Szegény nénike ! Nekem a dédi papám is második világháborúban esett hadifogságba 36 éves volt. Beregszászon esett hadifogságba 1944-ben . Dél - Ukrajnában vitték el kényszer munkára ott is lett eltemetve Stahanov városban Luganszk megyében 300km-re tőlünk. 6009-es számú kórházban halt meg erős disztrófiában végelgyengülésben és erős munkavégzésben . Dédi mamám is várta haza , mindig rakott ki egy tálat mikor ettek hogy hátha hazaérkezik. De sajnos ő sem tért haza. 4 gyermeket hagyott hátra, nagy papám volt a legidősebb 9 évével és a dédi mamám mellet ő volt a család fentartó. Nagy szegénységben éltek mindig a nagy papám mesélte hogy az anyukája vagyis a dédi mamám posztó kabátból varrt neki nadrágot. Hát sajnos ez volt a háború.
Doktor úr! Ön egy nagyon csodálatos, jólelkű segítőkész ember. Az élettöl vissza fogja kapni ezt a sok jóságot, amit a szegényeken segít.Mert bizony, hogy az a kis idő amit náluk tölt, látszik, akár mekkora bajba vannak, boldoggá teszi őket.Nemrég találtam én is rá, ez a második, remélem találok többet. Nagyon köszönöm a feltöltést, és tényleg jó látni,hogy ekkora mélyérzésű emberek is vannak mint ön.💔💔💔
Nagyon megható ez a történet ,, El tudom képzelni ezt a nénit még mindég várja a férjét .. Az én férjem karon ülő volt ,, Mikor elvitték az Édesapját a háborúba és nem jött vissza !! És bizony ő is mindég azt mondta egyszer be topanna !! De soha nem jött !!
Zitapf! De ha ugy nezed, akkor meg ez a no leelte az egesz eletet maganyosan.. ez sem jo.. lehetett volna boldog massal is.. ez az o dontese volt.. nyilvan nagyon szerette a ferjet es vart ra.. vagy igeretet tett neki
