Тёмный

"Tankelhárító gránáttal találtak el két hete Gázában" Exkluzív interjú egy sebesült magyar katonával 

Hetek
Подписаться 93 тыс.
Просмотров 30 тыс.
50% 1

Exkluzív tartalmakért kérjük csatlakozzon a Hetek Podcast Támogatói Körhöz
/ @hetek
Dósa D. Bálint izraeli-magyar állampolgár, az izraeli hadsereg ejtőernyős alakulatának tagja, október 7-én a Beeri kibucban, majd Gázában harcolt, ahol december elején megsebesült. Bálint története, amit most a Heteknek elmondott, nem csak az október 7-e drámai eseményekben és az utána következő háborúban való részvétele miatt rendkívüli, hanem azért is, mert zsidó származású keresztényként 23 éves korában vándorolt ki Izraelbe, ahol önként jelentkezett a hadseregbe.
Az interjúban elmondja, hogyan lett a Ferencváros kézilabda csapatának játékosa, miként ismerte meg Jézus Krisztust megváltójának, majd miért döntött úgy, hogy katonaként akarja szolgálni Izraelt. Bálint elmondja azt is, mit jelent számára hívő keresztényként a terrorizmus elleni háború. Dósa D. Bálint története itt a Hetek podcast csatornán hallható először.
Képforrás: Dósa D. Bálint
Kövess bennünket:
Facebookon: / hetek
Instagramon: / hetek.hu
Soundcloudon: / hetek-magazin
és online is: www.hetek.hu

Опубликовано:

 

30 сен 2024

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии : 133   
@pusztanadas8437
@pusztanadas8437 9 месяцев назад
hát vicces 1. ne ölj első a tízből kiskatona ki kardot fog....... házhoz menté a repeszé
@Danny-bv6zv
@Danny-bv6zv 9 месяцев назад
Egyoldalú csatorna, mintha csak október 7.-éről kéne beszélni és azóta nem öltek volna meg több tízezer ártatlant...
@gyorgyszabo8183
@gyorgyszabo8183 9 месяцев назад
Jogos! Legközelebb egy nemi erőszakoló ,csecsemőket lefejező hamasz tagot kellene meghallgatni vagy egy robbanó mellényt viselőt , hogy képzeli el a jövőt.
@Danny-bv6zv
@Danny-bv6zv 9 месяцев назад
@@gyorgyszabo8183 Az egész onnan indult, hogy gyanús körülmények között bejutottak a terroristák Izrael területére a világ legőrzöttebb határán keresztül, ( amivel ti egyáltalán nem foglalkoztok ) majd ott fél napig hagyták, hogy elkövessék a merényleteket, amely merényletek közül, többet cáfoltak a médiában, majd újra megerősítettek... ez is mondjuk gyanús ! De, rendben van, tételezzük fel, hogy mind igaz. Akkor is, mi köze van ehhez az átlag gázai palesztinoknak, akik csak tették a dolgukat, iskolába, munkahelyre mentek aznap, amikor néhány száz terrorista átment Izraelbe ? Néztél felvételeket arról, hogy milyen pusztítást végzett azóta Izrael és hogy ez mennyi áldozattal járt ? Ki beszél itt terroristákról ? Csak ti, akiknek az agya át van mosva !
@minimaci1880
@minimaci1880 9 месяцев назад
Nem kötözködésképpen, hanem ha egy fogalmat használsz, tényleg érdekel az álláspontod: ki ártatlan és ki nem az? Mi az ártatlanság definíciója, és hol a határ az ártatlan és a vétkes között?
@Danny-bv6zv
@Danny-bv6zv 9 месяцев назад
@@minimaci1880 Mindenki ártatlan, aki effektíve, tehát tényszerűen nem vett részt Izrael megtámadásában kézi lőfegyverrel vagy rakétával ! A vétkes meg ennek az ellenkezője ! Szerintem ez teljesen egyértelmű a kérdést sem értem ! Vagy neked ez nem egyértelmű ?
