor tudná bekapcsolni az elektromos eszközeit, ha süt a nap(ha a napenergiánál maradunk! Képzeljük el, hogy a Dunántúlon esik, innen pedig szikrázó napsütés van. Egyik fele az országnak termel és felhasznál, a másik fele csak felhasznál, magyarul az energia áramlik Keletről Nyugatra és ehhez a szolgáltató adja meg a lehetőséget(hálózatot), amiért kér pénzt! Ez így normális. A példa nagyon egyszerű volt, tényleg a fa ék egyszerűségével akartam csak szemléltetni a szituációt. Szóval lehet álmodozni szolgáltaó nélküli önfenntartó falvakról, de ez ma már szinte lehetetlen, vagy nagyon sok lemondással járna!
@taymookrumpli3991
@taymookrumpli3991 2 года назад
Mi lesz az energiával amit megtermelek de nem akarom tárolni sem beadni a közösbe? Elpárolog?
@MrAki1979
@MrAki1979 2 года назад
@@taymookrumpli3991 nincs rá gyakorlat, de hővé alakítja a rendszer elméletileg.
@badman_t
@badman_t 2 года назад
de ő csak annyit állított, hogy vannak naposabb helyen lévő házak, mint pl az övék. viszont támogatást akkor sem kap több napelemre, ha jobb fekvésű a háza és esetleg többet tud termelni, mint a szomszéd. ez viszont logikátlan, mert aki naposabb helyen, több napenergiát tud termelni, annak jobban megtámogathatnák a napkollektorok beszerzését, és igy többet hozzá tudna adni az összáram termeléshez.
@andorbalint4050
@andorbalint4050 2 года назад
Az áramszámlákon pontosan rajta szokott lenni, hogy mennyibe kerül az üzemben tartás és nekem úgy rémlik, hogy nem a 3/4-e de még csak nem is a fele hanem valami egészen minimális összeg az egésznek, mondjuk pár ezer forint, amit akkor is kell fizetned, ha mondjuk egész évben nem fogyasztottál egy kWh áramot sem, mivel rajt vagy a hálózaton. És ez így korrekt. Na de kérem akkor ennek nem ugyanígy kéne visszafelé is működni? Nem az lenne fair, hogy ugyanannyiért veszi át tőlem a megtermelt áramot a szolgáltató mint amennyiért ő is adja, és pluszba fizetnék ugyanannyit üzemeltetési díjként amennyit amúgy is? Mondjuk így leírva elég érdekes, hogy a fogyasztott energia után is meg a megtermelt után is fizetek üzembentartói díjat, de ha a fenti analógiából indulok ki, hogy az energia eljuttatása illetve elosztása a szolgáltatót terheli, akkor legyen így.
@MrAki1979
@MrAki1979 2 года назад
@@badman_t ez valamennyire a támogatás "igazságosabb" elosztását hivatott szolgalni, persze megkérdőjelezhető a logikája!
@gergoszabo1987
@gergoszabo1987 2 года назад
Példa értékű! Hajrá! Így tovább! 👍🏻
2 года назад
ez majdnem már egy anarchoszindikalista közösség! tök jó látni, h van ilyen Magyarországon :)
@daniele.5163
@daniele.5163 2 года назад
Köszönjük!
@adamjeroskovics109
@adamjeroskovics109 2 года назад
Erről a hatalmas fenntarthatóságról mindent elmond a hölgy azon mondta, miszerint majd akkor lesz napelemük ha lesz rá pályázati pénz.
@martinbaranyi2129
@martinbaranyi2129 2 года назад
Patyomkin
@sandorfulop7767
@sandorfulop7767 4 месяца назад
Tulajdonképpen visszavezették Tsz.- t rendszert,ami nagyon jóvolt, összetartodta az embereket!
@foxbet1
@foxbet1 2 года назад
Nem volt egy jól felépített riport. Sok kérdés tisztázatlan ,illetve olyan emberek beszéltek akik a projektet vezetik. A lakosságot miért nem kérdezték meg, hogy ez jo-e nekik vagy milyen kritikával illetnék a jelenleg futó projektet. Mik a hiányosságok? Mik a pozitívumok? Miből van az az 500 munkahely? Miből van pénze a településnek? Hiszen elhangzott ,hogy nettó befizetők. A micro unióban. Továbbá Hogyan kezdődött el ez az egész terv. MIlyen arányban használja a lakosság a helyi pénzt? Hogyan hat a helyi termelés a növekvő élelmiszerárakra? Mennyivel olcsóbban tudják a helyiek megvásárolnia helyben megtermelt élelmiszert? Sok sok kérdés van még.
