Köszönöm Vivien!Tű pntos ez a kirakás.Úgy szerettem ahogy még soha senkit de köszönte nek kért belőle az egója nem engedte.Olyan érzelmi csalódást okozott amiből 11hónap elteltével sem vagyok a régi.Tudom ,hogy nem változna semmi ha visszaengedném ,de nagyon nehéz megállni mert a szeretet még itt van a szívemben.Nagy tanulás és lecke volt az életemben ❤
Szeretet kapcsoló: van akiben van és van akiben nincs. Azt gondolom, hogy akiben nincs és fájdalmak között él, a következőket teheti: - Figyeljen magára - Legyen bátor és tegyen meg olyan dolgokat magáért, amit soha nem mert korábban - Próbálja magát belehelyezni a másik helyzetébe - Röhögjön egyet magán és a sorsán - Nézzen szembe a félelmeivel és tanuljon - Adjon magának időt - őszintén biztosítsa a másik félt a tiszteletről, elfogadásról és a határok betartásáról Sok boldogságot!
Drága Vivienn. Tűpontos kirakás.❤ Szerettem, de már nem akarok tőle semmit. Toxikus volt a kapcsolatunk, nem tisztelt, bántott lelkileg. Nagyon sérült, kötődni képtelen. Nem is lett lezárva sem a kapcsolatunk. Nagyon egós. Szenvedtem mellette. Életem második legigazibb szerelme lehetett volna ő, de ebből nem kért. Lassan, de biztosan túl leszek rajta. Ezen vagyok. Nagy tanítás volt ez nekem.
Kedves Vivien!Ő él valakivel 3-kap csalódás volt Én voltam a 3-ik személy 2 évet győtrődtem letiltott, meg egy karácsonyi lapot sem küldött Tegnapi nappal elrablása,tam a minagyitott fényképet az aszta.omrol és ""vege"! Érzi mert a le.kitarsam ikerlangom kos ffi ő Én meg oroszlán nő vagyok nincs senkim de nem várok már rá es""ERZI"""""
Kedves Vivien ezt az üzenetet az égiek általad küldték el hozzám. Hálásan köszönöm. Azt is hogy a rezgések amiket érzel a nyomás mind a jelen vannak. Nagyon nehéz le tenni sok mérgező dolgot. Kérem az égiek segítségét mindenben. Bízom a lehető legjobb fog történni velem. Légy Áldott ❤
A hasonlatosságok ellenére mégsem azt érzem, hogy ez az üzenet most nekem szólna. Az én hozzáállásom teljesen más, minden percben várom vissza, mert számomra ő jelenti a mindent. Ő az én fényem. A világosságom. A világom. De nem akar engem. Ilyen erős húzó és meghatározó érzést, lelki kötődést még soha nem éreztem. Pedig a lényét, a lelkét mintha mindig is ismertem volna. Tanultam is általa magamról is sokat, de továbbra is azt érzem, hogy itt ebben az életben van még vele dolgom, hogy megéljük és kiteljesítsük a közös energiát. És hogy ő is szeretné, és valami szépet tudnánk létrehozni együtt, egymásnak. Ami örök és emel. Annyi szenvedés után, amit megéltem eddig az életben, megtanultam a dolgok, emberek, kapcsolatok igazi értékét, és túl is vagyok sok mindenen. Ezért már nem is vágyom semmire, csak rá. Nem szeretném és nem is tudom elhagyni. Annak ellenére, hogy nem beszél velem. Mindenről ő jut eszembe, és nem értem, hogy miért nem jelentkezik. Én stresszelek olyan nagyon, hogy (látszólag minden ok nélkül) majd leszakad a vállam és a jobb karom, annyira fáj, hogy aludni sem tudok tőle, egy ideje fájdalomcsillapítókon élek. Semmit nem tudok róla, mégis betölti a szívemet és a lelkemet. Az Általad érzékelt energia intenzitása, annak minden kínjával és fájdalmával együtt lehet az enyém is, de az én irányom továbbra is csak felé mutat, egy percre sem másfelé, ő az, aki a lelkem minden apró rezdülésében jelen van, akinek csak adni szeretnék és szeretni. 🙏🕊🙏
Drága Vivi köszönöm Bak vagyok te rettenetes jó lelkű vagy😊❤ mindig bántott sokszor mindig megbocsátottam önzetlenül szerettem neki volt szerintem más nekem nem volt....mindig szeretettel halgatlak..nem vagyok gonosz de remélem vissza kap mindent amit okozott nekem ❤❤❤❤
Végtelen hálával köszönöm...igen tudom, és érzem ennek a súlyát.A lelkemben cipelem évek óta. Nagyon hálás vagyok most Neked, mert teljesen feltártad a helyzetünket. Isten Áldását kérem Rád és a munkádra.
