Тёмный

[TOP 10] KEGYETLEN TANÁR ✔ Aki Aljas Dolgot Követett El! [MAGYAR TOP 10] 

LEGJOBB [MAGYAR TOP 10]
Подписаться 718 тыс.
Просмотров 1,6 млн
50% 1

IRATKOZZ FEL ||| goo.gl/JYlg92
[TOP 10] KEGYETLEN TANÁR ✔ Aki Aljas Dolgot Követett El! [MAGYAR TOP 10]
▶IRATKOZZ FEL ITT▶▶▶goo.gl/JYlg92 ◀◀◀
▶MÉG TÖBB TOP 10 VIDEÓ ITT▶▶▶goo.gl/aWhb0c ◀◀◀
Mindannyiunk életében volt, vagy esetleg még jelenleg is van legalább egy olyan tanár, akit azért tartottunk kegyetlennek, mert esetleg túl sok leckét adott, vagy mert néha túlságosan szigorú volt.
Ha eddig neked is ez volt az okod arra, hogy szigorúnak tarts egy tanárt, akkor talán most ez egy kicsit átértékelődik benned, ugyanis a mai videóban összegyűjtöttem 10 igazán kegyetlen tanárt, akik aljas dolgot követtek el.
1 Olga Garza
Olga Garzat 2016 végén tartoztatták le kiskorú bántalmazásáért, miután megpróbált egy 4 éves kislányt erőszakkal megetetni. az iskola biztonsági kamerája rögzítette azt, ahogy Olga teletömte ennek a szerencsétlen kislánynak a száját étellel. a kislány ellenkezett, ezért Olga meg a lány orrát is befogta egészen pontosan 34 másodpercig. Olga a nyomozóknak azt állította, hogy ő csak jot akart es aggódott a kislány egészségéért. A helyszínen jelenlévő másik tanár elmondta a nyomozóknak, hogy Olga többszöri figyelmeztetés után se hagyta abba a kislány kínzását.
2 Lamont Houston
Lamont Houston 31 éves volt, amikor is üzeneteket kezdett váltani egy floridai középiskola egyik diákjával. Ez egészen odáig fajult, míg egy nap Lamont a lányt a háza elől autóval felvette es szexuális kapcsolatot létesített vele. A lány a lamontal folytatott többszöri együttlét után teherbe esett, amit a lány szülei azonnal elmondtak a rendőrségnek.
Lamontot molesztálásért, valamint kiskorú megrontásáért es teherbeejtéséért 15 évre ítélte e l a bíróság.
3 galina kovalenko
az 52 eves galina kovalenka egy anyagi problémáktól szenvedő ukrán tanár volt, aki egy bentlakásos iskolában árvákat es problémás gyerekeket tanított.
Kovalenko úgy gondolta, hogy az egyik 13 eves árva lehet a kulcs az anyagi helyzete megoldásához, ezért fényképeket es orvosi papírokat küldött a lányról egy szervkereskedőnek, aki 10000 dollárt ígért a lányért cserébe.
4 david standen
66 eves David standen egy vallási iskola igazgatója volt a 70-es évektől egészen a 80-as évek végéig.
David nemrégiben bevallotta, hogy az iskolában töltött évek alatt legalább 7 gyermeket bántalmazott saját iskolájában es több, mint 11 gyermeket egy másik iskolában.
5 tanya olsan
tanya olsan egy szellemileg visszamaradottakat tanító tanár volt, akit felfüggesztettek, amiért súlyos lelki sérülést okozott egy autista diáknak. tanya bevallotta, hogy eldurrantott egy konfettit a diák füle mellett annak ellenére, hogy tisztában volt azzal a ténnyel, hogy erre a beteg diákra nagyon rossz hatással volt barmiféle hirtelen es hangos zaj.
6 timothy randall korr
ez a 25 eves férfi egy baltimore-i általános iskola tanara volt, akit 2016 decemberében egy 7 éves kisfiú megtámadásáért tartoztattak le. Timothy ezt a diákot nekilökte a falnak es ezután számos alkalommal brutális módon megütötte. a fiúnak kiesett két foga, eltört az állkapcsa es számos zúzódás keletkezett a fején es a sérülések annyira súlyosak voltak, hogy a fiút meg kellett műteni.
7 diane brimble
8 Alexandria Vera
9 brianne altice
forrás: • Video

Опубликовано:

 

2 окт 2024

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии : 3,4 тыс.   
@LEGJOBB
@LEGJOBB 6 лет назад
Köszi, hogy megnézted ezt a videót! Ha tetszett, akkor ne felejts el *FELIRATKOZNI* és megnyomni a *LIKE* 👍 gombot! ▶▶▶ *NÉZD MEG A LEGFRISSEBB VIDEÓKAT TE IS!* ▶▶▶ goo.gl/hR7Hrs ◀◀◀
@abk5875
@abk5875 6 лет назад
LEGJOBB [MAGYAR TOP 10] te vagy a legjobb tanár!! 😍
@snipergyuri4305
@snipergyuri4305 6 лет назад
Te vagy a világon a legjobb😃😃
@jozsefkovacs5344
@jozsefkovacs5344 6 лет назад
A lég utolsó
@Dksjsjjs
@Dksjsjjs 6 лет назад
József Kovács szerintem is
@emilialazar233
@emilialazar233 6 лет назад
ja
@HuszarDominik
@HuszarDominik 7 лет назад
Alexandria Vera miért rossz tanár???
