Amikor kicsi voltam(6-7) barátnőmmel felhúztam anyám magassarkúit, az ugrókötél két vége volt a mikrofon és ezt énekeltük végigtopogva a lakáson. :) Szép emlék :)
Ezzel nem vagy egyedül èn 43 vagyok ès mèg bakaliten hallgattam mai napig meg van. Nekem is rengeteg szèp emlèket idèz fel mikor mèg zselèzett hajú kis szerelmes 15 èves tinèdzser voltam. Lehet,hogy kicsit megöregedttünk??🙂😉
@@wektra69 Jó, most ennyi erővel visszamehetnénk abba az időbe is amikor a legelső zene megszületett, amit most így kapásból nem tudom mikor volt, gondolom az 1965-ös évszám miatt 1965-ben, na de én a retro kifejezést nem csak a 80-as és 90-es évekre értem és a 2000-es évek elejére, hanem úgy összességében, évszámtól függetlenül értem hogy a retro zenék sokkal jobbak mint a maiak, az előbb felsorolt évszámokat azért emeltem ki, mert én akkor voltam kis srác, és sok kedvencem van ezekből az évekből, de a mostaniakból nagyon kevés.
22 vagyok én ezen nőttem fel, imádtam!!! mindig csodálattal hallgattam a KAZETTÁkat!:D sajnos a mai tizenévesek nem élhetnek igazi gyerekkort...de büszke vagyok arra, hogy én még a "régi világban" nőttem fel...:) ♥♥♥
Én is szerettem Szandit gyerekként, sőt, még most is. A húgom még nem tudott beszélni, de amint meg bírt állni a lábán erre a zenére táncolt. Az első walkmanemen hallgattam rongyosra (elsős-másodikos koromban), de a szüleim is szívesen rakták be a magnóba. Szandit azért is kedvelem, mert soha nem voltak botrányai, teljesen normális lány, majd nő lett belőle, aztán meg családanya. Szimpatikus és ezek a dalai is tetszenek még mindig.
Én nagyon imádom, gyerekként is szerettem, imádtam ma is hallgatom, mert jó kedvre hangol, igényes és kedves nekem az összes zenéje.... köszönöm hogy ő ezt képviseli....
2003 as vagyok de ahányszor meghalgatom ezt a zenét élöjönnek azok a pillanatok amikor 5-6 éves lehettem és rokonok barátok összegyültünk és a felnöttek iszogattak és én tologattam a hot weels kocsijaim :D awwh bárcsak 1 orára visszamehetnék az időbe :)
Új játékot játszik velem az élet Az úgy volt, hogy csak szemezni kezdtem véled Tudod, az a lényeg, hogy félre ne nézz De a szív megdobban és volt nincs már az ész Tinédzser l' amour Igazi tinédzser l' amour Szabad a szív Valaki hív Na mit lépsz válaszul? Tinédzser l' amour Igazi tinédzser l' amour Feldobban és lángja gyúl Kezdő vagyok a kikezdésben érted Hogy meddig menjek és honnan legyek séte Ellenálni kéne Még is engedem Szemtelen vagy, de túl jól áll neked Tinédzser l' amour Igazi tinédzser l' amour Szabad a szív Valaki hív Na mit lépsz válaszul? Tinédzser l' amour Igazi tinédzser l' amour Feldobban váratlanul Szerintem ez a szerelem Pont nekünk való Fene tudja kell-e rájuk szó Lényeg az, hogy jó Tinédzser l' amour Igazi tinédzser l' amour Feldobban, lángja gyúl Sokszor bókollak, de nem levélben Hogy jobban járjunk, járjunk kéz a kézben S ha még közelebb érsz Talán messzire mész De nem bánom, mert édes, mint a méz Tinédzser l' amour Igazi tinédzser l' amour Szabad a szív Valaki hív Na mit lépsz válaszul? Tinédzser l' amour Igazi tinédzser l' amour Feldobban váratlanul Felloban s lángja gyúl L' amour
2022 be ki van itt??❤️ Like aki itt van:)) Nagyon nagy slágerek voltak ezek a 90s évek be jó az ilyeneket hallgatni pedig 16 éves vagyok de szerettem...:))
Olyan jó nézni ezt a számot 20 év után is! Sokkal jobb mint a mostaniak,mintha ma nem lehetne vagy nem akarnak slágereket csinálni!? Szandi ma is isteni!
Ez a legjobb szàm a vilàgon imàdlak szandi imàdlak ezt a zenèt ❤️❤️❤️❤️❤️❤️💚💚💚💚💚💚💛💛💛💛💛💛💙💙💙💙💙💙💜💜💜💜💜💜☺️☺️☺️☺️☺️☺️☺️👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍💒💒💒💒💒💒💒💒💒💒💒💒💒💒💒💒💒💒💒💒💒💒💒💒💒💒❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️💜💜💜💜💜💜💜💜💜💜💜💜💜💜💜💜💜💜💜💜💜💜💜💜💜💜💛💛💛💛💛💛💛💛💛💛💛💛💛💛💛💛💛💛💛💛💛💛💛💛💛💛💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💙💙💙💙💙💙💙💙💙💙💙💙💙💙💙💙💙💙💙💙💙💙💙💙💙💙💕💕💕💕💕💕💕💕💕💕💕💕💕💕💕💕💕💕💕💕💕💕💕💕💕💕
Az volt az igazi szerelem, de most már minden más lett akkor még nem volt drog, diszkó csak természetesen ismerkedtek és az volt az igazi nem a mai randik!!!
Nyáron voltam Szigeten a koncertjén, 3. sorban zúztunk, nagyon jó formában volt és nagyon nagy bulit csinált! Nekem tetszett, pedig alapvetően nem ez a zenei ízlésem, de a jó buli, az jó buli, nincs mese.
Hááát! Én ezeken a dalokon nőttem fel, mindegyiket fejből fújtam és a családomat nevetettem mindig. Akkoriban nagy csajocska voltam, micsoda idő telt el és nagyon jól esik most ezeket végighallgatni. Köszönöm.....
Annak idején ezt a klippet egy hétvégi reggeli műsorban adták le először. Azt nyilatkozta a Fenyő Miki hogy még friss és most mutatják be, a készítőkön kívül senki nem látta még. Én irtó büszke voltam akkor hogy láthattam, másnap az ált suliban elmondtam a többieknek hogy milyen... Istenem szép emlékek...
Ferrymann Steve De bolond vagy ember... :D :D :D Én Szandival egyidős vagyok... Ja és igazad van.Akkoriban már én is hokiztam.. :D :P Tudok ezzel kapcsolatban egy viccet.. : Hol töltötte Szandi a karácsonyt.??? ----- A fenyő alatt..!!! :D :D :P Bocsi.. :P