Тёмный

SZTE Szabadegyetem - XXIV. szemeszter: Prof. Dr. Csejtei Dezső-Spengler filozófiája 

University of Szeged / Szegedi Tudományegyetem
Подписаться 10 тыс.
Просмотров 16 тыс.
50% 1

Oswald Spengler (1880-1936) a német filozófia különös és különleges képviselője. Jóllehet nem tekinthető a szó szoros értelemben vett szakfilozófusnak, tehát katedrát soha nem kapott egyetlen egyetemen sem, filozófiai tárgyú könyvei mégis százezres nagyságrendben keltek el, és már megjelenésük első pillanatában hallatlan népszerűségnek örvendtek. Fő műve: A Nyugat alkonya. Ennek első kötete száz évvel ezelőtt, 1918-ban jelent meg, napjainkban pedig, amikor az Európai Unió egyre komorabb kihívásokkal néz szembe, ismét keresett és gyakorta hivatkozott alapolvasmány lett.
Az előadást rövid pályakép felrajzolásával kezdem; azt vázolom, hogy Spengler a maga életében hogyan viszonyult a német történelem különböző korszakaihoz: a vilmosi Németországhoz, a Weimari Köztársasághoz, valamint a nemzetiszocialista Harmadik Birodalomhoz. Ennek során az életművére, munkásságára vonatkozó értékítéleteket megpróbálom megtisztítani azoktól a negatív előítéletektől, amelyek elsősorban a szocializmus évtizedei alatt tapadtak hozzá.
Mondandóm legfőbb részét A Nyugat alkonya bemutató elemzése teszi ki. Először is a monumentális mű újszerűségére mutatok rá; arra, miképpen ötvöződik benne a tudományos igényű precizitás, a vallásos - mondhatni prófétai - hevület, valamint az ihletett művészi kifejezésmód. Kitérek a Spengler által alkalmazott módszer részletes ismertetésére, valamint arra, hogy e művében milyen szemléleti újításokat vezetett be (az Európa-központú szemlélet és az egységes világtörténet feltételezésének felmondása, a kultúrák történelmének taglalása a nemzetállamok története helyett, a szociobiológiai szemléletmód érvényesítése stb.).
Részletesen ismertetem és elemzem Spengler kultúraelméletét, a kultúrák keletkezésére, számára, időtartamára, fennállására, hanyatlására és bukására vonatkozó elképzeléseit. Külön kitérek a civilizációnak - mint a kultúra késői, hanyatló szakaszának - részletes elemzésére. Kifejtésre kerül, hogy mit értünk a (nyugat)-európai „fausti” kultúra hanyatlásán, milyen területeken és hogyan következik be ez, s hogy a jövőre nézve mindez milyen kilátásokat sejtet. Itt nyílik mód arra is, hogy Spengler több mint száz esztendővel ezelőtt körvonalazott jövendöléseit egybevessük az Európai Unió jelenlegi helyzetével, történeti perspektíváival.
A zárórész rövid kitekintés a spengleri filozófia hatásairól, melyek Szerb Antaltól egészen Henry Kissingerig terjednek, valamint arról, hogy Spengler hatása miképpen érvényesül a kortárs történetírásban, történetfilozófiában.

Опубликовано:

 