@minimaci1880
@minimaci1880 9 месяцев назад
@@Danny-bv6zv Nem egyértelmű; nem csak nekem, hanem nagyon is sokaknak. Pontosan ez a baj. Mi a helyzet azokkal, akik - a Te szóhasználatoddal élve - tényszerűen, azaz fegyvert fogva nem vettek részt a támadásban, de például kiképezték, betanították a fegyvereseket az akcióra. Akik megtervezték és előkészítették a műveletet. Akik beszerezték és becsempészték a tömérdek fegyvert. Akik ott helyben a fegyvereket, eszközöket gyártották, tudván, hogy terrorcselekményre készülnek. Azok ártatlanok? Vagy az a családtag, aki puszival és öleléssel indította útjára a fegyverest, hogy "menj, és ölj meg minél többet közülük...". Az ártatlan? Akik nem katonák, csak ellátják a terroristákat, főznek, mosnak, ellátmányt, utánpótlást hordanak, a sebesülteket ápolják, hogy minél előbb ismét harcra készek legyenek - azok ártatlanok? Akik a seregükbe tagokat, katonákat toboroznak, akár fenyegetéssel, akár ígéretekkel - azok ártatlanok? Azok a tömegek, akik hatalomra segítették és a hatalmon tartják a terrorszervezetet, holott tudták és tudják, hogy mi a kimondott célja (t.i. Izrael elpusztítása) - azok ártatlanok? Akik önként és szándékosan, saját "civil" testükkel fedezik a terroristákat, mert tudják, hogy amíg ők ott vannak, addig Izrael csak korlátozottan tud/mer csapásokat mérni - azok ártatlanok? Azok a gyermekek, akiket előbb tanítanak meg fegyverrel embert ölni, mint írni és olvasni, és arra nevelik őket, hogy felnőve csakis minél több izraelita kiirtása legyen az életcélja (és felnőve ezt is fogják csinálni) - azok ártatlanok? Akik ezeket a gyerekeket így nevelik - azok ártatlanok? Én nem azt mondom, hogy nincsenek ártatlan áldozatok, mert minden háborúban vannak, sajnos. Ez esetben ténylegesen nagyobb arányban, mint pl. Ukrajnában. Csak arra próbáltam rávilágítani, hogy nem éles a határ, hogy valami vagy fehér, vagy fekete. (És a harctéren még annyira sem különíthető el, mint itt/ott a billentyűzet mellett - de ez már másik eszmecsere tárgya lehetne.)
@ostkarszabo
@ostkarszabo 9 месяцев назад
Jézus àldjon....irkàltok ilyeneket....mindenben hisz,csak Jézusban nem....
@AttilaJonas-pb1rh
@AttilaJonas-pb1rh 9 месяцев назад
Az Úr áldjon meg téged Bálint. Dicsőség az Úrnak. Az Úr Jézus Krisztus vezessen és ovjon meg téged.
@anakis2535
@anakis2535 9 месяцев назад
Amen🙏
@imrekovacs8079
@imrekovacs8079 9 месяцев назад
Járd az utad harcos! Én 51+-osként már nem nem tehetem. De büszke vagyok arra, hogy vannak utódok! Áldott legyen minden tetted!
@janosvyszkok355
@janosvyszkok355 9 месяцев назад
😂😂😂😂😂😂😂
@peteracs6744
@peteracs6744 9 месяцев назад
Szia Bálint ! Büszkèk vagyunk rátok! Vigyázzatok magatokra!
@csabaczink414
@csabaczink414 9 месяцев назад
Shalom Aleichem Bálint Shalom Israel!
@ljozsi
@ljozsi 9 месяцев назад
Mit is csinál ot egy magyar katona ? Vagy zsoldos talán ?
@zoliels9883
@zoliels9883 9 месяцев назад
Nem ő zsidaj
@Red55322
@Red55322 9 месяцев назад
Ti nem harcoltok hanem civileket öltök!
@levikeg.3417
@levikeg.3417 9 месяцев назад
Terroristákat*
@lovrekguitar
@lovrekguitar 9 месяцев назад
Ez a videó is remekül példázza, hogy milyen káros tud lenni, ha felnőtt emberek komolyan elhiszik, hogy hozzájuk hangok, istenek beszélnek, meg elhívásuk van erőszakot gyakorolni - még ha bizonyos áttételeken keresztül is. (először "mentés" címszó alatt akart harcolni, a vége csak az lett, hogy csak a harc maradt. Mindezt ráadásul idegen földön, idegen érdekek mellett, védelmében). Ha minden ilyen embert kivennénk az egyenletből, hirtelen több millárddal kevesebb lehetőség adódna bizonyos hatalmi-üzleti érdekek, körök számára, akiket egymásnak lehet ugrasztani, hogy öljék egymást ész nélkül, bármilyen könyvre, ködös múltra, vallásértelmezésre hivatkozva, vagy épp azok nélkül. Több ezer éve hibátlanul működik, a kisember pedig még mindig nem látja, hogy ő semmi több, mint eszköz, ráadásul olcsó, fogyóeszköz mások pénzügyi, hatalmi gyarapodása szolgálatában. Az is beszédes, hogy noha a sérülését és az abból való szerencsés megmenekülést értelmezhette volna úgy is, mint figyelmeztetést, hogy ezt a "missziót" jobb lenne azokra hagyni, akiknek jobb híján ez tényleg kötelessége, neki pont fordítva sikerült és tovább akarja keresni a bajt.. Van az a mondás, hogy "addig jár a korsó a kútra...", ha ez a konfliktus (vagy majd egy újabb, ami kódolva van a régióban) elég sokáig eltart és nincs szerencséje, apu meg anyu majd közösen sopánkodhatnak, hogy mi értelme volt 20 évig gyereket nevelni...