@kaktusztea
@kaktusztea 2 года назад
Egyetértek, itt volt egy remek téma és alig érintették, mélységében pedig egyáltalán nem. Elszalasztott lehetőség. Remélem legközelebb alaposabbak lesznek. Maga a sorozat ötlet nagyon jó amúgy.
@g.a.s.8788
@g.a.s.8788 2 года назад
Szia! Igen, ez mind kérdés, amire nem kaptunk választ, pedig Marciék ennél jóval alaposabbak szoktak lenni. Az pedig teljesen hibás, hogy helyi pénz, ilyen nincs, csak pénzhelyettesítő eszköz, de annak is meg vannak a NAV és MNB szerinti szigorú szabályai.
@foxbet1
@foxbet1 2 года назад
@@g.a.s.8788 Sokkal egyszerűbb lett volna nem leadni ezt a részt ,mert ezzel csak csökken a mnegítélése a csatornának.
@jaraijudit
@jaraijudit 2 года назад
De a magot elhintette, hogy érdekeljen? Mondjuk annyira, hogy egyből min. 10 kérdés felmerüljön és érdekeljen a müködése?
@szabolcsmate5465
@szabolcsmate5465 2 года назад
Marha jó koncepció!
@kovacsj.jozsef9428
@kovacsj.jozsef9428 2 года назад
Sokat járok errefelé kerékpározni, tényleg szép kis település, üdítő a maga nemében. De a környékét is érdemes lenne bemutatni. Kisvaszar, Ág, Gerényes stb települések olyanok mintha Csernobilban járnánk, mélyszergénység, nyomorúság, düledező házak, omladozó templom, ...
@SophieKn96
@SophieKn96 2 года назад
Ezek után menjetek el és hasonlítsátok össze a somogyi Felsőmocsoláddal. Jó nagy a különbség.
@csekeamal7788
@csekeamal7788 2 года назад
Először csak hallgattam, úgy nagyon szimpatikus volt a szemlélet. Most megnézve úgy látom, hogy ez néhány ember - kicsit idealista- tervezgetése. Nincsenek képek a kertről, napelem is csak 2-3 épületen látszik, szóval az irány nem rossz, várnám a megvalósulásról, sikerességről szóló bejátszót.
@LaskaiViktor
@LaskaiViktor 2 года назад
Ez nagyon jó volt! Hajrá! :)
@zsuzsannacsak8566
@zsuzsannacsak8566 2 года назад
Ez igen! El kell vetni a minden nekem - és CSAK NEKEM típusú gondolkodást!!! (sajnos ma ez a jellemző)
@SANYISZTAL
@SANYISZTAL 2 года назад
Uralkodóvá vált a mizantróp individualizmus. Pedig nem csak az egyén létezik, és a maga önzése, erre is egy jó ez helyi trendfordító forma, kezdeményezés.
@sziauram52
@sziauram52 Год назад
Miért nincs több ilyen falu... 😔
@gezaattilabotkos2287
@gezaattilabotkos2287 4 месяца назад
számomra kérdés hogy a napelem hogyan illeszkedik a fenntartható önellátás rendszerébe
@MonDeekoma
@MonDeekoma 2 года назад
Gyerekkoromban ('90-es évek) utáltam az M1-et. Ma partizán közéleti rajongó vagyok. Azt hiszem felnőttem! :)
@martinhorvath4117
@martinhorvath4117 2 года назад
Ez szép és jó, de hol az a nevezetes kert?
@highwayman2195
@highwayman2195 2 года назад
Alsó Mocsolád. Valahonnét annyira ismerős, csak nem jut eszembe.
