Szóval, Péter én is diszkótulajdonos voltam, 1992-98 között. De, ha engem egy üzleti tárgyaláson pofonbaszott volna egy nagy darab állat. Én sem engedtem volna, hogy megússza. Mint ahogy ti sem úsztátok meg a diszkó foglalást. Nem kell ahhoz nagy erő, hogy az ember vissza vágjon, csak elszántság és ész. Én pedig nem szoktam annyiba hagyni bosszú nélkül. Az én vállalkozásaim és vagyonom ellen intézett támadások következményeként 13 személyt ítéltek letöltendőre. Összesen, 27,5 évre: kocsilopás, gyújtogatás, lopás, és rablás miatt. Nem mindenkit kaptak el, mert más eseteket voltak akik megúszták. Nem mondhatom magam szerencsésnek. De soha nem hajoltam meg.
Tiszteletem!Ott dolgoztam abban az utcában akkor amikor történt,és nem motorról lőték le őket,hanem egy kis sikátorban lerakták a motort és az egyik onnan ment ki az utcára és lőtte le őket.A sikátorban a motortol kb 5-6 méterre a kollégám ásta a villanyoszlopnak a gödröt és már a vége fele járt és mély volt a gödör ,ezért nem vették észre,amikor felnézet a motor hangjára látta is a két sisakos embert ,de ásott tovább. Hallotta ő is mint mi is a házban ahol dolgoztunk a gépfegyver hangját majd a motor hangját,ahogy elmenekültek egyböl,de nem volt neki feltűnő semmi .Mi a házban hallottuk az űtközést is ahogy a szemben lévőházba csapodott az auto.Én még láttam az embert aki hátulrol kiszállt és elszaladt kisoroszi felé úgy megijedt,aki túlélte,már a rendörők rég kint voltak mire visszasétált halálfélelemben,,,hogy hol volt addig? A gépfegyvert eldobták ott a fűben egy öregasszony aki kijött a zajra felvette és bevitte a kertjébe ,gondolta talált valami értékes vasdarabot azt mondta a rendörőknek akik vissza rakták oda ahonnan az öregasszony felvette és úgy fényképezgették.Gyors kivégézés volt az biztos.A motort is megtalálták valahol, pestfelé menekültek ,már arra pontosan nem emlékszem hogy hol.
Tasnádi Úr.Tudja mit szeretek magába.Nagyon szépen és érthetően beszél.Sajnos én néha dadogok meg gyorsan beszélek,nem olyan erősen , csak néha pár betűnél. Bár csak ilyen nyugodtan és érthetően beszélnék.Szerintem már rég szónók lennék.Üdv István.
Jó volt az az olajszőkítési időszak. Éltünk mint hal a vízben! Aztán egyik napról a másikra megváltozott minden. Fejek hullottak, de mi szerencsések voltunk, és még több pénzünk lett 🙂 Régi szép idők.
"Becsületes volt és korrekt" "Kajakra erőszakkal vett el" Inkább mondjuk h csibész volt, vagy zsivány. De a becsületes és korrekt jelzőket hagyjuk meg eredeti értelmezésében.
Puszta veletlenbol kerultem az oldalra, de az elmondottak felideztek bennem a 80as eveket. Az esemenyek korulottem zajlottak, uzleteim voltak, a Balatonon es a nyockerben. Az egyik uzletem elott rendszeresen egy feher mercedesben varta valaki az akkori alkalmazottamat. Az o elbeszeleseibol hallottam, ezekrol az osszefondasokrol. Akkor olyan hihetetlennek tuntek a dolgok.
@@mr.tasnadi úr sziciliaban is régen aki az iratlan törvényt nem tartotta be azt is meg büntették. De sokan szeretnénk ha portikrol is készítene egy videót hogy tisztán lássunk bele egy kicsit.köszönöm
Hiába az alvilág fénykorát élte akkor Mégis valahogy 100 - szór vissza mennék azokba az időkbe és ott maradnék , és vissza se jönnék ebbe a mocskos gané világba !!! Mára egyébként a politikusok vették át ennek a " hivatásnak " a gyakorlását ezt értem , de legalább a kis emberekkel is foglalkoznának de arra már nem maradtt tehetség !!!!