@Oliver_-ku7bl
@Oliver_-ku7bl 7 лет назад
DomKing hèt ezt èn se èrtem
@daemonflex5253
@daemonflex5253 7 лет назад
DomKing ja tok fasza lehet dugni 13 evesen a sexy tanar nenit 😂😂
@christianus_the_real_one
@christianus_the_real_one 7 лет назад
DomKing en se ertem.. :( 14eves vagyok es orulnsk egy ilyenctanarnak
@kishegyes2154
@kishegyes2154 7 лет назад
DomKing amugy en is erre gondoltam jo melle volt jo segge aztan en csak orultem volna neki xd de nem ertem hogyha a szulok a gyerek baratnojekent tekintettek ra akkor miert jelentettek fel?
@0szabi010
@0szabi010 7 лет назад
Balazs Husztii és te nem örülnél egy helyesirási szótárnak?
@bencehollosi8530
@bencehollosi8530 6 лет назад
1 Like=nekik 5000 pofont
@dorinahorvath9737
@dorinahorvath9737 6 лет назад
Jogos
@barossgergely940
@barossgergely940 6 лет назад
Legyen 10000
@Helosziasztokjimrevagyok
@Helosziasztokjimrevagyok 6 лет назад
Legyen 5.millió
@sharkboy6235
@sharkboy6235 6 лет назад
1000000000000000000000000000000000 like
@takacsrita9759
@takacsrita9759 5 лет назад
5000 az kevés!
@jonatanfedor2652
@jonatanfedor2652 7 лет назад
tökre olyan a hangod mint vidmannak
@vitphire3210
@vitphire3210 7 лет назад
Jonatán Fedor *Tényleg 😮!*
@jonatanfedor2652
@jonatanfedor2652 7 лет назад
Minion Ninja ugye 😄😆
@peterflamich2057
@peterflamich2057 7 лет назад
Jonatán Fedor ja
@hadlegyekmodipls4980
@hadlegyekmodipls4980 7 лет назад
Kun Tamás Az egy kicsit lehetetlen, mert gondolom vidmannak az összes videóját láttad és csak más fél havonta tölt fel videókat.
@flexin.3346
@flexin.3346 7 лет назад
Jonatán Fedor 3n is
@fusion1000
@fusion1000 6 лет назад
Ki utálja a sulit? 😀😀😀
@leventedosa6751
@leventedosa6751 6 лет назад
Text YT en
@angelaannakiss3651
@angelaannakiss3651 6 лет назад
Text YT Én nem
@twocrazykids5366
@twocrazykids5366 6 лет назад
Text YT Mi az h 6 like CSAK??? MI AZ H KÁTTŰ!
@csepusz01
@csepusz01 6 лет назад
Én!
@fusion1000
@fusion1000 6 лет назад
Two CrazyKids xD
@norbertkovacs1624
@norbertkovacs1624 6 лет назад
Engem Liu rázot meg, like ha egyetértesz
@biankaczerna118
@biankaczerna118 4 года назад
Engem is
@anikokesjarnesos5009
@anikokesjarnesos5009 4 года назад
liut lhet hogy azért csak 2 évre itélték mert ott durváb a börtön
@irmaantonya2565
@irmaantonya2565 4 года назад
tényleg
@Hackerboy-vd8xs
@Hackerboy-vd8xs 4 года назад
A ló kaka xd
@jzurefkitt2968
@jzurefkitt2968 4 года назад
Engem is megrázott. Úgy megrázott a röhögés, hogy majdnem be is szartam. :D :D
@vivienbanki4628
@vivienbanki4628 7 лет назад
jèzusom szegèny gyerekek😞😭😭😭😫😿
@kerteszdiana5461
@kerteszdiana5461 5 лет назад
10 undi
@bencecsizmadia6821
@bencecsizmadia6821 5 лет назад
Szerintem is
@matesando5512
@matesando5512 5 лет назад
A tanárokat sajnáld mert mindjárt összeverem őket!
@noelside434
@noelside434 5 лет назад
Kivéve a 8 adik
@glados655
@glados655 5 лет назад
@@matesando5512 jaj, szegény tanárok, EZEKET ADDIG ÜTNÉM AMÍG MOZOGNAK!!!!!!!!44444444444444444444!!!!
@rekaszocs2463
@rekaszocs2463 7 лет назад
Szerinzem a Liu volt a legroszabb.Like ha egyet èrtesz!!!!!
@jankapeter4395
@jankapeter4395 7 лет назад
Réka Laura Szőcs Ez tényleg borzasztó!
@wadeer5511
@wadeer5511 7 лет назад
szerintem is
@szabolcsnagy8322
@szabolcsnagy8322 7 лет назад
úristen ijet hogy tud valaki csinálni?
@3Zsoficica
@3Zsoficica 6 лет назад
Réka Laura Szőcs szerintem is
@gerlindekeller4902
@gerlindekeller4902 6 лет назад
Réka Laura Szőcs dagzr
@noraszilagyi5919
@noraszilagyi5919 6 лет назад
Az utolsót mert csak 2 év börtönre ítélték?Többet érdemelne!
