Pekinben jártunk, csodákat láttunk. És Sencsenben is. Kantonban meg pláne. Ez az ország nagyon nem olyan, mint hinnéd, s mi fel se fogjuk, hol tartanak. Kérdezz-felelek adásunk a témában. #speedzone #kína #live #élő #speedcast
Most, hogy Pista már egész sokat javult a riporterkedés területén, Csík kezdi azt a rendkívül bosszantó stílust, hogy folyton belevág a többiek mondataiba. Miért nem lehet hagyni, hogy végigmondjon a másik egy egész mondatot? 🤷🏼♂️
Petit se hagyjuk ki a közbeszólásból, ő még elkezd remegni is, hogy hadd szóljon már közbe. Gerire felnézek, hogy ő milyen nyugodtan és semlegesen kezelte ezeket a szituációkat. Tök jó volt az adás az átadott információ szerint.
@@norbert_szabo Elég keveset viszek én műsort a stúdióban, aminek a légkörében benne van egyfajta "ha nem abban a pillanatban szólsz közbe, sose tudsz" kapaszkodás. És ha egy szelídebb ember jön a szokásosoknál, nem megy elég gyorsan az akklimatizálódás. Amúgy sem szeretem csinálni túlságosan az élőket, mert a szám gyorsabban jár, mint az agyam, ha meg számolok, hogy ne mondjak hülyeségeket, akkor megkukulok. Ezért is húzom ki magam az ilyen dolgokból, mert nekem fejben nem megy (szar memória - elfelejtem, mit akartam mondani -, közlésvágy, udvariasság és a lenyomás miatti erőlködés rossz mixet ad ki, mások nyilván tisztábbak fejben), ezért is voltam én sokáig író ember, és minden eszközzel próbáltam magam távol tartani a képernyőtől. Már amikor a 2000-es évek elején hívtak a Totalcarhoz, akkor is. De mivel a világ elbutult és elgyorsult a betűtől, lényegében felköthetném magam az írásvágyammal, tehát muszáj volt arra menni, amerre a világ. Ha nem megy, akkor érted, miért. Mondd ki, boomer. Bár csak X-gen vagyok, de nagyon a boomer-határon.
Ez elég sok szempontból gáz volt. A tartalom eleve, a közbeugatás meg az alapvető tisztelet hiányát mutatja. Céges (kínai állami) pénzen kiutaztattak benneteket, hogy megmutassák a parádét, ti meg úgy adjátok elő, mint amikor egyszeri magyar ember 1986-ban először ment világútlevéllel Nyugat-Németországba. A BYD elérte veletek a célját.
Az "alapvető tisztelet" egy némileg közhelyes iskolai tanerős kiszólás, ami egyébként haverok között többnyire kellő mértékben megvan. A műsort amúgy vinni kell, a vétkes monologizálásba belefeledkezettet többnyire menet közben "meg kell vágni", a műsor pörgőssége okán. Üdv.
Számomra nagyon érdekes volt a téme! Ez egy podcast vagy is beszelgetés nem riport , interjú stb...szerintem teljesen jo müsor volt! Döbbenetes, zseniális de ijesztő is Kína! En nagyon várom a 4 kinai adást!
Ameddig mi kiállhatunk a parlament elé azt ordítani hogy lámpavasra a miniszterrel aztán hazamegyek vacsorázni, meg aközött hogy egy micimackós bevásárlószatyorral az utcán sétálva koncentrációs táborba zárnak, addig nagyon nem aggódok. Azért szépen lenyeltétek a vigyort, pontosan ez volt a Párt célja.
Jót akartok, de sajnos nem lett igazán jó ez az adás. Sokkal észerűbb lenne, ha a már elkészült 4 részt egybekötnétek ezzel a beszélgetős műsorral és azt 4 nap alatt (sz-cs-p-sz) egymás után leadnátok. Akár még talán úgy is, hogy a 3 ember külön-külön beszél, mert sajnos ahogy valaki már írta, legalább 3 sztori szakadt félbe a belepofázás miatt. Maga az ország és a termelés még mindig akkora kuriózum, hogy tényleg jó lett volna beszámolóval egybekötött helyszínen forgatott felvételekkel leadni. Akár azt is lehetne, hogy meghirdetitek, hogy lehet előre kérdezni és azt az adásban megválaszoljátok vagy már előre megírt szkripttel dolgoztok. Magáról az országról meg én óvatosabban nyilatkoznék. Bár nekem is tetszik bizonyos része, de nem biztos, hogy mi ezzel a szabadabb európai szellemmel tudnánk ott lenni. Azért még mindig diktatúra van ott, megfigyeléssel stb, stb, stb.