@gyulakovacs9211
@gyulakovacs9211 2 года назад
Valóban csodás kezdeményezés, de a megújuló energia terén az államra ne számítsatok. Bár, vidéki település vagytok, "elsőbbséget" élveztek, de sok jóra ne számítsatok. Ne legyen igazam, sok sírkert kívánok. :)
@taymookrumpli3991
@taymookrumpli3991 2 года назад
Sírkert?
@gyulakovacs9211
@gyulakovacs9211 2 года назад
@@taymookrumpli3991 :) :) Ez a hülye telefon állandóan "javít". Sikert akartam írni. :)
@kristofsedtoi5174
@kristofsedtoi5174 2 года назад
Hogy lesznek függetlenek a hálózattól télen vagy minden este amikor a villamos energia nem tárolható?
@1266b
@1266b 2 года назад
Legnagyobb flexem h itt lakom
@fikuszkukisz11
@fikuszkukisz11 2 года назад
Nagyon tetszik az egész, de az nagyon érdekelne hogy a NAV hogy fogadta a rigatsal történő fizetést. Azután hogy fizetik az áfát, vagy mi alapján konvertálják?
@SANYISZTAL
@SANYISZTAL 2 года назад
A pénzhelyettesítőkre az utalványokra alkalmazott szabályozás él.
@fikuszkukisz11
@fikuszkukisz11 2 года назад
@@SANYISZTAL köszi, csak fura hogy a nav mindenen kekeckedik, ezt meg simán elfogadja.
@finbruan
@finbruan 2 года назад
Több településen van ilyen, biztosan kitaposták már mások előttük.
@zaga9692
@zaga9692 2 года назад
@@SANYISZTAL Mik azok a pénzhelyettesítők??
@SANYISZTAL
@SANYISZTAL 2 года назад
@@zaga9692 "-A forgalomban megjelenő pénzhelyettesítők, a váltó és a bankjegy (itt helyi "pénz" azaz utalvány) is azt az ígéretet hordozták, hogy kibocsátójuk a „papírdarabokon” szereplő ellenértéket aranyban (itt valamennyi fedezetül szolgáló forint) fizeti(hetné) vissza. A bankjegyek fedezeteként tehát ekkor végső soron még az aranykészlet szolgált. A bankjegyek kibocsátásával és széleskörű elfogadásával tehát létrejött a belső érték nélküli pénz, és a pénzforgalom lényegét tekintve elszakadt az aranytól (helyi pénzek esetében itt egy folyószámlán forint értékben lekötött összeg a fedezet). Szemben az árupénzzel, a belső érték nélküli pénz önmagában teljesen értéktelen papírdarab. A vele szemben megnyilvánuló általános bizalmon és a társadalmi közmegegyezésen múlik, hogy pénzként elfogadják-e (azaz képes-e betölteni a pénz funkcióit). A társadalmi közmegegyezés kialakulását általában törvényes garanciák segítik elő." A cél a helyi gazdaság felpörgetése, a helyi termelők megsegítése. Röviden.
@gabomasters
@gabomasters Год назад
Alsomocsoládot ha beirom a Google Earth be akkor a déli sark közepét adja be , de lehet jobb is ez így.
@xyzxyz123123xyzxyz12
@xyzxyz123123xyzxyz12 2 года назад
Há ezitta kert!
@BodyParkour
@BodyParkour 2 года назад
Wow!
@qwerty99730
@qwerty99730 2 года назад
Itt semmi nem johetett volna letre , palyatzati tamogatasok es kulonfele az ezt segito kormanyrendeletek, nelkul !ez is mar milyen szegyen,hogy nem tehetek fel tobb napelemet,mint a fogyasztasom!!!Tobb sebbol is verzik ez az onfentartas tortenet,de azert jo probalkozas !
@tiborlazar9396
@tiborlazar9396 2 года назад
A riport hatására megugranak az ingatlanárak ebben a faluban. Marci az ingatlanmanipulátor 😏
@SzabShock
@SzabShock 2 года назад
Megtanítani újra a népet kapálni. Akkor viszont csak a Flourt ne! Ő nem kapál. Hagyjad már! Nem volt még elég az önjelölt hősökből?
@kratafila
@kratafila 2 года назад
Vidékfejlesztési vagy környezetvédelmi államtitkárnak ezt a polgármestert!