13 окт 2019

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии : 25   
@janosgelencser1465
@janosgelencser1465 3 года назад
Köszönöm! Segít megérteni korunk sokszor érthetetlennek tűnő jelenségeit. Sejthető, hogy mi vár ránk.
@PaulusdeKenezy
@PaulusdeKenezy 3 года назад
A lényegi részt pedig, illetve az okot René Guénon munkássága tárja elénk.
@jozsefrigo4214
@jozsefrigo4214 3 года назад
Köszönöm szépen az előadást. Elolvastam a két kötetet, nagyon értékes munkának tartom.
@zoltannanasi4217
@zoltannanasi4217 3 года назад
Szuper volt!
@szabicsapi7459
@szabicsapi7459 3 года назад
Nem könnyű olvasmány, én most birkózom az első kötettel. Dehát melyik nagy német filozofust könnyű olvasni? Mindenesetre félelmetes, mennyire mélyre es előre látott. Ráadásul mindezt 1918ban, amikor a Nyugat még mindig bőven a csúcson volt. Személy szerint én azt gondolom hogy a XIX. sz jelentette a Nyugat fejlődésének tetőpontját. Több, a fehér rassz által vezetett világibrodalom is együtt tudott létezni, viszonylagos békében. Ez volt a pax Brittanica százada (1815-1914)
@horvathdavid2027
@horvathdavid2027 2 года назад
És aztán az európai elit Spenglert a pincébe zárta, majd Fukoyamat az oltárra tette
@zoard1993
@zoard1993 2 года назад
Sajnálom, hogy ilyen gyorsan le kellett darálni ezt az előadást.
@szilardpetrik90
@szilardpetrik90 3 года назад
mik ezek a robbanások az előadás alatt? talán 4-5-ször is hallani... egyébiránt az analógiás gondolkodás egyáltalán nem akkora "újrafelfedezés" Spengler munkásságában. magyarán, nem érzem kuriozitásnak.
@PaulusdeKenezy
@PaulusdeKenezy 3 года назад
Spengler munkája szofizmus, semmi más.
@_monoman
@_monoman 2 года назад
Az előadás jó, de a videó vágása borzalmas.. A prezentációs képek gyors le/fel kapkodása nagyon zavaró.
@istvanvad7273
@istvanvad7273 Год назад
Rendkivul megrazo elmeny, a Spenglerrel valo talalkozas es a rolla szollo profeszori ertekezes, egyarant
@meszarosjakabne6684
@meszarosjakabne6684 10 месяцев назад
Kár hogy az őrőkéletben már sehol semmi nem lesz ebből , vagy mégis ? Remélem majd meglåtjúk !
@qwertzuiop8070
@qwertzuiop8070 4 месяца назад
Aki analógiát és hasonlóságot mond, az analógiát és hasonlóságot mond - de nem többet, egy magyarázat az szükségszerűen oki magyarázat, a többi csak szórakoztatás...
@balazsszoke2138
@balazsszoke2138 3 года назад
Megerőszakolt az okfejtés, ilyen módon fordított sorrendiséget erőltet...Ezek szerint a ködösítésből is meg lehet élni.
@egyresztmasreszt4292
@egyresztmasreszt4292 2 года назад
Oksàg és az analógia nem ugyanaz???😏 Véletlenül?! Kauzàlis logika
@nyuzoo
@nyuzoo 2 года назад
google
@egyresztmasreszt4292
@egyresztmasreszt4292 2 года назад
@@nyuzoo mivan vele?
@nyuzoo
@nyuzoo 2 года назад
Használd mielőtt felteszel felesleges kérdéseket.
@egyresztmasreszt4292
@egyresztmasreszt4292 2 года назад
@@nyuzoo várjá!!! Azért használjam hogy ne legyen felesleges a kérdés???🥴🙃 Ez milyen érv?
@nyuzoo
@nyuzoo 2 года назад
​@@egyresztmasreszt4292 *ne tegyél fel feleslegesen kérdéseket
@balazsszoke2138
@balazsszoke2138 3 года назад
Egyébként nem kell ahhoz "újságírónak" lenni, hogy a világot megszédítsék. Ahogy a példa bizonyítja.
@PREMIUM3-3-4-4
@PREMIUM3-3-4-4 3 года назад
Ezt kifejtened bovebben?
Далее
♀ 🔁 ♂ = ...❓ #OC #늦잠 #vtuber
00:12
Просмотров 1,7 млн
Ludovika Szabadegyetem - Dr. Salát Gergely (2022.10.25.)
1:18:28
A felelősség kora (Lányi András filozófus)
1:34:30