@bens7938
@bens7938 5 лет назад
az a tehénszaros mindenét tudod mit? legyen 2 év de addig csak tehénszart ehet XDD
@rockerartist8478
@rockerartist8478 5 лет назад
@@bens7938 egyet értek
@byt2413
@byt2413 5 лет назад
Nem 2 év hanem 2222222222 év kéne
@csabagabor9515
@csabagabor9515 5 лет назад
Ja
@timeatoth1844
@timeatoth1844 5 лет назад
15éwetérdemele
@csengepentek2591
@csengepentek2591 7 лет назад
Ezek után már imádom az én tanáraimat!
@kneiszlevi2701
@kneiszlevi2701 7 лет назад
Miumi Channel Én ugyanúgy utálom 👻👻
@csengepentek2591
@csengepentek2591 7 лет назад
Levente Kneisz Legalàbb őszinte vagy.😂
@hannavass7933
@hannavass7933 7 лет назад
Miumi Channel én is
@hannavass7933
@hannavass7933 7 лет назад
Miumi Channel én is
@kneiszlevi2701
@kneiszlevi2701 7 лет назад
😂😂
@Davati03
@Davati03 7 лет назад
Én lefagytam, amikor a tanár a 13 éves diákjától teherbe esett.
@leventenagy2445
@leventenagy2445 7 лет назад
Lettem volna a gyerek helyébe :D
@kyzezz6947
@kyzezz6947 7 лет назад
NeX géming csenöl kb más is XD
@ballakrisztian4131
@ballakrisztian4131 7 лет назад
Dávid Attila Lehetett volna tőlem is. 😂😂
@darkraven8999
@darkraven8999 7 лет назад
Dávid Attila hát ha jól néz ki simán. de amúgy furcsa hogx kotonra nem futya:)
@Csengecsontfan
@Csengecsontfan 7 лет назад
propvp Atihun45 😨😨😨
@sasakepes5783
@sasakepes5783 4 года назад
0:47 melyik 4 éves kislány jár ISKOLÁBA?
@Hehe.125.
@Hehe.125. 3 года назад
Semenyi
@ch3rry_c0kee
@ch3rry_c0kee 3 года назад
Sári Kepes szerintem ez az óvodában történt :')
@Adamgamer0822
@Adamgamer0822 3 года назад
Úgy tudom hogy ők hamabb mennek iskolába az angolok.
@agirl0
@agirl0 3 года назад
Amúgy ja
@agirl0
@agirl0 3 года назад
Na mind1
@Sizouke
@Sizouke 7 лет назад
1 like 1 ezres hány ezrest kell adnom?
@tothlili8058
@tothlili8058 7 лет назад
harcos 089 0
@tothlili8058
@tothlili8058 7 лет назад
harcos 089 miért fizetni akarsz ?? az volt amit írtál hogy 1 like 1 ezres hány ezrest kell adnom?
@zsanettkovacs9164
@zsanettkovacs9164 6 лет назад
Sokat
@f3kekxlsenr
@f3kekxlsenr 6 лет назад
Kb. 30-at.. 😂
@izabellaspanyol7558
@izabellaspanyol7558 6 лет назад
harcos 089 like vadász!!!!
@bedobalazs5119
@bedobalazs5119 7 лет назад
Haver. Szét néztem a csatornádon és brutális amit te csinálsz. Ne foglalkozz a negatív kommentekkel és ne hagyd abba amit csinálsz. Geci nagy videókat alkotsz testvér. Csak így tovább.
@LEGJOBB
@LEGJOBB 7 лет назад
+oMeGa Bazsej örülök, hogy tettszik! :P
@akospodhorszki5231
@akospodhorszki5231 7 лет назад
DEWLA oMeGa Balázs az komment... de igazad van
@howtobeat149
@howtobeat149 7 лет назад
LEGJOBB [MAGYAR TOP 10] tetszik*
@nopedsu
@nopedsu 7 лет назад
Én csak pozitív kommenteket láttam :D
@enikoharmath4972
@enikoharmath4972 7 лет назад
NopeDsu biztos? akkor nézd meg az enyém!
@Noel-vc4kd
@Noel-vc4kd 6 лет назад
Liu volt a leg kegyetlenebb Like aki szerint liu a leg kegyetlenebb 1 like =20,000 ft legjobb Magyar top 10-nek
@Malna0203
@Malna0203 5 лет назад
hé nekem agyál pénszt
@foxytvhorvath231
@foxytvhorvath231 5 лет назад
Te pénz éhes vagy!(csak vicceltem 😂)
@csengehemzo6100
@csengehemzo6100 5 лет назад
Meg Diane Brimble
@danre2492
@danre2492 4 года назад
A K pensz?
@terezbalogh3207
@terezbalogh3207 4 года назад
Az enyém is az volt , lelkileg és fizikailag bántot ok nélkül.Gyülölöm pedig még 10 év allati voltam.Egy aljadék fajta máig gyülölöm remélem a pokolba van Lucáné
@LEGJOBB
@LEGJOBB 7 лет назад
LEGJOBB! MÁR A FACEBOOK-ON IS! ▶▶▶ goo.gl/WeZHKr
@ChiefKeefuwu
@ChiefKeefuwu 7 лет назад
LEGJOBB [MAGYAR TOP 10]
@Mikhail259
@Mikhail259 7 лет назад
mi a zene címe?
@gg3065
@gg3065 7 лет назад
mmc cookie
@gg3065
@gg3065 7 лет назад
LEGJOBB [MAGYAR TOP 10]
@sso539
@sso539 7 лет назад
Szia! Légy szíves le tudnád írni nekem annak a zenének a címét ami a videó alatt megy??Nagyon megköszönném....