@bixi84
@bixi84 2 года назад
Mészáros like this! Sokáig már nem lesz övék az a tó. :D
@LordTchernobog
@LordTchernobog 2 года назад
"Nézd, Andi... tavacska!"
@bixi84
@bixi84 2 года назад
@@LordTchernobog 😂😂😂😂
@Devidzon
@Devidzon 2 года назад
A kezdeményezés szimpatikus, de amit az önellátásról képzelnek energia fronton az megmosolyogtató. "Ha én többet tudok termelni, átadom a szomszédnak", függetlenedni a szolgáltatótól...
@dracojaq3979
@dracojaq3979 2 года назад
Ennek nem pont ugyan az lesz a vége mint a hagyományos gazdaságoknak? :D
@K_G_49
@K_G_49 2 года назад
Haha. Jogos felvetés. :D
@norbert1281
@norbert1281 2 года назад
5:58 Itt elhangzik a lényeg.
@Thomas384
@Thomas384 2 года назад
napelemesként mondom, h totál megértem a szolgáltatót is. Ő elég kemény pénzért kiépített és üzemeltet egy rendszert majd én "ingyen" szeretném ott tovább szórni kényem kedvem szerint a megtermelt áramomat, úgy hogy a rendszer nem erre lett kitalálva 50-100 éve. Ennyi helyi kis erőművet nem terveztek anno bele. Meg lehet oldani rendszerfejlesztéssel, node azt megint nem a napelem ház szeretné kifizetni. Nem egyszerű probléma rengeteg változóval.
@Thomas384
@Thomas384 2 года назад
@Gábor Tóth vágom, én atom párti vagyok. én is most használok csomó áramot és a nyárival fedezem, nem fenntartható
@badman_t
@badman_t 2 года назад
@@Thomas384 azért arra megnéznék egy kimutatást, hogy a magyar elektromos hálózat hány százaléka épült állami pénzből/támogatásból. ha a nagyrésze igy épült pl, akkor azok a kemény pénzért kiépitett rendszerek igenis a nép tulajdona, nehogy már mégegyszer fizetnünk kelljen érte.
@Devidzon
@Devidzon 2 года назад
@Gábor Tóth a gond azzal van, hogy az alaperőműveket kell leterhelni (értsd: kevesebbet fog termelni), ha alacsony a felhasználás, nem lehet hova tenni a megtermelt napenergiát... Ők meg azt hiszik, hogy magunknak termelnek, meg "közösségen belül" használják fel.
@SANYISZTAL
@SANYISZTAL 2 года назад
Ha meg SET-eknek hívott gravitációs "akkukat" szeretnénk építtetni, hogy kiegyensúlyozásra kerüljenek a fogyasztási és termelési ciklusok, mindig jönnek a sötétzöldek. Egy nagy európai transz/szupergrid rendszer, ami meg kontinentálisan tenné lehetővé az elosztást meg még nem igazán került még szóba sem.
@higgs5877
@higgs5877 2 года назад
Ez mind szép és jó, de nem látom a fiatalokat tolongani. Fiatalok számára ez nem épp vonzó szituáció és település.
@kristofcsicsmann8213
@kristofcsicsmann8213 2 года назад
azt gondolom, hogy sok fiatalban megszületik erre az igény, főleg egy túlzsúfolt városi élet után. Rá lehetne segíteni, ha több volna a homeoffice munkalehetőség - én is csak így tudtam visszaköltözni vidékre egy évvel ezelőtt.
@AAEndrU
@AAEndrU 2 года назад
Kíváncsi vagyok mikor jelentkezik be az APEH (sorry nem tom mi most a neve) a "saját pénz" miatt. Az állam nem annyira szereti, ha az állampolgárok függetlenek tudnak lenni tőle. Remélem nem kerül rá sor.
@bixi84
@bixi84 2 года назад
Teljesen legális, Sopronnak és több nagy városnak is van ha jól tudom.
@higgs5877
@higgs5877 2 года назад
NAV. Te mióta nem fizetsz adót, hogy nem tudod most mi a nevük? xD
@AAEndrU
@AAEndrU 2 года назад
@@higgs5877 sose volt dolgom velük, ezt más elintézi helyettem. Elnézést hogy nem érdekel a nevük :D
@AAEndrU
@AAEndrU 2 года назад
@@bixi84 legyen úgy. Csak azért írtam amit írtam, mert én úgy látom, hogy mindeig az a legális, amire még nem vetett szemet senki sem.
