mta sorid santos ( Paja-G: ) Kicsi gyerek voltam mikor intézetbe vittek, Hogy becsületes leszek ebben akkor már nem hittek. Éltem az utcán, és kemény volt az élet, Nem vagyok emós de miröl meséljek én szépet. Drogokról bazdmeg, vagy bűnöző életről, Hidd el betörni nem mentem soha jókedvemből. Csinálnám én is azt mint mindenki más, De a múltamból ítélnek el és ez nem vitás. Mert egész gyerekként én már elég fain voltam, Még más otthol játszott én addig mentem mindent loptam, Kocsmába, boltba, koleszba vagy strandon, Ha pénzre volt szükségem nekem sehol nem volt pardon. Majd lassan cseperedtem és fegyverrel a zsebben, Szökésben az utcán egy pár dolgot meg tettem. De inkább hagyjuk ezt, nem publikus téma, Mert tudod könnyen lehet még a vadászból is préda. ( Ref.: ) Én csak túlélni akartam, nem bánok semmit, Amit az élettől kaptam nem tudtam zsebre tenni. Magamat sose hagytam, ne kérjen számon senki, Amit hallottam és láttam már nem lehet el venni. ( Razo: ) Jó idők rossz idők leírok mindent, Rengeteg az élmény ha lepereg a filmem. Mert úgy nőttem fel hogy pörögni kell, Harcolni azért hogy béke legyen. Aki tűzbe velem,annak tiszteletem, Aki végig kíséri az életemet. Aki hegyeket mászik és nem adja fel, Aki tudja mit érzek csak az érdekel. Mert sok lett az érdek, csak körbe kell nézned, Barátból ellenség minden a pénz lett. Mindenhol gondok, feszültség, harag. Mert nincs összetartás az ország le marad. Az igazi bűnösök meg felettünk állnak, Törvényeket hoznak, mindent kicsinálnak. De nem adjuk fel, történjen bármi, Mert túlélők vagyunk az utca a bázis. ( Ref.: ) Én csak túlélni akartam, nem bánok semmit, Amit az élettől kaptam nem tudtam zsebre tenni. Magamat sose hagytam, ne kérjen számon senki, Amit hallottam és láttam már nem lehet el venni.
( Paja-G: ) Kicsi gyerek voltam mikor intézetbe vittek, Hogy becsületes leszek ebben akkor már nem hittek. Éltem az utcán, és kemény volt az élet, Nem vagyok emós de miröl meséljek én szépet. Drogokról bazdmeg, vagy bűnöző életről, Hidd el betörni nem mentem soha jókedvemből. Csinálnám én is azt mint mindenki más, De a múltamból ítélnek el és ez nem vitás. Mert egész gyerekként én már elég fain voltam, Még más otthol játszott én addig mentem mindent loptam, Kocsmába, boltba, koleszba vagy strandon, Ha pénzre volt szükségem nekem sehol nem volt pardon. Majd lassan cseperedtem és fegyverrel a zsebben, Szökésben az utcán egy pár dolgot meg tettem. De inkább hagyjuk ezt, nem publikus téma, Mert tudod könnyen lehet még a vadászból is préda. ( Ref.: ) Én csak túlélni akartam, nem bánok semmit, Amit az élettől kaptam nem tudtam zsebre tenni. Magamat sose hagytam, ne kérjen számon senki, Amit hallottam és láttam már nem lehet el venni. ( Razo: ) Jó idők rossz idők leírok mindent, Rengeteg az élmény ha lepereg a filmem. Mert úgy nőttem fel hogy pörögni kell, Harcolni azért hogy béke legyen. Aki tűzbe velem,annak tiszteletem, Aki végig kíséri az életemet. Aki hegyeket mászik és nem adja fel, Aki tudja mit érzek csak az érdekel. Mert sok lett az érdek, csak körbe kell nézned, Barátból ellenség minden a pénz lett. Mindenhol gondok, feszültség, harag. Mert nincs összetartás az ország le marad. Az igazi bűnösök meg felettünk állnak, Törvényeket hoznak, mindent kicsinálnak. De nem adjuk fel, történjen bármi, Mert túlélők vagyunk az utca a bázis. ( Ref.: ) Én csak túlélni akartam, nem bánok semmit, Amit az élettől kaptam nem tudtam zsebre tenni. Magamat sose hagytam, ne kérjen számon senki, Amit hallottam és láttam már nem lehet el venni.
Nagyon jó zene és hiteles. Érezhető, amikor valaki a saját életéről ad elő valamit és nem valami beszari feljelentgetős nyuszi, akinek Esztergom a west side...
33 éves vagyok.8 éveskorom ota halgatok rap et.kriss kross on meg ice-t nevelkedtem.amikor ezt a zenét meghalottam és magamra ismertem a szővegekben a HIDEG futkosott a hátamon.köszönöm barátaim peace
ennél jobb nincs esküszöm mint ha az életemet írtátok volna le és én eszt nem szégyenlem fel vállalni mindent meg éltem ami a szövegbe el hangzik és teljesen tudok azonosulni a szövegel ez kel a mai fiataloknak eböl a számból meg tudják hogy milyen az igazi élet én át éltem és az őszintét meg mondva egy kicsit be is könnyeztem a szövegtől tiszteletem nektek és csak így tovább WANTED
Bevallom nem allszentkedek nem szeretem azt a stílust amit kepiseltek de ez a szám mindent lever ! Libaboros lettem ahogy meghallottam eloszor tudtam hogy ez igen ezert megéri nagyon nagy tisztelet es Isten kísérje lelked Paja neked meg sok erőt es kitartast Razo mert végül ugyis mind talalkozunk !!
39 evesen is azt mondom ami a refrèn.ezt mi megèltük.semmire sem cserelném se a rosszat se a jót.mert ettöl lettünk akik vagyunk...ès aki tudja àtèrzi...
Szentem tok jo ez a zene :) beke Erdelybol amugy jo latni hogy kaptak valami lefoglaltsagot a fiuk amiben oromukot lelik beke erdelybol!!! Shakablack a number1
attól függetlenül, hogy marhára nem áll közel a zenei ízlésemhez a magyar rap, a rapháború óta egyre szimpatikusabb nekem Paya és Razo, az, hogy jópofizás, vicceskedés nélkül mesélnek a sittről, az utcáról, hogy mindenféle nagyképűség nélkül, értelmesen tudnak a kamerába nézve beszélni a zenéjükről, nyoma sincs annak a ki-ha-én-nem szarságnak, ami a rapperek legtöbbjénél megvan. ismeretlenül is le a kalappal előttetek!
Jobb mint az eddigiek, eddig a legjobb szerintem, jó lesz ez a jövőben, ha nem fokuszáltok a negatív szarságra (csicska Busta) akkor kijön belőlletek a minőség, csak így tovább, jó lesz ez srácok
ha valaki tudja hogy lehet razo val kapcsolatba lèpni kèrem jelentkezen facebook on meg talàl nèv: rosz megroszab legroszab: elöre is köszönöm mindenkinek..:).!!