Nagyon kevés a nézettség ezen, pedig ez mond is valamit, nem mint a legtöbb rap, amibe anyáznak, geciznek stb, nem a Mr.Bukta rapeken kéne milliós nézettségnek lennie, hanem ezeken, így tovább!
Igazán nevetséges, hogy csak 47 ezer megtekintés van rajta, hiszen ez egy nagyon jó és élvezhető zene! Persze ez Magyarország, külföldön már milliós megtekintésnél járna..😑 Egyébként gratulálok hozzá!😃
DALSZÖVEG Uram csak neked jár a tisztelet Még is a bánattól kapom az ihletet Reggel a tükörből vissza integet Mondd most mit tegyek mondd most mit tegyek Nincs barát aki segítene rajtam Nincs szerelem aki csókolná az ajkam Nincs az a társ aki itt lenne a bajban Egyedül maradtam egyedül maradtam Mondd most mi legyen mondd most mi legyen Minden kibaszott ismerősöm idegen Ne ne ne gyere most azzal hogy majd minden helyre jön csak ne legyek tele haraggal mert ez nem megoldás Üresek a hetek a napok az órák Megfakultak a színek és feketék a rózsák Nekem nem kell angyal aki megvígasztal csak erre jo hogy megküzdjek az indulattal Mindig utól ér a bánat és már nagyon kezdem unni Folyton pórázon rángat Nem hagy levegőhöz jutni A fájdalmak végtelen De úgy is át vészelem Uram tudom mit tettél Azt hiszem engem most jól meg bűntettél Istenem remélem tudod az imákat Ígérem hogy helyre hozom a hibákat Megkínzó bánat meg feletted van csak tető is ott hagyott hogy engem kapjon el az eső Ezt a csatát te nyerted a színeket bennem te feketére fested Ismerlek bánom hogy megint újra kezded de azt is tudom hogy örökké nem eshet Istenem remélem tudod az imákat Ígérem hogy helyre hozom a hibákat Megkínzó bánat meg feletted van csak tető is ott hagyott hogy engem kapjon el az eső Ezt a csatát te nyerted a színeket bennem te feketére fested Ismerlek bánom hogy megint újra kezded de azt is tudom hogy örökké nem eshet Meg kell szenvednem ezt hogy kiusszak a parthoz Hogy később majd új erővel álljak rajthoz És amikor úgy tűnik hogy végleg feladtam Igazából akkor teszek teljes csendet magamban Kifordult minden magából az ördög mellém pártol De nem tudja hogy nekem a vihar csak egy kis zápor Ha igazam is volt akkor is bocsánatot kertem A jószívűségem az egyetlen nagy ellenségem Többé nem használtok ki Többe nem hagyom hogy befolyásoljon valami vagy valaki a szemembe hazudjon hogy ő barát és mikor a legboldogabb vagy akkor tesz majd alád Túl sokáig tűrtem amim volt az már nincs hiába becsültem Többé nincs bilincs megkönnyebbültem Beforrnak a sebek idővel erősebb leszek a bukásra fekszek de győzelemre kelek Mindig utól ér a bánat és már nagyon kezdem unni Folyton pórázon rángat Nem hagy levegőhöz jutni A fájdalmak végtelen De úgy is át vészelem Uram tudom mit tettél Azt hiszem engem most jól meg bűntettél Istenem remélem tudod az imákat Ígérem hogy helyre hozom a hibákat Megkínzó bánat meg feletted van csak tető is ott hagyott hogy engem kapjon el az eső Ezt a csatát te nyerted a színeket bennem te feketére fested Ismerlek bánom hogy megint újra kezded de azt is tudom hogy örökké nem eshet Istenem remélem tudod az imákat Ígérem hogy helyre hozom a hibákat Megkínzó bánat meg feletted van csak tető is ott hagyott hogy engem kapjon el az eső Ezt a csatát te nyerted a színeket bennem te feketére fested Ismerlek bánom hogy megint újra kezded de azt is tudom hogy örökké nem eshet Amit akarok úgy is megfogom tenni Hiába mondják nekem hogy nem fog menni Hogy mikor mit egyek nem mondhatja meg senki Engem a hitem irányít nekem ez ennyi Istenem remélem tudod az imákat Ígérem hogy helyre hozom a hibákat Megkínzó bánat meg feletted van csak tető is ott hagyott hogy engem kapjon el az eső Ezt a csatát te nyerted a színeket bennem te feketére fested Ismerlek bánom hogy megint újra kezded de azt is tudom hogy örökké nem eshet Istenem remélem tudod az imákat Ígérem hogy helyre hozom a hibákat Megkínzó bánat meg feletted van csak tető is ott hagyott hogy engem kapjon el az eső Ezt a csatát te nyerted a színeket bennem te feketére fested Ismerlek bánom hogy megint újra kezded de azt is tudom hogy örökké nem eshet
Az egy dolog de hogy ilyen fos daloknak klipeket rendeznek meg teszik az agyukat benne és tudod mi a vicc hogy elhiszik hogy ez jó meg fellépés szervezés előbb énekelni kéne meg tanulni nagyon szomorú a hazai paletta :(