@Legend227
@Legend227 9 месяцев назад
Nekem is nagyon hasonló gondolataim támadtak a videó láttán. Tetézi a dolgot, hogy a hozzászólók többnyire még bíztatják is. Te jó ég!
@juditbicskey
@juditbicskey 9 месяцев назад
Bálint ezt megbeszélte az Úrral, egy kívülálló ebbe nem tud beleszólni. Isten gondolatait és akaratát lehet követni, de szabadságunk is van ezt nem teljesíteni .
@Legend227
@Legend227 9 месяцев назад
Szerinted ezek isten gondolatai, akarata?@@juditbicskey
@juditbicskey
@juditbicskey 9 месяцев назад
@@Legend227 Tök mindegy , hogy én mit gondolok erről, véleményem lehet, de Isten gondolatai nem a mi gondolataink.
@roberthorvath3707
@roberthorvath3707 9 месяцев назад
Hàny embert öltèl meg ?
@Conclooser
@Conclooser 9 месяцев назад
Köszönjük a riportot! 👏
@gilgames4539
@gilgames4539 9 месяцев назад
RCC mondta, hogy az aliázóknál szokás, hogy új családnevet választanak maguknak. (Pedig ő Khon volt…) Dósa D Bálint magyar névvel maradt?
@katalin9808
@katalin9808 9 месяцев назад
RCC is keresztény ?
@ernoliktor8580
@ernoliktor8580 9 месяцев назад
Ha izraeli - magyar állampolgár megy oda harcolni,azt megertem. De remélem magyar állampolgárságú magyar ember nem megy oda.
@erikaklein3213
@erikaklein3213 9 месяцев назад
Bálint mielöbbi felépülért kivánok neked.
@chatech3867
@chatech3867 9 месяцев назад
Gyors felèpülést kívánok…😮😮😮😮😮😊😊😊😊😊🙏🙏🙏🙏🙏
@jhjhjjhjhjhable
@jhjhjjhjhjhable 9 месяцев назад
Ez nem magyar katona. Izraeli.
@zoltannagy4160
@zoltannagy4160 9 месяцев назад
Egy magyar csak törvénytelenül harcolhat más országban,feljelenteni a zsoldost!!! Nézd magyar nemzet cikk!!! Halló elhárítás!!! Nemzetbiztonsági kockázat!!!!
@hit8001
@hit8001 9 месяцев назад
Dràga ember, aki az Úrra hallgat érte él! Teljesítse az Úri den akaratod, kêrésed, gszdag áldást, hisszú életet neked!❤szeretünk Téged!❤❤❤❤
@gyulamolnar4509
@gyulamolnar4509 9 месяцев назад
Ez csak a kezdet,készülj fel arra a feketeleves még csak most jön.
@bdirty7732
@bdirty7732 9 месяцев назад
Katona.Ez benne van a pakliban,háborúban.Szerencsére egyben van.
@deadlyworkouts8421
@deadlyworkouts8421 9 месяцев назад
כל הכבוד גיבור, החלמה מהירה!
@krudyeleonora28
@krudyeleonora28 9 месяцев назад
Imátkozok érted🙏Amen
@jozsefholcsik9251
@jozsefholcsik9251 8 месяцев назад
Bálint köszönöm,hogy ilyen közel engedtél Magadhoz megérteni az Úr elhívását az életedben. Érdekes,hogy a gonoszsággal szemben fizikailag is képes vagy harcolni. Az Úr Jézus állitsa helyre az egészséged és tud megvédeni Izraelt a terroristákkal szemben. Értettem minden gondolatod. Köszönöm.