Nagyan zavaró volt h Csik allandoan Peti felé fordulva kommunikált, neki beszélt, igazi proszto dolog volt! A vendéget többet kellett volna beszéltetni (és nem allandóan a szavaba vágni), mert láthatóan sokkal nagyobb tudása van az ázsiai folyamatakról
Peti, a következő lépcső, a: "rajzolj egy képet Louie" :D :D De addig még lesz: "nem létezik túl nagy falat, csak túl kicsi kutya!" "Semmi baj, semmi gond, kétszer több a jóból"-ajjaj lesz itt még sok minden. Embereeeeeek :D :D Én tuti ezt fogom ordítani amikor visznek :D
Nemcsak az esztétika. Asztalokra való mikrofonokat lógattak be fotelek elé, amikben nem lehet normálisan ülni, annyira mélyek. Meg lehet oldani füles nélkül (több podcastban sikerült) 😔
Jelentős német autóipari beszállító cégnél dolgozok több mint 10 éve. A mérnökök 90%-ának arról sincs fogalma, hogy melyik alkatrész hová kerül beépítésre és mi a funkciója az adott alkatrésznek. Olyan dolgokba kötnek bele, minek semmi a jelentősége és ami tényleg a lényeg lenne afelett simán átsiklanak. Német rendszer (ami nem rossz , amit a mérnök mond az ,,szent"), de a mérnök ,,urak" , ,, hölgyek" , iskolázottsága hazai... Apuci kifizette a tandíjat az ,,egyetemen" aztán a diplomavédőn csusszant a boríték a ,,tanár úr"-nak. Ezek a ,,mérnökök" csak azért járnak be a ,,munkahelyükre" , hogy felmarkolják a fizetésüket aztán ha kiderül , hogy nem értenek semmihez csak jól tudnak segget nyalni akkor egyszerűen tovább állnak egy másik céghez és folytatják azt a szart ami az európai autó ipart a padlóra küldi. Van mitől félni Európának és nem csak az autóipar területén...
Ne kezdjük már ezt. 1. Persze hogy a beszallito nem tudja minden alkatrészerol hogy hova kerül 2.Németországban aki járt egyn napot is műszaki egyetemre az tudja hogy apuci ott semmit nem vesz meg. Ha itt valaki 2szer megbukik mondjuk matekból az többet nem iratkozhat be műszaki egyetemre és 30% a kibukasi arany. Sokkal keményebb mint bármelyik magyar egyetem. Kinaiakrol nincs ismeretem de hogy aki itt végez az érti a dolgát, az biztos. 3. Olyannyira nagy felnivalo van a kinaiaktol hogy például a cégnél ahol én dolgozom. Szintén német autoipari beszallito, abból van a legnagyobb baj hogy a drága kínai konkurencia a termékünkről meg a színt is ellopta, RGB kodra pontosan. Utána meg megprobalja eladni otodaron a silány fost. Kimondtak ok is a lényeget. Kínában az öteves terv a menő, csak az a baj a termékeik is nagyjából 5 évre készülnek. A byd miért rohad 2 hónaposan? A xiaomin miért száll el a fék? A fangchenbaonak miért vannak a lengokarjai olyan silány alumíniumból hogy kézzel lehet hajlítani? 4. Sajnos Csikosek meg megettek ezt a tipikus ujsagiroi baromságot. Gyere 2 hét luxushotel, kaja, pia, kozpenz, megnezheted a legmodernebb gyarunkat aztán majd úgyis el leszel ájulva.
Az a baj hogy ezeket a fiatalokat (tisztelet a kivételnek) nem is érdekli, csak hát mivel az átlagos munkák nagyrészével nem lehet elegendő pénzt keresni, meg hát szar is egy gyárban izzadni egész nap, ezért sokszor az lesz az eredmény hogy a szülő inkább ösztönzi a gyereket a továbbtanulásra, még akkor is ha a gyereket marhára nem érdekli az adott "szakma".
