Itt kezdtem a katonai pályafutásomat! Ide vonultam be Nagykanizsáról többed magammal , mint egy két zászlóaljnyi emberrel MN 4518.Itt volt a kiképzés! Elég kemény volt és ment a szivatás rendesen! Meg csúsztuk másztuk a gyakorló tereket és úgy néztünk ki mint a kijáró disznó , tán még az is kinevetett bennünket!! Nagyon sok "repűlő gép jött" főleg ott ahol a legnagyobb volt a pocsolya! A dolgok az idő múlásával megszépülnek! Elég szomorú , hogy ilyen állapotban van! Úgy látszik nagyon gazdagok vagyunk , hogy mindent elherdálunk! Nem ismerek rá az egykori laktanyánkra!
1986 Aug 28 tól 6 hét alapkiképzés... majd 1987 márciusától mint kiképző tisztes ,szintén 6 hét... Mai fiataloknak sem ártana belekóstolni, rájuk férne.
Nem tözérezred,hanem lövészezred volt. Én is itt voltam előfelvételis katona 1965. szeptember 1-jétől 1966. augusztus 2-áig. Én a Földes László (Hobó) ágyára kerültem. A lakjtanya bemutatásában van néhány hiba.
Barátom! Ebben a laktanyában szolgáltam. Az alakulótérhez legközelebbi legénységi épület a Tüzér Osztályé volt. Amit te VV raktárnak tituláltál, az ruházati raktár volt. Étterem? Étkezde! Katonai szlengben a "csellósok" gályáztak ott. jobban fel kellett volna készülni. Mondjuk, kedvet csináltál egy kiránduláshoz. Ja! Nem vagyok mezőtúri.
Igen,az a ruházati raktár volt. A 3. zászlóalj épülete előtt volt az alakulótér. Ebben az éületben volt a 7. és a 9. egyetemi század. Én a 7. század 2.szakasz 2.rajában voltam.
Köszönöm a kiegészítéseket! Sajnos kevés ember tudott segíteni a felkészülésben. A VV raktárt is olyanok mondták akik itt szolgáltak,ha tévedtek azt az időnek tudhatjuk be,régen volt ez, rosszul emlékeznek.
Szia! Ki volt a századparancsnokod? Szabó Laci vagyok, Csepeli srác. 77-79- ben voltam katona az utolsó egy évet töltöttem ott. Danku István tizedes volt a szoba parancsnokom
Volt! Csak tönkre ettétek mint mindent!😢 Azért ezt is büntetni kellene hogy katonai UAZ-al járkál és katonaruhába! Félelmet kelt több emberen. Tisztelt Kovács Attila úr! A körzetébe is szét kellene néznie. Nem olyan dolgokkal foglalkozni ami a múlt. Jelennel pedig nem foglalkozik se maga se más politikus.
@@tamasnagy1480 Tisztelt Nagy Úr! A sorozatnak az a célja,hogy bemutassa Mezőtúr egykori vagy még meglévő értékeit. Katonai hagyományőrzőként (az vagyok) azt gondoltam megfelelő lesz a járművem és a ruházatom a felvételhez. Amennyiben olyan problémája van az általam képviselt körzetben ,amely elkerülte figyelmemet, kérem keressen privátban.
@@attilakovacs5210 Tisztelt Kovács úr. A körzetébe lévő gondokat nem nekem kellene ismernem. Hiszen én csak egy egyszerű ember vagyok. Hiába is mondanék bármit is úgy se történne változás. Sajnos a kisembereket olyan mint én nem érdekli senki. Szívesen le ülnék önnel egy komoly beszélgetésre. De attól tartok hogy ott azon a beszélgetésen elhangzottaknak nem lenne értelme utána. ( feledésbe merülne ) Akár a rádióba is. Az nyilván való hogy 4 sikeres dolgot elértek a városunkba. De csak ennyi! Azt is sajnálattal hallottam hogy szándékában áll össze firkálni a temető beton kerítését. Amit a város nagyrésze elégé zokon venne. Hiszen egy temetőt ahol szeretteink nyugszanak azt meggyalázni Tilos.
@@tamasnagy1480 Tisztelt Nagy Tamás, szívesen leülök önnel beszélgetni a problémákról. Adjon elérhetőséget és keresni fogom. A hallomásból elmondott dolgokra azért ne üljön fel, ismerje meg részletesen mire gondoltam a temető kerítésénél, mit lenne jó megvalósítani ,illetve milyen művészi alkotás kerülhetne oda. Egyenlőre gondolati szinten ötleteltünk ezzel kapcsolatban, művészekkel, olyan szakmailag elismert alkotókkal akik érzik és tudják mit lehet és hogyan. Keressen bátran. Köszönöm!
Ez a Laktanya bemutatás 0 . Mért nem kérdeztek olyanokat akik tudták volna mesélni róla, Kazánház ,vízmű telep , tiszti kantin ,mozi ,hátul a sertés telep, ló istálló. És a fekete kutya az őrség megmentése, ugatott ha jött az Üti .vagy ellenőrzés. Na és a sok tiszt és tiszthelyettes .