@greendaymusic5965
@greendaymusic5965 7 лет назад
alexandria verával énis mentem volna XDDD
@kokxy1988
@kokxy1988 7 лет назад
Eli Game & Film Channel Őszintén ki nem?
@sandorpor5647
@sandorpor5647 7 лет назад
ö
@iosgamertvhuneng4169
@iosgamertvhuneng4169 5 лет назад
Nálunk a “legdurvább” az volt mikor vicből de tényleg viccből leragaztota a számát hogy ne beszéljek de tökéletesen tudtam lélegezni....😂
@imrehuszar437
@imrehuszar437 3 года назад
De ha az orrodat is, akkor bajvan.
@szatyorxd
@szatyorxd 3 года назад
XDD😂😂😂😂😂
@istvankepes5464
@istvankepes5464 3 года назад
Tanár néni petike fuldoklik! -Nyugi pali csak Leragasztottam a száját -Ne higy neki csak azt akarja hogy néma legyek!
@imrehuszar437
@imrehuszar437 3 года назад
@@istvankepes5464 😄 igen értem 👍
@Fnvirtus
@Fnvirtus 3 года назад
@@imrehuszar437 xd
@ilyjeongeunn
@ilyjeongeunn 7 лет назад
Liu én akkor sem eszem szart ha Trump mondja
@balichannel3666
@balichannel3666 6 лет назад
En se
@timeatoth1844
@timeatoth1844 5 лет назад
Én,se
@lotychannel6126
@lotychannel6126 4 года назад
én se fúúúúj
@szendiosztag4876
@szendiosztag4876 3 года назад
Én sem. Ha én észrevettem volna hogy a rossz gyerekekkel tehén ürüléket etett Liu akkór életfogytiglant adtam volna neki. Like ha egyetért velem.
@gergofischer9456
@gergofischer9456 7 лет назад
Nem értem.. 30 évet kap az a nő aki szexelt a 16-17 éves diákokkal, és 2 évet meg az aki kényszerítette a diákokat hogy lószart egyen? érdekes...
@zoltanszombati5231
@zoltanszombati5231 6 лет назад
Gergő Fischer Reméljük fellebezés engedélyezett volt vagy legalábbis jó magaviselet miatt hamarabb kiengedték őket, de amúgy ezek az amcsik tiszta idióták, még azt se veszik figyelembe hogy a ,,kiskorú'' nem e egyezett bele vagy valami. Meg mi az hogy 16-17 évesek miatt? Ha még 9-10 akkor még megértem, mert a kisgyerekek befojásolhatók de ilyen nagy lovak miatt, amikor jól tudja mindenki hogy ezek nemet nem mondtak volna egy kifejezetten vonzó nőnek.
@Vasklorid
@Vasklorid 5 лет назад
Így leírva elég viccesen hangzik
@zoltanszombati5231
@zoltanszombati5231 4 года назад
@Russian Mapper elvtárs Nem vagyok liberó vagy ilyesmi csak azt mondom hogy az itthoni megoldás tehát: ha 14 éves kortól beleegyezéssel történik a dolog akkor semmi probléma nem történhet. Ez szerintem ésszerűbb ugyanis ha megnézed csomó 15, 16 éves csajnak van idősebb csávója (nem itélkezem) és Amcsiföldön ha egy 16 éves srác lefekszik egy idősebb nővel vagy lány férfival akkor körbeugrálják őket hogy kiskorú becstelenítése meg hasonló, mintha csak nemierőszak lett volna! És igen, tudom hogy a srác 13 volt de hát közös beleegyezés akkor mit kell belőle ügyet csinálni?
@mihalytaisz5054
@mihalytaisz5054 5 лет назад
Te jó ég! Már az eleén hallatszik a hangodon ,hogy mien dühös vagy 😱
@barnabaskovacs4715
@barnabaskovacs4715 3 года назад
*milyen *elején
@benceszabo9253
@benceszabo9253 7 лет назад
Nekem te vagy a kedvenc tanárom! :D
@lilitakacs9957
@lilitakacs9957 5 лет назад
Joszif Visszarionovics Sztálin jó
@Vasklorid
@Vasklorid 5 лет назад
@@lilitakacs9957 XD
@pentigabor4302
@pentigabor4302 5 лет назад
O
@kokuszgolyod4407
@kokuszgolyod4407 7 лет назад
Megvan a 10k feliratkozó! gratu!
@LEGJOBB
@LEGJOBB 7 лет назад
Köszönöm! :)
@keresztesiandras3033
@keresztesiandras3033 7 лет назад
Kókuszgolyó :D Mar 58k
@xxmrg4merxxgoodness510
@xxmrg4merxxgoodness510 7 лет назад
Kókuszgolyó :D 108k
@biborkajuhasz7959
@biborkajuhasz7959 6 лет назад
Én örülnék ha te lennél a tanárom
@HarleyQuinn-cy9ew
@HarleyQuinn-cy9ew 7 лет назад
szerintem a szervkereskedős meg liu
@Sp3nZs3
@Sp3nZs3 7 лет назад
Bogi folow jo de liu mitcsinált egy szatyorba összeszedte a trágyát és azt minden nap magával hurcolta?
@jzskrstf2823
@jzskrstf2823 7 лет назад
Az volt a legrosszabb aki szétverte a gyereket!
