Ezt a videót 4 percig néztem meg, most kezdem újra és úgy a egyben 21 percnyit. Számomra döbbenet, hogy ebbe mit nem bele pakoltak. Kegyetlen jó! Megszületett számomra a következő kedvenc. ui: Most megvagyok vele. Ez a vonógép egy műszaki pornó. Szó szerint. Azért az látszik, hogy a járműipari megoldások a vasút sajátosságaira igazítva nagyon okosan implementálhatók. Rengeteg apró finom műszaki részleteket nagyon jó érzés látni főleg úgy, hogy van fogalmam ezekről a szerkezetekről. :)
Nagyon jó és tőkéletesen felkészültél rá. Nem tudom hogy csináltál e videót a Railjetről, mert ahogy te bemutatód a vonatokat részletesebben menet közben úgy a Railjet is érdekes lesz.
Sturovo a történelemben soha nem létezett - ezt a felvidéki magyar várost (amely máig is magyar, még nem szlovákosították el jóakaróink) a középkorban Kakat (Kakas)-nak hívták, majd a török megszállás óta Párkány volt a neve - hivatalosan egészen 1948-ig. Akkor ült össze a Daňo Okáli által vezetett bizottság, amely arra volt hivatott, hogy azt a kb. 500 felvidéki magyar települést amelynek még a világháború előtti Csehszlovákiában sem volt szlovák neve - elszlovákosítsák. Valahogy így ment: Párkány? - Parkan! ááá, ez nem elég szlovák, nevezzük el a nagy szlovák hazafi, a magyargyúlölő Ľudovít Štúr szerint! Hogy soha semmi köze nem volt ehhez a városhoz? Nem baj, szép szlovák neve lesz! Milyen gyönyörű a "Štúrovo" - hát nem? És kb.így járt a többi sokszáz magyar település - így lett Ógyallából Hurbanovo (Hurban szerint), Tornaljából Šafárikovo (Šafárik szerint) - ez lett az egyetlen kivétel, amely népszavazás által visszakapta eredeti nevét - ma is Tornalja.Népszavazás volt Párkánnyal kapcsolatban is, és a lakosság több mint 85 százaléka ejtette a "Sturovót", de az akkori miniszterelnök Mečiar személyesen törölte a népszavás eredményét, úgyhogy ma ebben a videóban a csonkaországiak jóvoltából egy felvidéki magyarnak undorítóan hangzó elnevezést el kell tűrni, mert Magyarországon annyira tudatlanok, hogy még ilyen alapvető dolgokat sem tudnak. Pedig én már éltem - 2 éves voltam, amikor ezt a rondaságot elkövették a felvidéki magyarokkal! Kétlem, hogy ezen a földgolyón máshol csináltak volna egy ilyen bizottsági átnevezésdit! Most reggelig írhatnék itt erre a témára - de minek? Csonkaországban ez már senkit nem érdekel - pedig ez az átnevezés nem évszázadokkal ezelőtt történt, hanem történelmi távlatból csak nevetségesen rövid, nem egész 76 évvel ezelőtt! Szomorú kilátás, hogy a magyarság így fog pár évtizeden belül eltűnni a Kárpátmedencéből....