@g.a.s.8788
@g.a.s.8788 2 года назад
Szia! Valaki más is írta lejjebb, hogy ez nem pénz, hanem pénzhelyettesítő eszköz, erre külön jogszabály van, hogy mire és hogyan, valamint miként adózva lehet használni.
@ujmappa
@ujmappa 2 года назад
Mocsolád? Ez itt a kert ! :DDDDD
@idegennyelvitanfolyamok
@idegennyelvitanfolyamok 22 дня назад
5g a faluban. (0:01-től)
@SimancsakFeco
@SimancsakFeco 2 года назад
Értem én, hogy kisközösség, de sajnos globalizáció nélkül, ilyen kisközösségi világokban nem lesz gyógyszer a patikában, nem lesz steril szike meg altató a műtétekhez, sőt, műtétek sem lesznek, sem járművek, sem elektromos küyük, sem internet, sem semmi. Vagy megoldjuk a globalizáció problémáit vagy visszasüllyedünk a középkorba.
@peter_szalay
@peter_szalay 2 года назад
es csak a problema tetejet irtad le,
@Szotyi1792
@Szotyi1792 2 года назад
Én lehet (sőt biztos) az elektromos kütyüket fel tudnám adni egy nyugodtabb természethez közeli élethez, ahol azzal foglalkozom amit szeretek és nem napi 9 órát ülök a neon fényben a laptop előtt, ahol a malomkerekek őrölnek. Lehet hogy nem 70 évet élnék, csak 60-at szerényebb körülmények között, viszont az minőségi idő lenne. A kórházi felszerelések amit felsoroltál, sajnos 2021-ben nem állnak rendelkezésre a magyarországi kórházak jelentős hányadában. Arról nem kellene lemondani, arról már megtettük.
@laszlosandor9042
@laszlosandor9042 2 года назад
@@peter_szalay De nem is ez a lényege, hanem hogy a kis települések ne Budapest adójától függjenek, hanem saját magukat is el tudják tartani, minél kisebb természeti terheléssel. Ez nem jelenti azt, hogy a nagy városokban ez lehetséges út, vagy ezt kellene követni, hanem csak annyit jelent, hogy a falvakban lehetnének újra (nem jó szó, de maradok ennél) életképesebbek az emberek és ne kelljen 4 évente egy zsák krumplira várni.
@peter_szalay
@peter_szalay 2 года назад
@@Szotyi1792 tobben magyarorszagrol is lemondtunk,az hogy valaki pattintott kovel akar dolgozni es barlangrajzokat akar nezegetni a vilag nem halad elore.inkabb ennem tovabb a pho levest hagaban es irnak egy kommentet az Airemrol.
@SimancsakFeco
@SimancsakFeco 2 года назад
@@Szotyi1792 Elektromos kütyü a telefon is. A vízszivattyú. A bojler. A kazán (sem megy keringető nélkül ami szintén elektromos). A hűtő... soroljam? Az emberek többsége fel sem fogja, hogy az elektromosság mennyire kihat az életünkre és valami irracionális romantikával tekintenek egy olyan életre ahol nyugalmat várnak, de valójában a többség az első télen meghalna... (A kórházi felszerelések azért még kéznél vannak...)
@hdevo80
@hdevo80 2 года назад
Nézzétek meg Toroczkai összes videóját, és utána döntsetek....
@Adam-zh2fq
@Adam-zh2fq 2 года назад
Tök jó ez a hippi kommuna TSZ, de adózni ki fog, ja, hogy senki? Úgy könnyű önellátónak lenni 😂
@dmass1981
@dmass1981 2 года назад
hippi kommuna TSZ áááááááá :D
@danielszekeres8003
@danielszekeres8003 2 года назад
kommunizmus /s
@SANYISZTAL
@SANYISZTAL 2 года назад
Далее
Önellátók az ökofaluban | Szabad a gazda | VS.hu
10:11
Kivonulók  | 1.rész: Önfenntartók | VS.hu
6:52
Просмотров 104 тыс.