Eddig tőlünk távolabbi irodalomfelfogásokról volt szó; most kortársakról. Emiatt ez az eddigi legszemélyesebb beszélgetés. Egyben a legtétovább. Három klasszikus szövegből indulunk ki: az irodalmi középnemzedék egyik legjelentősebb kritikusa, Farkas Zsolt (1964) brutális Balassa-bírálatából („A Halálnapló mondatairól”, in. Holmi, 1994/08, ill. Uő: Most akkor); az MTA-ELTE Általános Irodalomtudományi Kutatócsoport vezetője, Kulcsár Szabó Ernő (1950) programadó tanulmányából („Irodalomértésünk néhány örökletes feltevéseiről”, in. Uő: Történetiség-Megértés-Irodalom, 1995 ill. in. Irodalomtanítás a harmadik évezredben, 2006); valamint a Holmi folyóirat legendás kritikarovatának vezetője, Radnóti Sándor (1946) kritikatörténeti áttekintéséből („A piknik”, in. Uő: A piknik, 2000). Ezek magukban is vitatható, egymással is hadban álló szövegek. Nyugtalanítóak. Nem adunk róluk végleges értelmezést. Megpróbáljuk magunknak is feltenni a kérdéseiket: mire lehet való ma - a nemzetépítés nacionalista, konzervatív vagy fasisztoid, illetve az emancipáció utópikus (kommunista) projektjének kihunytával - az irodalom? Mire a kritika? Mire a(z irodalom)tudomány? Hogyan férünk hozzá a hagyományhoz, miként bírálhatjuk? És legfőképp: kik alkotják ezt a „mi”-t - írók és olvasók állítólagos köztársaságát, a Magatartások Parlamentjét? Bárkivel megosztható az irodalomolvasás gyakorlata? Ha igen: hogyan? És fordítva: képes beszélni az irodalomról olyanokról, akik nem részei a kulturális elitnek? Mit mond bohócokról, különcökről, „deviánsakról”, írástudatlanokról?
Az adásban megpróbálunk válaszolni Bagi Zsolt filozófus minket ért bírálatára is. (A Bagi-Sipos vita, amely az elmúlt hetekben a Facebookon folyt, immár elérhető a #8. adás RU-vid-leiratában: ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-h1tdOKDVfvA.html és itt: docs.google.com/document/d/1rkP4gdZe9I7czXBTka6qKzowyuytKid-uS4DpQxaQjw/)
A május 31-i évadzáró Olvasókör eseményről minden információ megtalálható itt: events/2017910415054768/
Az évadban olvasott szövegek ingyen elérhetők itt: drive.google.com/drive/folders/1r0O0aEbjV0BTA6i2mrY7mUj6v3FayIVj?fbclid=IwAR086MxejDWcF0A4GJnKcsVvE3Ow4FqUqSq-pHio3o03LvH8E34upczkp2E
Támogasd te is a Partizán munkáját!
csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/
Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:
csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozas
Hol találsz meg minket?
Facebookon: partizanpolitika/
Facebook-csoportunkban: groups/partizantarsalgo
Instagramon: partizanpolitika
Spotify-on: open.spotify.com/show/18YmaCQyMXaWVPu24eOSni
Apple Podcast-en: podcasts.apple.com/us/podcast/partiz%C3%A1n/id1496147005
Hogyan támogathatod a munkánkat?
Legyél a patronálónk, hogy hozzáférj a vágatlan adásokhoz és extra tartalmainkhoz: www.patreon.com/partizanpolitika
PayPal-on keresztül is várjuk az adományodat, e-mail címünk: partizanalapitvany@gmail.com
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthetsz! Ehhez a legfontosabb adatok:
Név:
Partizán Alapítvány
Számlaszám:
16200106-11669030-00000000
Közlemény:
Támogatás
Ha külföldről utalnál, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000
BIC/SWIFT-kód:
HBWEHUHB
28 май 2022