@antifizikus
@antifizikus 5 лет назад
"Nézzétek srácok! Rászartam a dili kocsijára! Gyertek nézzétek meg, oltári büdös lett!"
@978miklos
@978miklos 2 года назад
Lol
@petereberhardt8323
@petereberhardt8323 7 лет назад
like ha te is azért írod liut mert az ő nevére emlékszel csak és lusta vagy visszanézni 😂😂😂
@lucakiraly7210
@lucakiraly7210 4 года назад
Azt se tudom h mi az .-. XD
@heu-reaka3658
@heu-reaka3658 7 лет назад
Az én volt tesitanárom eleg gyakran, és cseppet sem diszkréten fogdosta a lányokat...
@robertvizler749
@robertvizler749 3 года назад
Alexandria Vera, basszus hol voltak az ilyen bombázó tanárok, amikor én jártam suliba :O
@marcitoth6616
@marcitoth6616 7 лет назад
tisztára mint ha tv- lenne :D jó csatorna :D
@LEGJOBB
@LEGJOBB 7 лет назад
köszi!
@barnabasschrem8817
@barnabasschrem8817 7 лет назад
Haggyad már... ez a csatorna sokkal jobb,mint a TV,mert ott fèlbeszakítják a reklámot filmrészletekkel néha :(
@marcitoth6616
@marcitoth6616 7 лет назад
Barnabás Schrem ja :D
@sandorpor5647
@sandorpor5647 7 лет назад
LEGJOBB [MAGYAR TOP 10] ez az egyik kedvenc csatornám
@livililiesviv8004
@livililiesviv8004 7 лет назад
Sandor Por
@izukumidoriya522
@izukumidoriya522 7 лет назад
ezeket ásnám el élve.
@jazminolivia3734
@jazminolivia3734 5 лет назад
Ja ja akor má2vagyunk
@csukaistvankristof9437
@csukaistvankristof9437 5 лет назад
Mostmár 3-an
@glados655
@glados655 5 лет назад
@@csukaistvankristof9437 4en
@kartyakadrenalynfifa
@kartyakadrenalynfifa 4 года назад
6 an
@danipapp3740
@danipapp3740 4 года назад
7-en
@janek0116
@janek0116 6 лет назад
#11 Az én volt osztályfőnököm. Vert, kínzott, nyilvánosan megaláztatásnak tett ki, és megbüntetett az osztály előtt. Nem én voltam az egyedüli, de a leg"kedveltebb". Előszeretettel használta ütéseinél a köves és pecsétgyűrűjét...
@danre2492
@danre2492 4 года назад
János Szabó élve ásnám el
@lovedbyarmi
@lovedbyarmi 3 года назад
Uristenem! Nem jelentették fel a szüleid?! 😱🤯
@lebronjamesfan506
@lebronjamesfan506 3 года назад
Miért nem csináltad ugyanezeket vele, én úgy fejbe csaptam volna hogy belehalt volna 😃😂
@nononono06
@nononono06 7 лет назад
Te nem a TMB Channel vagy? 😁 Vidman is lehetsz.
@Domi-qg5ln
@Domi-qg5ln 7 лет назад
Pokémon GO! videók csatorna szerintem a 2 keveréke lol
@PusztaiGaborGyertya
@PusztaiGaborGyertya 7 лет назад
Melyik a leg kegyetlenebb? Szerintem Alexandria Vera! Hol volt mikor én voltam 13 éves?
@lilianamari1003
@lilianamari1003 7 лет назад
Gábor Pusztai xd
@reginapoliak1616
@reginapoliak1616 5 лет назад
{\_{\ (• -•) />🎀 ^ ^ kérsz egy masnit?
@balintstreck3157
@balintstreck3157 7 лет назад
liu volt a leg szarabb szerintem
@borbelydenes1994
@borbelydenes1994 7 лет назад
Igen, nála én is inkább megcsinálnám a leckém és jól viselkednék órán, mintsem hogy tehénszart egyek 😷
@angelaannakiss3651
@angelaannakiss3651 6 лет назад
Bálint Streck szószerint😂💩(leg szarabb egybe van《legszarabb》de nem baj)
@erikabrezvai5581
@erikabrezvai5581 6 лет назад
HDKiller_FX igen és Olga meg David meg Timoti
@mercifilep4673
@mercifilep4673 7 лет назад
A 10-es nagyon undorító
@boglarkapinter376
@boglarkapinter376 6 лет назад
legyen olyan videó ahol mutatod az arcodat is!!!!
@Bazsa_
@Bazsa_ 4 года назад
Ja
@chrumply4090
@chrumply4090 7 лет назад
Az informatika tanárunk semmit nem csinálunk és folyton max hangerővel azt ordibálja,hogy kussolj már be.
@daihorvath1861
@daihorvath1861 6 лет назад
W zarrd A miénk is xd
@aczeloscsaba
@aczeloscsaba 7 лет назад
A mi egyik tanárunk meg szokott bennünket etetni ha nem eszünk. De nem durván, csak úgy mintha babák lennénk
@aczeloscsaba
@aczeloscsaba 7 лет назад
Ma meg a padtársamnak(haverom) 1-est adott, mert "tapsolt órán"
@Tomxhawk
@Tomxhawk 7 лет назад
Csaba Aczélos xd
@patrikkovacs5737
@patrikkovacs5737 7 лет назад
mi régen a lányokat etetük így😂
@nitram4200
@nitram4200 7 лет назад
Nekem is volt egy ilyen tanárom es azt mondta a húst egyétek mert finom
@zsofiflora156
@zsofiflora156 7 лет назад
Liú volt szerintem
@marci8612
@marci8612 7 лет назад
Az én tesitanárom konkrétan órán akarta megerőszakolni az egyik lányt az osztályból de megmondtuk neki hogy állítsa már le magát de azóta nem csinál ilyet.
