Rá kellett jönnöm, hogy végtelenül elfogult vagyok Mariannal szemben. Mindig is nagyon szimpatikus volt Nekem, nagyon szerettem a hangját, elismertem, mint művészt, de az én szememben akkor emelkedett a legmagasabb hegyek fölé, amikor Györgyi betegsége kerekesszékbe kényszerítette, de Ő minden fellépésre szervezte neki a szállítást, és valamelyik koncerten készült egy fotó, ahol fejüket összedugva ölelik egymást, mikrofonnal a kezükben. Ez a kép örökre beleégett az agyamba, és szimbolizálja Mariannt és azt az alázatot, amivel a zenében és az életben él. Ez a dal pedig, csak ezt erősíti... :) Mestermű... :) Köszönöm az élményt! :)
Ismertem ezt a verset, de most felejthetetlenné vált. A zene olyan finomságokkal öltöztette fel, Mariann olyan érzelmi töltettel (de nem túlcsordulva) énekelte el, amit csak a legnagyobbaktól hallhatunk. Mariannt ismerjük, Eriket figyelni érdemes. Köszönöm.