@babberkanak
@babberkanak 8 месяцев назад
Alábbi kommentekben sokan megfogalmaztak kritikákat a fenti interjúban elhangzottak kapcsán. Ezekre reagálnék: 1. Az iszlamisták az elmúlt 1300 évben 3 alkalommal indítottak támadást Európa ellen. Az első és második alkalommal az európai népek ellenálltak és harcoltak, bár sok veszteséget is szenvedtek, és elképesztő elnyomásban volt része lakosoknak előbb a móroktól, majd a törököktől. A 2. világháború után indult a 3. iszlám offenzíva, de most nem harccal, hanem betelepüléssel, migrációval. Ha nincs haderő (Magyarországon sincs már kötelező sorkatonaság), ha nincs katonai szinten ellenállás, akkor mire számíthatunk itt Európában? Az iszlám fundamentalizmus megköveteli híveitől, hogy meghódítsák a még nem iszlám uralom alatt álló területeket. Izrael az iszlám fundamentalisták és terrorszervezetek által jelentett fenyegetéssel szemben katonai erőt mutat fel - nagyon helyesen. A történelem tanúsága szerint ez volt hatékony. Ld. pl Nándorfehérvári diadal. Bővebben az iszlám offenzívákról pl. itt olvashatunk: www.hetek.hu/cikkek/hit-es-ertekek/2024januar/keresztenyek-es-zsidok-muszlim-uralom-alatt 2. Számonkérik Bálinton, hogy ha keresztény, hogyan lehet katona, mikor a Tízparancsolatban az áll, hogy ne ölj. Minden államnak feladata, hogy megvédelmezze az állampolgárait, és ezt erőszakszervek által teszik. Az is benne van a Bibliában, hogy "aki embervért ont, annak vére ember által ontassék ki." ( Mózes 1. Könyve, 9. fejezet) Különbséget kell tenni ártatlan emberek megölése és egy nemzet önvédelemből való háborúja közt. Morálisan a kettő nem ugyanaz. Ha anno egy keresztény se fogott volna kardot, akkor mennyi ember halt volna meg a török hódítások idején Magyarországon? Még jó, hogy voltak / vannak olyan bátor emberek, akik ezt merték- merik vállalni; függetlenül attól, hogy ezt isteni elhívásból, hazafiságból vagy emberi életek védelmezése miatt teszik.
@evanyary69
@evanyary69 9 месяцев назад
Az ÚR áldjon és őrizzen meg tégedet
@goldsteinist
@goldsteinist 9 месяцев назад
Bálint egy hős! Gyógyuljon meg mihamarabb 🙏.
@attila3231
@attila3231 9 месяцев назад
A hősök az elnyomottak mellet harcol, nem az elnyomó mellet.
@goldsteinist
@goldsteinist 9 месяцев назад
@@attila3231 "mellett" helyesen írva. Amúgy pedig ha lenne agyad látnád, hogy ki van elnyomva: az észak- koreai emberek. Érdekes értük egyikőtök se "zokog". Te megvezetett balfácán. Hamas egy terrorszervezet a saját hàzadból is indítana rakétákat miközben a lányoddal kegyetlenkedne mindegyik a kisszobában. Minek vagy itt ilyen agymosott látásmóddal? Miért csüngesz mások véleményén? 🔚
@szentendre6655
@szentendre6655 9 месяцев назад
⁠@@attila3231Gondolom neked az RPG -vel rohangáló palesztin taknyok a hősök. Az nem zavar, hogy Gáza szerte sok lakos hálájuk jeléből megünnepelte a Hanukát? Sokan még izraeli zászlót kitettek, mert felszabadították a Hamas -tól. Erről videófelvételek is vannak. Akkor ki az elnyomó?
@rudolfzimmermann5181
@rudolfzimmermann5181 9 месяцев назад
Kedves Bálint az Úrjézus öleljen át gyógyító szeretetével,kívánok neked teljes felépülést!🙏
@terezevafarkas4547
@terezevafarkas4547 9 месяцев назад
ÚR JÉZUS❤🙏🙏🙏
@jolivarga3865
@jolivarga3865 9 месяцев назад
Imádkozom érted és Izraelért . 🙏
@janosvyszkok355
@janosvyszkok355 9 месяцев назад
Többet érne ha ki mennél harcolni😊 imatkozasal szart se ersz
@ZsoltBaji
@ZsoltBaji 8 месяцев назад
Jobb lett volna ha a sportnál maradsz....
@balintmaller6375
@balintmaller6375 9 месяцев назад
Gratulálok a druszámnak, hogy a tankelhárító gránát sem iktatta ki.
@DeKaratna
@DeKaratna 9 месяцев назад
Minden tiszteletem Bálinté!
@acdc9467
@acdc9467 9 месяцев назад
Tökös gyerek!!!
@mariahorvath831
@mariahorvath831 9 месяцев назад
A 10 parancsolatban van az is hogy ne ölj!
@hyrsnofficial1690
@hyrsnofficial1690 9 месяцев назад
A Tíz Parancsolat minden emberre vonatkozik! Viszont az önvédelemhez is joga van az embernek!
@gilgames4539
@gilgames4539 9 месяцев назад
@@hyrsnofficial1690 Igaz, de Krisztus önvédelemből sem ölt volna… Ez egy dilemma … nekem legalábbis.