@@dnc3861 Ki mondott ilyet? Én arra reagáltam hogy unblock azért nem értenek hozzá, mert nem is érdekli a nagy részét. Régen azért voltak jó mérnökök, mert az volt az életük, hobbijuk, munkájuk. Csak ugye ma már megélhetési szakma ez is.
@@quinoxzgdzlla499 csak hidd el Kínában sem érdekli őket jobban a szakma. Másfelől meg nem lehet általánositani. A műszaki egyetemek nagyon nehezek a mai napi 50%-os kibukasi arannyal. Arra ott van a pénzügy ha nem érdekel semmi de jobban akarsz keresni mint az átlag. Hidd el semmilyen mérnöki kárt nem csinálnak meg Németországban hozzáertes és érdeklődés nélkül, vagy ahhoz 140-es IQ val kell rendelkezni.
Azért ezt a fokú mértéktelen ajnározást Kínáról nem kicsit volt geil hallgatni . Úgy tűnt mintha az őrületes pénz áradat meg Loui Vuitton táska kiverte volna a gondolatokbol hogy mizu van az ujgurokkal például …. Peti miniszter üzeni , szerinte is csudi jó ez a Kína 🥰
Hát még az hogy elviszik kina leggazdagabb részére a belvárosba, luxus hotelbe, kaja pia ingyen és utána csodalkozik hogy ott gazdag mindenki kicsit vicces. Ha Budapesten is csak a lipotvarosi Ferrari szalon meg a Rozsadombi oxygen fitnessbe mész azt hiszed fossak a pénzt mert az S Mercedes a legputribb auto. Csak Mo. 8 milliós kina meg másfél milliárdos. Felszorzod akkor szép hogy van egy 20 milliós város ami gazdag. Csak az nem egyenlő a maradék Kínával. Fasza lenne mondjuk egy kínai viszonylatban Graz méretű várost megnezni aztán keresni ott a nagy jólétet. Csak oda nyugati ember nem fog eljutni úgyhogy marad a vetítés meg a luxusut az újságíróknak hogy mindenki azt gondolja hogy az a világ közepe.
@@dnc3861 ugyanezt csinàlják az Egyesült Államokkal is. Elmennek 10x pont ugyanoda. California, azon belül is Los Angeles meg San Diego egyáltalán nem reprezentatív az egész országra vetítve. Ja elmennek még Las Vegas-ba is, ami a létező legelborultabb város a világon. És ebből ők már mindent is tudnak erről az országról. Eddig legalább évente megcsinálták pont ugyanazt a trippet ide. Most már az se megy. Leírtam ezt a kritikát már sokszor. Na mindegy.
Ez a kínai mindig gyorsabb szöveg így nem teljesen igaz. Multinacionális autóipari cégnél dolgozok, fejlesztés. Vannak bizonyos feladatok amik részben ki lettek oda szervezve (nem gyártás, szellemi munka). Jelenleg az a tapasztalat, hogy többszörös időre van szükségük, bizonyos feladatokat botrányos precízitással oldanak meg, és egyébként összességében alig (óránként két gombóc fagyival...) olcsóbb ott a feladatot elvégezni, mint Magyarországon.
12:12 háát... nem egészen. A legextrémebb példa erre Csin Hszing (Jin Xing) ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-jiv9p8qdPMk.htmlsi=VKij0mW6N08zgPgI
@@Adam_Attila Azért azt felfogtad, hogy a speedzone nem turisztikai műsor és lesz még minimum 4 rész még a kínai autóiparról ? Azt azért felfogtad, hogy pl. az BYD-nál volt az ebéd ? Lehetséges, hogy szerinted a beszélgetésnek semmi köze az autóiparhoz, de az legyen a te problémád.
Jééé, egy erősen központosított hatalom alatt ilyen gazdasági eredmények születnek? Egy diktatúra alatt rendes fizetések, tiszta levegő, kedvesség, segítőkészség, vendéglátás, nyelvtudás, "zöld"ség, munkamorál? Megoldásközpontú hozzáállás? Gyorsaság, reakcióképesség? Ejha.