Pólót még lehet nyerni, amin Z ön lógója szerepel , mert nagyon tetszik , mint minden öntől! Csak nem tudom hogy kell melyik oldalon osztani a videókat? Köszönöm szépen. 😘❤❤❤
@@mr.tasnadi értem, köszönöm szépen válaszát, remélem videókat még sokat láthatunk öntől, mert nagyon tetszik mindegyik,és érdekesek! Szép napot kívánok szeretettel!!🙂❤❤❤❤
Tegnap este amikor kijött ez a videó, igencsak álmos voltam.. Úgy is indítottam el, hogy lehet bealszom időközben. De ez valahogy nem jött össze. 😀 Túl érdekes volt 😍 Nagyon szuper videó 💪👌🙏
Tiszteletem Tasnádi úŕ! Én antik sztorit szeretnék hallani őntől ,ha már a Balaton és az északi part szóba került. Volt egy igazán kemény pali Balatonfüreden . Ő abban külömbözött az ősszes többitől ,hogy egymagában képviselte a teljes hatalmat. Kiváló stratéga volt. Gondolom már tudja kiről beszélek . Gál Kamil neve el van hallgatva ,pedig azt hiszem ő archetipusa volt ,az éjszakai életnek , de még Pesten is . Itt jegyezném meg Balog József nevét is aki a legjobb barátja volt. Ha van jó sztorija kérem nosztalgiázzon egyet. Emlekszem egy szkander sztoryra is... Shalom!
Üdvözlöm Kedves Péter! Farkas Helga ügyről tudna beszélni? A videóban megjelent Uri Geller fényképe aki akkoriban sztár volt Magyarországon és nyomozott ez ügyben, Gondolom ön közelebbről ismerte őt is! Nagyon sokszor úgy tűnt hogy Farkas Imrét nem viselte meg a lánya eltűnése vagy inkább halála. Köszönöm szépen válaszát Minden jót kívánok önnek!
Hát izgalmas időszak lehetett ez a rendszerváltás utáni időszak. A különböző bűnözők számára egyszeri és megismételhetetlen korszak lehetett ha jól gondolom. Én gyerek voltam akkor és ez az időszak valahogy mindig is érdekes volt számomra is hogy hogyan éltek az akkori írtó szegény világ leggazdagabb bűnözői vagy bűnözőknek tartott emberei.
Azért hangzik neked rohejesen, mert álomszerű elképzeléseid vannak ezek szerint a világról. Először is a "maffiózó" kifejezést se a hatóságok se maguk a "maffiózók" sosem használták, használják. Ezt a népesség azon része akasztotta rá egy celcsoportra, akik túl ostobák ahhoz, hogy pennzé tehető gondolataik legyenek, így mindig másokról pofaznak, persze pontatlansagokat... De mivel oly sokan vannak, és azért mégiscsak sok pénzt termelnek (csak nem maguknak), stb stb egy idő után kénytelen minden és mindenki atvenni és alkalmazni az agyrem fogalmakat. Na de visszaterve a lenyegre: azért azt csak nem gondolod, h az úgynevezett "maffia", és a "maffiózók" egyfajta zárt, szekta szerű közösség, ami csak magával csinál bármit. Másteszt minden említésre méltó un. "maffiózó" gyakorlatilag egy üzletember. (... És minden említésre méltó üzletember egy kicsit szinte biztos, h "maffiózó") Egyébiránt a mi rendszerváltás utáni "maffiózóink" sokkal inkabb üzletember szerűek voltak, a klasszikus olasz vagy amerikaiakhoz képest. Gyakorlatilag a főbb tevékenységi és bevételi köreik mára legalizaltak lettek, ha másnak nem, az államnak. :) Szóval a Péter azért fogalmazott így, mert bármilyen furcsán hangzik is neked, de az az ember egy olasz üzletember volt!