@attila3231
@attila3231 9 месяцев назад
@@hyrsnofficial1690 Az elnyomok ellen is van joga, az elnyomottnak fellépni.
@hyrsnofficial1690
@hyrsnofficial1690 9 месяцев назад
​@@attila3231 Akkor az elnyomott gázai "palesztin" identitású arabok lépjenek fel az elnyomó Hamasz ellen! Több mint 2 millió arab él Izraelben teljes állampolgári jogokkal. A nagyrészük szereti Izraelt és nem akarnak "palesztin" uralom alatt élni, mert tudják hogy akkor kevesebb jogaik lennének és sokkal rosszabbul élnének. De jöjjön ki Izraelbe és ne a fotelből állítsa össze a téves narratíváját!
@juditbicskey
@juditbicskey 9 месяцев назад
​@@gilgames4539Az emberi élet megvédésére jogunk van. Krisztus nem védekezett, miattunk! Így mentett meg minket az örök életre, megmentett a kárhozattol.
@sandortoth6354
@sandortoth6354 9 месяцев назад
Áldja és vigyázzon rá az Úr!A Jézus Krisztus nevében!🤲🙏🕊❤️
@gaborhertelendy
@gaborhertelendy 9 месяцев назад
Hagyjuk már ezt az Isten ezt mondta meg azt mondta dolgot. Számomra nagyon ijesztő, hogy olyan emberek rohangálnak puskával, akiknek hangok szólnak a fejükben. Mindkét oldalon.
@juditbicskey
@juditbicskey 9 месяцев назад
Az Isten nem csak hallható hangon tud szólni! Az ember lelkében is hallhatja, mivel az Isten szellemi lény. Nyilván, aki ilyet még nem tapasztalt, az ezt nem tudja elképzelni, ez természetes!
@gaborhertelendy
@gaborhertelendy 9 месяцев назад
Ismerős a dolog, és is gyakran hallom a lelkemben, hogy mit kellene csinálnom. Eddig azt hittem, hogy ezek a saját gondolataim. Érdekes ez az isten, hogy mindig olyanokat szól az emberekhez, hogy fogjanak puskát és lövöldözzenek. Olyat sosem, hogy szórjanak szaloncukrot a gyerekek közé. Az összes vallást már rég mentális betegségként kellene kezelni. A gyerekekre való átragasztását, a tudatuk megfertőzését pedig bűncselekményként.
@juditbicskey
@juditbicskey 9 месяцев назад
@@gaborhertelendy Aki nem hívő ember, aki nem hisz Istenben, Jézusnak nem adta át az életet, akiben nincs Bizonyosság Isten létéről, az nem is értheti.
@gaborhertelendy
@gaborhertelendy 9 месяцев назад
@@juditbicskey Értem. Szóval isten csak azoknak a fejében szól, akik elhiszik, hogy isten szól a fejükben. Hogy lehet, hogy nem szól mindenkihez? Meg mindenkihez más isten szól más dolgokat. Hát hány isten van? Fura ez az egész, nem? Szerintem meg egyszerűen csak így akarnak az emberek mentesülni a döntéseik súlya alól, hogy kiszervezik egy külső hangnak. Vagy valóban mentális betegségről van szó, ahol a páciens hangokat hall, amik mindenféle cselekvésre késztetik. Amivel addig nem is lenne gond, amíg nem azt mondja a hang, hogy tárazz be egy puskát.
@Danny-bv6zv
@Danny-bv6zv 9 месяцев назад
@@gaborhertelendy Helyre kell tenni a dolgokat... Az, hogy "Isten", így nem teljes, véleményem szerint, hanem, az az igazság, hogy nem csak jó Isten, de a rossz Isten is szól az emberekhez, ezért különbséget kéne tenni ! Kampányt kéne indítani arra, hogy mindenki jelentkezzen egy lelkésznél, aki úgy érzi, hogy megkísértette a rossz Isten és ő kapjon megfelelő ellátást a gonosz elűzéséhez ! Tömören ez a lényeg, még, ha ez így nagyon elvontnak vagy ódivatúnak is tűnik. Eltérő vallások esetén ezt nyilván nehéz kivitelezni, pláne hitetlenek esetében, de talán a globális világ kivitelezése sem könnyebb dolog és mégis próbálkoznak ezt létrehozni, ami a jelek szerint a gonosz műve... A jót is tehát megkísérti a gonosz és ha valaki bírálja a közel-keleti konfliktus eljárását az a gonoszt bírálja valójában, ami most ott uralkodik és most az látszik, hogy a gonosz Izrael oldalán dühöng inkább és ezt egy kereszténynek ki kell mondania ! Számomra elképesztő, hogy keresztények ebben a konfliktusban képesek egyoldalúan szemlélődni és véleményt formálni !