Ezek nagyon szép mozdonyok, jó hogy ismét tettél egy kanyart erre, nagyon jó anyag lett. Izgalmas volt. Metropolitan előtt ha jól tudom Jaroslav Hasek Ec volt. Ha az elején te vágtad be a hangot, az jól sikerült. Sokkal jobb volt amíg Rábai Balázs hangja volt a Nyugatiban, Most meg már szinte mindenhol Mátyus Kati van. Rábai sokkal jobb és érthetőbb is
Kibaszott jó videó, de aki sokat utazik Cseh vagy Szlovákiába az tudja hogy folyton ledöglenek...pedig ha valaki szídja a magyar vasúton kívüli mozdonyokat az pont nem én szoktam lenni...sajnos sokszor ragadtam országon belül mert a magyar vezér nem tudott vele mit kezdeni...egyszer a Nyugatiba, egyszer Vácon ragadtam vele...legutóbb Vácon már leszálltam és a vezértől kérdeztem átjutunk? Válasza: Igen de ne rakd bele a videóba...sajnos odaát is szenvedtem vele...Nekem nincs jó tapasztalatom...pedig vizuálisan kurva jól néz ki... Volt szerencsém utazni rajta 230 km-t kint élő magyar vezérrel és Ő sem dicsérte agyon :D
Érdekesség, hogy Párkány és Szob között még van 3 megszűnt megállóhely: Garamkövesd, Kovácspatak és Helemba. Valamint a Metropolitanhoz Párkányban csatlakozik a Léva felé közeledő vonat. Ui.: Párkány város szlovák neve nem tükörfordítása a magyarénak, hanem Ľudovít Štúrról kapta 1948-ban (semmi köze hozzá és mai napig magyar többségű város) 1920-38 között a csehek Parkannak hívták hivatalosan. Csak azért, hogy tudjuk ha ide jövünk ez még nem az igazi szlovák Szlovákia...
Nekem ez a videó most kevésbé tűnt jól sikerültnek, de ettől függetlenül hasznos volt betekintést nyerni a Skoda-Messerschmittbe! Köszönöm és várom a következő videóidat!
valaki tudja, hogy mi miért nem veszünk ilyen mozdonyokat? már bizonyítottak a nemzetközi szakaszokon, szerintem hasonlóan színvonalas lenne mint a vectronok, amik úgyse lesznek
Jó videó lett! Skoda csoda ahogy egyesek hívják :) Sajnos azért vannak vele megbízhatósági gondok, illetve az ETCS-vel való felszerelést hátráltatja, hogy nem nagyon van neki hely (csak úgy lehetne megoldani, ha valamelyik nemzeti VB-t kiszednék). Amint kötelező lesz a Cseheknél a fővonalakon az ETCS, menni fognak ezek a gépek, helyettük Vectron és az új ComfortJet lesz majd a 70-esen. Modellben a Trix/Marklin adta ki, megidézhető vele 1:87-ben is a Metropolitan :) ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-s0W37a_J7XE.htmlsi=SZRFgRq4WRFV6WTg
Vehetnénk csehektől skoda mozdonyokat. Szép is,egyszerű kezelés és javítási,karbantartási költség sem lehet egetverő. Nemzetközire kitünő,esetleg belföldi (IC) élére állítani.
@@traxx0239Ez így van ráadásúl sokkal többe került,mint egy MS Vectron vagy egy Trax 3. Daradjuk 2.3 Milliárd forintba. Egy három évvel ezelőtti Iho-s cikkben olvastam,hogy emiatt is a CD-szeretett volna megszabadúlni a gépektől. De a leányvállalatának (CD Cargo)sem kellenek. Így majd mennek a kukába,mert alkatrészt nem fognak hozzá rendelni. Ezek a mozdonyok félig siker félig kudarc kategória.
@@traxx0239 Egy technika akkor tud kiforrott lenni, ha sok ideig gyártják közben a gyerekbetegségeket megszüntetik. A 200-as Ikarus buszoknak is kellett egy 6-8 év gyártás míg összeállt, a 400-as meg sose forrta ki magát mert nem készült belőle annyi. A mozdonyoknál meg még kisebbek a darabszámok. A mai világban meg 8-10 év után jön az új modell. Rossz irányba halad a világ. Ez valójában a gyártóknak jó, mert tudják mondani, hogy az új modellben már kijavítottuk a régiek hibáját. Pár év múlva meg kiderül, hogy nem is vagy jöttek más jellegű új hibák. A mérnők számol, a fizika meg könyörtelen.