Kedves Vivien! Hálásan és Boldogan köszönöm 🥰🙏😇 Tudom,hogy nem kell az ikerlàngommal/EX/foglalkozni már többet. Igy van ha szeretné,beszélgetek vele. De nem tudjuk már ujra kezdeni. Igen van már valaki,elindultam másik irányba. Az anyukája voltam az tuti úgy gondoskodtam róla. De 2,5 évig vártam. Besokaltam. 5hónapja már kiadtam az útját. Igen akkor is le írta üzenetben, hogy nem érti most miért lett hirtelen vége és ez most mire jó. 😯 Még a mai napig hülyítene tudom és ha újra kezdenénk ismétlődnének a dolgok tisztában vágyok vele . Azzal is ha megtudja tovább léptem még jobban igen kifog bukni,mert annyira szerettem és igen ettől elszállt,hogy azt gindolja nem kell más nekem és rá várok még mindig. Nem nem.... Sajnálom, hogy sír be is könnyeztem. De hagyjon békén. Tudom a fény vagyok neki igen!
Egy másikk vetésben ki is derült hogy ott folytatná, úgy ahogy abbahagytuk. Várakozás ,szeparáció és nem lehet kommunikáció sem valószínűleg, Köszönöm a segítséget, én már visszataláltam a 13 éves kamasz lelkemhez, amikor elterelődött az életem rossz irányba. Megtaláltam az ,,otthon" érzését. Vele az igazi önmagam. A Torony energiája megváltoztatott mindent, ami nagatív volt vagy eltünteti. Őt eltünteti energetikailag az életemből, így gondolom.🙏🙏🙏
Nagyon szépen köszönöm drâga Vivikém!Minden szô igaz!Ez a pasi a volt férjem egy szüz személy.A végén nagy fâjdalmat okoztak nekem az új feleségével!Te egy igazi angyalka vagy!Szép napot kivânok a jòisten âldâsâval!🙏😇❤️😘
Köszönöm szépen Vivien! Ez szinte mindenben rezonált. Csak annyiban nem, hogy nekem még nincs új az életemben, de már léptem,, és nyitott vagyok az újra. Ki
Drága Vivien! Tű pontos volt! Bak volt az ex barátom, toxikus számomra én már nem akarom őt. Van egy új kapcsolódás akivel egyenrangú aki érzem magam. Köszönöm
Kedves Vivien ❤ Elkèpesztő, olyan mintha rólam- rólunk szólna🤔 Igen egy iszonyatosan toxikus kapcsolat volt, utazás,nos èn elköltöztem a városból .. jelenleg 250 km van köztünk és azt hiszi, hogy csak fogja magát ès eljön hozzám 🙈 10- ève volt rá,hogy legyen köztünk komoly kapcsolat. Nagyon köszönöm!❤️🙏❤️
Igen ez így igaz ahogy mondtad én még így nem szerettem senkit mint őtet én Szűz jegyű vagyok ő pedig nyilas jegyű! Nagyon szeretném ha vissza jönne hozzám! Vannak gyerekek mind két oldalról, köszönöm szépen a kirakást! Nem az ő részéről van aki ellenzi a kapcsolatot!! 😪❤️😘🌹
Hát O nem lépett,9 hónapig nem ért el ide❤csak én adtam, Ő csak mindig elvárt,de nem adott semmit❤nem lehet gyereke,csak az exenek van egy gyereke,aki nevelőszülőnel van❤
Köszönöm szépen ezt az üzenetet nagyon tanulságos történet volt hallgatni ezeket a szép gondolatok szavakat erősítést remélem egyszer majd rá jön hogy mit hagyott ki vissza várom szeretettel türelemmel! ❣️😘❤️🌹🙏☘️🤗❤️
Hálásan köszönöm neked ezt a tartalmas tu pontos üzenetet! Éreztem,vélni tudtam, de ez óriási rá latas mindenre! A birtok fontolasi vágy, és sok mjnden"ami"., amit már nem tudok el viselni, de őt ez nem igazan érdekli! Többször el mondtam,ennyi volt,és élje a saját életét, azzal akivel van! Úgy érzem nem hajlandó meghallani azt amit mondok,mert szerintem az egoja túl nagy! Bele faradtam! 💌🫂
Szia Vivi!A vetéstől számott 1 héten belül.Újra kapcsolódtunk ezzel a személlyel,miután én kiiktattam a 3. személyt,ami okozta köztünk a gátat.Mind a kettőnknek jó volt újra együtt,sok feszültség oldódott bennünk.Kíváncsian várom a folytatást.Nem tervezek csak megszeretném élni ahogy jön. Köszönöm az üzenetet.Akartam tudatni,hogy beteljesedett.❤