@laszlosomogyi5848
@laszlosomogyi5848 8 месяцев назад
Jobbulast, es minnel elobbi gyogyulast. Es kitartast es erőt a tovabbi harchoz. Es kegyelmet a megbocsátáshoz, szeretetett a békéhez❤
@weszl
@weszl 9 месяцев назад
Szívmelengető a történeted. Jobbulást! Isten legyen továbbra is veled. ❤
@zoltanvetesi6339
@zoltanvetesi6339 9 месяцев назад
Eszed nem sok van gyerek...
@mozsi50
@mozsi50 9 месяцев назад
Áldjon meg az Isten léptedben nyomodban!
@darlaaddams7169
@darlaaddams7169 9 месяцев назад
Balint, nagyon-nagy orommel hallgattam az Urba vetett hitedrol, engedelmessegedrol es koszonom hogy megosztottad a testimony-dat! Szivbol orulok hogy jobban vagy es imadkozni fogok folyamatosan a mielobbi teljes felepulesedert, Balint es hogy minel elobb es a Joisten vedelmevel tudj haladni az utadon. Koszonjuk az interjut Peter! Isten aldasaval, minden jot kivanunk.
@janosvyszkok355
@janosvyszkok355 9 месяцев назад
Szaktás🤡🤡
@petergacs658
@petergacs658 9 месяцев назад
​@@janosvyszkok355Azta! Egy egyetemre jártatok? 🤗 Milyen volt egy egyetemre járni? 😁
@tamastothpal8367
@tamastothpal8367 9 месяцев назад
A címbõl "[...] magyar katonával", egyébre várna a halgató (izraeli katonáról van szó). A 'Dosa' nevet Dózsának ejtik. A név õrzi azt a kort, amikor a zs-t még essel (vagy éppen kettõvel) írták. Pl.: a 'Jósika" név is Józsika, vagy a "Dessewfi" is Dezsõfi, stb.
@hetek
@hetek 9 месяцев назад
Bálint magyar állampolgár is, és nem “Dózsa”, hanem “Dósa”
@gilgames4539
@gilgames4539 9 месяцев назад
Attól, hogy magyar állampolgár is, tényleg nem magyar katona, hanem izraeli katona… Talán nincs is olyan jelzős szerkezet, hogy nemzetiséget jelöljön, ha katonáról van szó, hanem országot jelöl. Különben kellene legyen egybeírt és különírt formája.
@hetek
@hetek 9 месяцев назад
Ez nyilvánvalóan nem igaz, hiszen az ukrán hadseregben szolgáló magyarokról is magyar katonaként beszélünk. Egészen speciális oka lehet annak, hogy a bármilyen kettős állampolgárságú magyarok közül csak a magyar-izraeli honfitársainkról szeretik némelyek leszögezni, hogy ők NEM magyarok.
@HogaGab
@HogaGab 9 месяцев назад
"az ukrán hadseregben szolgáló magyarokról is magyar katonaként beszélünk." Nehéz is lenne màsképpen nevezni oket mivel az ottani magyar kisebbséghez tartoznak...Furcsa,és megtéveszto lenne oket ukràn katonaként emlegetni....Ettol még igaz marad hogy nem magyar ethnikumhoz tartozo kettos àllampolgàr is birtokolhat jogosan magyar papirokat....@@hetek
@tamastothpal8367
@tamastothpal8367 9 месяцев назад
Csak valóban Dózsának ejtik. Mármint csak egy mellékes kérdés: hogyan írták Dózsa Györgyöt a korában? zs-vel? -- 1514. Szóval itt biztosan igazam van (ha a címre vonatkozó megjegyzésem valóban vitatható {mármint megbocsátassék nekem, ha a magyar katonán a magyar állam katonáját értem, ha nincs pontosítva} -- bár én a pontosság érdekében 'magyar származásu izraeli katona', vagy legalább 😄idegenbe szakadt honfitársunkként 😘írtam volna De a nevek ortoépiájának jó utánajárni, mert egy sajtós az évek során sokszor bele fog ütközni ilyesmibe, éppen azért, mert a nevek még sok arhaikus formát õrízhetnek. Még akkor is, ha az illetõ magát Dósának tartja (ez a nevelése szintjétõl is függhet), akkor is a helyes kiejtés Dózsa (mert egyszerûen ez a név). Én is találkoztam olyannal, aki azt mondta, hogy õ Dienes (sic), mert talán tudja, hogy hívjâk. Pedig azt sajnos Dénesnek ejtik (mert amikortól számítható a név -- akár etimológiájáat tekintve is --, akkor még nem írtak é betüt a magyar nyelvben). Ugyanis a magyar nyelv tökéletesn, mondhatni csak a XIX. század végére alkalmazkodott, illeszkedett a latin ábécéhez, ha már nem rovásírással írunk. Nem akarok sem tudálékoskodni, sem a továbbiakban vitatkozni -- szóval (még egyszer) utána kell járni, mert egy sajtós még kutakodhat is egy-egy észrevétel után, még akkor is, ha elõítélete szerinti meggyõzõdése más (mert ki tudja, hátha mégis...).