@@gaborleszkovszki6246 Gondoltam hogy kapok egy ilyen kommentet,éppen emiatt szóról szóra leírom az Ihos-cikkben olvasottakat. Hangsúlyozom ez egy 2020-ban íródott cikk,és változtatás nélkül közlöm. Olvasd el nyugodtan. Azért mert az Ádám elmondja a mozdony működését a videóban,amit a mozdonyvezetők meséltek neki,attól ez a gép nem egy sikersztori és nem kell tőle hasra vágódni.
2023.11.07-én a Békéscsabáról Budapestre, 11.20 perckor induló vonatot egy, kb 50 éves V43-as húzta, 1darab vontató motorral, 93km/h max sebességgel. Nem tudom kinek kell megköszönni ezt a szívességet, Lézer Jankónak, vagy a narancsvezérnek... A máv start zrt támogatásával.
This is a keyboard that includes ARR (Automatic Speed Regulation) and AVV (Automatic Train Control) operations. The green keys are for setting the speed, the red keys are for setting the signals for AVV. The middle yellow keys are used to select the desired relative thrust of the locomotive.
Az érettségi nagyjából annyit bizonyít, hogy képes vagy bonyolultabb szövegeket elolvasni, megérteni és leírni, illetve bonyolultabb matematikai műveleteket elvégezni. Ezek nélkül hogy akna bárki mozdonyvezető lenni?
Sturovo a történelemben soha nem létezett - ezt a felvidéki magyar várost (amely máig is magyar, még nem szlovákosították el jóakaróink) a középkorban Kakat (Kakas)-nak hívták, majd a török megszállás óta Párkány volt a neve - hivatalosan egészen 1948-ig. Akkor ült össze a Daňo Okáli által vezetett bizottság, amely arra volt hivatott, hogy azt a kb. 500 felvidéki magyar települést amelynek még a világháború előtti Csehszlovákiában sem volt szlovák neve - elszlovákosítsák. Valahogy így ment: Párkány? - Parkan! ááá, ez nem elég szlovák, nevezzük el a nagy szlovák hazafi, a magyargyűlölő Ľudovít Štúr szerint! Hogy soha semmi köze nem volt ehhez a városhoz? Nem baj, szép szlovák neve lesz! Milyen gyönyörű a "Štúrovo" - hát nem? És kb.így járt a többi sokszáz magyar település - így lett Ógyallából Hurbanovo (Hurban szerint), Tornaljából Šafárikovo (Šafárik szerint) - ez az egyetlen kivétel, amely népszavazás által visszakapta eredeti nevét - ma is Tornalja. Népszavás volt Párkánnyal kapcsolatban is, és a lakosság több mint 85 százaléka ejtette a "Sturovót", de az akkori miniszterelnök Mečiar személyesen törölte a népszavazás eredményét, úgyhogy ma ebben a videóban a csonkaországiak jóvoltából egy felvidéki magyarnak undorítóan hangzó elnevezést el kell tűrni, mert Magyarországon annyira tudatlanok, hogy még ilyen alapvető dolgokat sem tudnak Pedig én már éltem - 2 éves voltam, amikor ezt a rondaságot elkövették a felvidéki magyarokkal! Kétlem, hogy ezen a földgolyón máshol csináltak volna egy ilyen bizottsági átnevezésdit! Most reggelig írhatnék itt erre a témára - de minek? Csonkaországban ez már senkit nem érdekel - pedig ez az átnevezés nem évszázadokkal ezelőtt történt, hanem történelmi távlatból csak nevetségesen rövid, nem egész 76 évvel ezelőtt! Szomorú kilátás, hogy a magyarság így fog pár évtizeden belül eltűnni a Kárpátmedencéből....
Ez máááááááááááááá neeeeeeeeeeeeeeeeeeeem mozdony vezetés!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! CSAK felügyelés a BARMOKRA!!!!!
Nem rosszak ezek a masinák tetszenek. Legalább nincs áramnemnek kötve hamár az említett Cseh,Szlovák,Magyar,Német és Lengyel frekvencia hálózatot nézzük