Én sohasem tudtam úgy igazán helyén kezelni Wéber Gábort, most viszont egyértelművé vált számomra, hogy nagyon ott van a szeren a pali. Színes, érdekes, mégis szakmai előadást tartott szerény véleményem szerint, mostantól nagyobb figyelemmel fogom követni hozzászólásait a versenyhétvégéken. Respect!
Hát Gábor, ez nagyon komoly volt..Elképesztő az egész..Gratulálok ehhez az előadáshoz! Eddig olyan meg nem értett zseninek gondoltalak, de most már kicsit jobban értem miről szól ez az egész...Durva..
Szerintem nagyon jó előadás volt. Ennyi munka és tudás mellett ennyi "arcoskodás" egy ilyen közönség mellett (fiatalok, pályára készülők között) simán belefér. Ez nem tudományos szimpózium volt. Reméljük, nem fog Palik hibájába esni, aki szintén rengeteget tett le az asztalra, de egy idő után megrészegedett önnön nagyságától Gyulám mellett. Nagy kár érte. Szakkommentátornak kiváló Wéber G. De kellene mellé valóban rendes kommentátor és nem versenyzők, mert ők is a szakmát tolják inkább. A szakkommentátor mellé kell egy olyan, aki érti, mi történik, de közben viszi a hangulatot, stb. Sajnáljuk Szujót, bár az utóbbi időben egyre több mindent benézett a közvetítések során (persze lehet, hogy a körülmények is okozták már). Újvári Máté ügyes, szívesen hallgatom.
Szerintem Gabor erre a tokeletes szemely. SOKKAL tobbet er a szakmai insight mint az egyszeri koca F1 nezot kiszolgalo "casual" kommentator. Sokkal, sokkal tobbet akarok tudni es hallgatni a temarol de tole. A stilusa miatt. Az, hogy nincs vegzettsege megis eloadast tart. A papir nem bizonyitek semmire, erre rengeteg pelda van a vilagunkban korulottunk. :)
Többévente jár csak el Gábor, úgyhogy nem sűrűn van hasonló előadás, és az is elsősorban a BME diákjainak van meghirdetve. Ha van ismerősöd, akitől hallasz az eseményről, akkor van esélyed bejutni.
Nem jó kommentátor. A technikai oldal lenne a dolga de az M4 nem tud szerződtetni egy rendes kommentátort, így ő viszi a műsort, lyukat beszélve a hasamba. Nem jó kommentátor.
Meghalt az F1 a V8 óta. Nem király, hanem vicc kategoria. Az F1 legyen. Izgalmas mint 1990 evek években. Persze nem azt mondom, hogy embereket kuldjenek a halalba, de mi ez? Ez már régen nem "kiraly kategoria"... Lehet itt beszélgetni, de ha F1 legyen hozzá méltó... Aki meg villany teslakat akar nezni az menjen olyan helyre, ahol azok versenyeznek egymassal.
@@-jozsef8275 Mire gondolsz? Magamtol ideztem... Láttål a 90-es evekben F1 futamokat? Ha igen, akkor te is tudod, hogy mas volt, mint a mostani "gokart" f1 nek csufolt valamit? De ha csak ezeket a mostaniakat latod, f1 neven. Hat vicc az egesz.
Sajnos a sok elektronikai vezérlés eltüntette a pilóták vezetési stílusát, mar nem koordinálják úgy az autót, mint Senna idejében. Olyan, mintha az autók jóformán magukat vezetnék. A f1 Senna előtti és utáni időre bontható. Senna előtt jobb volt, nem volt agyonszabályozva, de persze veszélyesebb is volt. Rengeteget lehetne erről beszélni. Ajánlom mindenkinek Senna életéről a dok filmet fenn van itt is.
Sokmindent hasraütés szerűen mond. Például a 21-es szabályok az igazi szakértők szerint nem hoz nagyobb aerodinamikai változatosságot, mint ahogy azt Gabika elképzeli.