@lilianamari1003
@lilianamari1003 7 лет назад
Wyne ϟ de durva
@ilyjeongeunn
@ilyjeongeunn 7 лет назад
FrexazY ϟ GG
@beatrixbuda5572
@beatrixbuda5572 7 лет назад
És, hogy nem rúgták ki???? :O
@ilyjeongeunn
@ilyjeongeunn 7 лет назад
Beatrix Buda arra én is kíváncsi vagyok
@zoltankosar7622
@zoltankosar7622 6 лет назад
Na persze
@deakeva1549
@deakeva1549 7 лет назад
a 8.nem értem mi a baj ha a szülöknek nem volt akadály
@kittinagy3713
@kittinagy3713 7 лет назад
Deák Máté Tanár törvény szerint nem tehet ilyet, lényegtelen a szülők véleménye. Jogszabály szerint követett el bűncselekményt. Külföldön nem tudom, hogy létezik-e, de itt 18. életévét be nem töltött embernek tilos 5, vagy annál több év korkülönbségnél nagyobb párt "választanija". (nemtudokfogalmaznibocsi) Szóval egy 13 éves nem lehet 19 évessel, egy 17 éves nem lehet 23 évessel.
@deakeva1549
@deakeva1549 7 лет назад
As You Like It ja
@beargrills7767
@beargrills7767 4 года назад
Osztálytársam, egyszer matekórán elég érdekesen válaszolt a tanárnő kérdésére!!! Tanárnő: mi következik a 69 után Haverom: szájmosás xd
@krisztianugroczi5160
@krisztianugroczi5160 7 лет назад
Hol vannak a tanáraim?
@dzsuliorostas7247
@dzsuliorostas7247 7 лет назад
Otthon
@SruvyPhoto
@SruvyPhoto 3 года назад
@@dzsuliorostas7247 szépen öregedett ez a komment XD
@lajosnorby486
@lajosnorby486 7 лет назад
Egy 25 èves bombázo tanárnöre estènkènt minden kamasznak szüksège lenne 😂😂😍
@vargaadam1231
@vargaadam1231 7 лет назад
24 de nekem is jól jönne ide általánosba :D
@darkraven8999
@darkraven8999 7 лет назад
norbi lajos így igaz testvérem
@-Luucy-
@-Luucy- 7 лет назад
De ha később felnő a kamasz és szerez magának barátnőt akkor már tényleg minden este megkapja amit akar ;) És nem kell többet álmodozni se ;)
@lajosnorby486
@lajosnorby486 7 лет назад
Adig is kell a pina😂😍
@richardberki7636
@richardberki7636 7 лет назад
az volt amikor ugy ütötte meg a fogát hogy 2foga kiesett (szerintem) : D
@termi3343
@termi3343 7 лет назад
sajnos volt olyan tanárom aki leávgta a két barátom haját és beleverte a fejünket a padba
@zsoterzizi4852
@zsoterzizi4852 7 лет назад
Termi 33 jezusom 😨😱
@szfulop1816
@szfulop1816 7 лет назад
Jesszus!
@AnnieFastfoot
@AnnieFastfoot 7 лет назад
úr isten hogy meri ezt csinálni egy gyerekkel
@futyimre1883
@futyimre1883 7 лет назад
Termi 33 nekem oviban vágták le 😤😤
@emilvari3761
@emilvari3761 7 лет назад
THE KILLER FACE az szar lehet
@kohazikona9232
@kohazikona9232 7 лет назад
nekünk az egyik tanárunk szünet előtt mondta hogy pakoljunk elő és óra elejőn elkezdett velünk ordítozni hogy miért pakoltunk elő
@roberttivadartoth2452
@roberttivadartoth2452 7 лет назад
az én infó és egyben a matek tanárom mindig minket tarkón vágott órán mikor hülyültünk és én elneveztem Darth sidious-nak mert olyan volt az ütései mint ha villámokat szorna az ujjaival
@kristofradi2209
@kristofradi2209 4 года назад
Meik isibe jársz?
@roberttivadartoth2452
@roberttivadartoth2452 4 года назад
@@kristofradi2209 most a Szabóky Adolfba járok elöszőr az életedbe jártam
@kristofradi2209
@kristofradi2209 4 года назад
@@roberttivadartoth2452 na
@funnymen5046
@funnymen5046 7 лет назад
az én tanárom meg fogott 8 kg könyvet és. hozzám vágta én meg vissza dobtam erre ki vitt az udvarra és én meg kértem egy labdát
@csabagabor9515
@csabagabor9515 5 лет назад
Ez durva
@antifizikus
@antifizikus 5 лет назад
Hát úgy kell azt
@alexandraventzl
@alexandraventzl 4 года назад
Ezt nehéz elhinni
@timeadezso5244
@timeadezso5244 4 года назад
Wow
@davidvass1338
@davidvass1338 7 лет назад
8. meg a 9. tanàr mièrt nem az èn iskolàmban tanìtott?