Ertem en hogy jo a multrol sztorizgatni. De azert buszke ne legyen ra senki, hogy ilyen aljas, nyomorult eletet elt. Tisztelem a felismerest es a jo utra terest, csak sok fiatal ebbol mashogy “taplalkozik”. :)
Rendkívül érdekes, szórakoztató videó volt. Köszönjük szépen, kérünk még hasonlókat! Egy negatív megjegyzésem van a szerkesztéshez. A fejezeteket elválasztó sípszó nagyon hangos. A könyvet hogyan tudnám megvenni Öntől ? Zuglóban lakom én is.
Pont ugyanez lenne a kérdésem Péter!! Én rendelni szeretném de nem találok sehol azt írják nem rendelhető sehol!! A későbbiekben milyen úton módon tudnám be szerezni a könyvet!!?? Előre is köszönöm!! A videó nagyon érdekes volt kB húsz éve figyelem olvasom ezeket a sztorikat de a legjobb attól hallani aki benne volt várom a folytatást!! Szép estét kívánok!
Kedves Péter, 1, Miért hívták a Boros Tamást "óriás Tominak"? 2, Bevállalós volt, vagy csak az ilyen Klausz...féléknek, hétköznapi embereknek vert oda, vagy a 90-es évek éjszakájában bárkinek oda állt? Köszönöm megtisztelő és őszinte válaszát a Boros kérdésre....
Érdekes én ezek között a fiúk között mozogtam a 90-es években, különböző szórakozóhelyeken Flört stb de soha nem gondoltam hogy ilyen kemény háború folyik köztük
Már osztottam is Peti bá! Jók a sztorik. Szlávy Bulcsúról mi a véleményed? Olvastad a róla írt könyvet? Én neki dolgoztam anno (nem direktbe, hanem a "Kopasz" Balázson keresztül), még akkor, mikor a Vaskó Géza vitte a Hollywood Centert. Regényes idők voltak.
Molnár Péter "vállalkozó" lehetett az a volt bunyós, +91 kilóban országos ezüstérmes boxoló, és thai-boxal is foglalkozott, aki a siófoki diszkós esetnél felhívta, gondolom. Őt 96-ban? Szentkirályszabadja mellett robbantották fel az autójában, amikor ment (volna) le Balatonalmádiba.
Tiszteletem Péter ! Teljesen jók a sztorik és hiteles! Van ott még ...:-) !! És még vallástörténelemből is nyithatna csatornát ( ezt kevesen tudják talán ..) Minden jót és jó egészséget kívánok !
IMADOM! Ambrus Attilat! Nem ismerem szemelyesen. De a tesom is imadja! Ha egyszer Magyarorszagon jarok meg akkor vennek tolle egy szep targyat, lattam nagyon szepeket tud csinalni. Egyebkent nagyon elismerem mint embert! Es ez nagyon ritka dolog a szememben!
Szép volt az a Huszár utcai sztori az akkori Kalóztanyában. :) Épp oda akartam parkolni, de nem volt hely, így a narancssárga Moszkvics kapta a kirepülő ajtófélfát... Kirobbanó éjszaka volt...
Meik piacon lehet Ambrus Attilaval talalkozni es vasarolni tolle? Ha valaki tudja kerem segitsen nekem ebben a kerdesben! Elore is koszonom szepen es minden jot kivanok neki!!!
Tisztelt Tasnádi úr! Van egy kérdésem, amire természetesen nem kötelező válaszolni: Ha a Jóisten megengedné lenne még egyszer 20 éves a mai világban? Csak igen, vagy nem. E két szó közül.
Remélhetőleg róla már csak olyan híreket hallunk, hogy megkapta a jól megérdemelt életfogytiglanját... Bár a sors iróniája, hogy ezt az egyetlen olyan "jócselekedete" miatti részvételéért kapja meg, amivel azért valamelyest jobbá tette a világot😀
Nekem nem volt egyértelmű ez a Seres- Kunkli bunyó. Akkor most ki nyert? A Seres vagy a Kunkli? Mert eltörhetett mind a két keze azért mert Seres úgy szétütotte,hogy az ütések közben tört el a keze és ő nyert ,vagy azért is mert a Kunkli úgy megverte ,hogy mind a két kezét eltörte.
@@mickeymickey2188 Gondolod, hogy ha bármelyikük leverte volna őket, akkor az nem hangzik el a videóban dicsekvésképpen? Szerintem egyértelmű mi történt, lenyomták az utcai "harcosokat" a sportolók, nem nagy csodára.
