Tabuk nélkül - A cölibátusról 

A cölibátus ajándék. Óriási lehetőség tudósoknak, katonáknak, papoknak stb. akik az életüket ráteszik valamire, amit így nem kell megosztani más feladatokkal. Ugyanakkor nem zárja ki a kettő egymást. Egy nőnek is lehet karrier egy gyerek mellett, ahogy egy házas ember is lehet kitünő sportoló. Azt hiszem az a gond, hogy az ajándék jelleg a római fegyelemben kötelezővé tette, kicsit perjoratíve mondva csatolt árúvá tette a papsággal. A görög fegyelem sokkal inkább megközelíti az ember valós természetét és a páli gondolatot, hogy jobb megnősülni mint égni, vagy akár azt, hogy aki megnősül maradjon is az, aki nem az maradjon nőtlen. Van egy zsidó vicc, ami jól leírja a problémát: Az ifjú Blau a rabbi tanácsát kéri, hogy megnosüljön-e vagy ne. - Tedd, ahogy akarod - válaszolja a rabbi -, de mind a kettot megbánod! A házasság valakit jobb emberré tesz és a fejlődésének egy fontos eleme, valakit lehúz és ront. Sok minden múlik, hogy kivel házasodik az ember, és hogy egyáltalán megházasodik. A cölibátus tehát óriási érték és ajándék, amit azonban nem a papi meghívással kellene feltétel nélkül összekötni, hanem hagyni, hogy aki ezt ajándékként megkapja az szabadon és boldogan élje meg. Ameddig azonban ez nem így van, addig az is nemes harc, hogy valaki megküzd vele és mások javára fordítja életét.

Az említett esetben, amikor a pap élményt, majd visszakönyörögte magát, mi lett az elhagyott nővel? Az a fiatalember igencsak felelőtlen és meggondolatlan lehet, ha csakúgy otthagyta a párját, de "örül, hogy ezt is megtapasztalta". Mondjuk én semmiképp nem vettem volna vissza, mert vsz. ugyanilyen hűtlen és felelőtlen lesz később is. Márpedig papnak lenni ugyanolyan felelős döntés, mint házasodni, egyszeri és megismételhetetlen.

Dicsértessék a Jézus Krisztust! Kedves lelkiatya, az utóbbi időben elgondolkodtam egy két dolgon, amit nem értek és szeretném a véleményét kérni. A Facebook oldalán olvasható egy két folyamatosan visszatérő hitvita, amelynek során egy hölgy fejéhez azt vágta egy hozzászólásába egy úr hogy pokolra fog jutni, mert pap akar lenni. Én ezt nem hiszem, a hölgy valószínűleg már attól is szenved hogy nem találja a helyét nem tudja mi a küldetése. Mit gondol erről? Eleve van e értelme a hit vitának (néha én is bele esem)? Elkárhozhat e valaki amiatt mert nőként pap akar lenni (ami úgyse lesz, mert a püspök úr nem szenteli fel)? Van e értelme pokollal fenyegetni a másikat? Ezen viták során fel tűnt hogy a férfiak lenézik a nőket. Ezért örülök neki hogy Ferenc pápa e hónapban a nőket kiemelten fontosnak tartja (az egyház életében). Volt olyan hozzászólás is amely a női kántorokat és hitoktatókat szidta és nézte le. Ez valóban ennyire durván jelen van az egyház életében (a nők elfogadásának hiánya)? Mintha Ferenc pápa is erre hívta volna fel a figyelmet. Ha a nők megunják és kivonulnak az egyház életéből szerintem nagy baj lesz. Férfiak és nők együtt egyenrangúnak tekintve egymást segítve kellene élnünk az egyházban is. A másik érdekes kérdés e hitvita alatt az volt hogy lehet e lelki áldozást végezni kenyérrel otthon vagy csak a semmivel lehet lelki áldozást végezni?

A keresztény hitben járatlan ember nem képes megérteni, hogy létezik olyan szabad döntés, mint a cölibátus. (Nemcsak pl. a katolikus plébánosra gondolok, hanem egy egyszerű hívőre akár.) Hiszen az egyik legalapvetőbb emberi ösztönünktől való tartózkodást jelenti. Minden egészséges emberben működnek ezek az ösztönök. Erről lemondani tényleg csak megfontolt, érett fejjel szabad. Tudva azt, hogy mit miért vállal az ember. Különösen a papok esetében igaz ez, ahol a felekezet elvárja a nőtlenséget. Lehet azon vitatkozni, hogy jogos-e ez az elvárás. De jelenleg ez a helyzet, ennek megfelelően kell dönteni: tudom-e vállalni vagy nem. Azt hiszem, meg kell(ene) tapasztalni az élet "világi" oldalát is ehhez. De még ez is kevés, mert hit nélkül nem fog menni. Minden plébános tudja, milyen harcot kell megvívnia belül. Saját erejéből ez nem sikerülne. Vsak Jézus tud erőt adni ehhez a küzdelemhez. Mint minden, hitben vállalt engedelmességhez. Ezek a kulcsszavak: HIT, ENGEDELMESSÉG. Isten felé, szívből. De vajon megtalálom-e az örömömet az Istennel való közösségemben, szeretek-e vele együtt lenni? Mert ha nem ezen alapul a dolog, akkor pedig csak képmutatásnak lehet nevezni.

Azon gondolkodtam, hogy a lelkiismeret, az Isten szava bennünk, akkor hogyan lehet beteg? Honnan tudjuk hogy beteg vagy sem? Hogy lehet, hogy ugyanannak a személynek a lelkiismerete egyszer mindent bűnnek lát, máskor meg szinte semmit sem tekint bűnnek?

Én értem, de akkor a görögkatolikus papoknak miért lehet házasodni?

... elment... Bocs a teló önjáró lett