Egy jó tanács. Az old időkben előre meg kellett tervezni az útvonalat egy papírra, külön kiemelve ahol irányváltoztatásra volt szükség. Vezetés közben elsősorban a memóriádra kellett hagyatkozni, amihez mankóként szolgált a papír. Borzalmasan baleset veszélyesen közlekedtetek. A keresztutakat számolni kellett - ez jó volt nálad is, de nem kell a nevükkel foglalkozni elég az előtte lévő utca nevét megjegyezni. Másik jó - sztem ösztönös cselekedetet az volt, hogy a térképet beállítottad a valóságnak megfelelő irányba, és többszöri megállás a megerősítésre vagy a korrigálásra szintén szükséges volt. Ugyanis magabiztossá tesz és jobban tudsz figyelni a forgalomra. Végül, amivel nem éltetek az pedig anno nagyon gyakori volt... megkérdezni embereket és útbaigazítást kérni. Pisti, ha ezt tudod, és a kutyust sétáltató csajt megkérdezed - nyilván helyi volt sokkal gyorsabban és biztosabban értél volna célba. Amúgy nagyon vicces videó volt, eszembe juttattál jó néhány bénázást. A legdurvább az volt, amikor az Üllői út - Ferenc krt. környékén kb. 45 percet kavarogtunk, mikorra célhoz értünk, ami a kereszteződéstől kb. 5-10 perc. :-)))
Az útbaigazítással kapcsolatban azért lehetnek gondok. Egyrészt az ott lakók sem biztos hogy ismerik magát az utca nevét, max eljárnak boltba de nem nézegetik milyen utcákon mennek át. Engem egyszer megkérdeztek merre van XY utca. Nem tudtam, kiderült hogy a kereszteződés túloldalán - lényegében átlósan mellette laktam. Szóval...ez nem feltétlenül használható. Ennek ellenére, hogy nem jegyzem meg az utca neveket, rendkívül jól tájékozódom nő létemre. Ami még a fentieken kívül hasznos lehet, az ha tudod hogy merre állsz fejjel előre - merre van észak - milyen irányba kell menned, és az utcák amiken haladsz jó felé visznek-e. Nekem úgy rémlik hogy a térképen (egyes térképeken legalább is) számozva van -tól -ig az utca szakasz. Amikor vezetsz, és már tudod hogy jó utcán mész, akkor elég a számokat figyelned hogy növekednek, vagy csökkennek (értelem szerűen amelyik kell.). Az előre tervezéssel kapcsolatban pedig ha már a közelben vagy, célszerű előre megjegyezned, hogy park mellett haladsz el, jellegzetes Y elágazás, körforgalom ha jelezve van, kórház, iskola, bármi amihez képest viszonyíthatsz, így még ha el is tévedsz, legalább azt megtudod kérdezni valakitől, mert ilyeneket viszont megtudnak mondani. Mindenki járt iskolába, orvosnál, parkban... :)
Neo Pálinkás Ferenc Szerintem ez pont lényeg volt hogy ne kérjen útbaigazítást mert az volt a feladat hogy magától egy térkép segítségével hogyan tud eljutni egy adott helyre.
Nagyon nagy lett :D az elejét végig nevettem amikor Unfield "melegítette a gumikat" 😂 Amúgy nem is tudtam hogy szereted a 76ers-t. Tudtam hogy van Hornetses jekid is de mindig is azzal voltam hogy Chicago Bulls-os vagy. :D
Isti, mi lenne ha akkor ha ezt a kihívást átgondolnátok? GPS-t lehetne használni, ugyanígy de a GPS-en nem lehetne beállítani az utcát csak külömböző pontokat, és abból tájékozódni. Vagy lehessen GPs-t használni, de csak arra, hogy megnézdd hogy hol is vagy valójában. Szerintem nagyon jó lenne. Amúgy így tovább
Mint már írták, lehetne sorozat, ha bár nem biztos h bírná Isti idegekkel, de jót tenne neki, meg hat jól is jöhet még az életben. Amugy ismerősöm egyszer megnezi h hogy van az út, maga elé teszi a terkepet es latja merrekell mennie, es meg se all, csak megy mintha egy gps vezetne
unfield videójában is a házam előtt mentetek el (Érd Alsóerdősor utca) amikor isti te elindultál az alsoerdosoron az eperfán vegig mentel volna ott jár az ürmösi busz es a legvégén balra mentel volna már.érd ligeten lettél volna kb 10percet meg sporoltál volna de hát ismeretlen kornyek gps nelkul meg értem nagyon jo lett a video unfieldé is meg tiedé is
szerintem akkor lenne igazi kihívás ha valamelyik szomszédos országba csinálnátok!? nem?lesz ilyen? 2016 ban volt egy ilyen tv és műsor nagyon birtam! flugos futam cimmel!
Szerintem Unfield jobb volt. Mivel neked volt egy olyan pont ahol tökre az ellenkező irányba mentél volna de mivel ott nagyot segített az Unfield így sok időt nyertél vissza. Egyébként tetszett a videó. Nagy formák vagytok csak így tovább.
Amúgy csak mondom de a futárok megtanulják annak a Város/falunak utcáit pl. Apum velencét úgy ismeri mint a tenyerét. csináljtok Velencén is ijen videót.