Elmondtam Seres soha nem kapott ki utcai bunyóban. Akkor sem. Olyan nagyokat ütött,hogy eltört mind a két keze. 30 éve volt akkor a Kunkli még gyerek volt.
@@mr.tasnadi Igazából már akkor eltört a keze, amikor elindította az ütést, és beleütközött a nitrogén és oxigén molekulákba, ezért nem halt meg a célba vett sportoló sem, mert mielőtt odaért az ököl, addigra a levegő lelassította.
Erről a bunyóról nem hallottam, Kunkli sem verte nagy dobra ezek szerint! Seres valóban nagy ember hírében ált, de volt aki nemet mert mondani neki, mert ismerek olyat személyesen! A Portik ügyről meg annyit, ha nem próbál meg belenyúlni a politikába és továbbra is a rejtőzködő életét éli, akkor a mai napig kint lenne! A Portig történetben nekem az a furcsa, hogyan lehet az hogy valaki teljesen gátlástalanná válik, szinte megbolondul és megölet sokakat, majd ezután szinte nem létezővé válik és visszahúzódik több mint egy évtizedre!
Ja! A regi nagy robbantasok! Ez a millenium elott tortent. De azt mondtak hogy maffia haboru az Oroszokkal. Minden heten robbant egy Mercedesz! Erre mindenki emlekszik szerintem.
Ha szabad kérdeznem... Portik Tamás ugyanaz a személy mint az a hozzá hasonló srác aki a Bebukottak cimu dokumentum filmben a tököli börtönben is nyilatkozik?
@@mr.tasnadi Tiszteletem!Ott dolgoztam abban az utcában akkor amikor történt,és nem motorról lőték le őket,hanem egy kis sikátorban lerakták a motort és az egyik onnan ment ki az utcára és lőtte le őket.A sikátorban a motortol kb 5-6 méterre a kollégám ásta a villanyoszlopnak a gödröt és már a vége fele járt és mély volt a gödör ,ezért nem vették észre,amikor felnézet a motor hangjára látta is a két sisakos embert ,de ásott tovább. Hallotta ő is mint mi is a házban ahol dolgoztunk a gépfegyver hangját majd a motor hangját,ahogy elmenekültek egyböl,de nem volt neki feltűnő semmi .Mi a házban hallottuk az űtközést is ahogy a szemben lévőházba csapodott az auto.Én még láttam az embert aki hátulrol kiszállt és elszaladt kisoroszi felé úgy megijedt,aki túlélte,már a rendörők rég kint voltak mire visszasétált halálfélelemben,,,hogy hol volt addig? A gépfegyvert eldobták ott a fűben egy öregasszony aki kijött a zajra felvette és bevitte a kertjébe ,gondolta talált valami értékes vasdarabot azt mondta a rendörőknek akik vissza rakták oda ahonnan az öregasszony felvette és úgy fényképezgették.Gyors kivégézés volt az biztos.A motort is megtalálták valahol, pestfelé menekültek ,már arra pontosan nem emlékszem hogy hol.
A Thai-boxos Kunkli Tivadar volt? Őt inkább gondoltam volna visszafogottabbnak annál, minthogy alvilági csúcsragadozókat hívjon ki. (Emlékeim szerint mielőtt elverte Magyar Róbertet, őt hívták ki, nem ő kereste a bajt) Ki volt akkoriban nagy név Thai-boxban kis hazánkban? Kató Mihály, szerintem ő sem az az arcoskodó típus volt, illetve Rehák György volt még talán. Tasnádi úr, ezek a videok hiánypótlóak, az a generáció aki csak könyvekből ismerhette, nekik most megelevenednek a történetek a szavai által!
Továbbra is Pintér Sándorról szeretném ha beszélne, mondana pàr szót. Semmi politika! Mondta már Tasnádi, hogy politikusokról nem szeretne beszélni. De mindenki tudja, hogy P. Sándornak más multja is van. Kőbányai piac történetek stb… Van elég bátorsága Tasnádi úrnak, hogy beszéljen P. Sándorról, azt amit tud?