@palkovacs876
@palkovacs876 9 месяцев назад
a kérdésem az,hogy kit tartunk kereszténynek,mert mivel én katolikus,tehát keresztény vagyok,miért szapulja a hitgyülekezet keresztényei a katolikusokat,mikor mi nem bántunk semmilyen gyülekezetet és egyszer csináltak egy műsort a szabadkőművesekről,amiben gyaláztak minket,kérem ne! Ha szeretet van bennünk akkor ilyet nem csinálunk,egyébként jók a műsoraik
@hetek
@hetek 9 месяцев назад
Kedves Nézőnk, mi baráti kritikát fogalmazunk meg, amikor aggódunk Ferenc pápa melegpárokat mefáldó rendelkezése miatt
@Asshya1
@Asshya1 9 месяцев назад
​@@hetek mentálisan sérültek vagytok,de szerencsére meredeken fogytok! Tévképzetes agyhalottak!
@hetek
@hetek 9 месяцев назад
Kedves Nézőnk, békés, áldott Karácsonyt kívánunk!
@palkovacs876
@palkovacs876 9 месяцев назад
@@hetek Boldog Új Évet kívánok önöknek,én nem a melegekre gondolok,hanem a szabadkőműves kapcsolatokra,hogy Ferenc pápa is az,ill hogy kapcsolatban áll velük! Tisztelettel Pál
@kristianbejb
@kristianbejb 9 месяцев назад
baromira szépen beszél magyarul. de még csak akcentus, semmi.
@cplmaxklinger
@cplmaxklinger 9 месяцев назад
Megnézted a videót? Nem. De hülyeséget kommentelni... az megy....🤡 Pesti gyerek.. hogy a francba beszélne máshogy, mint magyarul... 😂🤷‍♂️
@istvan6856
@istvan6856 9 месяцев назад
Fiatal vagy és a szeretet gyógyít. Hamar felépülsz ! Légy még bátrabb ! Az Ő útai a mi útaink de a gondviselése se marad el ! Egy szép ígétet : Bálintnak is Jelenések, 22:14 - Boldogok, a kik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba. Édesanyádnak is. Üdvözlöm.
@melindaszucs8132
@melindaszucs8132 9 месяцев назад
Köszönjük szépen, hogy megosztottad a küldetésedet!Kivánunk védelmet,oltalmat,küldje ki az Úr az Ő angyalait az életedre,és a többi katona életére is. Imádkozunk érted!
@dezsopollak7162
@dezsopollak7162 9 месяцев назад
MZs!!
@neinundnein6358
@neinundnein6358 9 месяцев назад
Az nem is Gazaban volt, hanem Paupuában vagy Mexikoban - mert Gazaban a magyar hadseregnek tudtommal semmi dolga👽👻
@levikeg.3417
@levikeg.3417 9 месяцев назад
Ő nem magyar katona
@neinundnein6358
@neinundnein6358 9 месяцев назад
@@levikeg.3417 ó, köszi! Igy lehet tévedésbe beszélni a hiszékeny embereket! Olyanokat mint én is... 🤭
@matyashorvath4359
@matyashorvath4359 9 месяцев назад
Az Úr gondot visel. Mindenért Övé a dicsöség.
@jordanhernadi2157
@jordanhernadi2157 9 месяцев назад
meg allahé ugye?
@matyashorvath4359
@matyashorvath4359 9 месяцев назад
@@jordanhernadi2157 Ha ez jött ki belőled, mekkora benned a zavar?
@jordanhernadi2157
@jordanhernadi2157 9 месяцев назад
@@matyashorvath4359 bennetek van zavar, véreskezű háborúpárti cionisták!!!