@llord7810
@llord7810 7 лет назад
Az enyémbe is jöhetett volna 1-2 "rossz tanárnő" 😂
@gabesz2143
@gabesz2143 7 лет назад
kegyetlen? Best teacher EVER!
@nemmondommeg46
@nemmondommeg46 7 лет назад
David Vass bárcsak nekem is ilyen tanáraim lettek volna...
@nemmondommeg46
@nemmondommeg46 7 лет назад
a 8. ès 9. - mi ebben a kegyetlensèg? Az hogy kegyetlenül szèt ku...ta magát a kèt csini tanárnèni?
@mixey5584
@mixey5584 7 лет назад
8dik ide is jöhetne
@emesehoman3698
@emesehoman3698 5 лет назад
Tudom hogy 2019 van de csak most lettem felsős és most ismertem meg egy nyelvtan tanárt akinél egy nádpálca van és ilyesztő de csak a táblán mutogat vele. Meg egyszer hozott egy furulyát és bele fújt fül sértően hogy mennyünk le nagy szünetre.(szőrnyű volt) még mindig itt tanít sajnos
@Saveourworld10
@Saveourworld10 3 года назад
Hogy mivan? Nem tudsz írni.
@erikkocze7815
@erikkocze7815 7 лет назад
Most már minden tanárom imádom
@Lukacs-ib3gg
@Lukacs-ib3gg 7 лет назад
az én tanárjaim azért csesznek le mert ideges leszek az osztálytársamtól és el lököm nem mondhatom végig és intő.
@janosfasz5691
@janosfasz5691 7 лет назад
szimi *tanáraim
@twocrazykids5366
@twocrazykids5366 7 лет назад
szimi Hát nekünk is volt h nem mondhatom el és csesztetés
@doczirebeka8312
@doczirebeka8312 4 года назад
3:25 azt mért? Most komolyan, miért? Bántani akarta? Vagy...?
@adrian3377
@adrian3377 7 лет назад
Szerintem az utolso volt a legrosszabb mert szegény gyerekeket meg ettetel olyan all hogy inkáb le se írom.
@teemagemutantninjaturtlesc2183
A hatodik volt szerintem a legrosszabb. ÚRISTEN!!!!!!!!!!😷 Szegény gyerekek!!!!!😧😞😩😿
@bencekarlik6519
@bencekarlik6519 7 лет назад
Legyen top10 legmagasabb embera világon!
@orsolyarumpli9443
@orsolyarumpli9443 7 лет назад
szerintem jó ötlet
@luigibrown9755
@luigibrown9755 7 лет назад
ツ David Channel el írtad
@luigibrown9755
@luigibrown9755 7 лет назад
ツ David Channel jó ötlet
@oroszpetra
@oroszpetra 7 лет назад
Embera?!😂😂😂😂
@szilviamiko2998
@szilviamiko2998 6 лет назад
Az jó lenne!
@elemer8004
@elemer8004 6 лет назад
Én nekem az a Timothy Randall Korr volt a legkegyetlenebb tanár.👊
@Bazsa_
@Bazsa_ 4 года назад
Nekem is
@5let-garázs
@5let-garázs 4 года назад
Nekem is
@erikgungl478
@erikgungl478 4 года назад
Szerintem is
@erikanovodomska1905
@erikanovodomska1905 7 лет назад
liu
@ҡгсҥпииє
@ҡгсҥпииє 7 лет назад
Az a Alexandria elég jó tanár lehetett
@blankagoldfinger8842
@blankagoldfinger8842 6 лет назад
Szerintem az utolsó volt a legdurvább. De a 8.-nál a kissrác szülei hogy fogadhatták volna el a gyereket??
@jetmaxxgu3766
@jetmaxxgu3766 7 лет назад
liu
@eiskaffe0
@eiskaffe0 7 лет назад
Szerinem a #6 -ik a legdurvább De még mindig utálom a tanáraimat
@nataliavisnyei3
@nataliavisnyei3 6 лет назад
Liu
@zsuzsannakiraly1031
@zsuzsannakiraly1031 7 лет назад
a nyolcas nem a legkegyetlenebb, de a legdurvább....
@brenata9154
@brenata9154 7 лет назад
eww az utolsó 😕 és csak 2 évet kapott érte?? Amúgy elég Vidmanes a hangod :D
@galarnold2181
@galarnold2181 6 лет назад
Alexandria felkereshetne engem is :D
@HutoCS2
@HutoCS2 7 лет назад
vissza irsz ? mert nagyon szeretem a videoidat
@neubergerlilla4160
@neubergerlilla4160 7 лет назад
Hűtö Gaming aha
@adambartfai2216
@adambartfai2216 7 лет назад
hát mondjuk a 24éves tanárnőt nem mondanám kegyetlennek:D
@ferdinandkinyik1168
@ferdinandkinyik1168 6 лет назад
Akinek a legtöbb év börtönbüntetés van!!!
@agnesvarsanyi9076
@agnesvarsanyi9076 7 лет назад
Hát az utolsó elég durva volt,tuti elkaptak valami betegséget
@baranyaleventevlogcsatorna9467
hatodik ez nagyon suljosan nézki hhhh
@shuddupudonnomeeee
@shuddupudonnomeeee 4 года назад
Velem legfeljebb ordítoznak. XD D:
@jaffadani3171
@jaffadani3171 7 лет назад
te miről beszélsz Mr. TOP10??? te mindig is a kedvenc tanárUNK vagy!