Köszönöm szépen! Mintha nekem rakttad volna ki! Fantasztikus vagy! Sokat szenvedtem pedig én szakítottam. A leckét megtanultam, el kell engednem magam miatt.💋🥰😇🙏😘
Köszönöm Vivien, még a lélegzetem is többször elakadt, szó szerint írtad le a pár napja megszakadt kapcsolatunkat. Bak férfi, én Halak nő, ő volt a mindenem, de nem értékelte a szeretetem. Zseniális vagy! Elképesztő! Most sem találom a megfelelő szavakat! Szeretettel: Tímea ❤
3.szor nezem a videot meg! En a szerető voltam de 2 napja kiderult hogy engem is megcsalt😢 megkönnyebbülést erzek de fáj mert szerettem szeretem. De tudom hogy most mar ra jött hogy ezt el cseszte mert en kitálaltam a felesegnek az a bizonyos 3. Nő felől. Most had főjőn a sajat levében. Banhatja mert meg egy ilyen bolond hűséges nőt mint en nem fog találni vagy legalábbis nem mostanában. Már vissza kapni engem nem fog az biztos mert en viszont nem hagyom megalazni magam vagyok annyira büszke hogy nem engedem vissza. Igen van lathataron a reg múltam újra talalkoztunk beszélgettünk es hat most rajtam a döntés hogy ujra inditsam vele vagy sem. De ugy vagyok ha ő jól erezte magat meg en szenvedtem a hianyatol ugy vagyok akkor most en is élvezni fogom az életemet, de most mar nélküle ❤
Nem tudom melyik 8o éven felüli hölgy fogadná el, h felvételeket készítsenek róla és azt valóságtól erősen eltéró kommentárokkal tennék közzé...ugye te sem egyeznél bele... kérkek, ne tedd hát te sem... koszonom
Köszönöm ❤pontos.Narci az exférjem,sajnálom valahol,de már beteg lettem tőle ,minden igaz amit áttadtál üzeneteket.Sajnos egy másik hasonló ember is az utamba került (sérült empata).Magamra fókuszálok és a 3om gyerekemre😊
. Ma beszéltem vele, elmondtam nem mehet ugy a dolgok ahogy ő szertné, határaimat kijelőltem, mert én teljesen kijelőltem, a határokat, erremegsértődött, nem hivott vissza szerintem,,érti már, hogy a régi modon nem müködöm tovább, vagy új kezdet, vagy megyek.
Tudnál esetleg olyan videót készíteni amiben a horoszkóp párok szerepelnek? Nagyon megköszönném. Egyébként minden igaz amit mondtál. Köszönöm szépen ❤❤❤
♉ vagyok 🤩 Ő is😡.. Igen..10 év kuka.. válunk,2 gyerek van. Nagyon el....ta, és bizony erőszakos, és gyomorfájdalmat okoz. ... A 3....👌👌👌❣️ Tökéletesen látod a ..mindent 😪💝de bakker minden minden minden egyes szó. Hála istennek, hogy én meg kőkeményen lezártam ezt az exet és ahogy mondod a diadal szekereket pont úgy van 😁🙏 Ez hihetetlen. (Nem hiszem el, hogy a 🦋 szimbóluma mostanában mindenhol elő jön. Én 'generáltam' és most mindenhol felbukkanik.)
Termeszetesen azt nem tudom, hogy ennyire szenvedne, mert ebbol semmit nem mutat, de el tudom kepzelni hogy hianyzom neki. ( mindennap latom, megjelenik ott ahol tudja hogy lathat), de maskepp nem adja jelet. En nem ugy tekintettem sose ra mintha a gyermekem lenne, oszinte, mely szeretet van bennem, regebben hatalmas szerelem volt, es persze traumakotes..de ezt szepen osszetorte. A 3. csak azutan jott h 100.szor szakitott velem es "nyilt" viszonyt folytatott egy ferjes asszonnyal nagyon sokaig.. azt gondolom hogy mindig volt es van is opciok a tarsolyban, sokszor lebukott elottem..
Kedves Vivien, ő az a légy, aki a légypapírra ragadt. Oroszlán, ikrek aszcendens, ő pedig szűz, skorpió aszcendenssel. Nincs harmadik fél a részemről, de remélem úton van felém a megfelelően rezonáló partner. Csak míg átmegy rajtam az egész (közös 5 évet zártunk le), eltart egy ideig. De ő máshogy döntött, máshogy választott. Szépen még mutatta az EGO játékát. Igen még érzem a rezdüléseit, de már NEM feleletet ad rá a szívem és az agyam. Áldás a munkádra. 🥰😘