@Asshya1
@Asshya1 9 месяцев назад
😂😂Az úr mi??! Melyik a 3600-ból,ostoba valláskárosultak!😂
@matyashorvath4359
@matyashorvath4359 9 месяцев назад
@@Asshya1 okos vagy
@tomascsorgo6671
@tomascsorgo6671 9 месяцев назад
👍✊
@krisztiangal4086
@krisztiangal4086 9 месяцев назад
Azt a mindenit neki! Minden elismerésem és tiszteletem Bálinté! Az Úr kegyelme és békessége őrízze meg őt ,családját,egységét,és egésze Izraelt!🙏
@israelroth2384
@israelroth2384 9 месяцев назад
God bless you 🙌
@kati58100
@kati58100 9 месяцев назад
Köszönöm az Úrnak hogy kimenekített a legnagyobb bajból. Gyógyulást minden sérültnek! Áldott és békességes új esztendőt kívánok!🤩
@zoltanvetesi6339
@zoltanvetesi6339 9 месяцев назад
Maradtál volna ott... ☠️
@petergacs658
@petergacs658 9 месяцев назад
De hát még ott van, nem? Vagy hazajött már? 🤔
@keva528192
@keva528192 9 месяцев назад
Drága, kedves, szimpatikus fiatalember! Biztos vagy te abban, hogy a szeretet ura, közvetítője Jézus, ölésre vezeti az életedet?
@MariaHermann-hz3wt
@MariaHermann-hz3wt 9 месяцев назад
A haza és a nép védelme mindenkor.
@keva528192
@keva528192 9 месяцев назад
@@MariaHermann-hz3wt Ha jól értem ő magyar!
@Asshya1
@Asshya1 9 месяцев назад
😂😂 erre nem fogadnék😂😂
@istvan6856
@istvan6856 9 месяцев назад
Köszönjük Péter ! Ez riport volt !
@jhjhjjhjhjhable
@jhjhjjhjhjhable 9 месяцев назад
Mit köszönsz?????? Hogy gyilkolta a palesztinokat????????
@istvan6856
@istvan6856 9 месяцев назад
@@jhjhjjhjhjhable Te a gyilkosok èltetője vagy !? Meddig ? Mig ablakodat be nem törik. Vagy kobakodat. Mert megteszik ! Ne a zsebedbe hordjad az eszet! A fejedbe meg ne tarts meszet !
@levikeg.3417
@levikeg.3417 9 месяцев назад
Terroristákat gyilkolt.
@laszloszabo6442
@laszloszabo6442 9 месяцев назад
Bálint Bálint.Kard álltal vész ki kardot ragad.mondja a te Úrad!!!
@petergacs658
@petergacs658 9 месяцев назад
László László. Többet kellene olvasni a Bibliát.
@attila3231
@attila3231 9 месяцев назад
@@petergacs658 Majd ha az igazságot foglya tartalmazni és nem a zsidók általit.
@zsuzsannapilinczes7658
@zsuzsannapilinczes7658 9 месяцев назад
Áldjon meg Tégedet az ÚŔ, és őrizzen meg Téged!
@ninjameszaros5267
@ninjameszaros5267 9 месяцев назад
Szia Lucifer 🤬
@terezevafarkas4547
@terezevafarkas4547 9 месяцев назад
Áldjon meg az egy örök Isten , Jézus őrizzen és óvjon az ő akaratában .-az örök üdvösségre a Szentlelke által az ővéi összevannak kötve. ❤🙏
@hyrsnofficial1690
@hyrsnofficial1690 9 месяцев назад
Isten áldjon meg és őrizzen meg Bálint! Mielőbbi felépülést! Isten áldja Izraelt! שלום לישראל ושלום ליהודים מהונגריה! 🇭🇺✝️✡️🕎🇮🇱
@zoljak2856
@zoljak2856 9 месяцев назад
Sok sikert Bálint!
@bagoistvan3182
@bagoistvan3182 9 месяцев назад
0:55 ...🇮🇱 🇮🇱 🇮🇱
@jozsefwekerle3722
@jozsefwekerle3722 9 месяцев назад
Nem mondta senki,hogy menjen oda.Megértte?
@hetek
@hetek 9 месяцев назад
Kedves József, hallgassa meg az interjút, reméljük megérti
@katalingyenes6596
@katalingyenes6596 9 месяцев назад
Gratulálunk ehhez a megrendítő beszélgetéshez mindkettőjüknek. Köszönjük.
@gabigal3493
@gabigal3493 9 месяцев назад
Далее
Se las dejo ahí.
00:10
Просмотров 6 млн
ОБЗОР НА ШТАНЫ от БЕЗДNA
00:59
Просмотров 380 тыс.
Как открыть багажник?
00:36
Просмотров 12 тыс.
Qalpoq - Amakivachcha (hajviy ko'rsatuv)
41:44
Просмотров 437 тыс.
Mi az a Jobb és Bal oldal a Politikában?
30:07
Просмотров 114 тыс.
Se las dejo ahí.
00:10
Просмотров 6 млн