@kristofradi1374
@kristofradi1374 2 года назад
Ne mindenki nevébe beszélj
@user-pt9lt9vm4z
@user-pt9lt9vm4z 3 года назад
Here in Germany literally we can play on our phone even when our teacher sees it you can eat,drink,play,talk,scream, and do tiktok or watch something on RU-vid the teacher’s are pulling their phones out and write a message and our class be like: oooo is it a boy mrs.Lawrence she be like I mean yesss and she’s getting red evertime
@SruvyPhoto
@SruvyPhoto 3 года назад
i speak english but i have no clue what u tried to say here
@31endy
@31endy 4 года назад
Nekem te vagy a kedvenc tanárom😊😊😊😊😗😗😗😗😙😙😙😙😙
@bitbusz1893
@bitbusz1893 6 лет назад
A 8-adik nem vólt rossz xDD.
@matesz2136
@matesz2136 6 лет назад
Milyen vékony volt Mr. Legjobb hanga :D
@rekus9024
@rekus9024 4 года назад
DE HAVER MIÉRT ORDIBÁLSZ🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
@bestpandalover1359
@bestpandalover1359 7 лет назад
Szerintem Lamont Houston volt a legdurvabb
@vivienbanki4628
@vivienbanki4628 6 лет назад
a Timothy Randall Korr volt a leg durváb szegèny gyetek!!!😲😔😭😭
@magdr5897
@magdr5897 4 года назад
Az én matektanárom 2 osztályt tanított 60 diákot abból 54et megbúgtatott.
@superkamiguru6258
@superkamiguru6258 7 лет назад
5:45 nekem miért nem voltak ilyen tanárnőim? XD
@robertboldog9311
@robertboldog9311 4 года назад
Nekem ilyen tanárnőm lett volna.... Már vagy 100x megdu....😂😂👌
@jzurefkitt2968
@jzurefkitt2968 4 года назад
De jó lett volna. :)
@tothsandor1286
@tothsandor1286 4 года назад
LIU A LEGKEGYETLENEBB!!!
@xxxkillerr4ulxxx614
@xxxkillerr4ulxxx614 4 года назад
Az Biztos
@Zotya0702
@Zotya0702 4 года назад
Ja
@nagyferenc7192
@nagyferenc7192 3 года назад
Egyet értek.
@hollokutya1315
@hollokutya1315 4 года назад
1 like = 50000000000000000000000000000000000000000000000 pofon nekik
@arongerencseri7440
@arongerencseri7440 3 года назад
Mit üvöltessz az egész videóban ?😂
@gyulazsivko5324
@gyulazsivko5324 7 лет назад
liu
@Tu4zd6t7etrh
@Tu4zd6t7etrh 5 лет назад
Annyi méteres a torony, ahány likeot kap a hozzászólás!
@Bendeguz-uk6tz
@Bendeguz-uk6tz 5 лет назад
2019?
@ArmiVarga07_
@ArmiVarga07_ 4 года назад
*2020?**
@DOGEreal
@DOGEreal 4 года назад
_2021_ ?
@noobvagyokpopity208
@noobvagyokpopity208 7 лет назад
liu
@xxalbatraozxx
@xxalbatraozxx 3 года назад
Érdekesség: Az autizmus NEM betegség. Az egy állapot. A betegséget lehet gyógyítani, de az autizmust nem! Tudom, mert autista vagyok, és nem gyógyítható ez a dolog. :)
@zsomboraranyos849
@zsomboraranyos849 7 лет назад
Liu
@YTlucuska
@YTlucuska 6 лет назад
Nekem már most az egyik kedvenc tanárom vagy! 😘
@r.gyorgy1527
@r.gyorgy1527 6 лет назад
Hol voltak ezek a fiatal tanárok mikor én voltam iskolás???!!!!!
@gyulaszalai3568
@gyulaszalai3568 7 лет назад
hát a nyolcadik egész jó volt.
@paprikaskrumpli-xy6gi
@paprikaskrumpli-xy6gi 7 лет назад
Szerintem az, aki megtámadt egy 7 évest!!
@nagyferenc7192
@nagyferenc7192 3 года назад
Biztos csak játék pisztoly volt a 7 éves fiúnál.
@watchers650
@watchers650 4 года назад
Nem kötekedni akarok vagy rosz indulatból mondom, de nagyon rossz hangnemben sikerűlt ez a video. Olyan mintha helyenként reppelni probálnál vagy hamisan énekelni. Nem kell ennyire hadarni főleg az idegen nyelvű részeknél.
@gergojancso8173
@gergojancso8173 4 года назад
Az senkinek nem zavar hogy 4 èves gyerek nem jár suliba
Далее
ХОККЕЙНАЯ КЛЮШКА ИЗ БУДУЩЕГО?
00:29
Teeth gadget every dentist should have 😬
00:20
Просмотров 1,6 млн
ВЫЗВАЛ ЗЛОГО СОНИКА #Shorts
00:38
Просмотров 58 тыс.
KAMU HAJLÉKTALANOK, Akiket Lebuktattak! [LEGJOBB]
11:58
10 Legrosszabb Bébiszitter [TOPLISTÁK]
11:42
Просмотров 101 тыс.
A LEGHÜLYÉBB CSEMPÉSZEK, AKIK HATALMASAT BUKTAK!!!
9:24
ХОККЕЙНАЯ КЛЮШКА ИЗ БУДУЩЕГО?
00:29